Délmagyarország, 1994. január (84. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-19 / 15. szám

SZERDA, 1994. JAN. 19. VÁLASZTÁSI KAMPÁNY 5 • Konzervatív Párt A politikának ki kell vonulnia a gazdaságból! • Nincs nagyobb áldás egy társadalomban, mint a virágzó gazdaság, és nincs nagyobb átok, mint amikor a gazdaság a romokban hever - hangsúlyozza dr. Pdszti Ágnes alelnök. - A magyar gazdaság állapota ma rosszabb, mint az Antall-kormány előtt volt. Határozottan valljuk: a jó gazdaságpolitika a legjobb politika! Nem véletlen tehát, hogy a Konzervatív Párt programjának középpontjában a gazdaság talpra állítása áll. Ennek alapja és legfontosabb feltétele a társadalmi béke. Elegünk van a rendszerváltást követően kialakult szekértáborok állóháborúibój. Mindenekelőtt gazdasági kiegyezésre van szükség. Ez pedig csak úgy jöhet létre, ha a pártok, egyesületek, szervezetek legjobb szakemberei, a lehetőségeket figyelembe véve, konszenzusra jutva kidolgozzák a követendő gazdaságpolitika irányelveit. A társadalmi béke másik nélkülözhetetlen tétele a szociális kiegyezés. Elengedhetetlen a pártok, a szakszervezetek, munkaadó szervezetek, a kamarák és kormány közötti megállapodás, amelyben kötelezettséget vállalnak arra, hogy mérsékelik önmagukat érdekeiket érvényesítésében és nem akadályozzák meg a gazdasági „paktum" végrehajtását. Körülbelül úgy, ahogy ez Spanyolországban, vagy Schmidt kancellár idején Németországban történt a hetvenes évek elscífelében. A társadalmi béke harmadik feltétele a politikai kiegyezés. • Gazdák és polgárok szövetsége a Konzervatív Párt. Gyökerei a múlt század közepéig nyúlnak vissza. Az első magyar politikai pártot, amely 1846. november 12-én alakult, Konzervatív Pártnak nevezték. A reformkor fiatal politikusai Széchenyi Istvánt tartották példaképüknek, aki Angliából hazatérve haláláig lelkes élharcosa volt a magyar polgárosodásnak. Tudjuk, ma még sokan úgy gondolják, hogy a konzervativizmus valami rossz, elmaradottságot, vagy effélét jelent, mi viszont azt kérdezzük: köthetők-e ilyen tulajdonságok Széchenyihez, a legnagyobb magyarhoz? A válasz egyértelműen nem. A konzervativizmus a szerves fejlődés, az egyéni és a közösségi szabadság eszmerendszere, az önkormányzatok és a jogállamiság letéteményese. A nemzetet szabad polgárok és szervezetek szövetségének tekinti, magántulajdonban, tulajdonokban és piacgazdaságban gondolkik, s nem tűri el az esélyegyenlőtlenséget. A Konzervatív Párt elsősorban a tulajdonosokat, a munkaadókat, a vállalkozókat és a gazdákat kívánja tömöríteni, illetve szimpatizánsai között látni. Tagjainak száma jelenleg 4000. Szervezetei minden megyében jelen vannak. A párt tudatosan elhatárolja magát a két világháború közötti ókonzervativizmustól és a kádári, brezsnyevi pártállami hatalomvédő konzervativizmusától. Keresztény szellemiségű koalícióban gondolkozik, de nem veti el mereven a liberális elveket sem. Az idei választásokon a parlamentbe jutás a cél. 1998-ban azonban már kormányzati szerepre készül a Konzervatív Párt mondja a KP-t a magyar politikai palettán elhelyező dr. Csizmadia László pártelnök. Megszüntetendő az az áldatlan állapot, hogy a gazdaság a „mindenható" politika előszobájában tébláboljon parancsszóra várva. Nem a politikának kell alárendelni a gazdaságot, miként eddig tették volt, hanem a gazdaságnak kell meghatározni a politikát! A politikai hatalomnak tehát ki kell vonulnia a gazdaságból. E „három magyar igazságra", kiegyezésre a ráadás pedig nem lehet más, mint a gazdasági fejlődés megindulása - vetíti elénk a Konzervatív Párt által „kínált" jövőképet a képviselőjelölt alelnök asszony. - A gazdaság jelenlegi működése úgy fest, mint egy fuballparódia. A nézők, a makrógazdaság szakértői, irányítói nem értik, miért marad néma szabálytalanság esetén a bíró (kormány) sípja, miért nem inti