Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-07 / 106. szám

10 RIPORT DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1994. MÁJ. 7. • Csongrád megye újés legújabb kori története Pályázati felhívás Az országos történeti pályázat részeként, Csongrád megye új- és legújabb kori története címmel, pályázatot hirdet a Csongrád megyei Múzeumok Igazgatósága. Pályázni lehet minden olyan helyszíni gyűjtésen alapuló, saját tapasztalatból, visszaemlékezésből kiinduló, levéltári kutatásra, sajtóanyagra épülő dolgozattal, amely még nem jelent meg nyomtatásban. A beküldendő pályamunkák által tárgyalt korszak a XVIII. század elejétől napjainkig terjedhet. A szerzők - a lelőhely pontos feltüntetésével - főként a még be nem gyűjtött történeti forrásokra, muzeális értékű tárgyakra, dokumentumokra, fotókra és más jellegű emlékekre támaszkodjanak. A pályázaton mindazok részt vehetnek, akik múzeumi gyűjtéssel és történetírással hivatásszerűen nem foglalkoznak. A pályázat meghirdetői várják az iskolai és helytörténeti szakkörök, csoportok munkáit is. A pályázaton részt vehet nemzetiségi témáról vagy nemzetiségi nyelven írt dolgozat is. Ajánlott témakörök: A helyi politikai-, kulturális-, gazdasági élet történetében kiemelkedő szerepet vállaló személyiségtek) életútja. Új pártok, társadalmi szervezetek, intézmények (olvasókör, casino, klub, művelődési otthon, ipartestület, vendéglátás, kereskedelem, sportegyesület stb.) működése, története. Városi, falusi társadalmi osztályok és rétegek életmódjának alakulása, változása (egy család története, munkakörülmények, szokások, lakáskörülmények, szórakozás stb.). Ipari és mezőgazdasági üzemek átalakulásának, fejlődésének története (szövetkezeti mozgalmak, hitelszövetkezetek története, üzemi évkönyvek és krónikák, szocialista brigádnaplók, üzemtörténeti gyűjtemények létrehozásának története). Nemzetiségek élete. Az 1945 előtti paraszti írásbeliség dokumentumainak felkutatása, begyűjtése, írójának életútja. A helyi sajtó egy vagy több évfolyama repertóriumának feldolgozása. Fotótörténeti és saját felvételek pontos azonosítása: hely, idő, személy, fényképész (családtagok, gazdasági, gyártási folyamatok, politikai események, kulturális rendezvények, építészeti emlékek). Vallási egyletek, falusi kultúrkörök (KALOT, Kalász, cserkészet stb.) történetének, dokumentumainak feldolgozása. Első és második világháborús hadifogság történetek (fotók, levelek stb.). A lakóhelyen, illetve családban lezajlott koncepciós perek történetének, a lakosságcseréhez fűződő emlékek, dokumentumok, az 1956os helyi események, valamint az erőszakos termelőszövetkezetesítés témakörének feldolgozása. A pályázatok beküldési határideje: szeptember 30. Az elkészült pályaművet két, azonos tartalmú és kiállítású példányban, a pályázó nevének, lakcímének, életkorának, feltüntetésével kell eljutattni a következő címre: Móra Ferenc Múzeum, 6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3. További információ is itt kérhető. Az eredményhirdetést októberben tartják Szegeden. A pályadíjak: felnőtt egyéni, illetve csoportos - I. díj: 6000 forint, II. díj: 5000 forint, III. díj: 4000 forint, ifjúsági egyéni, illetve csoportos - I. díj: 5000 forint, II. díj: 4000 forint, III. díj: 3000 forint. A pályázatot meghirdető szerv a beérkező dolgozatokat leltárba vétel után kéziratnak tekinti, és az érvényben lévő szerzői jog arra vonatkozó szabályai szerint kezeli. Készül a csontvázportré. (Fotó: Gyenes Kálmán) határa régészeti kincsesbánya Ki fia borja, lova? Akik vallatják a földet • Pitvaros Az utóbbi fél évben Pitvaros határa valóságos régészeti kincsesbányává változott. A raezőhegyesi cukorgyár víztározójának építése közben tavaly ősszel a késő avar korból származó temetőre bukkantak az archeológusok, a múlt héten pedig, alig 200 méterre ettől a helytől, egy másik