Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-12 / 36. szám

TARSASAG* KULTURA* IFJÚSÁG •BŰNÜGY* SPORT Születésnapi beszélgetés Bessenyei Ferenccel A háború utáni magyar színháztörténet legideálisabb hősszínésze - írta róla a kritika. Ha végigtekintünk a legnagyobb színpadi szerepek során, amelyek pályáját determinálták, akkor valóban impozáns listát kapunk: Bánk bán, Kossuth, Othello, Dózsa, Galilei, Antonius, Görgey, Széchenyi; és a két nevezetes zenés feladat: Higgins és Tevje. A listát az országos népszerűséget meghozó filmekkel - Dúvad, Légy jó mindhalálig, Egy magyar nábob, Aranysárkány, ítélet - folytathatnánk, és akkor a nagy televíziós produkciókról - mint a Fáklyaláng, Rembrandt, A fejedelem, A fekete város, Lear király, A két Bolyai - még nem is szóltunk. Bármily hihetetlen, a kifogyhatatlan energiájú, nyughatatlan egyéniségű Bessenyei Ferenc a napokban ünnepelte hetvenötödik születésnapját. Köszönteni budai lakásában kerestük fel. - Milyen emlékeket őriz Hódmezővásárhelyről és a szegedi pályakezdésről? - Csodálatos emlékeket őrzök a szülővárosomról. Volt Vásárhely mellett egy nagy tó, egy agyagbánya tava, amit hatalmas nádas vett körül. Sokat csónakáztunk ott, sajnos szinte minden évben belefulladt egykét gyerek közülünk. A születési anyakönyvi kivonatomból az első húsz évet törölni lehet, mert az életem akkor kezdődött, amikor betettem a lábam a színházba. Jól emlékszem Szabó János bácsira, aki katonakarmester volt, a levente- és a cserkészzenekart vezette, aminek én is tagja voltam. Nagyon szerettem a szegedi színházat is, ahol 1940-ben kóristaként kezdtem. Ha Fricsay Ferenc nem megy el Szegedről, akkor biztosan operaénekes lettem volna. De nem bántam meg, hogy színész lettem. A muzsika sokszor megkerüli az értelmet, míg a prózai színház az intenzív együttgondolkodás boldogságát, és sokszor veszélyes örömét is adja. Aki gondolkodni tudott a világról, az a színházat nem kerülte el, mert a színház az emberi szellem legmagasabb rendű igényei közé tartozik. Szükséges a társadalom működéséhez. André Malraux, De Gaulle kultuszminisztere mondta: Vigyázzatok barátaim, ebben az ateista világban a színház lesz majd az egyetlen hely, ahol a legalacsonyabb szellemű ember is szóba állhat a legmagasabb szelleművel. A tökéletes kommunikációra, az ember lelki, szellemi, erkölcsi nevelésére a színháznál nincs nagyobb erő. Mert a legnagyobb példák állnak előttünk: Rómeók és Júliák, akik élnek és halnak helyettünk, hogy eldönthessük, szabad ringyó módon élni, vagy nem. - A színész pályájának mérföldkövei a nagy szerepek, a saját pályáján melyeket tartja a legmeghatározóbbaknak? - Azokra szerepekre, amelyeket eljátszottam, minden generációban jó ha van egy-két színész. Bánkra, Galileire, Othellóra, Dózsára, Széchenyire, ha csak nem erőszakolják meg a darabot, akkor nincs több. El lehet ezeket gyerekekkel is játszatni, de csak az átélt, megélt dolgok hatnak. Minden alakítást meg lehet magyarázni, de rendszerint csak a dilettánsok magyaráznak. Aki átereszti magán a szerepet, s azután megcsinálja, az nem tud róla sokat beszélni. Nem belebújni kell a szerepbe, hanem azzá kell válni. Azért olyan