Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-21 / 66. szám
6 HANGSÚLY DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1994. MÁRC. 21. Látlelet a pokolról Tragédia vagy abszurd dráma? Nem tudom eldönteni, melyik míll'ajba sorolható Makra Ágnes könyve. Mert egyszersmind tragédia, hogy egy fiatal lány a poklok kínjait átélve „szép" fokozatosan nyomorékká lesz, s egyszersmind képtelenség, hogy a leépülés orvosi asszisztencia mellett történik. S ha nem látom, min megy keresztül éveken át ez a lány, akkor most végigolvasván a könyvét azt mondanám: gazdag fantáziával megáldott írónő bestsellerrel robbant be a könyvpiacra. Először '91-ben találkoztam a rúzsai Makra Ágival a budapesti László kórház fertőzőosztályán. Újságírói pályafutásom legszörnyűbb emlékei között tartom számon a vele való találkozást. Ült a tolókocsiban, a kezei, mint egy megrázott rongybabának, fegyelmezhetetlenül összevissza kalimpáltak. A lüktető fejfájás eltorzította az arcát. A szája szélén sűrűn kicsorduló nyálat mérhetetlen erőfeszítésébe került az engedetlen kezekbe gyűrt papfrzsebkendővel letörölnie. Akkor és ott fizikai és lelki roncs volt. Magányos, mint a beteg ember általában. Az ő magányát az egyedüllét, a sokéves bezártság fájdította sajgóra. Merthogy ez idő tájt már mindenki elhagyta. Akkor, a mélyponton, a legmélyebben ahonnan más már csak a végső megváltást kivánná - határozta el, hogy kezébe veszi sorsát. Ekkor már élt benne az elhatározás. hogy kijut oda, ahol tudják gyógyítani az itthon még alig ismert kórt. De addig, amfg e reményt jelentő lehetőség felbukkant előtte, az abszurd játék éveken át egyfolytában pergett. Mert öt esztendőn át - 1985től, a kullancscsipés okozta első tünetek megjelenésétől, 1990-ig, a valódi diagnózisig csak lökdösték kórházból klinikára, Szegedről Pestre, sebészetről belgyógyászatra, idegosztályról elmeosztályra. Az orvosok többsége állította: a testi tünetek hátterében nincs szervi ok. Megbélyegezve, a neurózis nálunk még flepnivel egyenértékű diagnózisával járta a kanoss/.át, miközben produkálta a tüneteket. Mert tünetek voltak, látványosak és szép számban: láz, hasi görcsök, kettőslátás, egyensúlyzavar, szédülés az ájulásig, pokoli fejfájás, hányás, zsibbadás, a teljes fizikai lerobbanás. Igaz, a perdöntő vizsgálatok eredménye az évek alatt többször volt negatív, mint pozitív. S igaz az is. amint azt a könyv előszavában dr. Horváth Zoltán főorvos (rja, hogy: a Lymekór - a kullancsok által közvetített fertőző betegség -, a „nagy imitátor", változatos tüneteket produkál. Szakaszosan zajlik, s a különböző szervrendszerek a betegség lefolyása során különböző stádiumokban válnak érintetté. Makra Ági számára mindez így utólag sem nyújthat vigaszt. Áldozat volt, az orvostudomány egyik fehér foltjának áldozata. Noha látványos eredményt hozott az össznépi adakozásból finanszírozott két mexikói gyógykezelés, Ágnes még mára sem épült fel teljesen. Vár még rá egy agyműtét, s - ha összejönne annyi pénz - még egy maláriakezelés Mexikóban. A félúton (rt egy könyvet, pokolbéli napjainak pontos jegyzőkönyvét, látleletet a pokolról, aminek olvastán az ember azt kérdezi: honnan az erő mindezt végigcsinálni? Aminek olvastán az ember nyomorult kis gondjai eltörpülnek az ő igazi sorstragédiája mellett, s aminek olvastán, az ember hálát ad az Istennek, hogy csak annyi a baja, amennyi van. S az ember tiszta szívből azt kívánja, Makra Ági nyerje meg végleg ezt a csatát. Tán már nem oly' sok hiányzik hozzá. Kalocsai Katalin A kullancscsípéstől a maláriáig című könyv teljes bevétele Makra Ágnes felépülését szolgálja. Erre a célra szánt támogatások - amelyeknek összege az adóalapból leírható - a következő számlaszámra fizethetők be: Egészséges Nemzetért Alapítvány MHB 222-11428-7069 „Makra Ágnes gyógykezelésére" A könyv megrendelhető postai úton az alábbi címen: SZITI Kulturális és Mentálhigiénés Egyesület Szeged, 6701 Pf. 1119 Telefonon és faxon: 62/310-310 Ifjúsági Iroda Szeged Arany János utca 7. Megvásárolható: Szegeden a Tisza Lqjos körúti tankönyvboltban, a Szilléri sugárút 47. alatt és a Kárász utcai Shopping Centerben. Hamlet a börtönben Ülni, vagy nem ülni, ez itt a kérdés - Így kezdte Shakespeare Hamletjének aktualizált nagymonológját a művész, aki előzetes letartóztatásban várja, hogy