csoport értékes új kőkori település nyomaira lelt. Ez utóbbit a földmunkálatok során szinte teljesen lerombolták az erőgépek. Az ott folyó munkálatokról a múlt héten már beszámoltunk. Az avarkori lelőhely feltárása Bende Lívia, a szegedi múzeum régészének vezetésével történik. Tavaly október végén, ottjárunkkor még csak 14 sírt bontottak ki, a minapi látogatásunkkor viszont már kb. 100 sírból kerültek elő értékes leletek. - A napokban bukkantunk erre a felszerszámozott lóra mutat a csontvázra Lívia ami azért is érdekes, mert megbizonyosodtunk arról, hogy az avarok a halottak mellé kedvenc állataikat is eltemették. A múltkor egy nő csontváza mellett boíjúcsontokat is találtunk. A sírok többsége melléklet nélküli, néhányból azonban előkerültek használati és ruházati eszközök, tárgyak, edények, cseréptöredékek. A leleteket gondosan becsomagoljuk, és a múzeumba, meg az embertani tanszékre küldjük vizsgálatra. Nyolc régész, restaurátor, egyetemi hallgató folyamatosan dolgozik a terepen, ők kint is laknak, csak hétvégeken térnek haza megpihenni. Mind a két lelőhelyen teljes erőbevetéssel folyik a munka, hiszen a víztározó építése nem húzódhat soká, a kivitelező is sürgeti őket. Nyilván nem sikerül mindent föltárni, és sok értékes lelet a föld gyomrában marad. A víztározót tele engedik vízzel, a lelőhelyet bejelölik, hitelesítik, s aztán majd a bennünket követő, vélhetően nálunknál sokkal gazdagabb generációk, ha kedvük és pénzük is lesz hozzá, folytatják majd, ahol Bende Lívia és Horváth tanár úr abbahagyta. T. T. Ezt hagyták örökül az ősök. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Utazás Erdélyben (1.) Bálnának lenni feladat • Erdélyből érek haza éppen, amikor hallom, arról beszél a rádió, hogy akció indul, legyenek a tengereken védett zónák, ahol a bálnákat nem vadásszák. Ugyanis fogy a bálna. Ha pedig fogy, abból az következik, hogy bálnának lenni feladat. Végigsétáltam Kolozsváron az 1990-től újra magyar tannyelvű Báthory István Elméleti Líceum folyosóján. A falon ott lógtak a tablók. Már ami megmaradt belőlük, mert az 1579 óta - olykor egyetemként is működő magyar középiskola 1985-ben kétnyelvű lett, amiből a Ceausescu-diktatúra gondolkodása szerint két évvel később, '87-ben az következett, hogy minden kétnyelvű tablót le kellett szedni. A leszedés után sok eltűnt. . A megmaradtak egyikén, a Báthory-ctmeresen olvasom a Báthory-idézetet: „Most volna ideje utat mutatni a megmaradásra. " Egy másikon, amelyről a líceum - 1991-ben érettségizett - négyszázadik nemzedéke tekint az ismeretlenbe, Kós Károly-idézet késztet a tettre: „Mert össze kellene szednünk nagy fáradsággal az ország minden részéről a széjjelszórt köveket, hogy azokkal a magunk képére építhessünk." Lent az utcán megveszem a Kalotaszeg cfmű vékonyka lap áprilisi számát, első oldalán fekete mezőből világítanak Ipolyi Arnold fehér betűi: „Az a nemzet, amelyik emlékeit veszni hagyja, az a saját síremlékét készíti és vesztesége az emberiségnek. " így van-e? Vagy csak ámítják magukat azok, akikről azt gondolják - mások és önmaguk -, hogy veszni fognak? „Hogy elpusztulhat-e a magyarság - ahogyan a szó általam elfogadhatatlan értelmében elpusztult a sumerség vagy a hettitaság -, arra egymondatos feleletet nem tudok, de nem is szabad adni - mondja Komoróczy Géza a 168 óra interjújában 1991. október 8-án. ->Történészként azonban, a legkomolyabb meggyőződésemmel, becsülettel - emberi tisztességemet téve erre a meggyőződésre - állíthatom: a történelem referenciarendszerét nem az adja, amit mi népnek, nemzetnek vagy nyelvnek nevezünk. Igenis eltűnnek a népek, folyamatosan fogy a magyarság is. De folyamatosan gyarapodik is, hiszen mintjig asszimilálunk. Egy Petrovics s egy Hrúz gyermekének hazájában nem szabad a származást firtatni. Petőfi Sándor ne volna magyar?" Ha tudjuk, hogy a népek kihalnak, akkor