Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-24 / 300. szám

14 KARÁCSONYI MELLÉKLET DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1993. DEC. 24. „A kis királyfi mosolygott álmában. Nem aranybölcsőben feküdt, hanem jászolban; nem királyi palotában, hanem egy városszéli istállóban; nem hajlongtak szolgák körülötte: tehenek meleg leheletét érezte az arcán és Mária simogató tekintetét. A pásztorok levették a sapkájukat, és sorban letérdeletek a jászol előtt." mégis oly bőséges otthonba: a televízió. „ Anyu, úgy szeretlek" - Imádjuk a gyerekeinket, mind az ötöt akartuk is mondja Krisztina, az édesanya, aki sorban bemutatja a kicsiket. - Viktor 1984. december 10-én született. Ő a legnagyobb, aki a jobb kezem, most éppen a boltba szaladt el kenyérért. Egyébként 4-es, 5ös tanuló. Dénes két évvel idősebb, nagycsoportos óvodás, alig várja, hogy iskolás legyen. vagyunk mindegyikre külön külön és együtt is - mondja a fiatal mama, aztán nógatásomra csak beszél a nehézségekről is. Arról, hogy jó tanuló létére csak nem fejezte be a gimnáziumot, dolgoznia kellett. A szociális otthonban évekig segédápolónőként gondozta az elmebetegeket, szívesen folytatná ezt a munkát, de egyelőre erről álmodnia sem lehet. Szeret olvasni, rejtvényt fejteni, erre igyekszik olykor ellopni egy kis időt, főleg az éjszakákból. Amikor fölébreszti valamelyik gyerek, és nem tud elaludni. Olykor szomorkodik is, ha eszébe jut: nincs fa itthon, vagy nem tud.ruhát, cipőt venni a gyerekeknek. Szerencsére általában egészségesek, Leventének kutya baja, mióta nem jár óvodába, de amikor valaki megbetegszik, 4-5ÍX) forintot visz el csak a gyógyszer. Olyan azért nem fordult elő, hogy ne ettek volna a gyerekek, vagy ne kaptak volna tiszta ruhát. - Beosztom: egyik nap főzök, legtöbbször valami krumplis ételt, másnap meg mosok. Nálunk az esti fürdetés is fölér más nyolcórai műszakjával. A vtzhordás, a melegítés, a fürösztés után 11 óra, mire mi ketten szólni tudunk egymáshoz és nyugovóra térünk. Hogy mi lenne ennek a családnak a legfőbb kívánsága? Még csak nem is a pénz, pénz, pénz. Pedig a papa fizetése, a gyes és a családi pótlék együttesen is alig éri el a 35 ezer forintot. Amire vágynak. igazán nem sok. Most boldoggá tenné őket, ha linóleummal burkolhatnák a szobát, hisz ebben a hidegben elszívja a meleget a föld. Örülnének egy könyvespolcnak is. Persze a legcsodálatosabb az lenne, ha kapnának egy kétszobás, parkettás lakást, fürdőszobával. Ahol az ember csak megnyitja a csapot odabenn, és márs folyik a fürdetéshez szük-éges víz. Az álmok álma pedig, egy önkormányzati segítséggel megszerezhető telek, amelyen fölépíthetnének saját kv; házukat. Csak akkorát, ahol legalább „lapjára" elférne ez az öt gyerek. Úgy érzik, erre még kell, hogy fussa az erejükből. Chikán Ágnes Csak, ami szükséges Fehérre meszelt, amolyan mesebeli házikó Baks Fő utcáján. Oldala vályog, padlója föld. A szoba közepén betonkockába „ültetett" fatörzs: támaszték, hogy meg ne roppanjon a tető. A sarokba fölfele kúszó mintákat rajzolt az odakinn olvadásnak indult hó: ezeket a vaskályha melege se radírozza le onnan. Milyen a boldogság mostanában? Mivel lánymániás vagyok, bíztam benne, hogy a harmadik gyermekünk kislány lesz. Helyette érkezett 1991-ben Levente. Boldogok voltunk, amikor a fiúk itthon körbeülték, és