Délmagyarország, 1994. január (84. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-15 / 12. szám

JAMBUS T SZOMBAT, 1994. JAN. 15. Frank György Kiterített kártyacsomag fekszik előttem: lelkemben immáron bevégeztetett annak az énképnek a fölépülése - és ieépülése -, amely személyiségedet hivatott ábrázolni. Halljuk hát, mit mesél a kristálygömb! Az áttetsző fehérségben egyelőre vékony, kék sávok úsznak. Ezek az unalmas, tiszta felhők talán a gyermekéveid, talán a kamaszkorod. Most rózsaszín buborékokat látok, de egyre halványulnak. A mézeshetek, az első házasévek, ki tudja, forog a golyó, nehéz kivenni. Lassan opálos mattba vált minden, itt-ott egy-egy élénkpiros folt, majd néhány mélybíbor, mint az alvadt vér. Mintha fellobbanni akarna valami, aztán vissza-visszahunyorog parázssötétbe. Az egészre ráfolyik egy szürke massza, igen. ez már volt, a rózsaszín buborékok után, de most határozottabb, egyenletesebb a tónusa. Igen, ott középen, ott, látom a gócot: a szürkeségben még szürkébb tömörülést. Fokozatosan minden besatírozódik, alig lehet kivenni, ám mégis, a centrumban, ott lüktet már az erőteljes, beért, sötétszürke magma! De hol vannak a színek, a sárga, a lila, a zöld? A szélén, a szélén látok valami finom okkert, olyan, akár a tojássárgája. Mintha élet születne a központi égitestből, aztán még egy, hohó, már két piciny holdat látok! Néha fényük ráesik a szürke anyabolygóra, ilyenkor mosolyra görbül a pereme, aztán megint semmi, olyan jellegtelen az egész. De nem! Hol sötét, hol világos, megint sötét, megint világos, akárha csak napjai telnének szédítő sebességgel, közben csupán az a két kis aranyló holdacska adja a változatosságot. (Eh, már forog velem a szoba, kinn sűrű éjszaka van, a napot nem látni, mint ahogy itt, a kristálygömbben sem.) Persze a nap messze van, nagyon messze, mégis az ő fényéből élnek mind, ezek a kis teremtmények és ugyanakkor az a sötét, nagy, szürke állomány is, amely csendesen, gépiesen forog továbbra is önmaga körül. De hopp, mintha a rendszer labilis lenne kissé, a csillagászok ilyenkor kettőscsillagra gyanakodnak. Talán van egy sötét kísérő, még messzebb, mint a rendszert fönntartó vörös óriás; bár lehet, hogy ez csak a költői képzelet szüleménye, nem is csillag az, hanem időnként visszatérő üstökös, kicsiny és erőtlen, de földközelben egészen más, néhány napig elhomályosítja az összes többi fényt, színes, bűbájos, elragadó, aztán hirtelen a hűvös messzeségbe vándoroleltaszítják az erővonalak. Megint jön az a szürke, daráló forgás, középen a maga körül kavargó, jellegtelen, matt csomóval. Néha ónos cseppek hullanak rá a fölötte húzó sötét pamacsokból, de nem tisztul ki az ég, újabb és újabb felhők jönnek, szinte ráfagynak, rátapadnak, már alig tör át rajtuk az öreg nap fénye s már a régi üstökös színei is csak visszaverődnek róla. Egyedül a holdfény pásztázhatja végig. A holdak, igen, a két hold sugara egyre növekszik, aztán egymás után leszakadnak pályájukról, már nagyobbak, mint a központi égitest, el kell, hogy vegyüljenek a csillagok között! A szürke folt még mindig ott van, de korántsem olyan sima, barázdált mint a Mars, és hósapkája is van, mert hideg van rajta, egyre hidegebb. Phobost és Deimost kutatja, már nem érdekli sem a vörös óriás, sem az üstökös, önmaga sem érdekli, forgása is egyre csitul, végül beleveszik újra az áttetsző fehérségbe. MMMMMHMMMHNM Rendhagyó horoszkóp Julesz Máté Szólt a tükör: másként már nem tehetek soha többé, tükröt tartok eléd. „Reddo cuique suum." (Tükörfelirat a pannonhalmi apátságban) Reddo