Délmagyarország, 1994. április (84. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-19 / 90. szám

8 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1994. ÁPR. 19. ISI OLVASÓSZOLGÁLAT LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Tízéves a Közéleti Kávéház Két ember bábáskodott megszületésénél: az ötlet dr. Turai Géza tanáré volt, aki felkereste Munz Károlyt, a TIT vezetőjét, aki a TIT hátterével az ügy mellé állt. Első szerkesztője Turai Géza lett. A kávéház irodalminak indult, a gyakorlat azonban hamar bebizonyította: csak irodalmi kávéházként nem tudott volna létezni. Egyrészt mert nem volt oly pezsgő irodalmi élet Szegeden, amely folyamatosan, hetente szolgáltatta volna a műsorokat, másrészt mert ilyen tömény és sűrűn szereplő irodalmi estekre elegendő igény sem volt. Ezért a kávéház műsorai egyre vegyesebbé váltak, neve is ezért változott meg, s kapta a közéleti jelzőt. Születési helye a Royal. Anyakönyvezett neve Royal Kávéház• Innen különböző gazdasági nehézségek, majd a privatizáció előrevetődő árnyéka elől a Hágiha költözött, ahol teljesen díjtalanul kaptak helyet. Miután a Hágit várhatóan privatizálják, az új tulajdonosnak fel kell újítani az éttermet, működését ezért szüneteltetni kényszerül. Kérdés: az új tulajdonos vállalja-e a kávéházat továbbra is ebben a formában ? Lehet, hogy ismét költözni kényszerül? De hová? Szerintem mindenképpen olyan helyre tartana igényt, ahol nyitottsága biztosított lenne. Az estek a nyári szünet kivételével mindig hétfőn voltak, ezen rendszerben működik a mai napig is. Turai lemondása után az estek szerkesztője Zsoldos Sándor lett, aki a '8586-os években látta el ezt a feladatot, majd 1987-ben dr. Szondi Ildikó vette át a kávéház vezetését. Ma is ő az estek szerkesztője. Örülnünk kell az elmúlt tíz évnek. Ám az ünneplésben több az aggodalom, mint az öröm. A gond - többeké - az, hogy bár az élet változását a kávéház sem kerülheti el, az állandóságot a változásban nem könnyű fenntartani. Egyesek szerint csak a politikára jön be a közönség. Magam azokhoz csatlakozom, akik a kávéházat civil képződménynek tartják, ami elengedhetetlen egy új polgári társadalom kialakulásához. Talán nem vagyok egyedül azzal az elképzeléssel, hogy meg kellene kérdezni a polgárokat, a kávéházba járókat és nem járókat egyaránt: milyennek szeretnék látni ezt a helyet a továbbiakban? Többen felvetik, hogy kellene egy szerkesztőbizottság, amelynek tagjai önzetlenül segítenének a témák kiválogatásában, a szervezésben, a minőség védelmében. Kérem, viseljék szívükön a Közéleti Kávéház sorsát. Támogassák és okos kritikákkal segítsék működését! Dr. Veress Sándor Az alapítvány köszönete A Szegedért Alapítvány a közelmúltban ötödik alkalommal adta át a város megbecsülését szimbolizáló díjat. A Délmagyarország az alapítvány eddigi működése során is kitüntető figyelemmel tájékoztatott tevékenységünkről, e kis jubileum kapcsán viszont a szokásosnál is többet, sokszínűbben írtak díjazottjainkról, a gálaműsorról, az alapítvány eredményeiről. Megítélésünk • Kossuth halálának századik évében számos megemlékezés, méltatás jelenik meg az újságokban, a rádióban, a televízióban, valamint a folyóiratokban. Mátyás király mellett népünk legnépszerűbb történelmi személyisége volt, a XIX. századot csaknem teljességében átívelő, akár kalandosnak is nevezhető életútja úgy rögzült a magyarság tudatában, mint lenyomatok az őskövületben. Feleségéről viszont nem esik szó, holott a családi kötelés kölcsönhatásairól beszélni sem kell. 1940-ben udvarolni kezdtem egy Szegeden tanuló főiskolás lánynak. Akkor nem gondoltam, hogy ő lesz a feleségem. Egyszer feljegyzett valamit névjegyére, amelyen ezt olvastam: meszleny Meszlényi Emília. A karton bal sarkában címer. Röviden, vázlatosan írom le, amit családjáról mesélt, illetve amit később a nálam lévő okmányokból megtudtam. Az