bíróság elé kerüljön. Az előadást a „Rács mögött" nevű színtársulat tartotta Lengyelországban, az opolei fogdában. A monológhoz szükséges koponyáról és a kosztümökről a börtön papja gondoskodott, a darab színre vitelében pedig pedagógiai főiskolások segítettek a rabokból álló társulatnak. Vendégünk a belga kormányfő Jean-Luc Dehaene, a Belga Királyság miniszterelnöke vasárnap hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett. A kormányfő háromnapos vizitjével Baross Péter miniszterelnök meghívásának tesz eleget. A belga miniszterelnök nem sokkal megérkezése után Esztergomba utazott. Megtekintette a bazilikát és a kincstárát, koszorút helyezett el Mindszenty József bíboros kriptájánál. Á visegrádi fellegvár megtekintése után visszatért Budapestre, ahol Mádl Ferenc művelődési és közoktatási miniszter társaságában megjelent a Magyar Áll ami Operaház előadásán. • Március 22-én 11 órától a f öldtudományok Osztálya Meteorológiai Tudományos Bizottsága az Éghajlati Albizottságával együtt rendezi ülését, amelyen „Lakható marad-e a Föld" című kötetet ismertetik, továbbá a májusi Akadémiai Közgyűlésre készülnek fel. Március 23-án 15 órától, az MSD-SZOTE Scientific Study Centre közös szervezésében „A klinikai arrhythmiák gyógyszeres kezelésének elméleti alapjai és gyakorlata" cfmű előadásra várják az érdeklődőket. 18 órától a Nyelvtudományi Munkabizottság és a JATE Általános Nyelvészeti Tanszéke Nagy János főiskolai docens a „Gondolatalakzatok funkcióinak szövegtani elemzése" című előadásának ad A Szegedi Akadémiai Bizottság hírei helyt. 18 órától a Modern Filológiai Munkabizottság rendezvényeként Bernáth Árpád és Fejér Ádám tart előadást „Werther szenvedély? és az üdvözülés" címmel. Március 24-én 9 órától a Közgazdasági és Gazdaságpolitikai Munkabizottság kétnapos konferenciája lesz, melyen az „Európa' Unió és KözépKelet-Eurű pa kapcsolata a maastrichti szerződés után" cfmű témakörben hangzanak el előadások, angol nyelven. 13.30 órától a Jog- és Gazdaságtudományi Szakbizottság - más rendező szervekkel „Az ügyész részvétele a polgári peres és nem peres eljárásokban de lege ferenda" címmel tudományos ankétot rendez. Az alábbi bélyegző használata 1994. március 16-tól érvénytelen. INESCO BT. Szeged, Jókai u. I. Adósz: 21713295 206 Szisz: 2171395. Kamatozó Kincstárjegy 1995/III. Legyen akár megfontolt Bizonyára Ön is rendelkezik olyan megtakarított összeggel, melyet egy éven belül nem tervez elkölteni. Ha ezt a tartalékot igazán megfontoltan szeretné gyarapítani, olyan befektetést kell találnia, amely erre az időtartamra kedvező kamatot nyújt, ugyanakkor biztonságos. Ez a Kamatozó Kincstárjegy 1995/111. A Kamatozó Kincstárjegy 1 éves futamidejű értékpapír, amely erre a rövid időszakra igen kedvező kamatot nyújt. Természetesen, mint minden Magyar Állampapírra, a Kamatozó Kincstárjegyre is érvényes az állami garancia. A Kamatozó Kincstárjegyet nem szükséges magánál tartania, tarthatja letétben, névre szóló értékpapírszámlán, így nem tudják ellopni, nem veszíthető el. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata 1994. március 21-25-ig jegyezhető. A kamatozás kezdődátuma: 1994. március 25. Évi bruttó kamata 23%. Az egyéves futamidő alatt a Kamatozó Kincstárjegy tőzsdei forgalmazásra kerül. Igy ha tervei változnak, a birtokában levő értékpapírokat napi árfolyamon eladhatja a tőzsdén. Ugyanakkor a Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt visszaváltható, de ekkor csak a névérték kerül visszafizetésre. Erre a befektetésre biztosan számíthat, hiszen a Kamatozó Kincstárjegy minden hónapban kibocsátásra kerül. A Komatoló Kincstárjegy oz alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Vigyázó F.UJ. 6 • OTP Bank Rt.: 6701 Szeged, Takaréktár u. 7., Szeged-Rókus, Szentes, Csongrád, Hódmezővásárhely, Makó, Kislelek • Polgári Bank Rt. 6726 Szeged, Fő fasor u. 16-20. • Pakett Bróker Értékpapírforgalmazási és Befektetési Rt. 6721 Szeged, Szt. István tér 16. • MKB Rt. 6722 Szeged, Kossuth L. sugárút 8 • MNB Csongrád Megyei Igazgatóság 6720 Szeged, Deák Ferenc u. 17. • Inter-Európa Bank Rt. 6720 Szeged, Széchenyi tér 2 • Quaestor Értékpapír Kft. 6720 Szeged, Deák F. u. 24. • Cooptourist Rt. 6720 Szeged, Kis Menyhért u. 2 • Kereskedelmi Bank Rt. (K&H) Makó, Szeged, Szentes ATo> kiH ^Qy ÁLLAMPAPÍR