Délmagyarország, 1994. január (84. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-18 / 14. szám

6 HANGSÚLY DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1994. JAN. 18. A Rákóczi Tsz utolsó elnöke. (Fotó: Enyedi Zoltán) Algyő, hol vagy? Minimenkó vitézei • Majdnem olyan ez a vidék, mint Magyarország. Trianon után süthették ki rá, hogy körös-körül saját magával határos. Akármerre fordulunk is a hajdani Rákóczi Tsz földjén, mindenfelé Rákóczi Tsz-t találunk. A Tápai réten is Rákóczi lett a Tiszatájból, és Rákóczi névre hallgat a marosleleiek szövetkezete is. Az országra, persze, csak neve szerint hasonlít, mert a vele határos két másik Rákóczi talán ükapáik ükapja idején se tartozott hozzájuk. Kicsike volt mindig az algyői, a megyében a legkisebb, összesen ötszáz hektárral, ennélfogva mindig fenyegette a veszedelem, hogy egyesítik valamelyik másikkal, anélkül, hogy a nevén változtatniuk kellett volna, de mivel az övék mindig megállt a lábán, miközben a többi erősen lengedezett a viharokban, egészen mostanáig megúszta. Csikós Mihály tehát az, akivel a hajdani téeszmajor kapujában összetalálkozunk. Tisztázzuk először, ez már valóban algyői föld, ennek volt utóu-elp.öke, miután Parónai János nyugalomba ment, egészen addig, amíg el nem úszott alóla a szövetkezet-. Beinvitált bennünket a hajdani irodaépületbe, mert az még áll, bár ösSZSí-en egy szobája van használatban. • Szintén vitéz? - Az én apám cseléd volt, nem vitéz, de nem nagyon vitézkedik itt már senki. Ha jól tudom, a megszüntetés kezdetekor már aktív korú vitézünk egy se volt. Az első világháború után fejenként tíz holdat kapott minden vitézi rangot szerzett parasztember. • És képes volt ezért kiköltözni ide, a világ végére? Hány kilométerre van ide a falu? - Tizennyolcra. Lele is, Tápé is tízre esik csak, de Algyő Algyőhöz tartozik. Nem idegenbe ment azonban senki. mert mindnek volt itt már tanyája, egyszerűen hozzámérték a tíz holdat. Akinek mégse volt, mert egy-kettő ilyen is akadt, az épített rá. Az egyesüléssel pedig úgy voltunk, Tápé inkább velünk akart egyesülni, és nem Vásárhellyel, de minek egyesültünk volna egy ráfizetéses szövetkezettel? Tehenészként kezdtem én, aztán tiák'Pros lettem, a végén pedig elnök. • Most pedig? - Táppénzen vagyok. • Senkinek nem irigylem a táppénzét, harag se legyen belőle, de hogyan van HZ; hogy a legtöbb elnök azonnal rájön, nagybeteg, amikor kicsúszik alóla szék? - Ne kívánja ezt az állapotot. Azt nem tudom, más hogyan van vele, de nekem gyomoridegem van. Idegileg kibuktam. Vissza vagyok rendelve vizsgálatra. Azt mondhatnák, föstöm magamat, ha elkezdeném sorolni, az a rengeteg hercehurca, amivel egy szövetkezet szétszedése jár, mennyire tönkreteszi az embert. • Miért kellett szétszedni? - Mérleghiányosak lettünk sorozatban. Sajnos,-nem a mi hibánkból. • Autóbaleseteknél szokták mondani: nem a látási viszonyoknak megfelelően vezetett. - Sok mindennek mondták már a szövetkezetet, de autónak még nem. Minden téesz lejtőre került, és igen kevés tudott csak megkapaszkodni. • A téesz elúszott. De mi lett a tagokkal? Őket nem lehet szétszedni. - Mindenki visszakapta a földjét, már azon dolgozik, vagy kiadta bérbe. Efl is Úgy bérelek, és gépeket vettem. • A géphez nem beteg? - Itt van mellettem a fiam, mindenben ő segít. • A tagok örülnek az önállóságnak? - Azt hiszem, rosszabb nekik kint, mint bent volt. Az első évben mindjárt úgy elvert bennünket a jég, totálkárosok lettünk, amit viszont utána vetettünk, a rettenetes aszály tette tönkre. Rengeteg kölcsönt vett föl mindenki, hogy el tudjon indulni, a bérleteket fizetnünk kell, de hogy miből, senki nem tudja. Minimenkó fizetést se kapunk, ez a baj. Minimenkó? Még ezt se hallottam. - Volt egy víkendtelkünk, az már biztosan nem marad meg. • Szóljon, ha verik a dobot. - Szólok. Még a tévének is. Csúnya világ lesz itt, attól félek. Kísért a múlt. A nem tudom, hány