eredeti név: meszleni Meszleny. Talán egy keresztelő pap írhatta az anyakönyvbe a Meszlényi-változatot. Kőszeg-SzombathelyMeszlen (régebben Meszlenfalva) volt a család lakhelye, földet műveltek, később birtokosok lettek. A tatárjárás után IV. Béla megerősítette nemességüket. Zsigmond királytól új címert kaptak (ennek színes lenyomata ma is megvan). A reformáció megosztotta a családot, a reformáltak az Alföldre költöztek, sokan Hódmezővásárhelyre, ahol számosan viselik e nevet. Kossuth Lajos felesége A török hódoltság végén, a felszabadító háborúkban szerzett érdemeikért néhány Meszleny birtokot kapott Kisvelencén. Három kastélyt is építettek (erről Ráday Mihály többet tud). Az itteni ágból származott Rudolf és Teréz. 1841. január 2-án jelent meg a Pesti Hírlap Kossuth nevével jegyzett első száma. Egy héttel később Feictinger Domokos prépost lakásán házasságot kötött Kossuth Lajos és Meszleny Terézia. A násznép összezsúfolódott a szobában. Az anyakönyvbe beírták az adatokat. A vőlegény: kossuthfalvi Kossuth Lajos táblabíró, született Zemplén megyében, lakhelye a vár. Vallása ág. ev. Életkora: 38 év. Nőtlen. A menyasszony neve: Meszleny Terézia, született Pest megyében, hajadon. A tanúk: Szombathelyi Antal táblabíró és gróf Ráday Gedeon. Kossuth anyja a szerkesztőség szomszédságában rendezte be az új pár lakását. Három gyermekük született itt: Ferenc, Vilma és Lajos (Tódor, Tivadar). A két család kapcsolatát még szorosabbra fűzte az, hogy Teréz testvére, Meszleny Rudolf feleségül vette Kossuth húgát, Zsuzsannát. Meszleny Terézről negyvenéves korában olajfestmény készült, lánykorában pedig le is fényképezték (daguerrotípia), ezen édesanyjával és Flóra húgával látható. De 1849 telén Veiden osztrák altábornagy személyleírást küldött róla a porosz rendőrség részére, amely így szólt: termete magas, szikár, ovális arcából két feketésbarna szem ragyog eló, orra finom, ajka formás, arcát két oldalt fekete haj keretezi. Testalkata törékeny, arcvonásai finomak. Bal arcán lencse látszik. Beszél magyarul, németül, szlovákul. (Itt jegyzem meg, hogy később franciául, angolul és olaszul is beszélt.) A nehéz, sokszor kegyetlen években mindenkor segítve állt féije mellett. 1843-ban Kossuth ezt írja Wesselényinek: „Megszökném elátkozott egzisztenciámból, ha kedves, jó nőm angyali kedélye nem vidítana munka s kín közben. Csak házi boldogságomban ne bántana a Fátum. Örömeim gyérek az életben, családom körén kívül, mert ebben maradéktalanul boldog vagyok." Talán kevesen tudják, hogyan követte férjét az emigrációba. Mivel körözték, haját levágatta, férfiruhába öltözött, így szökött át az osztrák őrvonalakon. Törökországban érte utol Kossuthot. Menekülésében egy Kossuthhoz hűséges cseh őrnagy segítette. Terézia hosszú szenvedés után mellrákban, Olaszországban halt meg, 1865ben. Temetése után két hónappal Kossuth így ír nemeskéri Kiss Miklósnak: „Kevés ember képes csak sejteni is a viszony bensőségét, mely engem elhunyt lelkem nőmhöz csatolt volt. Annak jelzésére az emberi nyelv még szót sem ismert. Egymásnak, egymásban éltünk. Ő meghalt, és én, hátramadt rom, úgy érzem magam, mint az eleven halott, ki csak annyiban él, hogy szenved kimondhatatlanul. Mások bízhatnak az idő kezében, hogy, ha nem gyógyít, legalább enyhít. Az én fájdalmam enyhítést nem ismer. Minden újabb perc szenvedés. Egyetlen reményem volt, az, hogy nemsokára utána megyek..." 1977-ben a győri Petőfi Sándor Ifjúsági Házban kiállításon emlékeztek a 175 éve született Kossuthra. Itt látható volt a monoki Kossuth-múzeum igazgatójának levele, mely szerint Meszleny Terézia nem Pesten, hanem Győrben született, a Liszt Ferenc utca 1. számú házban. Javasolja, emeljenek táblát itt Kossuthné tiszteletére. A Meszlényi név Széchenyi naplójában többször is fellelhető. Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspök az egyik lap szerint Mindszenty rossz szelleme volt. Őt is letartóztatták, halálának körülményei bizonytalanok. Néhány éve - az enyhülés jeleként - az esztergomi keresztény kincstár előterében látható prímások és püspökök festett portréi között, közvetlenül a bejárat fölött kapott helyet Meszlényi Zoltán képe is. Bánki Mihály Cápaetetés? szerint a lapnak komoly érdemei vannak abban, hogy a város széles közvéleménye ismeri a Szegedért Alapítványt. Ezért ezúton is köszönetünket fejezzük ki. Tisztelettel: Dr. Tráser Ferenc soros elnök, Dr. Bódi György titkár A Délmagyarország 1994. március 17-i számában megjelent Joseph Nagyvary professzor olvasói levele, erre szeretnék reagálni. Tisztelt Joseph Nagyvary professzor úr! Mint írja, Texasból idelátogatott egy hétre. Ez idő alatt tett szert olyan tapasztalatokra, melyekből levonta a leírt következtetéseket. Úgy látom, Ön rövid itt tartózkodása alatt szerzett, egyoldalú tapasztalatait foglalta írásba. Nem az a baj, hogy megírta véleményét, csak azt, hogy azt ilyen, ellentmondást nem tűrően fogalmazta meg. Megemlíti, hogy az igazi médiaszabadság csak ott lehetséges - mint az USA-ban -, ahol a rádió és a tévé az államtól tökéletesen független, vagyis elismeri, hogy ez nálunk nem így van! Ha így látja, akkor mégis miért nevezi a magyar ellenzéki írókat, kommentátorokat az ország destabilitásán ügyködőknek? Leírja azt is, hogy Antall József hibát követett el, amikor a megbékülés olajfaágát nyújtotta a bűnös és kompromittált nomenklatúra tagjainak. Mondja csak, professzor úr! Hogyan is volt az olajfaág átnyújtása? A koalíció tagjainak is átnyújtotta ezt vagy csak az ellenzékben maradtaknak? Mire használták fel egyesek ezeket az „olajágakat"? Nem gondolja, hogy a kormányhű „volt nomenklatúra" az olajfaág vastagabbik felét másra használta? Komolyan gondolja, hogy lehetséges nálunk privát rádiót és televíziót működtetni? Azt azért mégis illene tudnia, hogy a privatizációhoz nem elég az akarat. Ahhoz sok minden kell, többek között még a frekvenciaengedély is. Ezt ön meg tudná-e szerezni részükre? Ha nem, akkor felesleges ilyen tanácsokat osztogatnia. írásában arra hivatkozik, hogy olvasta a Délmagyarország és az országos sajtó több számát. Arról mélyen hallgat, hogy látta a televízió A Hét műsorait és a Parabola adásait. Ha látta és abból merítette legfontosabb ismereteit, akkor el is hiszem, hogy ilyen véleménye alakult ki. Mint előkelő idegen tesz látogatást, és a magyar politikai életről kíván tanulmányt írni. Nem tartja ehhez kevésnek eddig szerzett tapasztalatait? Szerintem ön már határozott elgondolással érkezett, tanúsítja ezt megjelent írása is. Mi, akik saját bőrünkön érezzük a kormány sikerpropagandájával szembeni, valós állapotokat, különbséget tudunk tenni a színes léggömbök és a valóság között. Mindezek után is tisztelettel üdvözli: Bálint Imre Csodalámpa Egy hazalátogató levele Hol van Szeged híies kulturális élete? Szokásunkhoz híven húsvétkor színházba szerettünk volna menni a családdal. Az újság nem közölt műsort sem vasárnapra, sem hétfőre, de elmentem jegyet venni valamelyik előadásra a színházhoz. Útközben figyeltem a hirdetőoszlopokat, de a színház plakátját sehol sem láttam. Minden helyet a választásiak foglaltak el, így a kulturális és sportesemények már nem kaptak helyet - gondoltam. Odaérve zárt ajtókat találtam minden oldalon. A gyönyörűen felújított épület oldalán találtam két ottfelejtett márciusi műsort - április 3-án! A Hollandiában töltött harminchat év alatt megtanultam uralkodni magamon minden helyzetben, de az húsvét vasárnapján roppant nehéz volt... A szomszédos mozi pénztárosától megtudtam: az ünnepek alatt nincs színházi előadás. Miért is lenne? gondoltam, s ekkor jutott eszembe, hogy már előző évben is Kecskemétre mentünk színházba. Szerencsénkre a megtett százhetven kilométerért kárpótolt bennünket egy nagyszerű