cuique suum Fenn a hegyen ezeréves pannonhalmi apátság misztikus és feketén hívogató fala közt, mint aki bolygani sírjából kiszökött maga is, csak róttam alá-fel a zord klastrom zegzugait. Ekkor a szúvas ebédlő- s vén oratóriumajtón szörnyű szokása szerint hirtelenül beszökött elmúlt holdtalan éjek vészteli nappali árnya. Ó, az a kőmerev arc! Ő az, a régi apát! Bolyhos mennyezeten libegett el vak denevérként. Por, pihe, pókháló gyűlt haja kóca közé, s vitte, ragadta magával a kongó kripta-magányba bánatos emlékül: ennyi a földi való! Át a tükör keretén tovatűnt tárt köd-köpenyében; ujja nem érintett, sóhajtása talán. Hányszor még és mennyi alakban kezdheti újra? bántam is én! Gyönyörűn bongott künn a harang, s távoli falvak, városok ébredtek fel a szóra. Szerzetesek saruja sistergett sietőn. Szinte szaladtak a kis diakónusok épp hogy elérjék hajnali áhitatuk kezdő szent szavait. Futnom kell nekem is - hittem. A nyomukba eredtem... S jaj, meddő a remény... Rám várt már az a rém... Rámvetítette tekintete rettenetét a tükörből: Eztán ő vagyok én, s én - a tükör fenekén! A JAMBUS IRODALMI PÁLYÁZAT FŐSZPONZORA A TOLKIEN KÖNYVESHÁZ HETI AJANLATA: SZAMUELY TIBOR: VÖRÖS KÖNYV 1919 OSBOURNE: TERMÉSZETTUDOMÁNYI KISENCIKLOPÉDIA NEMESKÜRTY ISTVÁN: LÉPJÜNK INKÁBB ELŐRE Várom vásárlóimat, a -^ZUl régi Bruckner mellet, U7 a TOLKIEN KÖNY i VESHAZBAN, hétköznap reggel 9-től este 7-ig, míg szombaton 9-től 13 óráig Tisza L. krt. 39. NÉMETH GYŐZŐ cégtulajdonos A Jambus Irodalmi Pályázaton a benyújtott pályamunkák közül közlésre fogadtuk el Julesz Máté: Reddo cuique suum című versét, valamint Szűcs Péter: Arthur, a magánnyomozó című írását. Kiss Attila metszete (John Lennonnak és Révbíró Tamásnak, tisztelettel) H

amisítatlan angol eső záporosodott London ra. Angol köd komolygott a Temze fölött. A folyóban angol pontyok, angol csukák és angolnák kúsztak. A Proverb tornyán a Big Bang elütötte a kilenc toronyőrt. Mocskos egy angol délelőtt volt. Egy lódén, de lakályos(1) angol mázban a fűznél melegedett Arthur Allthing McTood, a híres detektor. Az imént szórt magot redvenc Hampshire, Leghorn és Cap Horn tyúkjai felé, mely szárnyasok miatt barátai tréfásan csak Old Tickmony néven emlegették. A csembalóban barátságosan kuruzsolt a szűz. Arthur egy régens-régi angol gépdalt dúdolt(2), az Átmásztam a Carytation színűt. Közben bele-belepillangó a sírlapba, mely a vérdén feküdt, mintegy hevert. Épp a bűzügyi rovátkánál volt nyitva. A monyozó hirtelen letette a dúdot, s izgatóan felkapta a fújságot. - Nicsak, egy újabb bankrakás! - vontatta fel szemköldökét. - Ki köleshette el? Azután eszébe jutott, hogy gondolkozzon. - Ázáldóját a fűzfánfütyülőjének! - repesztett meg egy jó cirfandlit. — Nyilván Check(3), az én kebles barátom és folyamatos ellenségem folt! Ráistenek arról, hogy megborotválta az őrt! Hát ezért nem láttam retek óta! Megkeresem az öreg csirkenyűvőt, nátha nekem is leesik valami. Hirtelen leesett neki a tantusz. Hiszen Check elköltözött, s ő elselejtette, most hol lakik, hol nem! Egy percig sem továzott té tovább. Felkapta viharvert vallonkabátját, tejébe Szűcs Péter Arthur, a magánnyomozó nyomta nyúlsir svájcikalapját, és lerobogózott a légcsőn a darázsba, ahol hűséges, öreg triciklije állt. Felkattant rá, és hajat rá! Irány a Skótlány Yárd!