lehetséges azon dolgozni, hogy ez megtörténjen, és azon, hogy ne történjen meg. Egy olyan világban, ahol pusztul a levegő, pusztulnak az erdők, a vizek, a talaj... A „realitások jegyében" (a friss idézet az ENSZ-től való) épp most tűnnek el a bosnyákok, miközben régi népek új országai jelentek meg a térképen. Ez hangos gondolkodás csupán, miközben az autó Mezőségen lassul át, Mócs, Marosvásárhely irányában, a köztük fekvő Szabédra. A műit hétvégén rendezte meg - most negyedszerre - a kolozsvári Korunk című folyóirat, az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) és a Szabédi Unitárius Egyházközség a Szabédi László Napokat. A Bánk bánból ismert Simon bán birtoka volt ez a bizonyára akkor is nagyon szegény vidék. A gyenge föld kevés embert tud eltartani, hatalmas, lakatlan dombhátak, a zöldön itt-ott birkacsordák gyapjúfoltjai, rozsdásodó tsz-gépek, leszüretelt teherautók. A házak mellett lábuknál kikötött disznók - itt ez az őrzési szokás. Pusztakamarás Kemény Zsigmond, Sütő András szülőfaluja. Szabédon is látszanak az új idők. Parabolaantenna lesi a Duna TV adását, arrébb a kis családi ház utcai frontját áttörték, ajtót illesztettek bele, falépcsőt állítottak hozzá, s rögvest meglett a Linda Snack Bar. Magyarul is, románul is nagyon divatos most néhány angol szó. Azért jöttünk, hogy Szabédi Lászlót ünnepeljük. 1907-ben született, Székely László néven, és 1959 tavaszán, a Bolyai Egyetemnek Babes-Bolyaivá való „fejlesztése" után lett öngyilkos. „Mi jobban szeretünk öngyilkosokat ünnepelni, mint élni - mondja Cs. Gyimesi Éva, a kolozsvári egyetem professzora. - Élni nehezebb. Ha Szabédi László a tanítványaira gondol, nem lett volna öngyilkos. Szerettük. Jó tanár volt. Ha élne, gazdagabbak lennénk." Az ünneplők fölballagnak a dombra, a temető melletti kétszázéves unitárius templomba. „Ez a világ legszebb temetője!" - lelkendezik mindenki. A művelődési ház odalent viszont nem a világ legszebb művelődési háza. Eleve úgy épült, hogy ki van rabolva. Azután már csak az időnek kellett leszednie a vakolatot, beletépkedni a színpad függönyébe. Biztosítótűre, hogy a függönyt középen össztűzzék, még telik. A gazdag temető mellett, a szegények templomában zsoltáréneklés: „Nagy Istenünk, tekints le ránk, / Halld meg hívó szavunk, / Tebenned bíznak gyermekid..." És újra a megmaradás a főmotívum, ezúttal Kecskés Lajos tiszteletes igehirdetésében. Egy logikai bakugrással tudnám szavait új összefüggésbe hozni a régi valósággal: élni, a halálunk árán is. A tiszteletes úr így példázta ezt Szabédi n: „Nincs más lehetőség, tiltakozni, ha az életünk árán is, hogy megmaradhassunk." Kifelé menet le-lenézek a falura, és azon gondolkodom, hogy máskor mit tudnak itt csinálni azok a fiúk és lányok, akik most népviseletben énekeltek, verset mondtak? Lehet, hogy már reggel elkezdenek majd készülni a jövő évi Szabédi László Napokra? Itt valóban kellhet az ünnep, nagyon. Ki is tesznek magukért. Ételital bőségesen - jelenleg egész Románia lakosságának 75 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, de a szegény Erdélyben, Szabédi emlékére, most mindenki hízik egy kicsit. Aki jó helyre tér be, annak minden ingyen van, aki rosszul választ, azt úgy megvágják, hogy belefeketedik. Nincs középutas költségérzékenység, hogy például részvételi díjat szednének. Hiszen örülnek, ha jön valaki. A vendég, mint megváltó, aki hírüket szétviszi a nagyvilágban, s ez majd megoldja a gondokat. Szabédi ünnepe másnap Kolozsvárt folytatódik. Sok jó előadás hangzik el, belőlük a bukaresti Szász János egyetlen mondatát idézném ide: „Magyarnak lenni feladat." És ennek a feladatnak jobbrosszabb teljesítésével el is telik a történelmi idő. Megmaradunk, de itt állunk egy szál megmaradásban. Mindenen, középületen, családi házon, emberi arcon: a gyakran megszakított fejlődés nyomai. Zelei Miklós