Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-21 / 220. szám
4 INFORMÁCIÓ DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1993. SZEPT. 21. MIRŐL ÍRT A DM? „Hogy szeretet és béke uralkodjon" Klebelsberg döntése A „ szétszórt zsidóság háza" 1993- szeptember A város folyóirata Í> , II1 h v l S /f" ff 4 4 Jv < /1 / Wn f vAA jr A ' V 0r'<7 *. ) \ Szent-Györgyi Albert Nobeldíjának színes fotójával a címlapon jelent meg az elmúlt napokban a Szeged című városi folyóirat szeptemberi száma. Az elmúlt héten ünnepeltük a világhírű tudós születésének 100. évfordulóját, annak a kutatónak centenáriumát, aki magyar tudósként, szegedi tevékenységéért 1937-ben elnyerte a nemzetközi tudományos élet legmagasabb kitüntetését, a Nobel-díjat. A folyóirat gazdag' összeállítással idézi a tudós személyiségét, tudományos munkásságát és utóéletét. A múlt heti centenáriumi rendezvények részvevői - a nemzetközi tudományosság élvonala, a szürkeállomány ritka koncentrációja - magukkal vihették a lapot, igazolván, hogy á város és tudása ismét méltán talált egymásra. Dr. Szabá Tibor-Dr. Zallár Andor szerzőpáros kutatásai nyomán adták közre a Nobeldíj szegedi krónikáját Liebmann Béla archív fotóival. Egy japán származású amerikai tudós dolgozatának angol és magyar nyelvű közlése a nemzetközi tájékoztatást segíti. Egy interjúban megszólal Marcia Szent-Györgyi, az özvegy, aki 35 évesen ment feleségül a 83 éves professzorhoz. A folyóirat bepillantást enged a Fekete-házban rendezett centenáriumi kiállítás anyagába és Bána Endre könyvébe, mely az ünnepi alkalomra jelent meg Szent-Györgyi Albert emlékezete életképekben címmel. „A főváros ne nyeljen el minden magyar kulturális intézményt" - mondotta Klebelsberg Kunó, akinek inspirációjára 1928-ban tanárképző főiskola létesült Szegeden. Az évfordulóhoz kapcsolódik T. Molnár Gizella dolgozata. A tel-avívi „szétszórt zsidóság háza" több adatot tart nyilván a szegedi zsidóság történetéből is. Ezeknek járt utána Glück Jenő. Folytatódik Gulyás László nemzetiségi sorozata s olvasható a lapban Polner Zoltán Weöres Sándor költőt idéző két emléke. Óraigazítás: vasárnap A hét végén - szeptember 26-án, vasárnap, hajnali 3 órakor - véget ér a nyári időszámítás. Hivatalosan ekkor kell az időmérő szerkezetek mutatóját 3-ról 2 órára visszaállítani. Az óraigazítás miatt nem változik a MÁV, a Volán, a Mahart és a Malév menetrendje. Ám az átállás éjszakáján menet közben ér az időszámítás változása néhány nemzetközi járatot. Emiatt a magyar vasúthálózat valamelyik állomásán egy órát kell majd vesztegelnie a Tisza és az Adriatica DM PROGRAMAJÁNLAT MA JÓGATANFOLYAM délelőtt 10, délután fél 5 és fél 7 órakor a BBMK Belvárosi Klubjában. INGYENES JOGSEGÉLY SZOLGÁLAT működik az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Szolgálatnál. (Arany J. u. 7, telefon: 480-166/154). A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZ szakkörei: sakk 15-17; karate 5-7 éveseknek 15-16; 8-11 éveseknek 16-17; kerámia 14.30— 16.30; kézműves 15-17; óvodás néptánc 16.30-17.30; Mákszem néptánccsoport 17-18.30; társastánc 12-14 éveseknek 14.4516.15, óvodásoknak 16.15-17.15; Csoszi - modern tánccsoport 17.15-19.15 óráig. „Cicoma" A nőiesség titkai... Kamaszlányokat várnak, smink, fodrászat, arcápolási tanácsokkal 16-18 óráig. AMIGA SZÁMÍTÓGÉPES KLUB 17 órakor az ifjúsági házban. A JAZZ KOCSMABAN 20 órától a Volvox együttes játszik. A JATE KLUBBAN: videomozi; Maraton életre-halálra 18.30 és 21 órakor. Naiv Szürrealista Komédia - Ördög Ottó estje 20 órakor kezdődik. HOLNAP AZ ÖRÖK MEGÚJULÁS cfmű magyar filmet vetftik a nyugdíjas klubban (Kosuth L. sgt. 53.). A SZÁZSZORSZÉP GYER MEKHÁZBAN 14.30 órától a kézműves foglalkozáson: kavicsszobrászat. A szakkörök: cselgáncs 15-16; karate 15-16; óvodás néptánc (3-5 éveseknek) 16-17.30; balett, jazzbalett 17.30-18.30; asztalitenisz 18-19.30; női torna 16.30-17.30 óráig tartanak. