Délmagyarország, 1993. október (83. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-19 / 244. szám

disznó? m Tablettás Harmincöt fokos mologben korcsolyázhatunk A hét végén Röszkénél egy belépő török autóbusz ellenőrzésekor kiderült hogy mind a 22 török utas nak hamisított volt az útle vele, valamennyiük okmá nyában kicserélték a fény képet. A törökök Német országba akartak utazni A határőrök három lopott személyautó kivitelét aka­dályozták meg, közötte egy 12 millió forintos Ja­guárét. A tűzpiros csoda­autót egy jugoszláv állam­polgár Röszkénél próbálta kivinni az országból. Buzánszky és Hidegkúti a fociról Jeles vendégei voltak teg­nap a szegedi Ifjúsági Ház­nak, ahol az olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes legendás Aranycsapat játé­kosaival, Hidegkúti Nándor­ral, Buzánszky Jenővel (ké­pünkön), és az akkori idő­szak avatott krónikásával, Boskovics Jenővel <a Magyar Sportújságíró Szövetség fő­titkárával) találkozhattak az Fotó Gyenes Kálmán érdeklődők. Beharango­zónkban azt ígértük, hogy itt lesz Grosics Gyula, Czibor Zoltán, Puskás Ferenc és Sándor Károly is, ám ők vá­ratlanul közbejött családi okok, illetve betegség miatt kénytelenek voltak lemonda­ni a meghívást. (Az esemény­ről szóló beszámolónk a 9. oldalon olvasható.) • Göncz Árpád: Vissza a feladónak Göncz Árpád köztársa­sági elnök október 14-én kelt levelében értesítette dr. Szabad Györgyöt, az Országgyűlés elnökét, hogy az Alkotmánybíróság az 53/1993. (X.13.) AB határozatával az „1956 októberi forradalom és szabadságharc során elkö­vetett egyes bűncselekmé­nyekkel kapcsolatos eljá­rásról" szóló, az Ország­gyűlés által 1993. február 16-án elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény 1. és 2. paragrafusával kap­csolatos alkotmányossági aggályokat alaposnak ta­lálta. Ezért - mivel a köz­társasági elnök az alkot­mányellenesnek minősített rendelkezéseket tartal­mazó törvényt mindaddig nem hirdetheti ki, amíg az Országgyűlés az alkot­mányellenességet meg nem szünteti - alkotmányos kö­telezettségének eleget téve a törvényt visszaküldte az Országgyűlésnek. ÁRA: 15 FT Ha lesznek szerencsés nyertesek, azok ezen a héten is együttesen 25 ezer forintot vihetnek haza a Délmagyar­ország, a Délvilág, valamint a HDS & Délmadár közös bin­gójátékának köszönhetően. Akit a sors igazából a ke­gyeibe fogadott, az akár Fotó: Nagy László egymaga is átveheti az össze­get. A tíz számot tegnap, hétfőn délután, a Sajtóház­ban húzták ki olvasóink. A nyertesek azonban csak a csütörtökön megjelenő HDS & Délmadárból tudhatják meg, rájuk mosolygott-e For­tuna istenasszony. Huszonötezer a tét! ffi • Napirend előtt Maczó Ágnes leváltatná Szabad Györgyöt... • Holnap Egy százalék tudomány Indulatos felhangoktól sem mentes napirend előtti felszóla­lások jellemezték az Ország­gyűlés hétfői plenáris ülésének első részét. Az ülésteremben kisebbfajta vihart keltett fel­szólalásával G. Nagyné Maczó Ágnes, aki törvénysértőnek ta­lálta, hogy a házelnök átfogal­mazta egyik interpellációjának címét, az Országgyűlés két illetékes bizottsága, valamint a házbizottság pedig elutasította a Független Kisgazdapárt és a Piacpárt közös frakcióalakí­tását. A képviselőnő éppen ezért kezdeményezte, hogy az Országgyűlés függessze fel a ­megítélése szerint törvénysértő módon