Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-24 / 300. szám

PÉNTEK, 1993. DEC. 24. DÉLMAGYARORSZÁG KARÁCSONYI MELLÉKLET 13 • Magyarország és a Kárpát medence legrégebbi ismert harangöntő műhelyét találta meg idén nyáron Vályi Katalin régész, a Móra Ferenc Múzeum szeri ásatását vezető munkatársa. A nagy értékű lelet a mai ópusztaszeri emlékpark terülétén egykor állt Szermonostor udvarának XII. század közepi járószintjéről került elő, és kialakítási kora is erre az időszakra tehető. A feltárást végző régészek - Vályi Katalin és Boldizsár Péter - munkája nyomán egy 1150 körül a szeri monostor számára készített harang öntőgödrét, olvasztókemencéit és agyagforma-töredékeit sikerült azonosítani. A lelet értékére jellemző, hogy a Kárpát medence térségéből eddig feltárt legrégebbi harangöntő műhely (Visegrádról) a szerinél mintegy kétszáz évvel későbbi származású. Az ásatás kapcsán Vályi Katalin régésszel a feltárásról és a korabeli harangkészítésről beszélgettünk. • A szeri ásatás helyszínén huszonhárom éve folyik régészeti munka; miért éppen most került elő a harangöntő műhely? Elmesélné, hogyan találtak rá? - A középkori Szer településen az egymást követő századok különböző rétegeket hagytak. A XI. századi kistelepülés temploma köré a XII. században felépült a monostor háromhajós, kéttornyú épülete, majd emellé egy gazdasági épületegyüttes, amely a kolostorudvart zárta körül. A tatárjáráskor elpusztult gazdasági épületek és a kolostorudvar fölé aztán a XIV-XV. századi Szer település lakóházai épültek - ez az a területrész, amelynek feltárásában tizennégy évi munka után idén nyáron jutottunk el a XII. század közepi járószintig. Ekkor, preparálás közben a kolostor udvarának közepén egy hat méter hosszú, két méter széles, szabályos alakú gödröt találtunk. Meglepetés volt, akkor még nem is tudtuk mire vélni. Napokon át járkáltunk körülötte, gondolkodván, hogyan kellene kibontani. Nehéz ilyenkor nekifogni, mfg az ember nem tudja, mit rejt a föld. Óvatosan nekiláttunk hát, s már a felszínen látszott, hogy itt valamilyen bronzöntés folyt. Körül nagy mennyiségű bronztörmeléket találtunk. Mélyebbre ásva azután előkerültek a széttört agyag öntőforma töredékei is, némelyik szép nagy darabban, s akkor már minden kétséget kizáróan bebizonyosodott: harangöntő műhelyről van szó. Végül, a gödör alján megtaláltuk a kemence nyomait s az egész művelet helyszínét is. • Hová lehet a műhelyt elhelyezni Szermonostor történetében? - A műhelyt egyszeri alkalomra alakították ki, s egy hetven-nyolcvan centiméteres alsó átmérőjű, és körülbelül ugyanilyen magasságú harangot öntöttek itt. A harang nyilvánvalóan Szermonostor számára készült, hiszen az öntőgödör a kolostorudvar kellős középén, a XII. századi járószinten található. A feltárt járószinten egyébként két pénzérme is előkerült, amelyek kora - restaurálásuk után - vélhetőleg támpontul szolgál majd a harangöntés időpontjára is. A XII. század közepe a monostor fénykorának számított, ekkor épült a háromhajós, kéttornyú templom, amelyhez vélhetőleg a harang is készült. Nyilván, a korabeli kegyúr, Kalán püspök gazdagságával függhet össze, hogy harangöntésre is volt pénz, ami akkoriban sem lehetett olcsó mulatság. • Tudják-e, ki volt a mester? A hajdani Szer monostor XII. századi udvara - feltárás közben A legrégibb magyar harangábrázolás a Képes Krónikából Mit rejt a Szermonostor udvara? XII. századi harangöntő műhely került elő a szeri ásatásokon A legősibb ismert harang Asszíriában készült, a Krisztus előtti VII-V1II. század környékén, de bizonyos feltevések szerint a haranghasználat kínai hagyománya még ennél is régebbi időkre nyúlik vissza. Csengettyűk, kisebb harangok szóltak a görög és egyiptomi ókori vallások szertartásaiban is - az alvó istenség megébresztésére, a veszély elhárítására, néhol a hívek összehívására szolgáltak. A kialakult keresztény egyház első századaiban a harangnak még nem volt szerepe. A híveket eleinte egyenként hívták össze, később pedig trombitával jelezték az istentisztelet kezdetét. A hagyomány szerint az első keresztény egyházi harangot 394-ben Paulinus öntette az itáliai Nola