be a lesállást a partjelző (ÁVÜ, ÁV Rt.), s miként történhet meg, hogy a csatár saját kapujába rúgja a labdát (öncsőd)? elemzi sportbéli hasonlattal Nyári Sándor - a sikeredző, aki bizonyította képességeit. A konzervatívok erőssége lesz!? Nyári Sándor, a méltán népszerű Papíron SC röplabdacsapat edzője, a Konzervatív Párt képviselőjelöltje a privatizáció és a vállalkozás visszásságait, buktatóit. A „főállásban" gazdasági szakember a kisvállalkozások tömeges tönkremenetelének okait sorolja: a vállalkozási szándék és a szakértelem egymásra „találásának" hiánya; a piac megismerésének elmulasztása; a likviditás hiánya; a fogyasztás általános visszaesése; az elégtelen ügynöki munka; a reklámpropaganda-tevékenység katasztrofális állapota; az alkalmazottak szocializmusban rögzült fegyelmezetlensége; a vállalkozókat sújtó adópolitika; a társadalombiztosítási járulék elfogadhatatlanul magas szintje; a magyar áruk védtelensége és ésszerű állami támogatásának hiánya. A bajgyűjteményt követően Nyári Sándor rögvest sorolja a pártja által javasolt medicinát is: Az önkormányzatok szakmán belül limitálják a kisvállalkozások számát. A közjogi kamarák folyamatosan adjanak információkat a szolgáltatások piaci helyzetéről. A társadalombiztosítási járulékot 30 százalékra, a 25 százalékos áfa pedig 20 százalékra csökkentendő. A nyereségadó 50 százaléka legyen a beruházásokba visszaforgatható. A nyereségadó mértéke ne haladja meg a 35 százalékot. A lakott ingatlan és föld fedezetként szolgálhasson, a kifizetetlen tartozás tegye bérlővé a tulajdonost. A privatizáció során ott, ahol az állami vagyon kiváltására nincs mód, az állami tulajdon alakuljon át a működtetőknek adott hitellé. A privatizáció csak nyilvánosan folytatható és 1995-ig befejezendő. A visszaéléseket büntetőjogilag is szankcionálni kell. A gazdaságtalanul működő ÁVÜ és ÁV Rt. megszüntetendő. A privatizálandó vagyont legalább két cégnek - egy külföldi, egy hazai - kell értékelnie, a pályázatokat pedig licitálás alapján szükséges elbírálni. A magyar áruk reklámozása esetén 50 százalékos, a külföldi áruknál pedig 150 százalékos díjtétel alkalmazása a célszerű. A Nyugat-Európában alkalmazott védővámrendszert kell megteremteni. A külföldi tulajdonban lévő vállalatokat pedig adókedvezménnyel ösztönözhetjük leginkább a hazai bedolgozóipar foglalkoztatására - összegzi a Konzervatív Párt által szorgalmazott gyógyterápiát Nyári Sándor. - Az értékteremtő tulajdont tekintjük a jólét és a biztonság alapjának - szögezi le dr. Magyarossy József, aki szintén a KP képviselőjelöltje. - Minden demokratikusan gondolkodó párttal készek vagyunk a közjó érdekében együttműködni. A Konzervatív Párt elsősorban a vidéket kívánja képviselni. Mindennek tudatában készítette el az agrárprogramját, melynek végrehajtását fő feladatnak tekintjük. Megbízható, kiszámítható és szakmailag magas szinten akarunk politizálni. Nem ígérgetünk, s nem kívánunk hamis illúziókat teremteni. A Konzervatív Párt bevallja a bajt, s nem titkolja az áldozatvállalás szükségességét sem. Nem rombolni, hanem építeni fogunk, a múlt és a jelen értékeire, a szebb, s jobb jövő érdekében. Jöjjenek velünk! (Címünk: Konzervatív Párt - Gazdák és Polgárok Szövetsége - 1015 Budapest, Batthyány u. 10. Tel./fax: 2011-886) A párt szegedi címe: Szeged, 6722, Tisza L. Krt. 85-87. I. em. 1. Mikor kezdődött a történelem? Ha nem 1989-ben, akkor talán 1956. november 4-én? Vagy 1948-ban, a fordulat évében? Vagy 1945-ben. az úgynevezett felszabadulás esztendejében? Vagy 1917-ben, a Téli Palotánál? Vagy 1848-ban, a Kommunista Kiáltvánnyal? Vagy - mikor? Legyen szabad egy anekdotával kezdenem eszmefuttatásomat a történelemről és mai sértődékenységünkről. Igen, kedves olvasó, sértődékenységet írtam, mert sértődékenyek vagyunk, amit kitűnően iliusztrál Takács József '94. január 10-én, a