Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-08 / 260. szám

6 A HELYZET DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1993. Nov. 8. • Hét év fegyház a tulajdonosnak Szuperítélet a szuperinfós ügyben (Folytatás az I. oldalról.) Ercsényi pontos tervet dolgo­zott ki. A végrehajtásba bevonta két „haverját": Dara Jánost és Varjassy Lászlót. 1990. december utolsó napjaiban két alkalommal is főpróbát tartottak az érsekcsanádi Duna-parton, majd üzleti tárgya­lásra hívták a gyanútlan Mártont. A helyszínre érkezés pillanataiban Varjassy fején egy kámzsával előbújt a fa mögül és lőtt. Márton ekkor még azt hitte, hogy ijeszt­getik, de Varjassy közelebb sza­ladt hozzá és ismét meghúzta a ravaszt. Ez. a golyó már célba ta­lált, de Márton csak a nyakán se­besült meg és futásnak eredt. A sötétben valóságos hajszát indí­tottak Márton után, de sikerült ke­reket oldania. Ercsényi, hogy az önvédelem látszatát keltse, saját kezébe lőtt. Azt szerette volna elhitetni a rend­őrökkel, hogy először Márton lőtt, ő csak a saját életét mentette, ami­kor válaszul meghúzta a ravaszt. A rendőrség példás gyorsa­sággal elfogta a tetteseket és a ki­hallgatások során fényt derítettek minden apró és eredeti változatra. Száraz László néhány hetes elő* zetes után szabadlábon védekez­hetett és a háttérből ugyanolyan intenzitással szervezte az igazi vagy valós szuperújságját. Ez év májusában kértem egy rövid beszélgetésre. Közölte, hogy nem érzi magát bűnösnek és nagyon btzik benne, hogy számára az Ítélet felmentés lesz. Abban viszont megállapodtunk, hogy a tárgyalás után enyém az exkluzív és mindem kiborít, mert van sok mondanivalója, amiből majd ki­tűnik az ő ártatlansága... Erre a beszélgetésre - úgy tű­nik - elég sokat vámom kell, ha­csak nem szerzek bebocsáttatást cellájába. • A szekszárdi bíróság a na­pokban tárgyalta a nem minden­napos szuperinfós ügyet. Száraz mindvégig a fejét ingatta, miköz­ben a bíró ismertette a vádiratot. Ercsényi Antalt tíz év fegyházra ítélték és nyolc évre eltiltották a közügyektől: - előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett em­berölés kísérletében mint felbujtót, és aljas indokbál elkövetett súlyos testi sértésben mint részes cse­lekvőt mondták ki bűnösnek. A Szuperinfó társtulajdonosa ­Száraz László - nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletében mint felbujtó találtatott bűnösnek és ezért hét év fegyházat és hat év közügyektől való eltiltást kapott. Nyolc év fegyház és hat év köz­ügyektől való eltiltás a büntetése Varjassy Lászlónak és Dara Já­nosnak. Ac ügyész tudomásul vette az ítéletet, de kérte, hogy Száraz Lászlóval szemben azonnal ren­deljék el a fogva tartást. Száraz kezén kattant a bilincs, csak annyi időt kapott, hogy néhány percig egy kiilön szobában szót válthas­son közvetlen hozzátartozóival. A vádlottak valamennyien enyhíté­sért fellebbeztek, így az ügy a Leg­felsőbb Bíróságon folytatódik. (posztobányi) •••••MHHHHMH Szoboravatás Kézdivásárhelyen Jeszenszky Géza magyar kül­ügyminiszter, aki 7 héten belül másodszor látogatott el a Székely­földre, szombaton délután lelep­lezte Kézdivásárhelyen Gábor Áron ágyúöntő társának, Turóczy Mózesnek a mellszobrát. A kétó­rás ünnepségre egybesereglett a város apraja-nagyja, több ezer em­ber hallgatta