Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-14 / 214. szám

6 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1993. SZEPT. 14. Pénz, kamionok, utak 13 OLVASÓSZOLGÁLAT A DM augusztus 26-i számában Pénz ki, kamion be. Szeged tönkre címmel Marton János (rását olvashattuk. A szerzőnek a harmadik körút, vagy másként a Partiscum körút építésére vonatkozó megállapításaira kívánok válaszolni. A cikk azon részével, mely a nagykörút forgalmát jellemzi, egyetértek. Való igaz, elég egy kö/.műbontás, vagy jármű meghibásodás, máris további térségekre kiható torlódások keletkeznek. A bajt nem elsősorban a tranzitforgalom okozza, hanem az a tény, hogy a déli térség úthálózata fejletlen. Közismert a város önkormányzatának azon törekvése, mely mentesíteni kívánja a belvárosi az átmenő forgalomtól. A Tisza Lajos körútról, vagy a belvárosi hídról a forgalmat csak akkor lehet a nagykörútra átterelni, ha előbb gondoskodnak a harmadik körút még hiányzó elemének a megépítéséről. A cikk azon állítása, miszerint „az új körútszakasz csak személyautókat és kisebb teherautókat fogad majd, mert legalábbis az új, most épülő részét gyengére tervezték, gyengére építik" enyhén szólva megalapozatlan. Az új körút pályaszerkezetét a legnehezebb teherbírásra méretezték a mérnökök, és a kivitelezők is a tervek szerint építik meg. A jövőben semmi akadálya annak, hogy a városi forgalom mellett a Szerbia felé igyekvő vagy onnan érkező nemzetközi személy- és teherforgalom is erre vegye útját. A Partiscum körút elkészülte után a „helyes" útirányt jól látható táblák jelzik majd. A beruházás 260 millió forintos költségéhez a közlekedési tárca közel 30 millió forinttal járul hozzá. Ebből a pénzből a Szabadkai és a Kálvária sugárúti csomópontok, állami kezelésben lévő ágai épülnek át. Amúgy a körút koránt sem rögtönzött döntést takar, majd 30 éve szerepel a sürgős létesítmények listáján. Kár, hogy megvalósítására ennyit kellett várni. Az M-5-ös autópálya és az új röszkei határátkelőhelyhez vezető összekötőút a DM 1993. augusztus 9-i számában részletesen ismertetésre került. Kiegészítésként csupán annyit, hogy a város nyugatról elkerülő autópálya sohasem pótolhatja a harmadik körút most épülő szakaszát, gonduljunk csak arra, hogy a legközelebbi csomópontja is 6 kilométerre esik a Mars tértől. DankoJános Szegedi Közúti Igazgatóság LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.6740. TELEFON: 481-460 Jelek és kérdőjelek Hírt adtak arról, hogy egy Szabadkáról menekült frfftalembcr Szegeden, a Stefánián öngyilkos lett. Híradásuk címe kérdőjellel voll ellátva, amely (jel) arra utal. Önök, hozzám hasonló módon érzik, valami nincs rendben. Valóban a háború végzeit a fiatalemberrel? Nem a materialista „magyar" társadalom, amelytói menedéket remélt? Nem arra hasonlít ez, mint amikor a fuldoklót, a kezünk után kapót eltaszítjuk? Érde mes volna egy kicsit elgondolkodni! Különösen az írástudóknak! Az anyagiakon kfvül más értékek is vannak! Sót! Horpacsy András kanyarnál. Akiket egyik mondatában vádol, másik mondatában gyászol Mátrai úr. Vitéz nagybányai Horthy Miklós mellett szól az a vitathatatlan tény, hogy a magyar néphez intézett rádiószózatát megszakítva hurcolták el, s vették át a hatalmat a nyilasok. Fiát, ifj. Horthy Miklóst, vajon miért hurcolták koncentrációs táborba, ha nem azért, mert ellene szegült Hitler