Délmagyarországban e tárgykörben megjelent olvasói levele. Mivel azonban túl kell jutnunk ezen a fázison (a sértődékenység korán), vissza az anekdotához. Egy ismerősöm beszélte el, hogy valami pártrendezvényen a közelmúlt egypárti korszakában az elvtárs arról mennydörgött, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék. Hogy szavainak a hangerőn túl is súlya legyen. bölcsessége forrásaként Lenint jelölte meg. Ismerősöm - nem minden izgalom nélkül - vette magának a bátorságot és megkérdezte: Nem egy Saulusból lett Paulus említette ezt jóval korábban? Szent Pál apostol? Dermedt csend követte szerény kérdését, mert abban az időben nem volt veszélytelen az effajta kíváncsiság. Mivel a kérdésből, a jelenetből mára anekdota lett, levélíró honfitársunknak. Takács Józsefnek is igaza Van, a közelmúlt egypárti korszakát nem szemlélhetjük kizárólag fekete szemüvegen keresztül. Ismerősömet nem lőtték agyon, nem csukták börtönbe, nem száműzték az ország túlsó felébe - legfeljebb parkoló pályára került. Ez nem kis dolog. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy az anekdota és a túlélés lehetősége két történet, legalább két igazság, akkor talán belátható amit bevezető kérdéseim jeleznek: nem HANGPRÓBA túl szerencsés egy bombasztikus tőmondattal nyakunkba zúdítani az egész történelmet, mert megszámlálhatatlan mennyiségű igazsággal találjuk magunkat szembe. A történelem hajnalán élt az emberiség ilyen dús szellemi közegben, a bálványok imádásának bűvöletében, még egy nép fel nem vállalta az Ószövetséget az egyetlen igazság egyetlen urával. Ez az évezredes absztrakció, a teljesség igénye a kereszténység fundamentuma, ebből következik, hogy nem mondhatunk le a hamisság és az igazság megkülönböztetéséről, ebből következik, hogy nem mondhatunk le ama tévedés észrevételéről, amely részigazságból abszulút igazságot kíván formálni. Hogy a történelemnél maradjak, levélíró honfitársunk ama kitétele, miszerint a II. világháború előtti Magyarország a hárommillió koldus országa volt, viszont a szocializmus jólétet hozott és kitűnő mezőgazdságot - részigazság. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor Magyarországot a hárommillió koldus országának mondták, akkor a megvalósult szocializmus birodalmában, a Szovjetunióban milliók haltak éhen! Kollektivizálták még az anyatejet is, és kényszermunkatáborok segítségével annyi embert küldtek a másvilágra, hogy azt túlszárnyalni a világtörténelemben még senkinek sem sikerült. Amikor Magyarország a hárommillió koldus országa volt, a Szovjetunió nem közölte népesedési adatait az előbb említettek miatt. Ugyancsak részigazság, hogy a közelmúlt egypárti korszakában kitűnő mezőgazdaságot teremtettünk. A „fejlett" Nyugati államok mezőgazdasága ugyanis még hatékonyabban működött, és a magyar mezőgazdaság kiválóságához szorosan hozzátartozott a szocialista tábor - elsősorban a Szovjetunió - mezőgazdaságának csapnivaló hatásfoka. Ha a történelmi közösségek (nemzetek) fejlődését nem csupán önmagukhoz mérjük, akkor azt hiszem, belátható: levélíró honfitársunk által is zsákutcának minősített út, melyen a közelmúlt egypárti korszakában jártunk, nem vezetett azokhoz a sikerekhez, amelyekhez ugyanezen idő alatt más, hozzánk hasonló helyzetű országok (Finnország, Taiwan, Spanyolország stb.) eljutottak. Mivel ezt a nem csekély és növekvő elmaradást az ország akkori vezetői észrevették (íme egy újabb részigazság), csaknem mindent megpróbáltak a helyzet mentésére, így volt szerencsém arról hallani, miszerint a reformokról lehet beszélni, de a hatalom kérdése érinthetetlen. Anekdotázhatnék ezen a ponton, immár saját emlékeimet idézve (és az olvasó türelmét próbára téve), helyesebb azonban, ha maradok fokozatos lemaradásunknál. Ugyanis amiről eddig szóltam, az elsősorban materiális jellegű romlás volt, viszont bekövetkezett