Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-04 / 283. szám

JAMBUS SZOMBAT, 1993. DEC. 4. Szincsok György Razglednicák <5 S-T. nám 1993. S.v III |»4»NÍI»II IrsáBlom mthéftxel fllo/oflft refie%i» OTTHONOSAM A HONTALANSÁGBAN Noha a haw nem Örítft inH. Hanm <*gy technika működése mégis strtiwd *t ab * háziját efvesríli Ugyanis mindenki «*-solt szalal kóu'foik a hMáfíihcw. sct»k a szátok tftfcmak józan tudatán túliak H* etek a szálak elszakadnak. vagy elszakítják őket M ember ezl a legbrrvf-jébe való fá|da» más sebészi beavatkozásként di meg Amikor Ptágábói előztek ivagy elég báU* w>itam • wőkónrel. *l egészet a vfliffTiindenvét összeomlásaként éltem meg Abba a hibába estem ugyani*, hogy az Intim szférát össie tévesztettem a nyilvánossal Csak amikor a faidalcwn hatása alatt rádöbbentem, hogy ezek a most elszakított szálak engem gúzsba kőtő* tek akkor elfogott a felszabadulás és a szabadság különös mámora, amely állilölag e« a mindenhol bbogó sacHemH jellemzi Ai első háborús évek LondofIában, a kontinensbéii számára kínálnák ható Angliában és a lágerek döbbenetének előérzete mellett én akkor a szabadágéi mériyt éhem meg A .mitől szabadnak /enni' kérdését átfordítottam a . mihez szabad rak lenni' kérdésébe ez az. áthondí tás lellemző a kivívott szabadságra s ez a kérdés afféle .basso tor tinuo" módiára azóta iselklséi vándorlásomon Mindenki ilye n aki a mghözkótottség összeomlásával nomáddá vállá M»m Fl ÜSSE* TALAJ-VESZTES Mentem egyszer Lengyelországba, nem volt még igazi útlevél, Rendőr Jutka, szép körtefenekű lány a Mezőkovácsházi Járási R. kap.ságon, egy betétlapot állított ki a számomra, azt belehelyeztem személyazonossági igazolványomba, és vonatra szálltam. Kora hatvanas évek. Itt bajban voltam az előbb, hogy is kell írni az igazolványt? Személyi azonosság? Az újon már nem így van rajta, szerencsére őrzök egy régi szabályzatot. Megtalálom benne az öszszes intézmény pontos nevét. Ezek nem léteznek már, mégis kiütnek, a bőröm alatti bőrömön, nem tudom a különösen forró nyári napokhoz, vagy a rendkívül hideg téliekhez kötni ezeket a láthatatlan elszíneződéseket, teljesen váratlanul szoktak jönni, és ahelyett, hogy egy jó hírű bőr alatti gyógyászhoz fordulnék, önállóan vakaródzom. Bratonyban megállt a vonat. De ez a helynév egy másik térképen lakik: sorsjátékot játszottunk a szavakkal Varga Imrével, amikor nem települt még át. Ha átváltottam a forintot, olcsón lehetett berúgni Szlovákia egyik belvízi kikötővárosában, uszály-aszály, ami a játék következő körében Pozsonylavára jött ki. Amíg állt a vonat, vettem egy újságot az állomás előtti standon. Azért vettem meg, mert magyar nyelvű volt, mint az újságárus is. De nem olvastam el, untatott a betűtengerben süllyedező politika, és nem is nagyon értettem. Egy magyar újság, magyar szavak, magyar mondatok, idegen nyelv. Ha ez érthető Igy. Ezt éreztem, ha nem is értettem Akkor még nem találkoztam a királyhelmecl szarvasvadásszal, aki felvilágosított az életlehetőségről: ugyanazt dicsőíteni, de magyarul. Felvilágosításért Tóth Lacihoz utaztam néhányszor. Pozsonyba, Dunaszerdahelyre, elég későn, a 70-es évek második felében, de túl hamar be is kellett fejezni, mert ő is átjött. Nekem nagyon érdekes volt már az is, hogy jövünkmegyünk az utcán, mindenkivel magyarul beszélünk, mégis minden egy másik nyelven van kiírva. Mintha egy kurva nagy turistacsoport tagja lettem volna, amelyiknek elfogyott a pénze, hogy továbbutazzon, és most bohéman várakozik, szervezi az ügyeit, unalmában gyereket csinál, és érthetetlen módon egyre abban bízik, előbb-utóbb sikerül kapcsolatot teremteni az utazási irodával, és az majd kisegíti átmeneti helyzetéből. Ugyanakkor a másik világ, ami körülöttünk volt, vonzott is, és nagyon