láttuk: sírnak örömükben. „Mit is kezdtünk volna egy kislánnyal" - mondták. A következő évben született meg várva várt első kislányunk, a nagyhangú és folyton vidám Rebeka, azaz Csibe, végül az idén szeptemberben Virág, a mi k.is síró és alvó babánk. Hancúrozó, rosszalkodó testvérei mellett ő még egy igazi kis tündér. Ők tartják bennünk a lelket, bármily nehéz is az életünk. Amikor Levente reggel átöleli a nyakamat és azt mondja: anyu, úgy szeretlek, elszállnak a fejemből az éjszakai rossz gondolatok. Zeng a „Hápi kacsa" Levente, meghallván, hogy róla van sző, aranyfürtös fejecskéjével anyjához bújik, aztán hozzám szalad: láthatóan adni akar nekem valamit a figyelmemért. Semmi nem lévén kezeügyében, levágja magát a földre, és kiáltja: - Néni, néni, figyelj csak! Nézd, milyen ügyes vagyoklÉs nyomja egymás után a fekvőtámaszokat, elismerésre vágyón lesve tekintetemet. S hogy a produkció végeztével se fosszam meg figyelmemtől, fölkapja Pisz-Piszt, a gyerekek közt boldogan ficánkoló kölyökkutyát, húzza-vonja-nyúzza, hogy nézzem, csodáljam, simogassam. Nem győzöm kapkodni a fejem: Rebeka hasal a földön, Dani pörög a gerendát támasztó fatörzs körül, majd beviharzik a csizmás Viktor a kenyérrel. Máris veszi a nagy kést, és vágja a szeleteket: - Ki „öszik"? - kiáltja be a konyhából, mire rohan a gyeFotók: Gyenes Kálmán reknép, hogy a nagytestvértől átvegye a nagymama lekvárjával megkent szeleteket. Virág is nyöszörög a kocsiban, ő is Várja a jussát. Az éppen táppénzen lévő papa karjaiban megnyugszik kissé, leköti a zajongó, nyüzsgő gyerekek látványa. A vele egyidős Pisz-Pisz féltékenyen szlalomozik a lábak között, koldulva a ledobott falatokért, a neki is járó figyelemért, szeretetért. Csalódik, amikor Viktor nem érte, hanem Virágért nyúl, akit játékbaba módjára megringat egy kicsit, aztán a párnára fekteti. Nem marad azonban egy percig sem magányos: most Dénes lovagoltatja egy kicsit a térdén. Miközben Viktor szerényen kezembe adja patyolat tiszta, gyűrődésmentes, bámulatos gyöngybetűkkel teleírt füzetét, a többiek énekre fakadnak. Zeng a „Hápi kacsa", mire a járni alig tudó Rebeka-Csibe a ritmusra rázni, riszálni kezdi pelenkával kitömött, csaknem a földet súroló nadrágját. Mindenki dől a nevetéstől. Közben elkapom Krisztina gyermekein nyugvó, simogató tekintetét... A mama olykor szomorú - Mindenünk, az életünk ez az öt gyerek. Soha, de soha nem bántuk meg, hogy ilyen nagy család lettünk. Büszkék „Szükség", „szűkség" - játszadozom gondolatban a szavakkal, s úgy érzem, a látvány, a hangulat az emberi lét valamely évezredekkel ezelőtti, ősi emlékfoszlányát hozza felszínre génjeimből. Mai életünk lecsupaszított váza ez a baksi otthon: dísztelen, sallangtalan, tárgyak nélküli. Innen föltűnően hiányzik minden, ami fölösleges, itt még csak egy labda, egy játékmaci se hever szanaszét. A hét embernek és egy kiskutyának otthont adó, negyven négyzetméternyi életteret egy szekrény, asztal, néhány szék bútorozza be, és fekvőhelyek. Ringatható kocsi a babának, rácsos ágy a kicsinek, összebújásra, hancúrozásra csábító, puha, süppedős fészkek a nagyobbaknak. S ami e századvéget idézi: néhány könyv, a Rama margarin doboza, a mosogatószeres flakon, és a legnagyobb becsben tartott tárgy, amely behozza széles e világot ebbe a „szüksége" ellenére szeretetben