Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-21 / 118. szám

6 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1994. MÁJ. 19. ORVOSNŐK Dr. Stepper Magdolna Hobbija: a foniátria Számomra egy szent dolog van: a beteg h Mindig érik meglepetések az embert. A falusi kislányt Pesten, a nagyvárosit tanyán, de megesik, hogy az egyetemi város klinkáin, kórházaiban já­ratos újságíró is elcsodálkozik a szomszédos kisváros, neve­zetesen Makó kórházának falai között. Jó híre csalt engem dr. Stepper Magdolna főorvos . asszonyhoz, az ottani fül-orr­gége osztály vezetőjéhaz. Évti­zedes szándékom vált valóra, amikor szobájában egy kelle­mes kávé mellett beszélgetni kezdtünk az őszülő hajú, dina­mikus orvosnővel. • Hallottam emlegetni ne­vét különleges műtétekkel kapcsolatban, valaki mint allergológust ajánlotta szegedi ismerősének, s emlékszem egy foniátriáról szóló szakmai rendezvény­re, ahol szintén hivatkoztak az ön munkájára. Életútján ezek közül melyik a főcsa­pás? - Természetesen a fül-orr­gégészet, a többi, különösen az audiológia, a foniátria a szak­mán belüli hobbim. • Van-e doktornőnek vala­mi szakmai, emberi ars po­eticája? - Számomra egy szent do­„Világéletemben karitatív beállítottságú voltam." (Fotó: Gyenes Kálmán) log van az életben: a segítségre szoruló beteg. Világ életemben karitatív beállítottságú voltam. Azt hiszem, nagyanyám volt a példaképem. Emlékszem, a könnyeit törölgette, amikor a kecskénk szült, úgy sajnálta, hogy szenved. Ott Rákospa­lotán, ahol nevelkedtem, az egyszerű emberek között, a szántók, az erdők, a Szilas­patak szomszédságában tanul­ff tam meg, miféle komfortérze­tet adhat az, ha segíteni tu­dunk, legyen az ember vagy akár egy kis állat. Ezért vá­lasztottam az orvosi hivatást is. • Egyetemistaként volt ha­tározott elképzelése, hogy melyik szakterületen végzi majd ezt a karitatív szolgá­latot? - Sebészként képzeltem el a jövőmet, egy nagyon is sze­mélyes élmény azonban elté­rített ettől. Összeházasodtam régi középiskolai barátommal, aki a TTK-n tanult, s hama­rosan megszületett a kisfiunk. Sok baj volt szegénynek a fülé­vel, én meg úgy gondoltam, ki más lenne képes rendbehozni, mint a saját édesanyja. Nosza, elkezdtem tanulni a fül-orr­gégészetet, de nagyon. • Kit tart a tanítómeste­rének? - Szabón professzor úrtól nem csak a szakmát, hanem életszemléletet is tanultam. Az egyértelmű betegközpontúság mellett mindig arra buzdított bennünket: soha nem kell föl­adni. Nincs reménytelen eset, ne riadjunk meg a külső körül­ményektől sem, a betegért mindent meg kell próbálnunk. Megkövetelte a szakirodalom naprakész ismeretét: ennek birtokában bármi bekövetkez­het, a lényeg, hogy saját lelki­ismeretem tiszta legyen. Ő volt az is, aki fölhívta a figyelme­met a kommunikáció fontos­ságára. • Azt hinné a laikus, hogy ez egy egészen új, modern területe az orvostudomány­nak. - A hallásvizsgálat műszaki feltételei a '6o-as évek elején értek meg, akkor tanultam audiológiát. „Na, te kettéfűré­szelt óriás" - mondta akkor a főnököm, - „arra nem gon­doltál, hogy a kommunikáció­nak két része van? Nem elég hallani, létezik a beszéd is, ezzel is foglalkozni kell." Az orvostovábbképzőben foniát­riát kezdtem tanulni, majd kiváló nyelvészekkel, orvosok­kal, pszichológusokkal, logo­pédusokkal - a csodálatos Ve­kerdy Zsuzsával - összefogva létrehoztuk a Magyar Foneti­kai-Foniatriai-Logopédiai Tár­saságot. • Mi a jelentősége a beteg számára ennek a munká­nak? - Hazai fölmérésünk szerint baleseti sérülések miatt, agyi erek károsodása következtében évente