Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-22 / 67. szám

6 A VÁROS DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1994. MÁRC. 22. • Az ötvenes évektől mintegy három évtizeden át a zenéhen egyet jelentett az „áj" és a „modern". A kortárs zene azonban a nyolcvanas évektől olyan új irányi vett, amely - egyre nyilvánvalóbb - különbözik az avantgárd-modern felfogásától. A; új irányzat, az „új egyszerűség" egyik első magyarországi képviselője Huszár lMjos. Összefoglalná, mi érlelte meg a váltást? - Amit modernnek nevezünk, a zenében az első világháború után bontakozott ki, és az 50-60-as évek avantgárdjában érte el csúcspontját. Ez a bécsi iskola, valamint a Boulez és Stockhausen nevével fémjelezhető irányzat volt. Jellegzetessége, hogy a zene intelletuális és kombinációs vonat-* kozásait addig soha nem hallott mértékben felerősítette. Intellektuális zenék a korábbi századokban is voltak - például a XV-ik századi németalföldi korareneszánszban -, de a logikai építkezés soha nem vált annyira egyeduralkodóvá, mint a „modernben". Korábban ez természetes módon simult össze a szép és kifejező zene eszméjével. Ma már látjuk: ez a logikai zene intellektuális csemegeként hallgatható ugyan, de a hallgatás céljait nem szolgálja. S ha azt mondjuk róla: ilyen zenét csak kompjútcragy találhat ki, akkor be kell látnunk, hogy a közönségnek is kompjúterre volna szüksége, ha ezt a rejtjeles zenét valamilyen érthető emberi közlésmódra akarja lefordítani. • Ön a nyolcvanas évektől darabjaiban a modern atonalitás és a tonalitás egybefoglalására törekszik. A legismertebbek - a Concerto Rustico is, a Kamarakoncert is - őriznek elemeket az avantgárd atonalilásból. Nem szakadt el teljesen tőle? - Tagadhatatlan, hogy az avantgárd eszközök érdekes újítást hoztak a zenébe. Hiteles kifejezői lettek az emberi világ egy részének, annak a bizonyos negatív, „éjszakai" világnak. Minthogy ez létezik, az atonalitás eredményeitől sem lehet eltekinteni. Én inkább az összeegyeztetésükkel próbálkozom, és azt hiszem, a Kamarakoncertben sikerült is bizonyos egyensúlyt teremtenem. Persze, azon el kell gondolkodni: vajon az általam megkínlódott egyensúly különbözik-e egyáltalán attól, amit ugyanezen tényezők között a század első felének szerzői Bartók vagy Stravinsky - megvalósítottak a zenében. Az új egyszerűség nem lehet egyszerű megismétlése a századelő zenéjének. • Két fogalmat különösen gyakran említenek az új zenei irányzat kapcsán: az egyszerűséget és a nyitottságot. Az ön számára mit jelentenek? - Úgy vélem, a zenében kétféle változási irány képzelhető el. Az egyik a bonyolítás felé tart, a zene intellektualizálódása felé. Bonyolítás Weberhez képest Wagner, Wagnerhez képest Schönberg, vagy Schönberghez. képest Boulez. Ugyanakkor Monteverdi egyszerűbb. mint Palestrina, és mindketten egyszerűbbek, mint a XV-ik századi kontrapunktisták. Az új egyszerűsítést ma az jellemzi, hogy a szerzők tudatosan leépítik mindazt a kompozíciós bonyolultságot, ami a XX-ik században a művekbe került. A lengyel mestereket, Góreckit, Kilart vagy az észt Part-et említhetem. mint akik a régi zenei tonalitás felelevenítésével valami újat fedeztek fel: a régi és a modern szintézisét, olyan muzsikát, amelyben e szintézis egyszerű zenei nyelven szólal meg. S innen már következik a zenei irányzat nyitottsága. Szemben az avantgárddal, amelynek zárt világa volt, e A zene új egyszerűsége Erkel-díjas: Huszár Lajos zeneszerző szerzők átvesznek a múltból valamilyen stílusjegyet vagy eljárást, és saját zenéjük világába szervesen építik bele. Az egyik szerző romantikus esztétikájú műveket ír, a másik népzenei motívumokból építkezik, a harmadik régi zenei elemek segítségével egy újfajta spiritualizmust, újfajta vallásos zenei hangot ad. Szándékosan említem éppen e mestereket. Fotó: Schmidt Andrea mert róluk már bizonyosan állítható, hogy zenéjük nem a századelő utánzása, műveiken érezni: az európai zenekultúra átjutott az avantgárd és a modern tüzén. És hadd mondjam el, hogy az új egyszerűségnek az ellenőrizhetőség és az áthallhatóság mellett veszélye is van - olcsóvá válhat. Ami engem illet, e veszély kikerülése végett komponálás közben rendszeresen avantgárd zene hallgatásával „edzem" magam otthon. • Nem érzi-e úgy, hogy a