meg az eleredó-elállő esőben a szónokokat. Az ünnepséget, amely a Gábor Áron emlékház előtti téren zajlott, Szőts Csaba polgármester nyitotta meg, aki előbb magyarul majd ro­mánul üdvözölte a vendégeket. A fúvószenekar a román himnuszt majd a Szózatot játszotta. Ez után a székely (piros-fehérmezős kék keresztes), magyar és román zász­lóval díszített Gábor Áron ház előtt felállított szoborról a magyar külügyminiszter vonta le a fehér leplet. Amikor a magyar külügy­miniszter emelkedett szólásra, nagy tapsvihar köszöntötte, a vá­ros utcáin is lelkesen fogadták a vendéget. Melegen üdvözölte a tömeg Marcel Dinu államtitkárt is, aki szívélyesen köszöntötte Je­szenszky Gézát. Az ünnepség vé­gén a zárt teret betöltötték a ma­gyar és székely himnusz több ezer ajakról felszálló dallamai. Keressen új üzleti lehetőségeket egy előkelő estélyen ! A rendezvény fővédnöke: Göncz Árpád köztársasági elnök Védnökök: Dr. Kovács István VOSZ elnök Dr. Lippai Pál Szeged polgármestere SZEGED, november 26. Deák Ferenc Gimnázium (Szeged, József A sgt. 116-120.) Az estély során: •számítógépes adatbank segíti Önt újabb üzleti kapcsolatok kialakításában •miközben Ön a szakmai információkat hallgatja, kísérője divatbemutatón vehet részt -e programot állófogadás, gálaműsor és bál teszi teljessé Az estélyre Csongrád megyéből hívjuk a vállalkozókat. Információ: SZFÉRA Kulturális Szolgáltató Kit. Tel/1 ax: 06-1-250-05-62, Tel.: 06-1-188-93-99 Postacím: Budapest 23., Pf. 71., 1277 Szegeden meghívók árusítása a Fantázia Ruhaházban (Viktor Hugó u. 4.) A rendezvény tó támogatói: CLARA LISKA Divatház, Kereskedelmi Bank Rt, Kurír Lap- és Könyvkiadó Rt, MATÁV Rt, Multireklám Kft, NIKE, OREX Óra-Ékszer Kereskedőház Rt, Országos Szaknévsor, OTP Bank, WESTEL Rádiótelefon Kft A rendezvény regionális támogatója: Csemege Julius Meinl Ipari és Kereskedelmi Rt Szegeden a DÉLMAGYARORSZÁG támogatásával. • A Memphisben töltött hóna­pok alatt két egészségügyi in­tézmény mindennapjaiba sike­rült betekintenie a doktor­nőnek. Tennessee Egészség­ügyi Tudományos Központja az USA - nagyságrend szerint - nyolcadik AIDS-központja, ahol hetente 200 HIV- pozitív illetve AIDS-beteget gondoz­nak. Ez a munka két részből áll: a pácienseket ambulanter kezelésben részesítik és ellát­ják fontos életmódbeli taná­csokkal. Aki intelligens, magát kezeli A magyar szakember szá­mára meglepő, hogy az igen súlyos állapotban lévő AIDS­esek heti két-három alkalom­mal saját lábukon mennek az ambulanciára, hogy ott kapják meg az antibiotikumokat tar­talmazó infúziókat és a transz­fúziókat. A már nagyon gyön­ge betegeket persze gépkocsin szállítják oda, vagy az ápolónő „utazik" a lakásukra, és ott végzi el a kezelést. Arra is van példa, hogy az intelligens AIDS-es ehhez odahaza nem veszi igénybe szakember segít­ségét. A másik ambulancián a gyógyszeres kezelésre nem szoruló betegeket fogadják, akiket vizsgálat után szigo­rú életmódbeli tanácsokkal, mondhatni utasításokkal látnak el. A HÍV- pozitív fertőzöttek­kel az esetleges, úgynevezett antivirális kezelést is meg­beszélik, eldöntik, betegségük súlyosságának függvényében, milyen vírus elleni szereket tanácsos szedniük. Kendőzetlenül holmi kendőkről A szegedi rendelőben - a korábbi néggyel szemben ­mindössze három Csongrád megyei