temploma számára. A kisebb harangok használata a Nursiai Szent Benedek által 529ben alapított Benedek-rend kolostoraiból terjedt el, ameEgy kis harángtörténet lyekben előbb a szerzetesek közös tevékenységeinek kezdetét, majd a hívek számára az istentiszteretek kezdetét jelezve harangoztak. Innen vették át a VI. század plébániatemplomai, s a szokás a század végére úgy elterjedt, hogy 604-ben, a Nagy Szent Gergely után a pápai trónon következő Sabinianus elrendelte a harangok templomi használatát. A hetedik század derekán már szerte a keresztény Európában harangoztak, a VIII. századtól pedig elterjed a templomi harangok egyházifelszentelése is. Magyarországra a haranghasználat a keresztény vallással együtt érkezett. Valószínűleg már első templomainknak, monostorainknak volt harangja. A magyar területről fennmaradt legősibb harang a X-XI. századból való; egy tarktor vetette ki a földből Csolnokon, 1966bqn (az Esztergomi Balassi Bálint Múzeum őrzi). A második legrégebbi haranglelet Csongrád megyéből származik, a rúzsai Keresetpusztán találtak rá 1871-ben; kora a XII. századra tehető. A magvar harangöntés virágkora a XIV. század közepétől a XVI. század elejéig, a török uralom kezdetéig tart. Különösen híres az eperjesi, a kassai vagy a bártfai harangöntés, s ezt az időszakot már az „óriásharangok" korának is lehet nevezni, az ekkor készültek a középkori kisebb, nyúlánkabb harangokhoz képest nagyobbak és öblösebbek. A török uralom nyomán, amikor a zsákmányolás kiterjedt a harangokra is (a fémből ágyút öntöttek), e fénykornak viszonylag kevés emléke maradt fenn. Ugyancsak kevés emléke maradt a középkori magyarországi harangöntő műhelyeknek. A XI-XII. századi harangkészítés nyilvánvaló elterjedtsége ellenére idén nyárig a Kárpát medence legrégebbi fennmaradt harangöntő műhelyét csak a XIV. századból. Nagy Lajos király idejéből ismertük, Visegrádról. Idén nyáron a szegedi Móra Ferenc Múzeum ásatása során a szeri monostor feltárt udvarán egy XII. század közepéről származó műhelyre bukkantak - ez jelenleg a térség legrégebbi ismert harangöntő műhelye. - A meglévő adatok alapján erre sajnos következtetni sem lehet. A kor szokása szerint vándormesterek - többnyire német származásúak - járták az országot, és megrendelésre öntöttek, ott, ahol erre szükség volt. így történhetett Szeren is. Bővebbet azonban erről nem tudunk, hiszen a korabeli harangoknak még nem volt felirata. Csak a későbbi időkben, a XIV-XVI. században, amikor a harangöntés fénykora volt Magyarországon, csak akkor kezdték a megrendelő és a mester nevét feltüntetni a harangokon. Az azonban bizonyos, hogy a harangöntő mesterség, mint a bronzöntés általában, nagy szakértelmet és gyakorlatot igényelt. • Az önök által feltárt lelet közel két évszázaddal korábbi, mint az eddig Magyarországról és a Kárpát medencéből ismert legrégebbi, visegrádi harangöntő műhely. Mi lehet az oka annak, hogy ilyen kevés lelet kerül elő a középkorból? - Kétségtelen, hogy mire Magyarországon keresztény templomok épülnek, a harangoknak már meghatározott szerepe volt az egyházi szertartásban. így tehát valószínű, hogy jóval a szeri műhely előtt, már az első templomok számára öntöttek harangokat az országban. A műhelyeket azonban nem találták meg, főként azért, mert a korai városaink területén, ahol ez várható lenne, a későbbi beépítés miatt nem lehet kutatni. Szeren viszont, amely a középkorban A ruzsa-keresetpusztai XII. századi harang. Magyarország második legrégebbi fennmaradt harangja. (Móra Ferenc Múzeum, Szeged) mezővárosi rangra emelkedő jelentős település, a török idők után megszakadt az élet, és nem települt rá közvetlenül egy későbbi falu. Ez tehát alkalmas hely a feltárásra. Csak abban nincs szerencsénk, hogy a szeri műhelyről nem maradt fenn írásos emlék. A visegrádiról ugyanis, 1347-ből egy oklevelet is ismerünk, amelyben Nagy Lajos király egy Gaal Konrád nevű mestert a visegrádi harang sikeres megöntéséért különböző kiváltságokban részesített. • Hogyan kell elképzelnünk azt a munkát, amelyet a tizenkettedik századi harangöntők végeztek Szeren? - A harangöntés technikája nem sokat változott az évszázadok