évszázados cselédlelkűség. Bejön egy asszony, egyedül ő van még státusban, és első dolga, hogy figyelmeztessen bennünket: ha a szövetkezetről egyetlen mondatot is le akarunk írni, hívjuk föl a fölszámolóbiztost. Megköszönjük a szíves figyelmeztetést, de nem hisszük, hogy a volt elnök rendőri fölügyelet alatt lenne, és gyám nélkül ne nyilatkozhatna saját életéről, tehát most se fordulunk sehova. Barátságos arcot mutat később, és nagyszerűen beszélgetünk tovább. Elmondja, Szegedről költöztek ki, két gyermekük van, a kisebbik Algyőre jár iskolába, busszal, a nagyobbik Szegedre, kismotorral. Drága a busz, a motor valamivel olcsóbb, bár amióta a kompra fizetniük kell, naponta egy százas oda-vissza, meg a motor, a benzin, meg a törődés. Marhát, birkát, disznót tartottak, de mindbe jól bele- r tenyereltek. - Bitang világ ez, higgyen nekem! • Mégse akar elmenni iii"en senki? - Amit összekapartak az emberek, nem akatják trihsgyni. Ha kihúznák a lábukat, mindent ellopnának. (Folytatjuk.) Horváth Dezső •••••••••••••••••••••••• molni kell a Nyugat-Európába visszautazó vendégmunkások megjelenésével, ezért ilyenkor kisebb-nagyobb torlódás, várakozás is elképzelhető az átkelőkön. A Határőr Igazgatóság nemcsak a decemberi adatokat, hanem az egész esztendőét is összegezte. Tavaly 3170 személlyel szemben jártak el, ebből 2924 illegális határátlépési kísérletét sikerült megakadályozni. A határátkelőkkel 18 millió 687 ezer 289 útlevelet és 5 millió 208 ezer 243 gépjárművet ellenőriztek. Összesen 8066 menekült érkezett hazánkba, közülük 7737 tovább utazott tőlünk. W. F. S. • Halasi '93-ban A jótékonysági illeték hatása A kiskunhalasi Határőr Igazgatóságtól kapott tájékoztató szerint decemberben a déli szakaszon 217 személlyel szemben kellett eljárniuk jogellenes cselekmény miatt. Mintegy 200-an próbáltak illegálisan átjutni, ebből 19 fő sikerrel is járt. Az állampolgárság szerinti összetételt tekintve túlnyomórészt jugoszlávokkal akadt dolga a Határőrségnek, ézenkívül 8 bolgárral és 5 románnal szemben jártak el. Az úgynevezett határrenddel összefüggő eseményeket tekintve, Mórahalom térségében egy jugoszláv állampolgár 300 méter mélységben területsértést követett el, hárman pedig áttévedtek hozzánk. Decemberben csökkent a hazánkba érkező menekültek száma, összesen 33-an jöttek. Közülük öten ideiglenes védelmet kaptak, a többiek továbbutaztak Nyugat-Európába. Az elmúlt hónapban az igazgatóság kirendeltségein 2 millió 204 ezren 6005 ezer járművel lépték át a határt. Az előző év időszakához viszonyítva, a személyforgalomban 86 százalékos, a járműforgalomban 82 százalékos növekedés tapasztalható, ez részben magyarázható az ünnepek előtti élénk bevásárlóturizmussal. A kis-Jugoszláviában bevezetett „jótékonysági illeték" hatására januárban lényegesen csökkenni fog, csökkent a beutazók száma, és ezzel összhangban a várakozási idő is. A hétvégeken azonban száMegveszek, Gyere, te édes, csináljunk pénzt! És fölteszünk egy Mustaki-lemezt, vagy mégse, az régi, dekadens. Keresünk helyette valami győzelmes zenét, orrbaszájba harsogjanak a bajnokok, a kimunkált sikersztorik, az arany csengésére emlékeztessen a cintányér. A ritmus pedig, az olyan gumirágós legyen... És bebújunk azzal az édessel az ágyba, róla le az üzleties papagájkosztüm, a manager tanga... A takarót is lerúghatjuk, mert a központi hó'szabályozót a falon és a szívünkben egyaránt a megfelelő fokra állítottuk - csináljuk a pénzt! Az Amway, vagyis a kis- és nagyker nélküli, közvetlen termékértékesítők rendezvényein vettem részt mostanában, azóta nem tudok szabadulni az első bekezdésben leírt látomás képsoraitól. Borzalmas! Tizenötezren is lehettünk a Budapest Sportcsarnokban, ahol a siker szemináriumát celebrálták - többször is - a Network 21 eladói hálózat főpapjai, főpapnői, valamint a mosóport, konyhakést és a százvalahány más terméket értékesítő hierarchiában lentebb álló