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN ingyenes jogi tanácsadást tart dr. Szokol Márta 16.30 órától; a VIDEÓKLUBBAN: 17 órakor A postás mindig kétszer csenget. KÉPZŐMŰVÉSZETI MAGÁNISKOLA Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a 62/489-633-as telefonon, de. 9-11 -ig, du. 15-17-ig NYEREMENYSZELVÉNYEK E heti tét: 25 000 Ft A nyereményszelvényt nem kell postáznia, csak meg kell őriznie, és ha nyer, ezt is magával kell hozni. A B A i, játékes B C D C i, játékes D NÉV: NÉV: A játéké 1 ' A 1, átékes B e játéké i n C 1, átékes D NÉV: NÉV: Az e heti 10 nyerőszámot a csütörtökön megjelenő HDS & Délmadár családi lapunkban találhatják! HQEE títm. ,'n. M ijSil I DSjt. MPÜH Gyere, vár a Papagáj, élelmi szer-mesevár! A Szabadkai úton, a műjégpálya mellett Nyitva: 0-24 óráig a hét minden napján Tel.: 62/321-370 expressznek Budapest felé, az Attika expressznek Athén felé. a Bem expressznek Katovice, a Puskin expressznek Moszkva irányába, továbbá a München-Skopje, a Hella valamint a Bécs-Belgrád expressznek mindkét irányba. A Volán busz nemzetközi járatai közül az isztriai tengerpartról Budapestre tartó járat, a RiminiRiccione üdülő-váltójárat, valamint a barcelonai Costa Bravaból induló járat vasárnap egy órával korábban érkezik Budapestre. MADARÁSZ ÉS FOTÓKLUB 17 órától a BBMK Belvárosi Klubjában: Madártani különlegességek diaképeken az idei tavaszról címmel Molnár Gyula tart előadást. A JATE KLUBBAN 18.30 és 21 órakor videómozi: Az ügynök halála. A kávézóban 21 órakor: He-Ju (Ju-He...!) - Hevesi Tamás és Juhász László estje. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK A SOMOGYI KÖNYVTÁRBAN Naponta 10 és 18 óra között: József Attila kéziratai és dedikációi. KÁLVÁRIA GALÉRIÁBAN (dr. Boross J. u. 27.) Nóvák András festőművész kiállítása MÓRA FERENC MÚZEUMBAN Ókori művészet - kiállítás a Szépművészeti Múzeum válogatott gyűjteményéből - a II. emeleten. Válogatás az Aradi Múzeum ásványtani anyagából A FEKETE-HÁZBAN Ortodox egyházművészet. Szent-Györgyi Albert cfmű kiállítás. AZ IMPALA HÁZBAN (Zárda u. 9.) Orosz István grafikusművész Vigyázat, lépcső! című kiállítása tekinthető meg. A BÁLINT SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZBAN Nyitrai József építészmérnök (1935-1992) emlékkiállítása. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN Ládonyi Ferenc grafikus „Grotesztek" című kiállításmegnyitója 17 órakor lesz, melyen közreműködnek a művész barátai. A RÓKUSI FIÓKKÖNYVTÁRBAN (Vértói u. 5.) Kovács Pál fotói láthatók. DÉLMAGYARORSZÁG 75 éve A csehek adót vetnek ki nemzeti célokra Bécsből jelentik: Ismeretes, hogy Csehország csehek lakta körzeteiben nemzeti adót gyűjtenek nagy cseh télokra. A megbízottak igen szigorúan kezelik és hajtják be ezt az adót. Körülbelül 10 millió koronát akarnak összegyűjteni ilyen célra. A cseh újságok most arról panaszkodnak. hogy a hatóságok akadályokat gördítenek az adó behajtása elé, sót egyenesen lehetetlenné teszik ezt. A cseh papok azt hangoztatják, hogy az ilyen vexatiók csak arra ösztönzik a közönséget, hogy még nagyobb mértékben adakozzanak a cseh nemzeti célokra. (1918. szept. 21.) DBLNAGYARORSZAG 50 éve Herczeg Ferenc Ha franciának születik, a gloire nemzetével együtt egész Európa sajtója méltatná hasábokon annak jelentőségét, hogy a pátriárkák korának küszöbére jutva ez a nagy iró, kitűnő férfiú és egész ember Isten különös kegyelméből csodálatos frissességgel és megkophatatlanul fiatalon dolgozik, alkot és legtöbb irása: cselekedet. Ha angolnak születik, egy hatalmas világbirodalom és vele az egész glóbus ünnepli és vizhangozza nevét minden sarka a világnak. Ha németként jön a világra, ma már könyvtárakra menő irodalom elemezné, szedné izekre és összegezné élete müvét, alkotásainak jelentőségét és jelölné ki számára azt az előkelő