mintegy 3000 ember válik beszédképtelenné. Ezek 6,1 százaléka 20-40 esztendős, 43,3 százalékuk 40-60, a bete­geknek több, mint a fele 60 év fölötti. Az ember, ha nem be­szél, biológiai lény. El lehet képzelni, mit jelent számukra a visszanyert kommunikáló ké­pesség. (Folytatjuk.) Chikán Ágnes • A RÁK-ról - másképpen Ideje a gyógyításnak Rendhagyó beszélgetés Beata Bishoppal Szentesen találkoztam és beszélgettem Beata Bishoppal május 9-cn a nagy érdeklődéssel kí­sért előadása után. A rákról beszélt. Ponto­sabban a rákbetegség al­ternatív, kiegészítő keze­lésével, illetve a holisz­tikus gyógymóddal kap­csolatos véleményét is­mertette. miután kivágtátok az utolsó fát, megmérgeztétek az utolsó folyót és kifogtátok az utolsó halat, akkor fogtok rájönni, hogy a pénzt nem lehet megenni." Beata Bishop idézi azt a gondolatot, melyet a Green Pe­ace is jelmondatául választott. Nem fenyegetőleg. Csendesen. Mintegy maga elé idézve. (Aki nem ismerné: évtize­dek óta Angliában élő író, új­ságíró, később megszerzett pszichológiai képzettséggel. A holisztikus egészségnevelés elkötelezett hirdetője. Rákbe­tegségét egykor gyógyíthatat­lannak találták, e világban tölt­hető idejét hónapokban szab­ták. Azóta évek teltek el, Beata egészségesebb, mint valaha! Tehát - amit ez ügyben mond - abszolút autentikus.) A törékeny, madárcsontú asszonyból a béke árad. S vala­mi hihetetlen belső erő. A bi­zonyosságé. A megélt, meg­szenvedett bizonyosságé, amely után nincs, mert már nem lehet félelem. „Ideje a gyógyításnak" cí­mű könyvét sokan olvasták. Lényege sokakhoz eljutott. S akinek van füle, hallhatta: ön­magunkért mi tehetünk a leg­többet. Ideje a gyógyításnak! És nem csak a XX. század egyik legfenyegetőbb rémével, a rákkal szemben felvett küzde­lemnek érkezett el u: leje. Ideje harcba szállni önn unk­kal - önmagunkért. M> ',ez­ni végre esztelen, min ,és­bé magyarázható \ 1 ink, mely valahol a civ ció csúcsra járatásában jelentkezik, de alapvetően nem egyébről van szó. mint végre meg kelle­ne zaboláznunk egyre féktele­nebb mohóságunk. Mellyel ­ha így folytatjuk - magunkat pusztítjuk el. A hinduizmus szerint most a fekete korszakot éljük, de a végén tartunk. Jöhet jobb? Élhetőbb, emberibb? Igen! - ha mi is akarjuk. Mi az, hogy szenvedés? Ara a tunyaságnak. Mi az, hogy áldozat? Nincs - legfeljebb ha megengedjük, hogy azzá váljunk. Mi az. hogy halál? Nem létezik. Csupán egy másik folytatás. Félni? Értelmetlen. Magunk teremtjük - magunknak. Oly­kor a félelem kedvéért. Talán mert szeretünk szorongani. Megszoktuk. Vagy csak egy­szerűen nem merünk nem félni... Odaveszett valahol a mo­soly, elhalt a jókedv. Lézen­günk létünk peremén, várva kí­vülről a megváltó csodát. Ami bennünk van! Jó lenne, ha vég­re felfedeznénk. Előbb önmagunkat, majd a másikat. A másikban is az el­esettet, a szenvedőt, a vergő­dőt, az utat keresőt. Azt, hogy egymás részei vagyunk. Elvá­laszthatatlanul. Összefüggünk. Egymással: én veled, te velem, ők velünk. Megmenthetjük! Önmagun­kat. Egymást. Világunkat, a bolygót, melyen élnünk meg­adatott (most. vagy máskor). Keresni kell! Nem azt, anti elválaszt, de azt, ami összeköt. Hogy ismerem a gyötrel­med, melyet arcodra barázdált a kín, s talán te is tudod, mitől szép az ő mosolya. Ismerheted. Ha tudod: te ki vagy. Em­ber. Aki ha megjárta a maga Golgotáját, többé nem lehet csak önmagáé. Mert mind­annyiunké. Ahogy a közös öröm és a közös szenvedés. De vajon rálelünk-e erre az útra? Arra az egyetlen lehetsé­gesre, melyet ésszel, szívvel, lélekkel, belesimulva az uni­verzumba. még