Adolfnak? Az újvidéki vérengzést, amelyet mások is felnagyítottak, szintén a kormányzó számlájára ír. Nézzen most Mátrai úr déli irányba, és a mostani történések is kérdésessé teszik vitéz nagybányai Horthy Miklós felelősségét. Ezen az alapon az USA-t is elmarasztalhatná, amiért hónapokat késlekedtek a partraszállással. Keresse meg a korabeli napilapokat, olvassa el figyelmesen, hallgassa meg a még élő és tárgyilagosan nyilatkozó részt vevő személyeket, s tisztábban áll majd előtte vitéz nagyányai Horthy Miklós emléke. Bevásárlásom nem tartott sokáig a Retek utcai csemegeboltban, de mégis, amikorra kijöttem, a kék színű márkának már csak a hült helyét találtam. A leírtakat elbeszéltem egy nyugdíjas rendőr barátomnak, aki egy kissé azon volt meglepődve, hogy én ilyen kicsiségen ma még meglepődöm. Mint elmesélte, ebben az országban légyen az bármilyen tárgy, ha nem haladja meg a 10 mázsányit, s nincsen lebetonozva, nagyon hamar lába kelhet. Immár a harmadik kerékpárommal rovom a Baktó felé vezető utaimat, de vajon meddig? Ugyanis nem tudhatom, hogy ismételten mikor kerül idegen kezekbe e mostani járművem? Utógondolat: Tisztelt kerékpártolvajok! Ha az eltulajdonított kerékpárjainkat netán visszahozzátok, akkor kerékpáronként 2-2 ezer forint jutalom üti a markotokat. Cfm: Bozóki István, Tó utca 10. Félretájékoztatás és részigazság Elkötik a kerékpárokat... Ismét Horthyról Néhány évvel ezelőtt egyik ismerősömtől alkalmi vételként vettem egy férfikerékpárt. Küllemre nagyon hasonlftott egy bármelyik ócskavastelepcn megvásárolható filléres áruk bármelyikéhez. Szavamra, egy rozsdacsodát vásároltam meg, mert az elkövetkezendő időkben sok-sok megjegyzés érte kerékpáromat, de főleg engem amiatt, hogy nem telik egy kis festékre való. Én abból az alapállásból indultam ki, hogyha fényesre festem, subickolom járgányomat, könnyebben előfordulhat, hogy hamarosan új gazdára lel. Hát e műveletet nem oldottam meg. Ez a kerékpár egy régmúlt időből származott. Szuperkönnyű, masszív alkotmány volt. Később úgy véltem, ha már festékre nem is áldoztam, mégis illene ezt a csodát új külsőkkel, belsőkkel és első osztályú lánccal megáldani, így is történt. De volt még egy másik gond is. Csomagtartó is kellene rá, hogy a baktói kiskertünkből olykor-olykor némi zöldségfélét is hazaszállíthassak vele. Ez is megoldódott. A múlt év őszén, amikor már minden szerelési munka befejeződött, rozsdacsodámat az egyik Hüvelyk utcai ház falától valaki elkötötte. Közhellyé vált már, hogy isten nem ver bottal, de ver sok-sok kcrékpártolvajjal is. Mi is történt hát megint...? Ez év első negyedének valamelyik napján bevásárolni indultam feleségem hajlított váz.ú női Csepel kerékpáljával. Egy pár gondolatot szertnék írni Mátrai László úr Gondolatok a kriptáról cfmű Írásához. Mátrai úr vagy nem élt a vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányozta Magyarországon, vagy feledékeny vagy nem ismeri a torténeimet. Mindeképpen rosszindulatú, gyalázkodó, kegyeletsértő olyan személyről negatív dolgokat állítani, aki nem tud védekezni. Nem ildomos elhunyt személyről valótlant állítani. Rágalmazás, gyalázkodás. Mátrai úrnak illene tudnia, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, nem akart részt venni a II. világháborúban. Adolf Hitler kényszerítette bele, kinek katonái megszállták Magyarországot. Vitéz nagybányai Horthy