AIDS-beteget és há­rom fertőzöttet tartanak nyil­ván. Annyi tudható róluk, hogy mindannyian 22-35 év közötti férfiak. Ehhez képest töme­gesnek tekinthető a memphisi gondozottak száma. Hogy min lepődött meg leg­inkább a hazai szakember? Nem is egy jelenségen. Azon például, hogy egész AIDS-es nagycsaládok élnek együtt, nagyszülők, szülők, gyerekek, pici csecsemők is, mindenféle pánikhangulat nélkül, a ter­mészetes módon pergetve nap­jaikat. A betegek sem riadnak vissza a gyermekszüléstől ­mondván, emberi joguk -, s bíznak a statisztikában: a fer­tőzött szülőpárok egyharma­dának lesz csak fertőzött a gyermeke is. Az egészségesek sem közösítik ki őket, együtt AIDS-esek és nemibetegek az DSA-ban Egy szegedi orvos memphisi tapasztalatai KÖZÖSEN AZ MDS ELLEN A Gyula mellől elszármazott Dürer család sarja, Albrecht, még csak nem is sejthette, hogy alkotása a huszadik században figyelmeztető, AIDS-ellenes plakáttá válik. Nemrégiben tért haza a Soros alapítvány támogatta négyhónapos amerikai tanulmányútjáról dr. Tóth-Kásu Izabella, a Bőr-és Nemibeteg Gondozó Intézet vezető fő­orvosa. A kandidátusi fokozatot szerzett, ám a gyakorlati orvoslás „harcvonalában" tevékenykedő orvosnő szá­mos itthon is hasznosítható szakmai tapasztalattal ér­kezett vissza a Tennessee állambeli Memphisből a sze­gedi Vasas Szent Péter utcai rendelőintézetbe. A sze­xuális úton terjedő betegségek, az AIDS ottani társa­dalmi megítéléséről, a kezelés körülményeiről beszél­gettem a bőr-, nemigyúgyász- és kozmetológus szak­orvossal. dolgoznak velük üzletekben, éttermekben, előfordult, hogy valaki öleléssel búcsúzott ke­zelőorvosától. A kitartó föl­világosító munkával elérték, hogy mindenki tudja és elfo­gadja: ez a betegség csak sze­xuális úton vagy tűvel terjed. Úgy viszont mások életét is ve­szélyezteti. Amint mondta a doktornő, megtanulta, mennyire fontos hozzásegíteni a betegeket, hogy elviseljék a végzetes kór gondolatát, hogy tudjanak együtt élni vele. Példamutató, ahogyan az egyes társadalmi közösségek, a homoszexu­álisok, leszbikusok egye­sületei, tudatosítani igyekeznek a gyakori partnercsere, s kü­lönösen a biszexuálisok fele­lősségét a betegség rohamos terjedésében. Kiderült ugyanis, hogy a betegek 46 százalé­kának férfival és nővel is volt szexuális kapcsolata. A töme­ges megelőzés jelenleg egyik legcélravezetőbb formája a rendszeres szűrés. Ha valakiről ugyanis kiderül, hogy HIV-po­zitív, megfelelő életmódvál­tozással saját életét is meg­hosszabbíthatja, és másokat is megóvhat a betegségtől. Homoszexuális fertőzöttnek ugyanis nem tanácsos fertőzött partnert választania, mert mindkettőjük számára ez állan­dó újrafertőzést jelent. Minta­szerű az USA-ban a kondomok és újabban az oralszexhez használatos védőkendők álsze­mérem nélküli reklámozása is. Intim téma, diszkrét környezet Kérdés: lesz-e alkalma a doktornőnek hasznosítani itthon ezeket az USA-ban tömegméretekben szerzett ta­pasztalatokat. Véleménye sze­rint sajnos igen. Mivel egyes betegségek hulláhegyei mint­egy tíz éves késéssel érkeznek hozzánk, számíthatunk mi is a fertőzöttek számának növeke­désére. Annál is inkább, mert egyre több külföldi jön-megy az országban, aki magában hordozza a végzetes vírust. Ezért kellene jóval többet be­szélnünk, kendőzetlenül, a biz­tonságos