végigjárha­tunk... kttlttczky Leopoldina Szlovák néprajzi tábor Békéscsabán Az idén Békéscsaba, az al­földi szlovákság központja ad helyet az országos szlovák néprajzi és honismereti tábor­nak. A városbeli Szlovák Kuta­tóintézet által szervezett tábo­rozás június 26-ától július 2­áig tart számos külföldi vendég résztvételével. Ide várják a po­zsonyi egyetem két tanárát, és 15 diákját, s képviselteti magát a táborban Szlovákia tudomá­nyos akadémiája, a romániai Nagylak szlováksága és a bu­karesti egyetem szlovák tan­széke. A táborba június 5-éig lehet jelentkezni Békéscsabán, a Szlovák Kutatóintézetben. • Az orgonaművészek doyenje Gergely Ferenc koncertje a dómban A hangversenyre járó kö­zönség előtt nem ismeretlen Gergely Ferenc neve. Ősszel tölti be 80. életévét, de még ma is aktív muzsikus. 1931 óta mindennap - ma is - odaül a pesti ferences templom orgo­nájához és „kántorkodik" ott, ahol egykor Liszt Ferenc is ját­szott. Mesterei Kopeczky Ala­jos, Zalánfy Aladár, Harmat Artúr, Ádám Jenő voltak. így nemcsak orgonamuzsikát, ha­nem zeneszerzést is tanult és középiskolai zenetanári okle­velet is szerzett. Több generá­ció orgonistája tanult nála elő­ször a Nemzeti zenedében, majd a Zeneművészeti Főisko­lán. De évtizedeken át tanított a katolikus kántorképző tan­folyamon, majd a karnagy­képzőn. Orgonált református, evangélikus és baptista temp­lomokban, de három évig volt a Dohány utcai zsinagóga orgonistája is. Azokban az években is, amikor éppen egy­házzenei működése miatt nem kapott lehetőséget arra, hogy hangversenypódiumon szere­peljen. nem maradt hűtlen egy­házzenei szolgálatához és zsú­folásig megtelt mindig a pesti ferences templom, ahol a szentmise után mindig impro­vizált. Ő az improvizáció leg­nagyobb hazai mestere. Európa minden országában hangversenyezett és Kanadá­ban is. Meg kell említeni sze­mélyes barátságát, mely a fran­cia zeneszerző-orgonaművész­hez Messiaen-hez fűzte. Ő ját­szotta először műveit Magyar­országon és a tőle kapott dedi­káció ma muzeális értékű. Ma is minden hangversenyén sze­repel Messiaen-mű és improvi­záció. Nagy állami elismerést sokáig nem kapott, csak Liszt Ferenc díjjal jutalmazták. 75 éves korában kapta meg egy­háza részéről is a Nagy Szent Gergely Rend lovagja kitün­tetést. És most 80 évesen a Kossuth-díjat. Azt hiszem kevesen tudják Szegeden, hogy 1945-ben majdnem a dóm orgonistája lett. Ekkor ugyanis disszidált az akkori orgonista: Antos Kálmán. Szatmári Géza, a sze­gedi zeneiskola akkori igaz­gatója találkozott vele Buda­pesten. Mikor megtudta, hogy lakásukból kibombázták, két pici gyermekkel szinte állása sem volt, meghívta Szegedre, hogy tanítson a zeneiskolában és legyen a dóm orgonistája. Ez azon bukott meg, hogy az akkori közgyűlésben már ott voltak a baloldali pártok kép­viselői is és nem szavazták meg azt, hogy a dóm orgonis­tája továbbra is a város alkal­mazottja legyen, de lakást sem biztosítottak volna neki mint tanárnak. így csak hangverse­nyezni járt Szegedre, először éppen 35 éve. Ábrahám István Gergely Ferenc Kossuth­díjas orgonaművész május 23­án 20 órakor a dómban ad hangversenyt. • Ott tartottunk, hogy az Illés együttes megszűnt, majd a jog­utódjának tekinthető Éonográf is föloszlott. B. J. azonban vál­tozatlanul írta a jobbnál jobb dalszövegeket, másoknak és nem egyszer magának is. Járta az országot, szólólemeze jelent meg, kikísérletezte azt az elő­adási módot,- amely szinte csak rá jellemző. Közben családot alapított, társasági életet élt, s amikor csak tehette, játszott. És nem­csak gitáron. Az Ecopoly tár­sasjáték például az ő találmá­nya. A baj csak az, hogy a pénzkereset nem fér össze B. J. legendájával. Sokak számára ő a politikai szabadgondolkodó alaptípusa, azt mondják, a szabvány üzleti vállalkozás nem illik hozzá. Az Ecopoly azonban valószínűleg más, no­ha nyilván lehet vele pénzt ke­resni. Kevesen tudják B. J.