század zenéjében elapadni látszanak azok a források, amelyek a nagy irányzatok zenéjét táplálták: a népzene, az élő egyházzene, a természetközeliség... - De igen, egészen bizonyos, hogy az avantgárdból Schönbergtől kezdődően hiányoznak a természetes alapanyagok: az a harmóniavilág, amely a ter nészetes felhangokból származik, az a ritmika, ami a járásnak, a táncnak vagy a munkának a tempójából következik, az a dallamvilág, amely a népzenéből ered, és azok a periodikus formák, amelyek a népdalokkal és néptáncokkal kapcsolatosak. Mindez az avantgárdból kiiktatódott. A modern zene ezzel elvesztette pozitív gyökereit, s így vált egy negatív világkép hordozójává - ha magas intellektuális szinten is. Nos, az új egyszerűség, zeneszerzőnként más és más formában éppen a természetes forrásokból kíván ismét meríteni. A magam részéről úgy vélem - bár nem doktriner módon -, hogy a természetes felhangokból álló harmóniák feltétlenül szükségesek a pozitív jelentéstartalom kifejezésére. Úgy tűnik, nem nélkülözhető a konszonánsabb világ. Balassa Sándor mondta, hogy ezeknek a természetes hangzatoknak a tagadása olyan lenne, mintha a szerelem létét tagadnánk, vagy azt, hogy nap süt az égen. Hát ennek elkerülésére kell a szintézis, hogy a pozitív és negatív világnak valamiféle együttes, korunkbeii és hiteles lenyomatát el lehessen készíteni. • Eljutottunk volna addig, hogy a zene már nem az a bizonyos közös nyelv? - Bizony, igen. A régebbi korokban, a XVIII-ik század végéig, még léteztek a zenei köznyelvek. A zeneszerzők a saját koruk zenei köznyelvének ilyen vagy olyan kivágatát használták, és ezt ismerte a közönség is. Amit a Mozartkorabeli közönség hallgatott az operaházban, az nem különbözött nagyon attól, amit a Mozart-korabeli kocsmákban játszottak. Nem volt az a hatalmas ellentét, ami ma van: a koncertteremben Mozartot vagy Bartókot játszanak, a kocsmákban meg lakodalmas zenét vagy fémrockot. Ez egy elemeire hasadt zenei világ képét mutatja, amely lenyomata az elemeire hasadt emberi világnak. • Úgy tudom, a Szegedi Nemzeti Színház megbízásából egyfelvonásos operát készül írni. Elmesélné, miről szól majd? - Az opera szövegkönyvét Balázs Béla A Csend című meséje alapján Darvasi László írja. Az emberről van szó benne, aki élete során keresztülmegy különböző kapcsolatokon - az anyával, a baráttal, a szerelmessel -, s eközben mindvégig ott van mellette a csend tündérének, a megnevezhetetlennek, az életen túlinak a hívása és figyelmeztetése. A opera hőse, míg átéli e kapcsolatokat mindegyre elmenekül a transzcendentális hívás elől. De a végén megadja magát neki. Erről szól a darab. Panek Sándor • „Sík fekvésű országok boldogulása már a régi időkben is jelentékeny rés/ben attól függött, hogy egyrészt miképpen védekeztek a síkságokat elárasztó, elmocsarasító vizek kártételei ellen, másrészt pedig miképpen tudták a vizekben rejlő hatalmas természeti erőket hasznukra fordítani. Az egyiptomi öntözések, a rómaiak hatalmas vfzi munkálatai, majd később a csodálatra méltó lombardiai, indiai, amerikai öntözések, Németországnak, Hollandiának, Franciaországnak és egyéb államoknak több évszázadra kiterjedő óriási arányú munkálatai a vizek kártételeinek megakadályozására és a vizek hasznosítása érdekében mind megannyi fejezetei az illető népek történelmének is. A vizek rendben tartása és kihasználása nagy fellendüléseknek, elhanyagolásuk pedig súlyos dekadenciáknak lett kútforrása. Viszont olyan értelemben is áll a tétel, hogy fejlődő, előretörő népek mindig gondot fordítottak az életüknek legtöbb vonatkozásával összefüggő hatalmas elemi erőre, vizeikre, hanyatló nemzetek pedig elhanyagolták azokat. Erre meggyőző példák vannak hazánk történelmében is. Adatok vannak arra. hogy nagy királyaink fokozottabb gondot fordítottak vizeinkre. Nagy katasztrófák idején a vizek prédájává, lakatlan pusztaságokká vált az Alföld nagy része." „A vfzügyi kérdések az utóbbi években világszerte az érdeklődés előterébe kerültek. Ez teljesen indokolt is, hiszen a vízgazdálkodás szűkebb és tágabb értelmében véve a nemzetek anyagi és kulturális jólétének fontos tényezője. Ezért a vt/.imémök kutató, tervező és építő tevékenységét kezdeményező tevékenységgel is ki kell egészíteni. Alapjában véve éz eddig sem hiányzott, mert a