szexuális magatar­tásról, a homoszexualitás lété­ről, (amely a kutatások szerint kromoszómarendelleneségre vezethető vissza), és - az egyébként ingyenes és anonim - szűrés fontosságáról. Arról, hogy az, aki a megszokottól eltérő, kicsapongó nemi életet él, külföldi partnerei vannak, háromhavonta keresse föl a rendelőt. A főorvos asszony dolgozott Memphis városnak azon az ambulanciáján is, ahol a szexu­álisan terjedő betegségben szenvedőket gyógyítják. A na­ponta ott megforduló 70-80 pá­ciens 20 százaléka szifiliszes, 30-40 százalékuk gonorreás. Ez utóbbi betegséggel párhu­zamosan üti föl a fejét, ezért azzal együtt kezelik, a nálunk még alig hallott fertőzést, a clamidiát. Ott ezt törvény írja elő. (A mi, hasonló törvé­nyünk 1952-es keltezésű!) Hogy tudnánk-e követni az USÁ-t az efféle betegségek ke­zelésében, adottak- e mind­ehhez a hazai feltételek? Az orvosnő válasza: nem annyira pénzkérdés ez, inkább a szem­léleté és a szervezésé. A ma­gyar orvosok tudása semmivel sem alacsonyabb szintű, mint az amerikaiaké, csak munká­jukat jobban segítik bizonyos ésszerű megoldások. Az egész­ségügy szervezői abból indul­nak ki, hogy e betegségek megelőzése, kezelése rengeteg tapintatot igényel. Ezért adnak arra is, hogy megfelelő, diszk­rét környzetben, kétszemélyes, kis szobában beszélgethet or­vosával a beteg élete legtitko­sabb rejtelmeiről. S ha már fény derül ezekre a „titkokra", van remény éveinek meg­hosszabbítására, a gyógyulásra vagy éppen mások egészségé­nek megóvására. Chikán Ágnes A Lamberg Vállalkozásfejlesztő és Tanácsadó Kft. értékesíti az újszegedi, Fő fasor 160. szám alatt találhatú társasház alábbi lakásait és 5 db garázsát: földszint 1. lakás: 65,63 nm (33 000 Ft/nm) I. emelet, 2. lakás: 66,18 nm (33 500 Ft/nm) II. emelet, 5. lakás: 65,71 nm (32 500 Ft/nm) II. emelet, 6. lakás: 69,93 nm (32 500 Ft/nm) Garázs: 300 000 Ft + áfa/db. Szoc.-pol, kiemelt támogatás, általános támogatás igénybe vehető. Információ: 405-105, dr. Ádám Attjla. lljra itt a szolnoki csapat! Amerikai, Nato- és katonai ruházat egyedülálló választékban! Repülősdzsekik, overállok, bakancsok, katonai ingek, zubbonyok és nadrágok! Magas minőségű használt ruházat, divat és sportruházat! A vásár helye: Helyőrségi Klub Szeged, Vikfor Hugó u. 6. Ideje: 1993. november 8., 9., 10. Figyelem! Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy megkezdtük a skandináv jellegű fenyőbútorok gyártását! Egyedi igény szerint méretre, fazonra! Érd.: tel.: 475-764, napközben. DR. KERTÉSZ ÁGNES, az orvostudomány kandidátusa, komplex természetgyógyászati, akupunktúrás magánrendelését Szeged, Vedres u. 2. sz. alá helyezte. Kezelésre jelentkezés a 62/434-005-ös telefonon reggel fél 7-től fél 8 óráig. Az alkalmazott kezelések hatékonyak a hivatalos orvoslás által eredményesen nem ke­zelhető esetek nagy részében is. Üzlet céljára keresünk 100-150 nm alapterületű helyiséget. Jelentkezéseket: a 323-722 telefonon vagy az Amfora szegedi lerakatánál. Kereskedő köz 4. szám alá kérjük. Vállalkozói igazolvánnyal és gépkocsival rendelkezők jelentkezését várjuk, üzletszerzői feladat ellátására. Bérezés tiszta jutalékos rendszerben. Jelentkezéseket: 323-722 telefonon vagy személyesen az Amfora szegedi lerakatánál. Kereskedő köz 4.

Next

/
Thumbnails
Contents