elhivatottak, és a ministránsok, na meg a hívők tömege, akik rojtosra tapsolták a tenyerüket, amikor sikeresnek kikiáltott társaik végigdzsesszeltek a színpadon. Lila, zöld, piros zakók a nézőtéren... Mert ha nem tudná, kedves olvasó, a magyar álmanager szerint ez aL üzleties öltözék. Összejöveteleikén ígv jelennek meg, elöljáróik ezért megdicsérik őket, hogy azt mondja, jó magukon végignézni, milyen elegánsak!... Nem átlagemberek! Maguk fantasztikusak, elképesztőek, nagyszerűek! Ezek a zöld öltönyös, fantasztikus, nem átlagos magyarok meg ragyognak ott a padsorokban, átszellemülten csodálják a kést, ami vág, a mosóport, ami mos a kefét, amelyik, jé, tényleg kefél!... És megtudják, mikor rohamozhatják meg a raktárat, ahol megvehetik, hogy továbbpasszolhassák. Az Amerikából importált „megveszek, hogy eladjak"-va))ásba az alámerítkezés úgy kezdődik, hogy a megtérített bevásárol a több mint hétezer froncsiba kerülő kezdőhogy eladjak csomaggal, amiben mosópor van - és oktatóanyag arról, miképp kell futnia a pénze után, vagyis másokkal is megvetetnie a kezdőcsomagot... És minél több kezdőcsomagot megvásároltat valaki, meg azok, akiket ő rántott bele a kezdőcsomag vásárlásba, annál jobban megy a vonal. És közben persze arra is törekedni kell, hogy száz százalékos felhasználói legyenek a saját árujuknak, minden új, termékből vegyenek... És az viheti valamire, aki beviszi ebbe a hálózatba a családját, a rokonait, a barátait, mert ők is futni kezdenek akkor a pénzük után, és ők is beviszik a családjukat, a barátjukat, és így megy ez a végtelenségig. A sor végén, kezében a kezdőcsomaggal hétezerkétszázért mindig döbbenten néz valaki, elöl meg lassan csengeni kezd a kassza. Ezt az üzletmenetet nyomatják az Amway-hálózat főpapjai és főpapnői, egy különös, általuk kreált, tükörfordításos kifejezésekkel teli, amerikaimagyar újnyelven. Orwell, ha hallaná, térden állva könyörögne egy-két leleményért. A vezérlő amwayesek szerint mindazok nem is élnek emberi életet, akik nem az általuk mutatott úton járnak... Azoknak munkahelyük van, ahol kizárólag unatkoznak, és alig várják, hogy elteljen a nap, eljöjjön a nyugdíj. Azok, akik nem mosóport adnak el, nem tudják tervezni az életüket, sose érnek rá a rengeteg gyerekük miatt... Álomtalan és nehéz az életük. És ők? Ezek a főpapok és főpapnők már nagyok. Ahogy azt a rendezvény levegőjéből érezni lehetett, ők már milliomosai a vedd meg a kezdőcsomagodat, akár kölcsönpénzből is nótájára énekelt vállalkozásnak. Mire én jutnék el odáig, ahol most ők vannak, biztos, hogy énbelőlem egész nagy gazember válna. De itt abbahagyom, mert csörög a telefon. Nyilván jön az üzenet, hogy az édes, akiről hevültemben letéptem a manager tangát, és egészen a kasszájáig hatoltam, egy bankház különszobájában életerős folyószámlákat hozott világra. Oááá! Zelei Miklós Az intézet megmaradása a tét Az SZBK új főigazgatója: Venetianer Pál Venetianer Pál a budapesti orvosegyetem Orvosi Vegytani Intézetében kezdte kutatói pályáját; ennek akkori vezetője, Straub F. Brúnó lett az MTÁ Szegeden létesített kutatóintézetének alpitó főigazgatója, s fiatal munkatársát is Szegedre hívta: Venetianer Pál 1971. januárja óta az SZBK kutatója. 1979-től a Biokémiai Intézet igazgatóhelyettese volt, 1984-től pedig az elmúlt esztendő végéig az igazgatója. 1975-ben nyerte el a biológiai tudományok doktora fokozatot, 1987 óta a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. 