Délmagyarország, 1994. április (84. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-06 / 79. szám
SZERDA, 1994. APR. 6. MÉG 34 NAP 5 Az 6. választókörzet képviselőjelöltjei (Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Székkutas) A pártokkal kötött megállapodásunk értelmében bemutatjuk a Csongrád megyei választókörzetek országgyűlési képviselőjelöltjeit. Természetesen öszszeállításunk nem lehet teljes, hiszen jelöltek még a választás előtt harminc nappal is állíthatók. így a hozzánk beérkezett képviselőjelöltek önmaguk által írott, 30 gépelt sorban korlátozott bemutatkozó írásait közöljük - fényképeikkel. Egy-egy választókörzetben közel húsz jelöltről tudunk, így egy-egy körzet bemutatása több napot is igénybe vehet. Az írások egyenetlensége abból adódik, hogy a pártok, illetve a jelöltek önálló anyagokkal jelentkeztek, melyeket a szerkesztőség - legtöbb esetben változtatás nélkül közöl. Havránek Fereiuc 1945-ben születtem. Apám négyéves koromban meghalt, anyám nagy erőfeszítéssel az özvegyi nyugdíjból és alkalmi munkákból kapott pénzből nevelt. Életünk 1956 után, a ma oly divatosan „átkos"-nak minősített Kádárrendszer alatt vált elfogadhatóvá, emberivé. 1959-ben ipari tanuló lettem a Mérleggyárban (akkor még volt!). 1964-ben a Hódgéphez mentem dolgozni. Három szakmát tanultam ki: mozdony-, mérleglakatosi, majd hegesztői szakmunkás-bizonyítványt szereztem. Később elvégeztem a szakközépiskolát és szaktechnikusi vizsgát tettem. Lakatosból lettem csoportvezető, művezető, főművezető, üzemvezető, majd osztályvezető. A közélet is mindig érdekelt. Sohasem tagadtam - mint most egyesek -, hogy a '80-as évek végén a munkások javaslatára pártbizottsági titkárnak választottak, amit társadalmi munkában láttam el. Lehet, hogy ennek köszönhettem az akkori vállalati vezetők ellenszenvét, aminek „eredményeként" elsők között bocsátottak el 1990-ben. A gyárban én voltam az utolsó párttitkár és én lettem az első munkanélküli. Ezért aztán gépészmérnök fiammal és néhány társammal - mondhatnám kényszerből - vállalkozásba fogtunk, megalakítottuk a Susáni Kft.-t. Saját erőnkből, ki-ki szakmai tudását adva a munkához. Mit tehetnék, ha a szavazók támogatásával a Parlamentbe kerülnék? - Szót emelnék az állami és szövetkezeti vagyon elherdálása, és az ország kiárusítása ellen. - Olyan gazdaságélénkítő programot támogatnék, amely megakadályozza egy szűk vezetői elit munka nélküli gazdagodását. - Kezdeményezném a vezető politikusok elmozdíthatatlanságának megszüntetését, a képviselők választóikkal szembeni felelősségének kiterjesztését. Kiss László Szabad Demokraták Szövetsége 1958. november 14-én születtem Gyulán, értelmiségi családban, egyetlen gyermekként. Az általános iskola elvégzése után angol tagozatos gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. A Pécsi Jannus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán szereztem diplomát. Első munkahelyem Hódmezővásárhelyen az Aluminiumszerkezetek Gyárában volt, ahol mint gyakornok, majd árelemző közgazdász tevékenykedtem. Ezt követően kerültem jelenlegi munkahelyemre. a Fémtechnika Kft.hez, ahol jelenleg mint gazdasági igazgató-helyettes dolgozom. Nős vagyok, feleségem gyógypedagógus, leánygyermekem 9 éves. Politikai pályára a rendszerváltás idején kerültem. A helyi SZDSZ szervezet gazdasági tanácsadójaként egyebek mellett az országgyűlési képviselőjelöltünk munkáját segítettem. Indultam az önkormányzati választáson, ahol első és egyetlen jelöltként kerültem megválasztásra az első fordulóban, választókörzeti képviselőként körzetem a Hódtót és a Kertvárost fogja át. Mind magánemberként, mind politikusként működő gazdaságot és kiszámítható korrupciómentes politikát akarok