vízimérnök hivatásának gyakorlása közben egészen különleges mérnöktípussá alakul át. Mindenütt, ahol dolga akad, nemcsak arra törekszik, hogy az éppen felvetődött kérdés kielégítően legyen megoldható, hanem állandóan szemmel tartja, hogy a gondjaira bízott területek vízgazdálkodási lehetőségei miként javíthatók, és ha meggyőződik arról, hogy ez vagy az a munkálat ezen a téren előrehaladást jelent, úgy az érdekelteket felvilágosítja az erők összefogására, és a munkálat végrehajtására buzdítja. Napjainkban ez a felvilágosító munka annyival is inkább fontos, mert amilyen mértékben a közvélemény figyelme a vízügyi kérdések felé fordult, olyan, sót még nagyobb mértékben jelentkeztek a dilettánsok, akik a nagyszabású vízügyi kérdéseknek csak az óhaj oldalát látják meg. A megvalósításhoz, valamint a munkálatok hatásának elbírálásához szükséges ismeretek és áttekintő képességnek a hiánya folytán azonban vagy túlzott reményekkel, vagy sötéten látó A víz az élet! A víz világnapja: március 22. Fotó: Enyedi Zoltán Az Egyesült Nemzetek 47. közgyűlése - a Víz és Környezet Nemzetközi Konferencia, továbbá az ENSZ Környezet és Fejlődés Konferenciája javaslatára - március 22-ét a víz világnapjává nyilvánította. Erről hazánkban először ma emlékeznek meg. A víz világnapján kifejezésre juttatják annak fontosságát, hogy - a vízgazdálkodás a gazdasági termelés és a szociális jólét alapja, és ezek a rendelkezésre álló víz mennyiségétől függenek, - amint a népesség és a gazdasági tevékenység növekszik, sok országban vízhiány áll elő, amely a gazdasági fejlődés korlátja lehet, - a vízkészletek védelme és a fenntartható gazdálkodás igényli a közfigyelmet helyi, regionális, országos és nemzetközi szinten. Ha valahol, úgy Magyarországon évszázadok óta tisztában vannak az éltető víz jelentőségével, a pusztító víz erejével. aggodalmakkal igyekeznek befolyásolni a közvéleményt. Sajnos, ezek a jelenségek nem maradnak meg az ártatlan elmélkedések terén, hanem érvényesülésre törnek, és ezen törekvésükkel hazánk vízgazdálkodási rendszerének egészséges fejlődését veszélyeztetik. Az e téren felmerülő eszmék és tervek tekintetében a vízimérnök természetesen csak egy álláspontot foglalhat el, és ez csak a szakember legteljesebb tárgyilagossága lehet. Egészséges képzelőerő és tárgyilagos bírálat az előrehaladás mozgató erői." „...Minden valós műszaki problémát meg lehet oldani anélkül, hogy ezt a kérdést is az ellenségképet kereső, a múltbeli felelősséget műszaki területre kivetítő politika területére utalnánk. Valós műszaki problémák megoldásának a munkamódszere gyökeresen eltér a politikáétól: a problémák megfogalmazásánál, a megoldás megkeresésénél nem ellenfelek találkoznak, hanem munkatársak, akik nem győzni akarnak, hanem a föladatot akarják megoldani. A kérdésben nincs is értelme a politikából kölcsönzött fogalmaknak, vádaknak, vádoltnak és vádlónak, nincs értelme a szimpatikusabban hangzó olyan fogalmaknak sem, hogy kompromisszum, engedmény, kényszer, jog stb. Kompromisszum helyett a jól megfogalmazott műszaki, természettudományos probléma optimális megoldását kell megkeresni és megvalósítani. Természetesen, ebben a munkamenetben is van szereposztás, nyilván illetékes szakembernek kell a problémát jól megfogalmaznia, és ugyancsak illetékes szakembernek kell a műszaki megoldásokat megkeresnie, hogy az optimális eredmény megszülethessék. Ehhez, az illetékes szakembereknek a szoros együttműködése mellett, kölcsönös bizalomra is szükség van. A kölcsönös bizalmon alapuló igen eredményes munka feltétele és munkastílusa még ma, a politikai indulatok és szándékok zűrzavarában is megvalósítható." A víz világnapját méltató idézeteink vízügyi történelmünk termékei. Az első Sajó Elemér híres Emlékiratának bevezetőjéből, 1931-ből származik, a másodikat Németh Endre adta közre a Vízügyi Közlemények, 1935. évi 3. számában, a harmadiknak (Hidrológiai Közlöny 1993. évi 1. száma), a szerzője Zsuffa István. A hazájának boldogulását mindenkor segíteni óhajtó magyar vízimérnök két évszázada magáévá tette, és folyamatosan, a jövőben is magáévá teszi a víz világnapjára 1993-ban most már az Egyesült Nemzetek közgyűlése által is megfogalmazott és világszerte közreadott gondolatokat, s tudja: „A víz az élet!" Dr. Vágás István