gyönyörűséges ez a pálya, mert este héttől tízig én vagyok hatalmon. Nincs az a rendező, aki az előadáson beleszólhatna, hogy mit csinálok. Mindig aznap este dől el, hogy melyik mondat lesz premier planban, melyik secondban és melyik tűnik el. Ember nem kívánhat magának szebb életet, mint amilyen nekem Fotó: Hárs László volt. Az élet kiválasztott erre a pályára, s meg is adott hozzá mindent, hogy végig tudjam csinálni. Megtaláltak a feladatok, soha nem kellett utánuk szaladgálnom, még a homlokomat sem kellett ráncolnom, csak jöttek a kihívások, és meg kellett felelnem nekik. - A pályája szorosan kapcsolódik a Nemzeti Színházhoz, hogyan látja a mai Nemzeti helyzetét? - Sokan elfelejtik amikor a Nemzeti Színházról van szó, hogy ez a színház 40 évig intenzív szellemi ellenállási központ volt. Mert amikor még Magyarországon a nemzetiszínű lobogóra ránézni sem lehetett, akkor mi már az Ozorai példával forradalomról és szabadságharcról beszéltünk. A Fáklyaláng című Illyés-drámában is forradalomról és szabadságharcról van szó, Németh László Széchenyije pedig arról szólt, hogy gondolkodni annyit jelent, mint mást, újat gondolni. Ezt egyetlen hatalom sem tűri, erre mindegyik kényes. A Galilei azt a kérdést vetette fel, hogy meddig lehet jót akarni, szolgálni egy hatalomnak. Nem lehet! A hatalom borzasztó kényes mindarra a gondolatra, amit nem ő talált ki. - Köztudott, hogy a Torgyán-féle kisgazdákkal szimpatizál, de mintha az utóbbi időben kevesebbet politizálna. - A politika benne van a pakliban, bármit csinálunk is. A parasztság mindig púp volt minden kormány hátán. Bajcsy-Zsilinszky óta minden kisgazdapárti vezetőt kivégeztek, börtönbe csuktak. A parasztoknak szükségük lenne egy programadó vezetésre, amelyik tanácsot adna, hogy miből mennyit érdemes termelni. A magyar paraszt tudja a dolgát, csak hagyni kell. Annak idején volt elég gumibot törvény nélkül is elvenni tőlük mindent. Most meg azzal alázzák meg őket, hogy licitálhatnak a saját földjükre. Az én 75 éves szívemet pedig úgy adóztatják, mint az iparosok gépeit, meg szerszámait. Ez barbárság! Borzasztó az a sok-sok gyanúsítgatás, ami egymás ellen köztünk él. Kisgazda barátaim most is akartak jelölni képviselőnek, de nem vállaltam. A művész számára az igazság cél, a politikus számára eszköz. Ez két különböző lelkialkat. Machiavellit tanulni kell, nekem nincs már rá időm. - Mi a véleménye a fiatal kollégákról, gyakran jár színházba? - Ma már csak ritkán. A fiatalok olyan dolgokat csinálnak - csináltatnak velük -, amit nem szabadna. Az a borzasztó, hogy prostituálódik a szakma. Például ahhoz a Pulitzer-díjas mocsokhoz, amit most a Vígszínház sátrában játszanak, nem kell főiskolán nevelni színészeket. Szörnyű helyzetben van most a színház. Ha majd az ország gazdaságilag magához tér, konszolidálódik a társadalom, akkor a közönség is jobban fog tudni dönteni, hogy mit néz meg. - Maradt-e még szerep, amit szívesen eljátszana? - Az életművem kész. Ha már soha többé nem megy fel a függöny, ha már egyetlen sor sem jelenik meg rólam, akkor is. Mégis szeretném utoljára egyszer összekapni magam, és a gyulai várszínházban ezen a nyáron megcsinálni a Lear