Miklós tengerészkapitány módjára nem hagyta el /süllyedő hajóját/ országát, nem adta át a kormányzást háborús kalandoroknak. A helyén maradt, s minden igyekezetével azon volt, hogy fékezze Hitler vérontását, amiért is a kancellárnál fekete pontokat szerzett magának. Illene Mátrai úrnak tudnia, hogy a kormányzó sem döntött egy személyben. Nem volt diktátor. Szándékosan-e vagy tudatlanul vádolja az elhunyt kormányzót a munkaszolgálatosok és zsidók kivégzésével a Duna-parton, egyre megy? Mindenképpen gyalázza vitéz nagybányai Horthy Miklóst. Ha már egyszer Mátrai úr le merte írni azt a gyalázatos vérengzést, akkor legalább Szálasi Ferenc nemzetvesztő nyilasvezért tenné érte felelőssé, mivel a vérengzést az ő pribékjei hajtották végre, s nem Horthy vitéz katonái, kiket méltán gyászolunk a Don Jó lett volna szeptember 4én Horthyt végleg eltemetni. Ellentétes érzelemmel, de szintén ezt szorgalmazták szeptember 3-án a vérmezői ellen-temetők. Mátrai László írása viszont a Délmagyarország szeptember 9-i számában (Gondolatok a kriptából) szerintem, ismét a sírok megbolygatását célozza. Senki nem állította, hogy Horthy minden zsidót megmentett. /Viszont a megmentettek hálájából élt Portugáliában, akik a kenderesi temetésre is szép koszorút küldtek./ Horthy 1944-ben a megszállt Magyarország kormányzója volt - formailag. Több évvel korábban sok ország saját kormányzata hajtott végre stréber módon deportálásokat és programokat. Horthynak ennyi hatalma és lehetősége volt, ennyi embert tudott megmenteni. Csak utána kellene nézni a történelmi tényeknek, (ami a sok évtizedes, tudatos torzítás után ma már lehetséges), és világossá válna sok minden. El lehet olvasni például a Magyarországgal hadban álló USA budapesti nagykövetének könyvét a korról. (Montgomery: Magyarország, a vonakodó csatlós. Zrínyi kiadó). Talán nem vádolható a szerző Horthy iránti elfogultsággal. Sőt, Horthy saját könyve és ma már sok magyar szerző is hasznunkra lehetne az igazság megismerésében. Teljesen abszurd vád, hogy „Jugoszlávia kérte Horthy kiadását". Aki kéri. annak igaza van? Akik a pereikkel egyidőben hatalmas népirtást végeztek a bácskai magyarok körében, azoknak a véleménye a mérce? A nürnbergi per szervezői tanúként idézték meg Horthyt, és nem adták ki senkinek. Magyarország meg nem is kérte a futószalagon hozott „népbfrósági" ítéleteinek korában. Vajon Horhy vagy menye (esetleg tisztelőik) tehetnek arról, hogy „félre nem érthető kézmozdulat jelenik meg a sajtótermékek címlapján"? A tömeg ünneplésének szolid, nőies integetéssel való megköszönése (élőben láttam) ezután keltsen szorongást a résztvevőkben? Horthy valaha börtönbe csukatta Szálasit, miért kell bárkinek a menye (a közismerten angolbarát főtanácsadója) integetése láttán hitleri karlengetésre gondolni? Felemelő és valóban hatalmas fellépőket is megbékéléssel, megértéssel kezelte. És az, hogy nem mindenkinek van egyformán lehetősége arra, hogy hamvai hazai földben nyugodjanak, az egy újabb szomorú tény, de semmiképpen nem mások ehhez való jogának el vitatásra való. Lehet szépen emléket gondozni például egy fémből készült emlékfával, ahol minden mártírnak a neve egy falevélre van írva. Tegyünk meg mindent a kegyelet érdekében, amit lehet, és ok nélkül ne bolygassunk másokat síijukban! Előrebocsátom: szocialista meggyőződésemet nem az Antall-kormány politikája fixálta