előadás. Visszagondolva az elmúlt évek tapasztalataira: ittlétem alatt több alkalommal is szerettem volna színházba menni, de a hét különböző napján nem egyszer épp szünnap volt. Az igazgatóságnak bizonyára van magyarázata a szezon közepi üres napokra vonatkozóan, bár ez esetleg azzal is járhat, hogy a tehetséges művészek elkerülik majd a várost. Szeged évtizedeken keresztül országszerte híres volt komoly és magas színvonalú előadásairól, hiszen 1950ben az egész operatársulatot felkényszerítették Budapestre, mert az Állami Operaház nem tudott olyan komoly produkciókkal előállni, mint Szeged. Ezt követően több kiváló színész is elhagyta a szegedi színházat. Egy város kulturális élete tükrözi legjobban a lakosság szellemét, nívóját, s ennek köszönhető, hogy Szegeden 1950 után ismét virágzó színházi társulat alakulhatott ki. Akkor évtizedeken át húsvét vagy karácsony vasárnapján délelőtt matinét, délután operettet, este pedig operát vagy drámát játszottak telt ház előtt. A város szabadon választott képviselőinek hatáskörébe tartozik a kultúra és a sport is. Nem tudom elhinni, hogy Szeged népe most ne igényelné ezeket. A város földrajzi fekvése nem mondható előnyösnek, ugyanakkor megfelelő autópálya hiányában nem vonz elegendő turistát, így azok nem adnak hírt a városról hazánk határain túl. Az itteni tudományos értékek további fejlődése érdekében is feltétlenül szükség lenne komoly kulturális életre. A városatyák bizonyára foglalkoznak ezzel az összetett problémával, és remélem, közös erővel sikerül újra egy pezsgő kulturális és sportéletet kiépíteni. Köszönet levelem közléséért és az olvasók türelméért. Szabó F. Attila Amszterdam Az ember - mintegy száz évvel azután, hogy megalkotta az autót - a Szilléri sugárút új híd felőli végére járdaszigetet állított, közlekedési lámpával, hogy megoltalmazza magát saját teremtményeivel, a járművekkel szemben. A fenti óhaj éveken keresztül valóra vált, s a jó villanyrendőr derekasan védte a járókelők féltett testi épségét. Egy nap azonban emberünk, fajának öntudatos tagja, közlekedési baleset keretében porba tiporta a kandellábert, melyet még aznap ugyanazon fajtának tagjai feltámasztottak. Lámpánk ekkor már olyannyira nem volt a régi, hogy azt is mondhatnánk, „megdicsőült testet öltött", mivel álló alakot formázó, piros fényei idáig a megállási kötelezettségre figyelmeztetett, s a zöld, lépő figura megengedte az átkelést, de mostanság a fények zöld álló és piros lépő alakok formáját öltik. A pályázati feladvány tehát így szól: mit jelentenek most a jelzések? Néhány javaslat: „meg lehet állni, átmenni kötelező", vagy „kis, zöld emberkék, STOP!", „tűz esetén erre", netán valamilyen más, alternatív lampionnal állunk szemben. Ezt az illetékesek az önök fantáziájára bízzák. Keller György Közönségsikert arattunk A szegedi 624. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet három tanulója, Menyhárt Krisztina, Kalmár Éva és Kocsis Szilvia március 20-án részt vett a Darmstadtban szervezett 31. Nemzetközi Franz Ströher fodrászversenyen. A különböző versenyszámoknál Menyhárt Krisztina az 5. és a 7., Kalmár Éva a 7. és a 10., míg Kocsis Szilvia a 9. helyet szerezte meg. A tiszteletbeli díj mellett lányaink három serleggel és ugyanennyi oklevéllel gazdagították maguk, iskolájuk és oktatóik hímevét. A csapat szellemi felkészítését Tombáczné Szemerédi Zsuzsanna és Zsiga Renáta vállalta, Pördi József tanárral. Diákjaink a februárban, Budapesten megszervezett országos versenyen az első helyen végeztek. Sok akaraterővel és kitartó munkával sikerült kivívniuk a külföldi szakértők elismerését. A verseny ideje alatt több állam - például Németország, Franciaország, Hollandia, Anglia, Svájc, Belgium, Ausztria, Olaszország - képviselői csodálták lányaink szorgalmát, fantáziadús munkáját, elismerően nyilatkoztak róluk. Sánta Márton tanár-tolmács, Pördi József tanár