királyt, amit a szegedi szabadtérin is játszottam már. Ott, a hatalmas téren csak árnyjátékokat lehetett csinálni, Gyulán közönségközelibb előadást szeretnék. - A pályát és a magánéletet hogyan tudta összeegyeztetni? - A pálya volt az első, a családi élet csak utána jöhetett. Sohasem voltam egyedül, mindig szerelmes voltam. Az a nap, amelyik szerelem nélkül telik el, nincs is benne a kalendáriumomban. A szerelem nemcsak egy emberrel, hanem a dologgal való foglalkozást is jelenti. Napi húsz órai készenléti állapotban csináltam végig ötven évet. Úgy feküdtem le, hogy arra gondoltam, hogyan kellene egy mondatot úgy elmondani, ahogyan még soha senki sem. Sokszor sikerült. Boldog és gyögyörűségesen szép életet éltem, nincs hiányérzetem, mindent megkaptam, amit a sors egy színésznek adhat. Akármerre megyek az országban, mindenütt megismernek, és mosolygó arcok néznek vissza rám. Hollósi Zsoit Többpárt Elmondom, hogy szerintem mi az, amit programként fölvázolhatnak a Magyarországon működő pártok: a demokrácia kiszélesítése, megújulás, szociális biztonság, piacgazdaság, az államháztartás rendbetétele, a nemzeti szellem erősítése, s természetesen a múltat végképp eltörölni. Egyezzünk meg abban, hogy aki ezt a programot képes megvalósítani, az érdemes a választók bizalmára, s méltó arra, hogy vezesse az országot. A dolog persze nem ilyen egyszerű. Mert ugye minden a részletekben bújik meg. Mert taglalhatnánk: kinek mit jelent a „demokrácia kiszélesítése"? Mi az, hogy „megújulás"? Ki hogyan képzeli el a „szociális biztonság"-ot? Vagy kinek mit jelent a „nemzeti szellem erősítése"? Vagy hogy ki hogyan szeretné a múltat végképp eltörölni? (Arról nem is beszélve, hogy a pártok közt olyanok is akadnak, amelyeknek nem föltett szándékuk ezt tenni, sőt!) Nos, hogy mennyire egységes a magyarság, arra a legjobb bizonyíték, hogy immáron 130 bejegyzett párt és politikai szervezet található az országban, ami annyit jelent, hogy minden 77 ezer magyarra jut egy párt(-ocska). Nem semmi! Számomra persze mindez azt jelenti, hogy valóban egyet akarunk: kihúzni azt a bizonyos szekeret a sárból, de százharmincféleképpen, vagy mondjuk így, százharmincfelé. (Ami egyben azt is jelenti, van esélye a szekérnek, hogy benne marad a sárban!) A 130 párt listája gyönyörű olvasmány, ha rajtam múlna, kötelező olvasmánnyá tenném - a kabaréban! Megpróbáltam elképzelni, hogyan is születik egy párt. Ül néhány magyar, összehajolva, mondjuk pár pohár bor mellett, kvaterkázva, s búslakodnak, hogy nincs ez így jól! Bizony nincs! Már megint hülyék vezetik ezt az országot! Itt vagyunk mi, akik sokkal okosabbak és rátermettebbek vagyunk lelátóról mindenki jobban focizik a csapatoknál! -, s csak búslakodunk, emésztjük magunkat. Ez így nem mehet tovább! Alapítsunk egy pártot, s legyen a neve mondjuk... Mondjuk az Ez így Nem Mehet Tovább Hirdetőinek Továbt) Nem Búslakodunk Pártja. És le is írják a programot. Egyremásra szaporodik a létszám, két nap múlva már öten lesznek, a hét végére hatan, ha ki nem lép valaki az első négyből. Nos, ez ma egy magyar párt. Ha az Olvasó azt képzeli, hülyéskedek, téved! íme, van ilypn pártunk is: Földlakók-Elet-Igazság-BékeSzabadság