megvalósítani. Célom az adócsökkentések és befektetési kedvezmények biztosítása, a túlszabályozás kiküszöbölése a gazdasági növekedés megindítása érdekében. Tudom, hogy csak jól működő gazdaság biztosít értékálló nyugdíjakat, új munkahelyeket, több pénzt a szociális ellátásra, az egészségügyre, oktatásra kultúrára. Olcsó és tisztességes, bürokrácia- és korrupciómentes államot és önkormányzatokat lehet csak a jövőben működtetni. Több pénzzel kell rendelkezniük a helyi önkormányzatoknak feladataik ellátásához. Vásárhely és környéke hátrányos helyzetén, különös tekintettel a mezőgazdaság és az ipar állapotára, kormányszintű területfejlesztéssel szükséges segíteni. Ilovai Zoltán Magyar Szocialista Párt 49 éves kertészmérnök vagyok. Falusi gyermekkorom és makói diákéveim erősítették meg vonzódásomat a természet és a kertgazdálkodás iránt. így lettem kertészmérnök. Élethivatásom a növényorvoslás, növényvédelem. Családommal 1970 óta lakunk Vásárhelyen, lányaink már itt nőttek fel. A növényvédelmi szakigazgatás és fejlesztés területein dolgoztam és dolgozom jelenleg is. Köztisztviselői tevékenységem mellett a tudományos ismeretterjesztésen keresztül is kapcsolódom a kertművelő és gazdálkodó emberekhez. Lelkes hirdetője vagyok a biológiai gazdálkodásnak, természetvédelemnek. 1990 óta a hódmezővásárhelyi önkormányzat képviselőjeként a városfejlesztés és környezetvédelem területén vállaltam feladatot. A mezőgazdasághoz való kötődésem, az eddigi közéletben való tevékenységem és nem utolsósorban baráti környezetem késztett arra, hogy felvállaljam a megmérettetést. Szeretnék Önökkel együttműködve abból a munkából is felvállalni, amely országunk, népünk, szűkebb hazánk, a vidék boldogulását szolgálja. Önökkel - Önökért: Ilovai Zoltán képviselőjelölt Miért ő a jelöltünk? Mert olyan embert kerestünk, aki kiegyensúlyozott, széles látókörű, elméletileg felkészült, a gyakorlati gazdasági életben jártas, környezetének problémáira fogékony és speciális szakismerettel is rendelkezik. Az ő esetében ez a terület a természeti környezetünk védelme. A nálunknál gazdagabb, fejlettebb országokban már felismerték a környezetvédelem, a biokultúra jelentőségét, mert tudják, hogy csak ilyen módon hagyhatunk örökül utódaink számára egészséges életteret. Vásárhely, Mindszent, Székkutas szocialistái Kiss Sándor Fujjeta Kisgazda. Földmunkás és Polgári Pari Hódmezővásárhelyi lakos, egyéni parasztgazda vagyok. Az ország népe a huszonnegyedik órában van ahhoz, hogy saját életkörülményeit megváltoztathassa. Most, amikor a történelem kezünkbe adta (talán utoljára) a döntés lehetőségét, össze kell fognunk saját és nemzetünk jövőjének jobbá tétele érdekében! Úgy gondolom, mindannyian ismerik, vagy hallották az FKGP országépítőmegmentő programját, ezért ennek részletezésétől eltekintek. Csupán néhány gondolatot kívánok közreadni, ezek a következők: 1.) A magántulajdon mielőbbi igazságos rendezése, ideértve a kárpótlás helyett az eredeti vagyon visszajuttatását a jogos tulajdonosnak vagy örököseinek. 2.) A vagyonnevesítés felülvizsgálata annak érdekében, hogy a kívülállók is megkaphassák a részükre járó tulajdont, amely különben is már telekkönyvezve van nevükre. 3.) Az új paraszti gazdaságok alacsony kamatozású hitelekkel való támogatása, amely összekötendő vissza nem térítendő állami támogatással. 4.) A mezőgazdaságot könyörtelenül sújtó üzemanyagárak mérséklése állami dotációval. 