Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-17 / 268. szám
SZERDA, 1993. NOV. 17. JELFOGÓ MELLÉKLET III. Tóth Andrásból 1971 elején lett Óriás, amikor a Móra zenekar vezetője Dósa Gábor az egyik fellépés szünetében így nevezte azt a fiatalembert, aki újdonságként diszkózással próbálta kitölteni az ürt. Valamennyire sikerült, s ennek legjobban az egyik felügyelő néni örült, mert a gyerekek bent maradtak a teremben és nem marták egymást az udvaron. Valahogy (gy indult, a név pedig elválaszthatatlan lett. - A Dériben végeztem, mint gépésztechnikus, majd a JATE Kísérleti Fizikai Intézetében kezdtem el dolgozni. Tagja voltam annak a csapatnak, amelyik az első hangolható folyadéklézert megcsinálta. Négy év múlva váltottam, az 1470 forintos fizetésemre plussz három és félezret ígért a BM. - Mikor tartott először olyan diszkót, ahol belépőjegyet szedtek az ajtóban ? - A Szeged Bárban, 1971 augusztusában. Egy évig tartott, csütörtökönként rendszerint elővételben elkelt mind a százharminc jegy. A probléma az volt, hogy az elégedetlen kívülrekedtek a sörözőben múlatták idejüket. Egyébként akkor még nem igen tudták, mi a diszkó, volt aki szalagos magnetofonnal érkezett. Háromszáz forintot kaptam egy délutánra, ami nagyon szép pénznek számított. - Bocskai, Móra ? Én az utóbbinál és Boney M-nél kapcsolódtam be. - A Bocskai volt előbb, szombaton öttől kilencig, majd a Móra, vasárnap este. Ekkora már körülbelül százezret ért a szerelésem, ennyibe került egy új Zsiguli is. A kislemez darabja száz, a nagyé 350 forint volt. Ha már a pénznél tartunk, 5-600 forintot kaptam egy estére, de százból csurig töltötték a Skodámat. Vezettem műsort az egyetemi klubbokban, nagyon szerettem a JATE-t. bességű információ továbbítására, küldésére és fogadására is alkalmassá lehetett volna tenni. - Az engedélyezett azt jelenti, hogy volt nem hivatalos is? - Akadt. Igaz, a három méter átmérőjű antennát még sötét fóliával is nehéz volt a tyúkólban vagy a garázsban álcázni, nem volt könnyű szeletekben áthozni a határon, de az emberek már akkor is kockáztatnak. - Az-első kábeltelevíziós rendszerrel mikor indultak? * • - A Tarjáni 4-es lakásszövetkezetben 1988-ban kezdtünk, az első antenna a Pentelei soron díszelgett. A lakók a SKY. a Szuper és a TV 5 csatornáit foghatták. Szegeden még két nagy rendszert építettünk ki, Kecskeméten és Nyíregyházán is volt nagy dobásunk. - Ha ideiglenesen is, de elkezdett rádiózni, adást sugározni. - Már 1964-ben volt egy 50 wattos kalózadónk néhány napig, Szegeden lehetett fogni és csak zenét sugároztunk. Megszólalni ugyanis dehogy mertünk. Az első legális sugárzásról néhány peccel lecsúsztam, akkor a Bridge, a Juventus és a Calipso élt a lehetőséggel. Azóta folyamatosan feszegetem a moratórium kérdését, egyébként már régóta bent van az igényem egy regionális rádióadóra. - Erre még várni kell, Szeged kimaradt az első körből. - Lesz majd második, de ebből leghamarabb a jövő év végén lehet valami. Addig is szolgáltatásként csinálunk rádiót, 1990-től szórunk, sugárzunk ideiglenes engedéllyel. URH rádiósrendszereket építünk, kábeltelevíziós rendszereket üzemeltetünk, telepítünk. Ebből élünk. Kovács András Óriás Fotó: Enyedi Zoltán Tóth András: már 1964-ben