érdekelt. Az apparátusi nagyságák, ahogy valami újságíró vagy színész klubban piáltak, fakuló színű ami filmekből ellesve, hogyan kell rendelni egyik viszkit a másik után, látszott, nem számít a korona, a pincéren is látszott, bármilyen meglepő volt is nekem, ezek valakik. Dühödten próbáltak fiúra is szert tenni, egyikük előadta nekem is, micsoda kádban moshatnám meg a hátát, mindig kényes voltam a hobbilányok üdeségére, úgy elképzeltem a térképet, a hegy- és vízrajzot azon a háton, a depigmentált övezeteket, a szőrtársulások fenyéreit, és mosolyogtam. Kik jöttek helyükbe vajon? Érdekes, irigyeltem is akkori barátaimat, mennyivel izgalmasabban élnek, mint én, például ki se mozdulnak otthonról, mégis világot látnak. Szerettem volna belépni az életükbe. A rend kedvéért az első este Tóth Laci elvitt egy kocsmába, hodály volt, de akármilyen nagy is, csak egy előszobához hasonlított, ahonnan viszont sehova nem lehetett belépni. Bedobtunk valamit, kijöttünk, és hazamentünk. Én az ablakban álltam, nézelődtem kifelé, Laci valahol mögöttem ült Rövid volt a beszélgetésünk, később egy rövid vers született belőle, amiben úgy összecsúsztak az idők, a betétlapos utazás és a világra éppen úgy érvénytelen piros útleveles utazás ideje. A vers aztán a Jelenkorban jelent meg. Esernyős alak lebeg egy századeleji szarajevói képeslap tetején, mellette bélyeg, Boszna-Hercegovina felirattal, talpai alatt az ódon város. A talaj-vesztés kissé komikus ábrázolása köszönti az olvasót, ha az Ex Symposion harmadik ki adványát, az 5-7-es számot veszi a kezébe. A majdnem kétszáz oldalas kiadvány nem csupán terjedelmi okok miatt gigantikus vállalkozás. A szerkesztők már régóta készültek arra, hogy felmérjék azt a változást, amit a Balkánon dúló barbár háború idézett elő az értelmiség és az egyszerű polgárok gondolkodásában. A lap alapítói, saját bevallásuk szerint, nem akartak azonnal emigrálá suk után nekilátni e téma feldolgozásának, inkább megvárták, hogy mindenki akit közvetve, vagy közvetlenül érint e tragédia - gondolatait elemeire szedje, s ezek részletes vizsgálata után újra elrendezze azokat. A szám legfőbb erényét ez a türelem, ez a mérsékelt és visszafogott hangnem adja, megelőzve minden siránkozást, vagy a gyűlöletkeltésre használható szövegek papírravetését. A Veszprémbe „száműzött" szerkesztőség párbeszédet tud folytatni továbbra is egykori honfitársaival, legyenek azok szlovének, ruszinok, szerbek, horvátok, vagy muzulmánok. Megtalálták ugyanakkor a beszédmódjukhoz közelálló magyarországi szerzőket is, akik először a lap történetében, jelentős teret kapnak A szerzők jelentős többségét mégis a vajdasági magyar írók, költők adják, jelezve ezzel, hogy továbbra fontos szerepet kívánnak játszani abban, minél később jelentkezzenek a vajdasági szerzők körében a „szellemi asszimilálódás" jelei. Szellemi különállásuk garancia arra, hogy árnyaltabb képet kapjunk a mai balkáni folyamatokról, közvetítésükkel megismerjük valamennyi érdekelt fél megítélését a kialakult helyzetről. E népek vezető értelmiségei szinte egyöntetűen mutatnak rá arra a tényre, hogy nincsenek győztesei és nincsenek önzetlen jótevői ennek a háborúnak, vannak viszont nomáddá tett népek, melyek még saját tragédiájukat sem tudták igazán felfogni. Régi, békebeli képeslapok illusztrálják ezt a számot. Valahol a békében kell keresni a háború okait, a felszíni nyugalom mögött meghúzódó belső feszültségek elemzésével juthatunk el a végső okig. A nyomor, a mészárlás, az üldözés csak következmények, s a cél nem is lehet más, mint a túlélés. A túlélők Auschwltz Bányász J. István Halló! Szabónét? Nem kapcsolom. Az mindegy És nem érdekel, hogy a felesége. Csak! Azt mindenki mondhatja, hogy fontos. Ez munkahely, nem kupleráj. Majd