5.) Az alapvető élelmiszerárak áfa-mentesftése: kenyér, hús, tej. Elérkezett a számvetésmegmérettetés ideje. Szembe kell nézniök országhivatalnokoknak (képviselőknek) önmagukkal és a választókkal! Számot kel! adni: hogyan sáfárkodtak a választók bizalmával? Mit valósítottak meg ígérvényeikből? És miért így? Népünk helyzete fanyar jelent, kilátásszegény jövőt mutat! Ilyenkor egyértelműen felmerül a felelősség kérdése is! Kik azok - melyik párt -, akik vállalják négyéves múltjukért a felelősséget? Csakis az a párt jöhet szóba, amelyik elejétől, már 1991-től jelezte a veszélyt, mutatta a vészkijáratot. Joóné Bene Aranka Független Joóné Bene Aranka ápológondozónő vagyok, 1952ben születtem Székkutason. Négyen vagyunk testvérek, mindannyian családosok. 1962-ben Susánba költözünk. Én 1968-ban a Hódikötnél szakmunkásvizsgát tettem, 1970-ben pedig férjhez mentem Hegedűs Jánoshoz. Mártélyra költöztünk, 1971-ben született Aranka, 1975-ben János nevű gyermekünk. 1974-től 1979-ig a Mindszenti Háziipari Szövetkezetben dolgoztam, és munka mellett tanultam. 1978-ban a férjem, tragikus hirtelenséggel, elhunyt. 1979-ben a mindszenti gimnáziumban érettségiztem. Még ez évben a vásárhelyi kórház gyermekosztályán munkát vállaltam, és vöröskeresztes szervező lettem. 1982-ben Szegeden ápolónői képesítést szereztem, a következő esztendőben pedig gyermek szakápolói vizsgát tettem. 1983-ban férjhez mentem Joó Károly géplakatoshoz, 1984-ben megszületett a fiunk. Károly Róbert. Egy évvel később Mártélyon, az öregek napközi otthonának szervezésében vettem részt, majd idős gondozói és szociális ellátási szakvizsgát tettem. A mártélyi Gondozási Központ vezetője 1987 óta vagyok. Tanulmányaimat tovább folytattam: 1990. Szeged, szabadegyetemi menedzserképző vizsga; 1991. Budapest, Népjóléti Minisztérium intenzív tanfolyamán vizsgáztam. A Nyugdíjasok Szövetsége érdekvédelmi bizottságában 1990-től végzek társadalmi munkát. Erdélyi gyermekek üdültetését szerveztem meg 1993-ban, és még ugyanebben az évben a véradó mozgalom szervezéséért, illetve pályázati munkámért vöröskeresztes kitüntetést kaptam. Hazánkban, így a 6-os választókörzetben is sajnos még messze állunk az európai normáktól, mégis most, így a választások előtt, az Ígéretek földjén élünk. Szavakból, elvekből és rossz törvényekből viszont nem lehet megélni, azokon feltétlenül változtatni kellene. Most nem vagyok abban a helyzetben, hogy bármilyen felelőtlen ígéretet tegyek, de ha módónban áll majd, akkor feltétlenül teszek azokért, akik nem akarják, hogy végleg kiszolgáltatottakká tegyék őket. Éppen ezért független jelöltként indulok a képviselő-választások. Dr. Lancsa György Köztársaság Párt 1951. február 13-án születtem Szarvason. Szüleim nyugdíjasok. Öcsém Lancsa Pál. Altalános iskolai tanulmányaimat Szarvason végeztem. ugyanitt végeztem középiskolai tanulmányaimat a szarvasi Vajda Péter Gimnáziumban. 1969-től 1971-ig sorkatonai szolgálatot teljesítettem Nagykanizsán. Katonai szolgálat után felvételt nyertem a Debreceni Agrártudományi Egyetem Öntözéses Meliorációs szakára, ahol tanulmányaimat jó eredménnyel fejeztem be. Egyetemi tanulmányaim befejezése után Szegedre kerültem a SZEOL-AK Egyesület labdarúgócsapatához, ahol több évén keresztül sportoltam. Közben felvételt nyertem a JATE Jogi Karára, ahol 1989-ben szereztem jogi doktori diplomát. Ugyanebben az időben Hódmezővásárhelyre kerültem, mint sportoló, itt nősültem meg, feleségem Juhász Nagy Katalin, aki testnevelő tanári állást tölt be. Jelenleg is Hódmezővásárhelyen élek, és több cégnél ügyvédként jogi képviseletet látok el. Ujabban a politikai életbe is bekapcsolódtam, a Köztársaság Párt hódmezővásárhelyi 6. sz. választókerület országgyűlési képviselőjelöltje vagyok. Ennek a pártnak a nézetei, irányvonala, poltikája áll a legközelebb hozzám és ezt fogadtam el. Megválasztásom esetén a Köztársaság Párt által rögzített gazdasági, kulturális, sportkoncepciót szeretném képviselni és az egész ország javára megvalósítani.