1981-ben Akadémiai Díjban, 1985-ben Állami Díjban részesült. Fő kutatási területe a molekuláris biológia, ezen beiül is a génműködés szabályozása és a génsebészet. Interjúnk az SZBK újonnan kinevezett főigazgatójával tegnap készült. • Nem sokan irigyelhetik professzor urat, hiszen az akadémiai intézetekről mostanában két dolog jut az ember eszébe: kevés a pénz, nincs még törvény; mik a tervei? - Tudományos terveim nem lehetnek, hiszen a főigazgató kezében nincs kutatásra költhető pénz, tehát döntési joga sincs; a kutatók, vagy kutatócsoportok pályázatok útján jutnak hozzá a kutatások finanszírozási eszközeihez, tehát ők döntenek arról is, milyen témákkal foglalkoznak. A főigazgató pillanatnyilag az intézet fönnmaradásáért, a túlélésért harcol. A tudományfinanszírozás rendje az elmúlt években átalakult, az intézet belső elosztási rendje ezt csak részben követte; így aztán az a legsürgetőbb teendő, hogy megpróbáljuk a költségvetés belső elosztásának egy új rendjét bevezetni. • Tudomásom szerint a költségvetési összeg nem fedezi az úgynevezett alapellátás költségeit, ezért a tudományos kutatásra nyert pénzekből kell elvonni; ezután többet, mint eddig? - Inkább azt mondanám, nyilvánvalóbbá kell tenni, mire elég a költségvetés és mire nem. Az elvileg kívánatos helyzet az lenne, hogy a költségvetés biztosítaná az alapellátást, vagyis a dolgozók bérét, az intézet működési költségeit, az infrastruktúrát; még valamennyit a kutatásra is fordíthatnánk ebből, a többit pedig a pályázati rendszer biztosítaná. Csakhogy ez nincs így. A jelenlegi költségvetésünk akkor sem lenne elegendő az intézet fönntartására, ha senki semmit nem csinálna... Ezért az intézet a különböző forrásokból a kutatásra szerzett összegek bizonyos százalékát elvonja - alapellátási célokra. Elképzelhető, mennyire nem tetszik ez a kutatóknak. Kivált, hogy a jelenlegi gazdálkodási struktúrában nem is lehet világossá tenni, voltaképpen mire megy el a kutatástól elvont pénz. • És ha ez világossá válik, akkor nem fog annyira hiányozni? - Mindenképpen meg kell tudni mondani, pontosan mire elég a költségvetés, s erre kell redukálni az alapműködést ha nem kapunk több pénzt. Ez azt jelentheti, például, hogy mondjuk az áramdíjat nem tudjuk a költségvetés részének tekinteni, tehát a kutatóknak a tudományos munkára nyert pénzekből kell kifizetni a saját villanyszámlájukat. • Nem tart attól, hogy a belső gazdálkodás rendjének ilyenféle „világossá tétele" árt a vezetői népszerűségnek? - A jelenlegi, „nem világos" helyzet sem népszerű. Hiába szeretné mindenki, hogy a kecske is jóllakjon, s a káposzta is megmaradjon - ez nyilvánvalóan nem megy. A pénzhiány miatt el kell dönteni: ha nem akatja a kutató, hogy átalányt vonjanak el, meg kell határozni, hogy mire - megfogható, megnevezett, és lehetőleg értelmes dologra - vonjanak el. Hogy a mostanihoz képest valamilyen elmozdulás kívánatos, ebben egyetértünk, persze azt is tudjuk, az ördög a részletekben van. • Az akadémiai törvény késlekedik; mennyiben akadályozza ez a munkáját? - A szervezeti és működési szabályzatunk huszonvalahány éves, azóta minden megváltozott, természetesen nem tudjuk betartani. Sürgősen át kell alakítani, ám a törvény híján azt sem tudjuk, kinek kellene az újat elfogadni... • Az SZBK-nak eddig is jó kapcsolatai voltak az egyetemekkel, de nyilván ezen a téren is hiányzik a törvényi szabályozás. - Addig is igyekszünk bővíteni az eddigi kapcsolatrendszert. Gondolkozunk közös tanszék, vagy tanszékek létrehozásáról; a doktoranduszképzésben való jelenlegi részvételünket szeretnénk szervezettebbé tenni, intézményesíteni a mostani együttműködést. Mindezek miatt a legelső főigazgatói teendőm az lesz, hogy az egyetemek vezetőivel kezdeményezek tárgyalásokat. • On gyakorlott igazgató, hiszen tíz évig vezette a Biokémiai Intézetet; vagy a főigazgatás más? - Azt remélem, több időt tudok tölteni a laboratóriumokban főigazgatóként, mint amennyit a biokémia igazgatójaként sikerült. Más jellegű a főigazgatói szerep; legalábbis úgy gondolom, kevesebb úgynevezett személyi üggyel kell majd foglalkoznom - igaz viszont, hogy talán megszaporodnak a protokolláris jellegű feladatok, többször kell képviselnem az intézetet különféle fórumokon. Nem mondhatnám, hogy ez a kedvenc műfajom, de sajnáltatni sem akarom magamat, végtére nem kötelező pályázni egy ilyen posztra. Sulyok Erzsébet