Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-12 / 36. szám

Dávid Bowie: The Buddha OfSuburbia Szuperkoncertek '94 Jön a Manowar és a Black Sabbath Az év elején még csak találgathattunk, hogy mely világsztárok jönnek idén Budapestre, ma már azonban biztosan tudunk egy-két dolgot. Pérdául azt, hogy február 18-án az igaz metál prófétáiként tündöklő Manowar lép a Petőfi Csarnok színpadjára. Fényképünkön is ők mosolyognak roppant kedvesen a hamis metál hívőire. (B-j: Dávid Shankle - gitár, Eric Adams - ének, Joey DeMaio - baszszusgitár, Rhino - dob. S amit még tudhatunk az idei koncertekről: március 28-29 Richárd Claydermann napjai lesznek, mfg május 12-án a Black Sabbath mutatja meg a BS-ben, hogy mit tud. A csapatban - az utolsó hfrek szerint Tony Martin énekel. Áprilisban Európában turnézik a 4 Non Blondes, talán ellátogatnak hozzánk is, és folynak tárgyalások Meat Loaf-fal is. The Boo Radleys A noisy pop renegátjai Bowie több filmhez (Absolute Beginners, Labyrinth, When The Wind Blows, The Falcon And The Snowman, Cool World) írt már betétdalokat, de csak tavaly vállalkozott egy teljes kísérőzene megkomponálására. A Buddha Of Suburbia (Külvárosi Buddha) című négyrészes BBC-sorozatot, mely Hanif Kureishi (többek között Az én szép kis mosodám forgatókönyvírója, továbbá a London megöl engem rendezője) sikerkönyvéből készült, tavaly ősszel mutatta be az angol tévé, s ekkor került piacra Dávid Bowie filmzenelemeze is. Hangzása az énekes tavalyi visszatérő albumáéval rokon, bár azon tucatnyi kiváló muzsikus kísérte, ezúttal pedig Erday Kizilcay nevű hűséges zenészbarátjával kettesben bűvészkedte össze a teljes anyagot (egy-egy számban azért besegített Lenny Kravitz, illetve Mike Garson, Dávid hetvenes évekbeli zongoristája). Szerencsére nem csak instrumentális aláfestő muzsikát hallunk az albumon. A szerzemények közel fele igazi énekes-szöveges dal, van köztük egy majdnem-sláger is: a huncutul elrejtett, hatvanas éveket idéző alapmotívumra épülő Strangers When We Meet. Külön kuriózum a lemezhez mellékelt Bowieeszmefuttatás az angol kultúra értékeiről, illetve a sztár hajdani inspirációs forrásairól. That Dog A Bt Már csaknem egy évtizede, hogy megjelent a Jesus And Mary Chain első nagylemeze, a Psychocandy (kb. Lélekcukorka). Koncepciója zseniálisan egyszerű volt: apró mézédes dalocskák gyilkosan torzított gitárok zajfüggönye mögé rejtve. A lemez irányadóvá vált, gombamód szaporodtak az epigonok - a JAMC egymaga valóságos posztpunk gitárforradalmat robbantott ki az Egyesült Királyságban. A noisy pop (zajos pop) a nyolcvanas évek végére a szigetország legbelterjesebb irányzatává vált, a szaksajtó olyan összefoglaló neveket ragasztott a zenekarok egyes hordáira, mint a Cipőjüket Bámulok vagy az Önmagát Ünneplő Színtér. Hiába emelkedtek tizenöt percre reflektorfénybe olyan együttesek, mint a Ride vagy a My Bloody Valentine, a noisy pop zseni) Radleys hátterében: Martin ális, összegző előadót nem tudott felmutatni. Ebben a zenei mocsárban lubickolt öt éven át a liverpooli Boo Radleys is, míg tavaly óriási lépésekkel ki nem lábalt belőle. Giant Steps (Óriási lépések) - ezt a címet adták legutóbbi lemezüknek a zenekar tagjai, mikor a felvételek után rádöbbentek, hogy itt most valami mást, valami tényleg nagyszerűt sikerült összehozniuk. így vélekedett a kritika és a közönség is: az album az év végi szavazások egyik favoritja lett. A Boo Radleys tagjai nem mutatnak jól, egyikük kopasz, másikuknak tokája van és így tovább, viszont valóban különleges zenei érzékkel vannak megáldva. Új lemezük 17 egymásba nyúló számának alapja egyegy légies, beates tisztaságú dalocska, amelyet rendre megbolondítanak valami Carr stúdióeffekttel az elején, a közepén, a végén vagy egész hosszában. A hangszerelés gazdag és cizellált, a négyszemélyes alapfelállást trombita, cselló és klarinét is kiegészíti. Korszakok és stílusok olvadnak itt össze, különösen erős a Beatles, a Beach Boys, a Love és a Pink Floyd pszichedéliájának hatása. Martin Carr, a 24 éves gitáros-billentyűs rendkívüli összetettsége ellenére is játékosan könnyed zene- és szöveganyagot komponált együttesének. A Creation nevű független kiadó istállójába tartozó, interjúiban a szexizmus, rasszizmus és fasizmus ellen szót emelő Boo Radleys ezzel a lemezzel a kilencvenes évek rockzenéjének egyik nagy ígéretévé lépett elő. Déri Zsolt Pogues: Waiting Por Herb A Pogues két éve kitette énekese, frontembere és ami a legfontosabb - fő szerzője, Shane McGowan szűrét. A közönség lázasan találgatta, kivel fogják pótolni (a legkézenfekvőbb megoldásnak a Clash-veterán Joe Strummer látszott), ám a megmaradt muzsikusok nem vettek fel új tagot. Az új albumon az eddigi pikulásmásodénekes Spider Stacy lépett elő fővezérré. Ő is sokat iszik, ám énekesnek nem elég átütő. A Pogues hiába nyúlt bevált receptjeihez (az ír-skót folkalap mellé finoman adagolva néhány egzotikus törökös, arabos, spanyolos - motívum), a végeredmény kissé sótlan, sokszínűségében is színtelen. Nem is a zenészi, hanem a szerzői kvalitásokkal van a hiba. Kiválása óta McGowan borzalmasan leépült (külsőleg legalábbis), volt zenekara szintúgy (belsőleg legalábbis). - déri Három nővér - Rachel, Angeles-i zenekar, jött Petra és Tanya Hadén - még egy gitáros-énekes körül formálódott ez a Los lány meg egy dobos fiú. A felvételek idején Tanya már csak külsős, néha besegít a vokálokban (például a beszédes című Family Functions esetében). Baráti társaság, hihetetlenül friss, spontán, tupírozatlan dalok, néha finomak, légiesek, néha kicsit őrjöngősek, néha előjönnek a Veivet Underground-os primer ritmusok, battyog a basszus, bájosan kisszerűek, ironikusak a szövegek. Amitől gyönyörű és hamvasan egyéni lesz a dolog az a hegedű és a női hangok. (A lányok azt csinálnak, amit akarnak, és nagyon élvezik.)