bennem, hanem a Horthy-éra vagy gőgje és emberteíensége. Jól tudom, többen agyagba döngölnének, sőt némelyek talán eszem normális állapotát is vitatják e vallomás miatt, de mit tegyek, az ember ugyebár, nem bújhat ki a bőréből, mint egynémely hüllő. Ha visszanézek az. utamra, nem látok főbenjáró bűnöket. Bármelyen hihetetlen, nekem nem kötötték az orromra a megtorlásokat, a másként gondolkodók Recskre küldését, kivégzését, stb. Rendre azért voltam felelős, miért termett kevés kukorica, miért kapott ki a SZEOL, és Így tovább. Azt fogták ránk, az újság keveset foglalkozik a témával. Nyugodt a lelkiismeretem: nem rágalmaztam, és senkit nem jelentettem fel /engem annál többen/. A csalás-lopás engem soha nem érdekelt, a betevőt mindig megkerestem, többre meg - egy a lelkem - nem vágytam, mióta az eszemet tudom. Talán kissé inaktfv természetem magyarázza, hogy mindig föl lel kesftett, ha magyar tudományművészet vagy a sport sikereiről értesültem. Elkeserített ugyanakkor, ha kétszer kettő egyszerűségű kérdésekben sem értünk egyet, de akkor is nagy a szánk, ha fogalmunk sincs a vitatott témáról. A családom a jómódnál Miért vagyok szocialista? rendre többre tartotta a tisztességet. Amikor 1955-ben 900 forintra kecmerkedett a havim, s ezt boldogan közöltem jó anyámmal, Ő ellökött magától: „nem becsületes dolog az államot lopni". Hát erre neveltelek én? Neki 260 forint volt a téesz.-nyugdíja, mégis vérig sértődött, valahányszor pénzt küldtem neki, hogy jobban boldoguljon. Én jól tudom, mit jelent gyerekfejjel 10-16 órát taposómalomban eltölteni, odahaza soha jól nem lakni, dideregni a hidegben. Emlékezetem szerint akkor ehettem egyest a hasammal, amikor Köblös Sándor makói gazdánál béreskedtem. Ez a virilista nem nézte ki a számból a falatot, mint általában a többi nagygazda, csak arra ügyelt, tiszta kézzel üljek>sztalhoz. Igényeimet mindig a nincs fogta rövid gyeplőre, és talán ennek köszönhetem, hogy soha nem féltem a nadrágszíj meghúzásától sem. Mégis vallom, ugyanaz, a korhadt világ, amelyben kínnal, bajjal fölcseperedtem - egy az. egyben - nem jöhet vissza többé. Tetteimet tömény humán elveim irányítják. Képtelen vagyok megérteni azokat, akik frigyeim, s csak úgy élnek szolgamód, hatalommániás politikusok kényekedve szerint, és csak akkor jó a közérzetük, ha tele a has. Azt persze magam is hittel vallom, hogy az emberi igények magasfokú kielégítése nélkül bajos lesz nagyjából egyetértést teremteni ebben a megtépázott és kiéhezett magyar honban. Sajnos, sokaknak a Dárius kincse sem elég a rongyrázáshoz. Nálunk nem az frott jog volt mindig szűkében, hanem az ennivaló. Fájdalom - Magyarországnak rendre olyan szűk agyú, érzéketlen vezetői voltak, akik ezt nem érték fel ésszel, azokat meg akik „munkát, kenyeret" követeltek, rendre fejbe verte a hatalom. Sztálin elpusztult a jóravaló népek szerencséjére, de az akkoriban sokaknak nem egyszerű halálhírt jelentett. Milliók örültek, még többen megijedtek. Oda a szocializmus! Hazamentm Földeákra, sőt a szegénységbe. Édesanyám is sírdogált: mi lesz velünk, fiam, meghalt Sztálin, ki gondol ezután a szegényekre? Akkor még nem sejtettem, hogy a mi törpe-nagy vezérünk iszonytatóan becsapta a világot. Bementem a szobába, láttam, ott függ Sztálin fölnagyított, idealizált fotója Jézus és Szűz Mária vásári képe közt a falon. Megyjegyeztem: rosszul festenek ezek (gy együtt. Mire azt válaszolta: „nem kérnek ezek, fiam, enni, és különben olyan szép magyar ember ez a Sztálin". Ilyen környezetből küdettem én ebbe a lihegő világba. Nem csoda, hogy ha Kónya Imrét vagy Csurka Istvánt látom, hallom a tévében „hablatyolni", gyakran fölmegy nálam a pumpa. Hogy más tengelyen forog az eszük kereke, az rendjén való, de stílusuk néha hatalmas tömegeket mérgesít. Miért nevezik ők örökké szocializmusnak a magunk mögött hagyott rendszert, ezt képtelen vagyok máig felfogni. Ami megbukott, elsősorbari a kommunisták bírálata nyomán bukott meg, és szöges ellentéte volt a szocializmusnak. Sztálinizmusnak kellene nevezni. Mi tagadás, három éve még jómagam hittem: az igazi szocializmus épül nálunk, a vele járó tengernyi bajjal és áskálódással együtt. Amikor a mai fogalmak szerinti életrevalóságot osztogatták, nyilván a sor végén állhattam, mert nekem ma is nehéz felfogni, hogya csalafintaság többet hoz a konyhára, mint a ránk szabott feladat hibátlan elvégzése. Szomorú, de nem ez az egyetlen tévedésem. A szocializmus és Sztálin despotizmusa közötti távolságot azt hiszem, csak az ég és a föld hasonlításával lehet érzékeltetni. A kormány lelkes prédikátorai valószínűleg azért nem szoktak disztingválni, mert az igazi szocializmustól félnek, mint az ördög a tömjénfüsttől. Szeretnék anynyira lejáratni, hogy senkinek eszébe ne jusson a lelke mélyén szunnyadó parazsat lángra lobbantani. Pedig kár a gőzért. Én, a félrevezetett, becsapott párttagok egyede és soksok honpolgár jól ismeri a diktátorok természetét. Tudják, ha a sztálinizmus Valahogyan - talán az MDF egyre következetlenebb politikája következtében - visszamesterkedhetné magát , akkor én és elvtársaim, máris tarthatnánk a csuklóinkat, hogy tegyék rá a bilincset. Felettébb magyarkodó vitézek és honleányok pedig újfent élveznék az állampárt lojalitását', mint az ötvenes évek elején. Talán az igazi szocializmus egyszer valamikor még negmutathatja többpárt-rendszerű formáját. A nyugati szocialista pártok is valami ilyesmiért küzdenek. A népi rendszer vezetői nem azt tekintik legfőbb gondjuknak, hogyan tudnak minél előbb galádsággal megtollasodni, hanem iparkodnak összébb szoktatni az embereket. Nincs értelme örökké bizonygatni, mennyire mást akar a magyarság, mint amit kapott, és annak sem, hogy folyton szajkózzuk, miért bukott meg a szocializmus. Ami nem létezett egyelőre sehol a világon, az nem bukhatott meg. De ha elérkezünk valaha egy olyan korba, ahol nem csak a haszon, az áremelés, a munkanélküliség a domináns fogalom, abban nincs okom kételkedni. Mondják: az elégség, a bőség leszereli, enerválttá teszi az embert. Meseszó! A rakétakor, a csúcstechnika meghozza majd, hogy lélekölő robot, gondolatbénító hajsza nélkül is kielégíthetjük az igényeket. Ha nem lesz szükségünk hadirepülőgépre, amelyek óránként nem is milliókat, hanem állítólag milliárdokat emésztenek fel. Nincs okunk ebben kételkedni. Fájdalom, más irányba haladnunk. Az egekig magasztalt kapitalizmus - amelynek alapfilozófája a pragmatizmus, amely szerint az az igaz. ami hasznos a milliomosoknak, — nem lehet végső célja az emberiségnek. A kiagyalt übermensekkel lehetetlen versenyezni. Az érdek igencsak be szokott tartani a humánumnak, pedig anélkül nem élhet a mai ember. Ehhez pedig — szerintem — hamisítatlan szocializmus szükségeltetik. F. Nagy István