(4) Menet közben félkézzel előkapta kombináltfogóját, és lázasan kombinálni kezdett. „McFog felgyülemlő nyúlvány tudja, hol lapu Check. Kövezem őt, s ha jó monyon van, nyelébe rágok, s lecsapok Checkre, mielőtt McFog hármat rámolna!" A felügyemlő azonban nem volt a nején. - Mcfázott! - közölték Arthurral a Skótlány Yárdon. - Az orvos Talmipyrint, Demalgámot és forró nyomot rendelt neki! Azon van. „Azon leszek én is" dünnyögött fel a monyozó „ha bele nem kötnek a levesembe!" Betért a legközelebbi angol kocsmába(5), felhajtott egy whiskyt, felhajtott egy sört, felhajtotta a gallérját, majd kilépett a vigasztalanul zubogó angol esőbe, hogy a végére járjon. Ismét nyerőbe szállt. Hirtelen beletaposott a FÉGbe, s így csak rüggyelvajjal tudta elkerülni a mögötte jövő BNV. A két utas vadul háromkodott. Arthur a homlokára csökött. „Mary Treepper!" - sikkantotta. „Hát mersze! Check csak hozzá merevülhetett!" A tricikli sivító gumikkal fordult újra az útra. Arthur elszántan laposta a medált. Áthaladt a Belvároson, a Külvároson, az Elővároson, a Kertvároson és a Hős Városon. Elfogyott az aszfalatozott út. Sáros hűtőkön rágott át. A távolban feltűnődött Mary vityillója. A monyozó elrejtette öreg járványát. Ótvarosan körülpillantott, elővette hatodik érzékét, kibiztosította, és visszarejtette mellsőzsebébe. A bukszásbokrok takarásában a ház sarkáig lappangott. Az egyik földszinti ablakon fény gyűrődött ki. Odabent Check és Mary Treepper éppen agyonütötték az időt. Mary azzal szórakoztatta a hétpróbás bűzölőt, hogy checkrepacsit játszott vele. Jónedvű visongásukat Arthur némi milíciával halogatta. Végtére is elszántotta magát. „Hacki bújt, Hacki nem, legyek!" - adta ki magának a mezőnyszót, ós beugrott az ablakon. Futólag átsuhant agyán, hogy valamit elfelejtett, de nem törődött vele. A csörömpölés aztán eszébe juttatta? „Nem ártott volna megnézni, nyitva van-e?" Majd elsörétült előtte minden. Amikor visszatért magához, rúzsbakötve hevert két szék között, a pad alatt. Check vészjósló arca vészt jósolt. - Hogy a patvarba kerültél a pitvarba? - kérdezte félvállról, amúgy panyókásan, de közben résen volt... - E i a áó a oo eeőe!(6) -' mordult rá Arthur, aki megőrizte erkölcsi fölényét. Mary irdatlan méretű zsebkendőt nyúzott ki a monyozóból. - Úgy! És most beszélni fogsz, nyüves kopó! - húzta Check bérfagyasztó mosolyra száját. Kezében megvillant a neretva. Mary komor képpel verte fel a habot. - Eresz kutamra - ajánlotta a monyozó - avagy tégy csúffá; de akkor csúffá teszlek! Válaszul Check a nyakára illesztette a morotvát. Arthur lelki szemei előtt megjelent a bank őrének visszataszítóan csupasz képe, majd saját dús, angol kofaszakálla, macskaringós, angol bajusza. Check undorítólag felkocogott. - Engedj futni, Check, különben a trendőrséggel is meggyűlik a hajód! - Hogy süthetsz ki ilyen sületlenséget? - szűrte foga között a szót az elvetemedett bandika. - Szerintem hamarosan a sarkadban lesznek! - Miből gombolod? - McFog igen éles eszű nyomozó! Azt hiszem, nemsokára rájön, hol bujkálsz, mert ott áll az ajtóban! Check, a haboskezű bankrakó villámgyorsan megkordult, de már későn. Az ajtón Happy End sörmester és McFog felgyülemlő rántott be, kivont pisztollyal. A borotva koppant a padlón, és Check narkóra tett kézzel fogadta el az elfogadhatatlan! Jegyzetek: 1. A lakáíy ma szabadnapos. 2. Dúd (dood): skót népi hangszer. A XVIII. sz. elejétől fokozatosan jellegzetes amerikai hangszer lett (Id. Yankee Doodle). 3. Nem azonos a hírhedt Hasterjesztővel. 4. A különös nevet a londoni trendőrség Lizzy Hoosasher McDoughatodról, a htres kurtizánról kapta, aki imádott táncolni. Legtöbbször a későbbi trendőrségi épület előtt kiabálta neki ütemesen a tömeg. „Skótlány, yárd!" 5. Angolul: pubi. 6. ..Vedd ki a számból a koszos zsebkendődet!"