Pártja. Jánoshalmán. Csak tessék elképzelni: üldögélt néhány jánoshalmi polgár, partot akartak alakítani, már csak egy jó név kellett volna. Egyikük javasolta, legyen bpnne a nevükben, hogy „Élet", mert az szépen is hangzik, meg anélkül mit ér az elet? Bevették. Másikuk az „Igazság" szót javasolta, mert az nagyon kell! Semmi sincs, ha nincs igazság! És lőn, bevették. A többi okos közül egy javasolta a „Béké"-t, egy másik a „Szabadságit, s egyhangú döntéssel meg is szavazták. Ekkor jött valaki, aki úgy gondolta, ezek mind összefüggnek, tehát nem lehet egymástól függetlenül leírni őket, tehát tegyenek közé kötőjelet. Meg is szavazták valamennyien, mert egységben az erő. És ekkor, nem tudni, milyen sugallatra, szót kért a legbölcsebb jánoshalmi ember, amolyan tudósféle - de állítólag csak alapfokú végzettségű éjjeliőr! s így szóla: „Ez mind szép és jó. De honnan fogják tudni, hogy a mi pártunk egy földi párt? Már úgy értem, olyan párt, amely itt, a Földön működik, s nem valamelyik bolygón. Javaslom tehát, tegyük bele még ezt az egy szót, hogy "Földlakók", mert enélkül semmit sem ér az egész!" Összedugták hát újra az okos kis fejüket, s döntöttek: igaza van a hozzászólónak, s bevették. Még sok minden mást is bevehettek volna, de végül megelégedtek ennyivel, s bejegyeztették a pártot. És itt jön a munka neheze. Mert ugye egy pártnak programot is keli készítenie, de mit kezdipnek azzal a szóval, hogy „Élet"? Mit lehet erre tervezni? Vagy arra, hogy „Igazság"? De ugyanígy nehez körülírni, mit lehet tervezni a „Béké"-re vagy a „Szabadságira. Mert ezek evidenciák. Na bumm, és akkor mi van? A „Földlakók", az igen. Az már valami! Lehet tervezni, hogy mi legyen a Földdel, a Földlakokkal, velünk, köztük konkrétan velünk magyarokkal. Esetleg a magyar kisnyugdíjasokkal, a magyar munkanélküliekkel, vagy mondjuk a magyar pedagógusokkal és minimálbéren előkkel. Ez igen, ezért már érdemes volt Földlakók Pártját alapítani! Nekem nagyon tetszik a Boldogság Part, mert veszélytelen. Elgondolásuk, hogy boldogok legyünk, s talán egyszer még meg is valósulhat. Vagy ott van a Sörpárt. Sem nem „nemzeti", sem nem „magyar érdek", sem nem „igazság" vagy „út", egyszerűen csak jelzi, hogy habzó szájjal mondott szónoklatok helyett inni kell egy kupa sört és kész. Világos beszéd. Sőt, kőbányai világos! De mit kezdjek én a Torgyáni Magyar Jövő Pártjával? (Már azon kívül, hogy megmosolygom!) Egyáltalán: milyen az a Torgyáni Jövő? Lehet ezt definiálni? Nem mondom, őt ismerve igen, de akkor meg jobb, ha elfelejtem ezt a pártot, mert speciel nekem nem kell a Torgyáni Jövő. Nekem valami olyasmi kell, ami névhez nem köthető, s rendesen mai. Valóságos. Például az 1+1 Párt Nőkkel Együtt a Jövőért. (Valós part, nem én találtam ki!) Ez egy konkrét ügyért kiálló part: nőkkel együtt, egy plusz egyszer, ami az en koromban már nem egy rossz terv. (Hát még ha meg is valósítom!) A lényeg: pártokból el vagyunk latva rendesen. Törni kell a fejét annak, aki új névvel új pártot akar bejegyeztetni! Gondolkodom én is, milyen párt kellene még? Megvan! Szegedi Papucs Párt! Már csak azért is, mert még a szegedi papucsnak nincs pártja...