Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-12 / 60. szám

SZOMBAT, 1994. MÁRC. 12. VÁRKERT 13 Árvízi fotó Felsővárossal, a várral, sátrakkal a várfalon Fényképíró érkezett városunkba... „A hajnal nem találta többé Szegedet, csak romjait" (Mikszáth Kálmán) Az 1879. március 12-i árvízkatasztrófáról 115 éve minden évben megemlékeznek Szegeden. A döbbenetes erejű korabeli híradások, a szemtanúk visszaemlékezései, a vfzügyi jelentések és értékelések máig mély benyomást tesznek az olvasóra. A viharos szél korbácsolta, iszonyú erejű víz betörésének részleteit, borzongató élményeit sokszor és sokan megírták, felidézték. Történetét Reizner János, Szeged múltjának tudója 1900-ban foglalta össze. A centenáriumra a múzeum és Somogyi-könyvtár kiállítással tisztelgett, megjelent Tóth Béla árvízi képeskönyve, melyben az emlékeket felsorakoztatva, megrázó képet nyújt a katasztrófáról. A Szeged monográfiában Vágás István érzelemmel teli kalauzunk az árvíz előzményein át a végkifejletig. A Szeged végnapjairól szóló írások csupán illusztrációként használják az árvíz lepte városról készült fotográfiákat. A 115. évfordulón emlékezzünk meg a fényképek alkotóiról, akik a vízborította Szegedet úgy tudták megörökíteni, hogy a fényképek nemcsak azt a lesújtó valóságot tükrözik, melynek pillanatában a felvétel készült, hanem ott búvik bennük a múlt és megcsillan rajtuk a jövő reménye is. A máig ismert 100 darab felvétel együttes elmélyült szemlélésekor rátalálunk a víz alá temetett város lelkére, múltjára. Igaz, ezek a képek nem a rettenet pillanatfelvételei, hiszen csak az óriási erejű víz dolgavégezte után, a mindent elárasztó, lecsendesedett víz idején készülhettek. Elsőnek helybéli, majd hódmezővásárhelyi és budapesti fényképész állította fel masináját, hogy a hullámsírba temetett várost az utókor számára megörökítse. Róluk, a művészi adottságokkal megáldott fényírómesterekről ritkán ejtünk szót. Fényképsorozataik azonban nemcsak országszerte, de egész Európában ismertekké váltak és képi hírnökei lettek Szeged pusztulásának. A látvány erejével hatottak és realitásukkal felébresztették az emberek együttérzését az otthontalanná vált szegediek iránt. Az első felvételeket a Szegeden jó hírű műteremmel rendelkező Lauscher Lipót (1838-1881) folyamatosan készítette, igen mostoha körülmények között, erejét és egészségét nem kímélve. Hamarosan bekövetkezett halálakor a Szegedi Híradó nekrológjában őt az árvíz utólagos áldozatának tartotta, „mivel a felvételek készítésekor úgy meghűlt, hogy többé nem épült fel." Lauscher Lipót árvízfelvételeiből harmincnégy darabot ismerünk, melyek jobbára a víz apadása előtt készültek. Az árvízsorozat négyféle méretben, német felirattal, Letzter-Lauscher cégjelzéssel, mappában kerültek forgalomba. Képbeállításai általában távlatiak, jól érzékeltetve a tengerré vált városrészeket, a tavakká lett tereket, a folyónak beillő lerogyott háztetőkkel szegett utakat. Plohn Illés, Hódmezővásárhely jeles fényképésze tizenhat felvételt készített a még víz borította, de már apadófélben lévő Szegedről. Képeinek megkomponálásában a realitáson kívül ott bujkál szépség iránti ismert érzékenysége, megragadja egy-egy fennmaradt szép épület, a tengernyi vízben árválkodó kápolna vagy a vízből kiemelkedő szoborfejek. Nagyméretű sorozatát kezeírásával szignálta. A 21x27 cm-es üvegnegatívjai arról árulkodnak, hogy nemcsak a mostoha körülmények, de az akkori felszerelések fizikailag is jócskán igénybe vették fényképészeinket. Városa újságjában április 20-án hirdeti, hogy a „Szegedi katasztrófa szomorú részletei fényképekben nála kaphatók, melyek Szeged város egyes részeit a vízár által elborítva tüntetik fel." Klösz György hírneves budapesti fényképész érkezését a Szegedi Híradó adta tudtul 1879. április 4-én: „Fényképíró érkezett városunkba, hogy a romokban heverő utcarészeket megörökítse... műszereit egy tágas ladikban állította föl". Ebből és képeiről ítélve Klösz jobb körülmények között dolgozott és könnyebben mozgott a vizes városrészekben. Négylencsés gépével ladikban készült, forgalomba sem került felvételein látszik az imbolygás. A képeket változatos formátumban, sztereo kivitelben is forgalmazta. A távolságot az előtérben valamely közeli tárggyal még hangsúlyosabbá tette. Nem ritkák a felülnézetből készült felvételei sem. Szeged életének megörökítésében a Letzter és Lauscher műhely fényképész-nemzedékeken át igen nagy szerepet vállalt. Nemcsak a vízborította, pusztulásra ítélt város fényképei kerültek ki innen. A műterem majdnem egy évszázadot átfogó működésében felbecsülhetetlen értékűek a Víz előtti és Víz utáni városfényképek. A régi emeletes műteremépület ma még áll, a volt Auer-ház (épülő új bank) udvarának végén, a mögötte lévő műemléki Vajda-ház szárnyához simulva szerényen vár sorsára. Az épületet Szeged városának már csak kegyeletből is kötelessége lenne megmenteni, benne emléket állítani a szegedi fényképészet történetének, ahol olyan értékek születtek, mint az 1872-i, 1876-i, 1882—83-i, 1926-i várossorozatok és az 1879. évi árvízi album. Ezekhez hasonlókkal egy magyar város sem rendelkezik. T. Knotik Márta A Széchenyi tér a vfz apadása idején Alsóváros romba dőlt házai