helyet, amelyet a világirodalomban sokrétű képességeinél és teremtő zsenialitásánál fogva elfoglal. Ha Itália lenne szülőhazája, nyilván már szobra is állna, amelyet a hódolat babérjával övezne egy kiválóságaira büszke nemzet. De magyarnak született, egy maroknyi kis nép tagjának, kiapadhatatlan bőségben buzogó, sokszínű tehetségének megnyilatkozási formája egy elszigetelt nyelv, amelyet éppen olyan értetlenség vesz körül a szlávság és germánság nagy karéjában, mint amilyen kevéssé megértve élünk mi magunk Ázsiából hozott sajátos karakterünkkel az európai térség geometriai közepén. Árvák és elszigeteltek vagyunk, éppen nem híjjával a barátoknak, de nem nélkülözve az ellenségeket sem. Faji tulajdonságaink kiváltanak ugyan megbecsülést, respektust, talán rokonszenvet is, de igazi megértésre Európa népeinél még aligha találtunk. Ha ez nem igy volna, hanem másként, akkor Herczeg Ferenc épp ugy a világünneplés középpontjában állhatna, mint a nagy nyugati kulturnemzetek legnagyobbjai. (1943. szept. 21.) TJÉrMÁemaoonáÁ 25 éve Termő kakaóla a füvészkertben Botanikai ritkaság szemtanúi a Szegedi József Attila Tudományegyetem füvészkertjének látogatói. Most első ízben hozott itt termést a kakaófa. A szubtrópusi levegőjű üvegházban levő mintegy^iúszesztendős fa más években is virágzott, termés azonban még sosem fejlődött rajta. Hosszas kísérletezések után sikerült megtalálni a növény legjobb elhelyezését, olyan kedvező körülményeket biztosítani, hogy végülis termést neveljen, amely most uborka nagyságú és zöld, de később megsárgul. Dr. Király László, a kert vezetője elmondotta, hogy tudomása szerint valószínűleg nemcsak Szegeden, hanem Magyarországon is ez az első eset. amikor kakaófa terem. (1968. szept. 21.) Cigányok, ha összefognak A magyarországi romaszervezetek Budapesten megtartott legutóbbi országos tanácskozásán, amelyen jelen volt 115 cigányszervezet képviselője, az alábbi állásfoglalásokat fogadták el: a romaszervezetek a jövőben a kormánytól és a pártoktól független kisebbségpolitikai, érdekvédelmi feladatokat látnak el, ugyanakkor partneri viszony megteremtésére törekszenek úgy a kormánnyal, mint az ellenzéki politikai pártokkal és társadalmi szervezetekkel. Az országos tanácskozáson a romaszerve/.etek elhatárolták magukat minden szélsőséges politikától, és elutasították a faji megkülönböztetést, az Országos Roma Kisebbségi Önkormányzat megalakulásáig pedig a tanácskozáson jelenlevő szervezetek megbízták az általuk megválasztott szerkesztőbizottságot, hogy ideiglenes ügyvivő testületként tevékenykedjen. A megalakítandó cigány kisebbségi önkormányzatok működési feltételeinek biztosítása végett átfogó szociológiai felmérésre van szükség a cigányszervezetek és -közösségek széles körű bevonásával. A tanácskozáson megbízták az előkészítő bizottságot, hogy az Országos Roma Kisebbségi Önkormányzat létrejöttéig segítse elő és ellenőrizze a nemzeti és etnikai kisebbségi törvényben foglaltak végrehajtását. Az ügyvivő testület legutóbbi ülésén 5 tagú titkárságot választott. Ennek tagjai: Raduy József, Lakatos Menyhért, Osztojkán Béla, Rádai József és Farkas Pál. T. T. Tisztújítás, program A Magyar Üt Körök Szegedi Szervezete tisztújító és programismertető taggyűlést tartott a közelmúltban. Öttaggú elnökséget válaszMA KATONA GYULA, a 13-as választókerület képviselője fogadóórát tart a Vízművek és Fürdők központi épületében (Tisza Lajos krt. 88.) 16-tól 18 óráig. HOLNAP AZ MDF Római körút 31. szám alatti székházában 15 órakor, az ingyenes számítástechnikai tantottak, amely a továbbiakban Fogas Péter elnök vezetésével tevékenykedik. Tájékoztatás a 322-098-as telefonon. Ív* KÖZÉLETI NAPLÓ folyamon a második téma: a PC operációs rendszere: a DOS. MÉSZÁROS JÓZSEF, az 5-ös számú választókerület képviselője fogadóórát tart az Építő Utcai Általános Iskolában 17-18 óra között.