sugároztunk 1975-ben második lettem a Kelet- Magyarországon rendezett diszkós vetélkedőn, aminek köszönhetően egy évig csinálhattunk egy órát szombatonként a szolnoki rádióban Forró Tamással. - Közben a rendőrségen volt rádiótechnikus. Segítették, vagy akadályozták? - Külföidre nem nagyon utazhattam, esetleg évente egyszer Jugoszláviába. Volt egy ártatlan újvidéki rádióbeszélgetésem, amiből óriási botrány lett, pedig csak a karácsony előtt megjelent magyar lemezekről beszéltem. - A diszkót nem számítva mióta vállalkozó? - Mellékfoglalkozásként 1983-ban alakítottam a Telekom híradástechnikai géemkát. URH rádiókkal, CB-vel, központi antennarendszerekkel, műholdas vétellel foglalkoztunk. Felfutóban volt a mobil hírközlés, CB rádiókkal pótolták a telefont. Rengeteg antennát kellett gyártanunk, több szegedi taxis társaságot mi szereltünk fel rádióval. * - Műholdas vétel? - Az elsó engedélyezett szegedi szerkezetet a telephelyünkön mi állítottuk fel, még 1986 nyarán. Az állambiztonságiaknak nem nagyon tetszett, hiszen a műholdas adások vételén túl ezt a rendszert nagy se- SZÍNES TÉVÉ - VIDEÓ - HIFI-BERENDEZÉSEK - MIKROHULLÁMÚ SÜTŐK - WALKMANOK nagy választékban! HITELRE, AKCIÓS ÁRON KAPHATÓK! EURO-PROFIL RT. SZEGED, MARS TÉR 15/B Tel./fax: 62/477-584, 311-947 Commodore SEGA Nintendo Nintendo + Mario + 2 Joy 11.790 Nintendo Set + 3 JÁTÉK + 4 JOY 13.990 Super Nintendo + Mario World 22.790 Super Nintendo + Mario Ali Stars ! 24.790 Sega Mega Drive 11 + Sonic2 + 2 Joy 22.990 Master System II / Game Gear 10.990 /15.990 • Minden tipushoz játékok nagy választéka 48.990 9 /O KByte AMIGA 1200 AMIGA 500 / 500 Plus 28.990 / 30.990,' 1 * * u 1 1 1 T Monitor 1085S /1084S 26.990 / 29.990 C64 + Magnó + Joy + Terminator2 16.990 Áraink az általános forgalmi adót tartalmazzák ! Szeged, Dugonics u. 9/A Tel.: 477-070 Elektrotech Kft. ajánlata: SONY Technics M PIOIVICEER Panasonic The Art of Entertainment • IMwWi ••W szórakoztatóelektronikai termékek forgalmazása a Szeged Nagyáruház földszintjén. Várjuk Önt! Matáv-licit A Francé Telecom francia távközlési vállalat és az amerikai US West koncomumot alakított, és társaságban licitálnak majd a MATÁV 30 százalékára. Steven Andrews, a US West nemzetközi vállalkozási részlege, a Spectrum Enterprises elnöke elmondta az MTI-nek, hogy ezzel versenyre kelnek a Deutsche Telekom, a Cable and Wireless és az Ameritech már korábban megalakított konzorciumával, és természetesen ők is ígérik, hogy a versenykiírásnak megfelelően közelítik a magyar telefonhálózatot a nyugati színvonalhoz, nemzetközi távközlési csomóponttá teszik Magyarországot, és hosszú távú megbízható partnerek lesznek. - Bennünket az különböztet meg a versenytársaktól, hogy a Francé Telecomnak bőséges privatizációs tapasztalata van Mexikóból és Argentínából, a US West pedig 1986 óta jelen van Magyarországon, 1989 óta ráadásul a celluláris telefonfejlesztésre alakult Matav-vegyesvállalatban. Ez bizonyítja, hogy jól együttműködő kisebbségi partnerek vagyunk. A US West ezenkívül tavaly óta tanácsadóként vizsgálja a Matáv hálózatfejlesztési terveit, tehát valószínűleg többet tudunk a jelenlegi magyar helyzetről, mint bárki más - mondta Steven Andrews. További kommendálásként hozzátette, hogy a