eljáró - házelnököt. Maczó Ágnes ugyanis tovább­ra is amellett érvelt: a házsza­bály rendelkezései értelmében kellő számú - jelen esetben 10 - képviselő mindenféle jóváha­gyás nélkül létrehozhat frakci­ót. Ezzel összefüggésben le­szögezte: a frakció alapításá­nak megtiltásával kezdetét vet­te a politikai bosszúállás és a szellemi internálás. (Tudósítá­sunk az 5. oldalon.) Szerdai gazdasági mellékle­tünkben ezúttal a tudományt próbáljuk körüljárni. Termé­szetesen tudjuk, hogy ez korántsem olyan egyszerű, s így még egy százalékos meg­valósítást sem Ígérhetünk. In­kább csak felvillanthatunk olyan részterületeket, ahol a tudomány valamilyen módon találkozik a pénzzel. Már ami­kor találkozik, mert sajnos egyre gyakrabban elkerülik egymást. Megáll-e a tudo­mány, ha szóba kerül a pénz? ­többek között erre is keressük a választ. Figyelmeztetés Szerbiának Warren Christopher ameri­kai külügyminiszter hétfőn arra figyelmeztette Slobodan Milo­sevic szerb elnököt, hogy a szerb erők hagyjanak fel Sza­rajevó ostromával, mert külön­ben Belgrádnak súlyos követ­kezményekkel kell szembe­néznie. Christopher kilátásba helyezte, hogy a NATO légi­csapásokat mér Szerbiára, ha az tovább folytatja a bosnyák főváros ostromát. A külügymi­nisztérium szóvivője szerint az amerikai politikus ezt szemé­lyes üzenetben közölte a szerb államfővel. Alija Izetbegovic boszniai elnök egyébként kész újabb ta­lálkozót tartani a szerb veze­tőkkel - közölte Haris Silaj­dzic boszniai külügyminiszter. Izetbegovic azt javasolta, hogy a felek az egyszerűség ked­véért a szarajevói repülőtéren találkozzanak. A tárgyalások újrafelvételét azután vetette fel a muzulmán fél, hogy a szerb erők múlt hét végi heves tü­zérségi tüze újabb számos em­beréletet követelt Szaraje­vóban. Új francia Az. új évezred első francia­magyar szótárát írják Szege­den. Az új szótár, a vele pár­huzamosan készülő magyar­francia megfelelőjével együtt az ezredforduló környékén az Akadémiai Kiadó és a francia Róbert Kiadó gondozásában jelenik majd meg, egy kötet­ben, a kétnyelvű Róbert szó­tárak sorozatában. Eckhardt Sándor 1958-as magyar-fran­cia és 1953-as francia-magyar szótárának utódján a párizsi Centre Interuniversitaire d'Etudes Hongroises és a budapesti Centre Interuniver­sitaire d'Etudes Fran?aises intézet kezdeményezésére két helyszínen dolgoznak. Jean (Folytatás az 5. oldalon.) Szegeden és Párizsban készül az Eckhard-mű utódja. (Fotó: Schmidt Andrea) is Hát ezt is megértük! Nem volt ugyan könnyű kivárni, de megszületett. Az jövevény pe­dig a szegedi műjégpálya önálló hűtőrendszere, ami tegnap egy óra körül érkezett meg. Mint megtudtam, a hol­land Grasso cég példás gyorsa­sággal készítette el a komp­resszorokat, s a teljes beren­dezést a budapesti Energia Gazdálkodási Intézet nem egé­szen két hónap alatt rendezte menetkész állapotba. Most már lehet akár plusz 35 fok meleg is, korcsolyázni akkor is lehet Szegeden! Csak ne essen az eső... Tegnap igaz hullott az égi áldás, azonban ez nem za­varta azokat - mint azt Gyenes Kálmán fotóripoter is megö­rökítette - akik azon fáradoz­tak, hogy az önálló hűtőrend­szer a végleges helyére ke­rüljön. S, hogy mikor lehet korcsolyázni a műjégpályán? Nem fogják elhinni: november elsejétől! S a szezon 240 napig tart... Gát

Next

/
Thumbnails
Contents