-ről, hogy szakképzettségét tekintve diplomás villamosmérnök. Még meglepőbb, hogy fiata­labb korában középiskolás ma­tematikai versenyeket nyert. Mindig érdeklődött a logikai rendszerek és modellek iránt. Föltehető, hogy ennek is kö­szönhető az Ecopoly. Az is bi­zonyosra vehető, hogy sosem szánja rá magát a játékterve­zésre, ha nincsenek gyerekei. Életmódjából adódik, hogy azokban az órákban, amelyeket a szülők általában a munkahe­lyükön töltenek, B. J. otthon tartózkodik. Lehetséges, hogy épp nem a gyerekeire figyel, hanem gondolkodik - például dalszövegeken -, de fizikai va­lójában mégis ott van. Bizo­nyos mennyiségű időt minden­nap eltölt a gyerekei körében. Sokat játszanak, leginkább tár­sasjátékokat. A fiával szokott sakkozni (és már ritkán tud nyerni), de olyankor a másik kettő kimarad a „céh"-ből. A társasjátékban viszont vala­mennyien részt vehetnek. Ha én Bródy volnék Vámos Miklós sorozata Bródy Jánosról „B. J.-től a magyar lakosság nagyobb százaléka tud idézni kapásból, mint a Bibliából, a Tórából és a Koránból együttvéve." 6. Új utakon A legszórakoztatóbbak azok a játékok, amelyek valóságos élethelyzeteket modelleznek. B. J. az Ecopoly-val olyan té­mákról készített társasjátékot, amelyek a leggyakrabban ke­rülnek szóba az ő társaságában. Az iskolás korú gyerekek időn­ként elég értelmes kérdéseket tesznek föl azzal kapcsolatban, amit a tévében látnak. B. J.-ék nem osztják a magyar értelmi­ségiek szokásos televízióelle­nességét, náluk gyakran megy a tévé, s a bemutatott esemé­nyek olykor a gyerekek számá­ra is érzékelhető izgalmat okoznak. S megkérdezik, hogy hát tulajdonképpen kik ezek a bácsik, mi az, hogy párt, mire való a parlament, mit akarnak azok az. ideges felnőttek. B. J. szeret magyarázni. V. M. többször volt fültanúja, amint valamilyen aktuálpoliti­kai témáról kiselőadást rögtön­zött. A leggyakrabban fölme­rülő kérdésekre adott válaszait helyezte az Ecopoly dobozába. O ugyanis a politikát min­dennapos gyakorlati ügynek tekinti. Csak akkor szólal meg, ha praktikusan kivihető célokat érzékel. Világnézete határozot­tan kirajzolható, ám az nem ér­dekli, hogy ezt mindenkinek a tudomására hozza. Az Ecopoly egyébként arról árulkodik, hogy B. J. úgy érzi: a szavazók még nem ismerik eléggé a politikai a koalíció létrehozása túlsá­gosan elvont fogalmak. Mintha a demokrácia magyarországi gyakorlatában még mindig az érzelmek uralkodnának, nem pedig a ráció. S az emberek számára nem egészen világos, hogy egy választás során mit érnek a szavazatok, mit jelen­tenek a százalékos eredmé­nyek, mire képesek a többséget megszerző pártok, mit tehetnek és mit nem. Az Ecopoly egy képzelet­beli országról szól. Aki ebben az országban egy bizonyos területet fejleszt, annak ott be­folyása lesz és számíthat a terület szavazataira. Aki az or­szág több mint ötven százalé­kát megszerzi, kormányt ala­kíthat. Az erőviszonyok körön­ként változnak... „Istenem, ha az életben is ilyen simán és lo­gikusan mennének a dolgok!" - gondolta V. M., miután be­lekóstolt B. J. társasjátékába. Amely különben talán éppen arra utal. hogy B. J. ráunt bizo­nyos dolgokra. Illetve, hogy új utakat keres magának az eljö­vendő évekre.

Next

/
Thumbnails
Contents