során. Azzal kezdődött, hogy kiásták az öntőgödröt, amelybe az előre kiégetett, agyagból készített forma került. E formának agyagmagja volt, azt beborították faggyúval, olyan vastagon, amilyen vastagra a harangot szánták. Ezután megformázták a fagygyút, és kívülről is bevonták agyaggal. Az agyagot csak rétegesen lehetett felvinni, s minden rétegnél meg kellett várni, hogy megszáradjon. A munka így igen hosszadalmas volt: hetekig, hónapokig is eltarthatott. A formát aztán elhelyezték az öntőgödörben, s egy kemencét építettek föléje, amelyben addig égett a tűz, amíg a faggyú teljesen ki nem folyt. Ekkor a gödröt földdel töltötték meg. nehogy a forma megrepedjen, amikor a mag és a köpeny közötti résbe beleöntik a harangbronzot. Kihűléskor aztán ismét kiásták, és a szilárd bronzharangról leverték az agyagformát. Voltaképpen ekkor derülhetett ki, hogy e sok munka sikerrel járt-e. Hogy megkondult-e a harang, vagy rekedt lett. Nos, a szeri műhely lelete annál is érdekesebb, mert ebből a korból írott emléket is ismerünk a harangöntés mesterségéről: egy benedek rendi szerzetes, Théophilus presbiter művét, amelyben különböző fémöntési műveletekkel foglalkozik. A lelet feltárása közben izgalmas volt lépésről lépésre megállapítani, hogy amit a középkori „szakkönyv" a harangöntésról leírt, azt valóban úgy csinálták. • Az olvasztógödröt a kolostorudvar kellős közepén találták meg, a harangöntés bizonyára nagy attrakció lehetett a korabelieknek... - Igen, valószínűleg nagy látványosság volt, de nem ez az egyetlen oka annak, hogy a műhely az udvar közepére került. Ne felejtsük el, hogy egy ilyen művelet igen tűzveszélyes dolog. Ahhoz, hogy a fémet megolvasszák, az udvarban három kicsi tégelykemencét is építettek - ezeket is megtaláltuk -, ahonnan az olvasz* tott bronzot hordták a formához. Hely kellett hozzá, lehetőleg messze az épülettől. Persze, elképzelhető, hogy a műhely környékén sok ember gyűlt össze, hiszen a harangöntés különleges esemény kellett hogy legyen a monostor életében. Talán erre utal az az arany pecsétgyűrű is, amelyre közvetlenül az öntőgödör mellett akadtunk rá - egy tizennégy-tizenöt éves kislány veszíthette el, bámészkodás közben... • Honnan szerezhették az öntéshez szükséges anyagot? - Ez számunkra is kérdés. A környéken agyag van ugyan elég, de közel s távol nem találhattak ércet. Valószínűleg a megrendelést vállaló mester hozta magával, szekéren. • Megvan a harangöntő jnűhely, ismerik az öntés technikáját, de vajon mi lett a haranggal? - Nem tudjuk. A harang a monostor számára készült, és valószínűleg használták is. De, hogy mi lett vele, arra nincsen semmilyen adatunk. Meglehet, hogy később kicserélték, de az is lehet, hogy valamelyik háborús időszakban ágyút öntöttek belőle. Nem került elő. Van viszont egy másik, teljesen ép harangunk, amelyet a szakemberek, formai jegyei alapján éppen a tizenkettedik századból valónak tartanak. Szegedtől nem messze, a rúzsai Keresetpusztán találták szántás közben, a múlt század hetvenes éveiben, és sokáig egy tanyai iskolában kongattak vele, amíg a Móra Ferenc Múzeumba nem került. Nos, furcsa módon ez a harang megvan ugyan, de hiányzik a templom, ahol használták. A keresetpusztai Templomhegy nevű dűlőben egy XVIII. századi térkép még templomot ábrázol. Viszont se az épületet, se a települést, se a temetőjét nem ismerjük. Arra azonban mindebből lehet következtetni, hogy ha a XII. században már egy ilyen, kevéssé jelentős településnek is volt harangja, akkor a korabeli harangöntés elterjedt lehetett Magyarországon. • Mi a tervük a feltárt műhellyel, mit láthat majd ebből a közönség? - Jó lenne a helyszínen bemutatni a műhelyt, ez azonban megvalósíthatatlan, hiszen egy földbe ásott gödörről van szó, amely előbb-utóbb úgyis beomlik, bármilyen óvintézkedést is tennénk. így hát makettet készítünk majd róla, amelyen a különböző munkafázisokat lehet szemléltetni. Az agyagforma darabjait nemrég vittem el restauráltatni, s szerencsés esetben megmaradt annyi töredék, hogy többékevésbé összeállítható legyen az öntőforma. Ha ez sikerülne, titkos reményem, hogy egyszer újra kiönttessük a szeri harangot. Panek Sándor