Délmagyarország, 1994. április (84. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-16 / 88. szám

SZOMBAT, 1994. ÁPR. 16. TINI Diákportré A balladamondó-verseny győztese A hódmezővásárhelyi Ágoston Szabina nyerte a Szegeden megrendezett Arany János Megyei Balla­damondó Versenyt. A döntő után beszélgettünk vele. - Hányadikos vagy, és melyik iskolába jársz Vásár­helyen? - Nyolcadik osztályos va­gyok, és a József Attila Ál­talános Iskolában tanulok. - Izgultál? - Nagyon, de ez nem ér­ződött a versmondásomon. Legalábbis azt mondta a felkészítő tanárom: Szabó­né Tóth Irén. - Mióta készülsz a me­gyei döntőre? - Február eleje óta. - Nyertél már hasonló versenyt? - Igen, Vásárhelyen ta­valy is és az idén is meg­nyertem a Petőfi Sándor szavalóversenyt. - Mióta foglalkozol vers­mondással? - Óvodás korom óta sza­valok. De nem készülök színészi pályára. A vásár­helyi Frankéi Leó Szakkö­zépiskolába jelentkeztem. - Az általad elmondott ballada elég tragikus hang­vételű. Nehezen birkóztál meg vele? - Igazából március végé­re értettem meg Kiss József Simon Judit című balladáját, amely egy olyan asszonyról szól, aki megfojtotta a gyer­mekét. Rendkívül tragikus, és komor a vége. Sokat kellett gyakorolribm, hogy Fotó: Schmidt Andrea jól megjelenítsem Simon Judit alakját. - Fogadd gratulációmat, és kívánok további sok sikert! - Köszönöm. Sz. C. Sz. C. E. T.: Ujabb kóstoló 1 mt | • éö ,, .. "tiíjpkj ült |fl, | | mSÍÚ •í ^ •uj Igazán kellemes emlé­keket ébreszt ez a fénykép. No persze most nem a me­leg nyárra, netán a sör-utca hűs korsóira kell gondolni, hanem az bádogpult mögött álldigáló fiatalemberek mu­zsikájára. A C.E.T. rockze­néjére, mely szolgál néhány csemegével az ínyencek­nek. Hiszen hol találunk ma­napság olyan rockzenekart, ahol klasszikus gitáron pöngetnek... Valamivel gyakoribb, ám az egzotikumhoz tartozik még a konga, mindezt pedig színesíti a szájharmonika, valamint a szaxofon. Ha mindezt jól összerázzuk, kész a közép-európai kok­tél: a jazzes és bluesos ele­mekkel ízesített dallamos rockzene. S akik mindezt előállítják: Csallner András Erik - szólógitár, Murányi Ákos - szaxofon, Nagy Zoltán - dob, Tátrai János ­basszusgitár, ének, Tóth Attila - ének, szájharmo­nika, ütőshangszerek. (Nem ivósorrendben!) A koktél most újra megkóstolható, április 19-én kedden 21 órától ugyanis egész estés koncertet ad a JATE-klubban a szegedi C. E. T. aíMlfBBMMgMe^ m í 1 1 1 1 1 1 1 1 1 I 1 1 I e Divatdzsungel 1994 a kreatív fiatalok éve - a Természet jegyében. Nyersszínű szövött anyagok, gézru­hák, lenge nadrágok (férfiaknak isi), lenvászonból szabott ingek, mellények indiai stílusban egymásra rétegezve. Hogy mégse legyen uniformis a sza­fari színek tömege, mindezt a Termé­szet kincseivel díszítjük: kagylók, csi­gák, magvak kerülnek a táskákra, ru­hákra, nyakpántokra - és egy-egy haj­tincsre. Egy egzotikus magvacska, termés, kaoli kagyló, félbevágott csiga, esetleg halpikkely, netán szép állati fog vagy karom egy szép ezüst akasztón a fül­ben - ízlésesen díszítő a sz arcot. Nem divat ma már a túlcicomázott fülbevaló. Ellenben a nyakunkba akasztva mindenféle extra dolog jól mutat. Csak elbírja a nyakunk... Heti ajánlat: Fülbevalók, franciacsatok tökhéjból (Peru) Nyakékek csontból, bambuszból (Ecuador) Hajdiszek fából, óriás csigából (Ausztrália) Festett üveggyöngyök (Afrika) Kókusz és ébenfa-fülbevalók (Indonézia) IlIfilJIIl®^^ 1 1 I 1 b 8 | i i 1 i ,J i ilíi a EL EL EL EK EL EL EL [K EL hk Test BMG ZÁMBÓ JIMMY VANGELIS