US West piacvezető a távközlés és a szórakoztató elektronika üzleti és műszaki összeházasításában - nemrég 2,5 milliárd dollárért 25 százalékos részesedést szerzett a Time-Warncr csoportban és talán ez is érdekli azokat, akik a licitről döntenek. A konzorcium vezetője a Francé Telecom. Ez a nemzetközi csomópont kialakításához fontos, mert a US West nemzetközi tevékenységét az amerikai törvények korlátozzák - mondta az elnök. Hozzátette, hogy most már a GSM-licit két vesztese is megint versenyben van, ami arra vall, hogy igen előkelően tudnak veszíteni. Steven Andrews nem kommentálta a MATÁV piaci értékéről szóló különféle becsléseket - például a washingtoni International Technology Consultantse 3 milliárd dollárról szólt. Azt mondta, ezek célja, hogy izgalmas legyen a licit, és hozzátette, hogy a versenyzők saját felméréseikre alapozzák árajánlatukat. * A MATÁV-pályázatra még jó eséllyel várható az olasz STET, a spanyol Telefonica és a japán NTT benevezése, egyedül, vagy másokkal konzorciumban - ezt mondták az MTI-nek a MATÁV-privatizálásban jártas londoni, citybeli pénzügyi körökben. Előzőleg ismeretessé vált, hogy a Deutsche Telekom, a Cable and Wireless és az Ameritech után a Francé Telecom és a US West is konzorciumot alakít a pályázatra. A city-beli kommentátorok úgy vélték, hogy a MATÁV koncessziós és részvényeladási tendere méltányosan és átláthatóan van megszervezve, oly módon, hogy két testület védi a közérdeket: a távközlési minisztérium és az ÁV Rt. Ily módon elkerülhetők az olyan bonyodalmak, mint amilyenek a GSM-koncesszió körül merültek föl - mondták. Úgy vélték, hogy november 5-ike után a válogatás első szakaszában a magyar illetékesek akkor járnak el helyesen, ha a kötelezettségvállalást nem tartalmazó előzetes ajánlatok műszaki érdemeit, az ajánlattevők fejlesztési, regulációs együttműködési és nemzetközi csomópontépttési ígéreteit és képességeit vizsgálják elsősorban, az árajánlatokat pedig egyelőre csak másodsorban. Az árajánlat a következő szakaszban kerül előtérbe, miután az elődöntőbe benevezettek közül kiválasztják a döntő 2-3 részvevőjét. A minisztérium és az ÁV Kt. privatizációs tanácsadója a MATÁV ügyében az N. M. Rothschild londoni kereskedelmi bank. Á pénzintézet MATÁV-privatizálásért is felelős igazgatója, Michael I'hair azt mondta az MTI-nek, hogy a MÁTAV két okból igen vonzó a külföldi befektetők szemében: új, feljövő piacon van, és atávközlésben működik. - Máris látjuk a stratégiai befektetők nagy érdeklődését, és utána óriási érdeklődés várható az intézményi befektetők részéről is, mint mindenütt Európában a távközlési piacon - mondta Michael Phair, és úgy vélte, hogy ha a magyar kormány a mostani részleges privatizálás után ésszerűen hamar elindítja a MATÁV-ot a budapesti tőzsdén, akkor elébe vághat annak a nagy versenynek, amely nemsokára megkezdődik az európai privatizációs piacon a befektetők pénzéért. Egész évben Számítógépek zavartalan működése és a munkatársak jobb közérzetének érdekében klimatizáljon Toshiba klímakészülékekkel. Forgalmazza, szereli és szervizeli: a Főszer Elektroprofil Kft. 6722 Szeged, Moszkvai krt. 30. Tel.: 62/321 -676, 62/311-125 Fax: 62/311 -136. A TERVEZÉST DÍJTALANUL VÁLLALJUK! Keressen bennünket!