egy morális jellegű hanyatlás is, mely ma mutatja meg igazi halálfej-arcát. Ezért a hanyatlásért nem egyedül a szocializmus felelős, ha így gondolkodnánk, részigazságot abszolutizálnánk. Része van benne a „fejlett" Nyugatnak is. Akkor azonban, amikor egy társadalom, a miénk. eljut odáig, hogy a koldusokra gyanakodva tekint, mert csalók lehetnek, azt hiszem, nem kegyeletsértő a Szent István-bazilikában arról beszélni, hogy ez az ország bizony - tönkretett ország, Felemeléséhez nem sértegetés és sértődékenység kell, hanem összefogás. Akinek füle van, hallja meg! A magam részéről azt is tudom: az egész emberiség számára módunk van utat mutatni, és a feladat gyönyörűsége megéri, hogy megpróbáljuk. Horpácsy András Hruscsov a küszöbön T

alán nem sértek meg vele senkit, ha azt mondom, ide aztán tiszta fej kell. Előre tekintve, és visszafelé nézve is. Azt ugyan nem merem hozzámondani, hogy a visszanézésben vitathatatlan szemeim tisztasága, mert éppen múltunknak a nagy szovjet testvérhez sziámi ikerként való csatlakozása még mindig nem egészen tisztázott, és csak remélni lehet, a történelmi szétoperálásnak talán nem maradnak elnyúló szövődményei. Hruscsovról az én fejembei* leginkább a XX. kongresszus, fnnak magyar következményeként Ötvenhat, majd a szovjet hitbizomány megerősödése, valamint a szűzföldek föltörése, a kukoricatermesztés föllendítése és az ENSZ-pulpitus cipősarokkal való kalapálása maradt meg, kiegészítve szép cirádákkal, amilyen például a Kennedyvel való találkozók voltak a caribi válság árnyékában. Mielőtt még visszakényszerült volna névtelenségbe burkolózva dácsájába az is történelmi tény, ne felejtsük, hogy a magyar dácsák is akkoriban kezdtek el gyarapodni! -, tett még egy magasztos ajánlatot: megvár bennünket a kommunizmus küszöbén. Mert ugyebár a Szovjetunió nagy és hatalmas, de vajszívű testvér is, nem teheti meg, hogy a hozzá önként csatlakozó szocialista államokat hátrahagyva lépje át a történelmi nagy kaput. Némelyek szíve majdnem elolvadt a nagylelkűség láttán. Talán vannak, akik eddig még követni tudnak, a nehezebbje ezután jön, de szorosan következik az eddigiekből. Lépten-nyomon hallani mostanában a kommunizmus megbukásáról. Való iggz, ha kártyavárként omlott össze a szocialista alapokra betonozott béketábor, és őrtüzekként polgárháborúk sokasága jelzi a legfőbb értéknek kikiáltott ember legcsekélyebb értékét a hatalmi kivagyiságok szocialista módszerei mögött, és ezzel voltaképpen a legmegátalkodottabbak kommunizmusba vetett vakhite is összeomlott, de történelmi tény talán, hogy a kommunizmust sehol nem kiáltották ki. Nem tudom követni mostanában a történelmi pillanatokat, ennélfogva azt se tudhatom, hogyan viszon\!ik ehhez Kuba vagy a nagy Észak-Korea, Kambodzsa lelkének egy része, vagy Afrika néhány törzsi öszvér-szocializmusa, de történelmi tényként foghatjuk föl, megszülése előtt vetélte el a világ a kommunizmust. Ennek lehet örülni, lehet bánkódni is miatta, az örömből is lehet, meg a bánatból is harcot kovácsolni, de a tény tény marad. Hruscsov, ha hihetünk jövendölésének. még mindig ott vár bennünket a küszöbön. B

ár, ahogy a változásokat elnézem, az is meglehet, már a küszöb sincs meg, Hruscsov azonban töretlenül áll és vár. Legújabb szlogengyártó korunkban ugyan jól hangzik, hogy a kommunizmus dől meg, némelyek azonban azzal is megelégednének, ha a szocializmus káros hatásai nem mentődnének át a mostaniba. Ki ugyan tudtommal soha ki nem mondta senki, csak cselekedeteivel jelezte, hogy ami hitványságot a hibbant fejű grófok elkövethettek azelőtt, azt megteheti a dolgozó nép fia is, ugyanolyan felelőtlenül, most viszont mintha kezdenének eluralkodni azok a nézetek, hadd jöjjenek vissza a grófi világ szokásai, akár szocialista túléléssel megerősítve is. Az ilyen öszvérektől is ments meg. Uram, minket! Horváth Dezső