otthon beszélgetnek. Végeztem. Halló! Kicsoda? Nem ismerem magát. Miben nemsegíthetek? Holnap? Nem, holnap ne szállítsanak semmit. Holnapután se1 Majd szólok, ha eszembe jut. Milyen megrendelés? En nem láttam semmiféle megrendelést, tehát nincs is. Nincs nekem arra időm, nem magyarázok meg semmit. Ne erőlködjön, inkább tegye le a telefont, más is akarja használni. Halló! Mi van? Ha én mindenkinek köszönnék, aki beleliheg ebbe az átkozott telefonba, már rég nem lennének hangszálaim De ne ezzel foglalkozzon. Mit akar? Nem kapcsolom a pénzügyet. Azért, mert fáj a gyomrom. És kedvem sincs hozzál Miféle számlák? Meg mi az, hogy lejárt számlák? Majd lejárnak akkor ha kifizettük őket Majd egyszer De most már elegem van magából. után is megértettek valamit abból, miért következett be a Holocaust. A hontalanok nak, megcsonkítottakraK csak az marad, hogy elme rengjenek a régi képeslapok előtt, s leküzdve a noszta; giát, az eredendő ok'ól gondolkodjanak. Ezt teszi például Gustav Mahler szá mazását és életútját bemu tatva Thomka Beáta, a szibériai zsidó kisváros Bi: obidzsán mítoszáról írt eszszéjében Judita Salgo, vagy saját emigrálásának történetét megírva Ladányi István. Talán ez a kortárs írók legfőbb feladata: megélni és megérteni. A képeslapok egy önálló történetet mesélnek el. Idő és térváltozások jelzik a nagy kelet-európai „felfordulások" lezajlását. Razglednicák az egykori Szarajevóból, Dubrovnikből (Mostar lapzártakor még a túlélők közé számított), de a történet részesévé vált Szeged és Veszprém is. Megdöbbentő a tény, hogy már csak megsárgult képeslapokon láthatjuk viszont azokat az épületeket, melyeket egykor elpusztíthatatlan kulturális örökségnek tartottunk. Az Ex Symposion legújabb száma a délvidéki, balkáni, illetve magyarországi értelmiség felocsúdásának egy fontos dokumentuma. Segít felfognunk azt, hogy mit veszítettünk, s valami már abból is dereng, miért. Sorsában mindenKi eggyé lett, ha elmenekült, ha maradt, hontalan mindenki, aki egykor Jugoszláviában élt. Képeslapjaikat nekünk címezték ezek,az emberek, hogy erősen megfontoljuk soraik indítékait Halló! Az igazgató urat? Csak így, mint fogd meg a lábam? Szerényebben fiacskám, sokkal szerényebben. Ne fenyegetőzzél te itt nekem! így már jobb. Jó passzban találtál, mondd el nekem mit akarsz, ha én nem tudok segíteni, az igazgató se tudna. Ó, te agy nélkül való, minek telefonáltál, ha most meg levágod a kagylót. Halló! Mi köze hozzá? Egyébként itt van az állam titkár. De nem szólok neki Minek szóljak? Ne ordíts, mert nem áll jól, ebben biztos vagyok. Adjam a főnökömet? Meg hogy ki a főnököm? Nekem nincs főnő köm, te szerencsétlen! Ho gyan is képzelhetted? Eset leg mégis kapcsolhatnám a főnökömet. De akkor megint velem beszélnél, tudod? Vagy kapcsolhatnám valamelyiket az istenek közül. Melyiket szeretnéd, tökfej? Hidd el nekem, tökmindegy Mert az is én lennék Miért, mit vártál, te szerencsétlen? Hogy majd kikezdesz A por tással? Te szerencsétlen, neked elment az eszed1 Háy János Ezt érted teszem... Ezt érted teszem, de a nő csak vágta a gyerek körmét, nekem meg jart az eszem, hogy mennyi pénz hiányzik, és mennyi fog hiányozni még. Ezt érted teszem, hogy megszerezzelek - mondtam, de 6 csak nevetett, gond talan volt. a bukszája telve. - Mért pont engem? - kérdezte, ugy. mint előbb... Tálén halkan a fülébe súgtam: Aggyal pénzt! vagy magától gyömködte bele a zsebembe, gondolta olcsó, szinte fillerekből van, gondolta ennyivel megússza a szerelmet. Amadeo Modigliani Férj és feleség (1915) mmmmmmm Kovács Zoltán Jimmy Sommerville Ahogy a járdára léptem két ellenőr fogott közre s fülemen át heves vitába kezdtek a teljes nevemet illetően. Keresztneveim sokasága ködlő homályba vész, (gy bárki lehetek, csak ő nem.