RAPÜLÖK 1492 Warner Rapeta BMG ÁKOS OSSIAN Keresztút Stone Music DR. ALBAN l IV. Magneoton Look who is Talking BMG ACEOFBASE AEROSMITH Happy Nation (US Version) PolyGram Getagrip BMG T,„CTU.T BEATHOVEN TAKE THAT 13 Everythíng Changes BMG Beatles-...Nekünk PolyGram Zebrj BRAVÓ HITS EDDA Válogatás Varner Unplugged-Lelkünkből Magneoton., ZOLTÁN ERIKA ZORÁN BluePearl Magneoton Az elmúlt 30 év... PolyGram/3T CAPELLA SUPRA HITS U Got 2 Know PolyGram 1993 Sensatlon PolyGram/Zebra BRÓDYJÁNOS : utca másik oldalán EMI-Quint GUNS N'ROSES „The Spaghetti Incldent?" EAST17 PHILADELPHIA Walthamstow PolyGram Filmzene SONY Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége által szponzorált eladási sikerlista. Pink Floyd a világ körül Repül a hal! A Pink Floyd 18 eszten­dővel ezelőtt még pánikot keltett, amikor a fotózásra előkészített óriási felfújható malac elszabadult és a Bat­tersea-i erőmű felett lebe­gett. A repülő malac fény­képe az összes brit újság­ban megjelent és az egész világot bejárta - mint a Pink Floyd Animals című leme­zének borítója. A repülő halat most a Pink Floyd vadonatúj albu­mának, a „The Division Bell" című lemezének tiszteletére engedték szabadon. A hal egyébként azért fontos a csapat életében, mert mind­három zenész a halak je­gyében született. A világ egyik legneve­sebb rockegyüttese új albu­mával már monumentális világkörüli koncertkörúton van, s a nyitóbulikon már sikerült egy rekordot is meg­dönteniük; a londoni Earls Court-ban 14 teltházas kon­certet adtak. Az eddigi re­Ha repülő halat láttok, akkor higgyetek nyugodtan a szemeteknek. Nem csap be, a hal valóban repül és a legújabb Pink Floyd albumot hirdeti... kordot Prince tartotta nyolc­cal... A turnét hihetetlen érdek­lődéssel figyelik Ameriká­ban is, hiszen a Miamiban rendezendő koncertre félóra alatt eladták az összes je­gyet, Torontóban pedig mí­nusz 45 fokos hidegben áll­tak sorba, hogy egy óra alatt elkapkodják mind a 45 ezer jegyet - a koncert rá­adásul csak július 5-án lesz. Mexico Cityben is hemzseg­nek a Pink Floyd rajongók, ugyanis a félév múlva ese­dékes koncertre pillanatok alatt elfogytak a jegyek - 66 ezer 37 perc alatt -, s így újabb show-t kell rendezni. Az örömbe azonban üröm is vegyül, hiszen az új Pink Floyd album megje­lenésvel egyszerre derült ki, hogy turnéjuk során Ma­gyarországot nem érintik. Bár az utolsó utáni pillanatig dolgoztak a bulin a koncert­szervezők, mégsem jött össze a nagy buli. Ausztriában fellépnek, így aki Pink Floydot akar látni, annak Bécsbe kell baran­golni. Ott egyébként egymil­lió dollárért játszanak. Talán érthető, hogy miért nem jönnek hozzánk... Futólépésben Prince inkognitóban A „Pierre Hotel" new yorki fodrászszalonba furcsa igé­nyekkel érkezett az egyik ven­dég. Ragaszkodott ahhoz, hogy saját fodrászát hozza el és hogy rajtuk kívül senki ne tar­tózkodjon az épületben. Prince volt az, aki teljes inkognitóban akart hajat vágatni. Két slágerlistás szereplő nevét rejtettük el mai rejt­vnyünkben. A megfejtéseket szerdáig küldhetitek be címünkre. Múlt héten a Take That és a NKOTB volt a helyes megfejtés. A szerencse ez­úttal Cserfes Gábor, sze­gedi olvasónknak kedve­zett, aki nyereménykazet­táját átveheti az Oskola utcai Disciplina CD-szak­üzletben. Várjuk leveleiteket, ingyenes tinihirdetéseiteket, verseiteket és szavazataitokat a Disciplina Top 10-re! Címünk: „Tinimagazin" Délmagyarország Kft., 6740 Szeged, Sajtóház, Pf. 153. Rovatszerkesztő: Takács Viktor 5J

Next

/
Thumbnails
Contents