Délmagyarország, 1993. augusztus (83. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-07 / 183. szám
2 INFORMÁCIÓ DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993. AUG. 7. • Autószalon az Olajbányász téren Megérkezett a spanyol Seat Több tízmilliós beruházás eredményeképpen avatták fel tegnap Szeged legújabb, impozáns autószalonját az Olajbányász téren. A három magyar magánszemély tulajdonában levő, Tóth Zsolt ügyvezető irányításával dolgozó SEAT OTTO Kft. a Porsche Hungária dealereként értékesíti a spanyol autókat. A hétszáz négyzetméteres, belső udvarral ellátott épületegyüttesben az autószalonon túl szerviz, és a hozzá tartozó mosó, valamint alkatrészraktár is üzemel. (Kivitelező a budapesti InterÉpszer Kft. volt.) A bemutatóterem előtti, 30-40 autó elhelyezésére alkalmas parkolót az önkormányzattól bérli az autószalon. Hat gépkocsit már a tegnapi megnyitó előtt értékesített a SEAT OTTO, az elsőt mindjárt a Mars téri Cabrio kiállításon, még kipakolás közben. Egyik legkisebb autójuk az 1050 köbcentis, 45 lóerős Ibiza, a nagyobbak közül az 1,8 literes, 16 szelepes, injektoros, 128 lóerős Toledo GT-t érdemes megemlíteni. A Porsche Hungária által forgalmazott Audikat és Volkswageneket a kft. mindaddig jogosult értékesíteni, ameddig erre nincs külön dealer Szegeden. Javítják is ezeket a márkákat, alkatrészt is árusítanak hozzájuk, egyedül a garanciával összefüggő beavatkozásokat nem vállalhatják. Egyelőre, mert nem titkolt céljuk, hogy - amint lehet teljes jogú dealarek legyenek mindkét német autónál. (Fotó: Hárs László.) K. A. • Lengyelország Távozott az utolsó orosz alakulat Péntek délelőtt, röviddel 11 óra előtt távozött a Varsó melletti Rembertówból az utolsó, lengyel földön állomásozó orosz katonai alakulat, egy különleges híradós dandár. Az ünnepélyes búcsúztatáson jelen volt Zdzislaw Ostrowski táborMostar újra Péntek hajnalban a dél-hercegovinai Mostarban kiújultak a muzulmán-horvát utcai harcok. A zágrábi rádió szerint a muzulmánok a belvárosi középületeket támadják, s a harcok miatt ismét lángba borult a város több negyede. Horvát állítások szerint a muzulmánok sok katonát vesztettek, s a halottak között van két mudzshedin is. Horvát források szerint a muzulmán támadás kudarcot vallott. Közép-Boszniában is tovább tart a muzulmánok és horvátok háborúja: a leghevesebb harcok ismét Gornji nok, a/ orosz csapatkivonásért felelős lengyel kormánymegbízott. Jurij Kaslev varsói orosz nagykövet és Leonyid Kovaljov tábornok, a leíjgyelországban állomásozó orosz csapatok főparancsnoka. lángokban Vakufnal és Novi Travniknál dúlnak. A muzulmánok állítólag erősítést kaptak Bugojnóból, azonban a zágrábi rádió szerint az újabb muzulmán csapatok érkezése ellenére is előrenyomulnak a horvátok. Szerb katonai jelentések szerint a muzulmánok pénteken újabb tüzérségi támadást intéztek a Doboj környéki szerb állások ellen. A muzulmánok állítólag 82 és 120 milliméteres lövegekkel ostromolják a szerb védelmi vonalakat. Gyalogsági összecsapásokról nem érkeztek jelentések. Hirosimai megemlékezés Hirosimában pénteken 8 óra 15 perckor, több tízezer ember adózott egy perces néma emlékezéssel azoknak az áldozatoknak, akik 48 évvel ezelőtt pusztultak el az atombombatámadás következtében. Az Enola Gay nevű amerikai bombázórepülőgépről dobták le az első atomfegyvert, hogy térdre kényszerítsék a japán császári hadsereget, és kipróbálják a tömegpusztftó fegyver hatását. Hirosimában augusztus 6-án mintegy 140 ezer, majd az újabb atomtámadás helyszínén, Nagaszakiban 70 ezer ember esett a bomba áldozatául. Hoszokavát választották • Hoszokava Morihirót, Japán Új Pártjának vezetőjét választotta meg a parlament az ország 50. kormányfőjének. Megtörtént a történelmi fordulat: az ellenzék jelöltje 38 év óta első ízben alakíthat kormányt a szigetországban, az eddig folyamatosan uralkodó Liberális Demokrata Párt pedig ellenzéki szerepre kényszerül. Az 55 éves Hoszokava az alsóházi szavazáskor a hétpárti ellenzék támogatása révén 262 szavazathoz jutott, ellenlábasa, Kono Johei, az LDP elnöke 224 szavazatot szerzett. Hoszokava különben a felsőházban is győzelmet szerzett, 132 szavazatot gyűjtött a Kono Joheire leadott 93 szavazattal szemben. (Fúva Tecuzo, a Japán Kommunista Párt elnöke 15 voksot szerzett, két képviselő pedig a Szociáldemokrata Párt elnökére, Jamanaha Szadaóra adta voksát). Japán új kormányfője ez idáig sohasem látott el kormányzati feladatot, 1971 óta parlamenti képviselő és nyolc éven át töltötte be Kumamoto tartomány kormányzói tisztét. Zsil-völgy: fáradt sztrájk A romániai bányászsztrájk kifullasztására irányuló taktika lassan meghozza eredményét. Mind alacsonyabb számadatok jelennek meg mind a sztrájkolókról, mind összegszerű bérköveteléseikről. A sajtó a bányák beomlásának, eláradásának rémét vetíti előre, a helyreállítás várható költségeit és ezeknek a fűtőanyagárakra gyakorolt hatását latolgatja. Lupényban, Hobicaurikányban a bányászok már fel akarták venni a munkát, úgy kellett lebeszélni őket. Helyenként viszont más értelemben fogytán a bányászok türelme, egyre többen követelik, hogy induljanak meg tömegesen Bukarest felé. A szénbányász-ligához közel álló mozdonyvezető szakszervezet meghirdetett szolidaritási akciói keretében sorra leállhatnak a Bukarestbe tartó, illetve onnan induló szerelvények, közlekedési zavarokra lehet számítani Olténiában és román Moldvában. A Zsil-völgyi bányászok a bányásznapi prémiumok és az új munkaruhák felvétele után a hét végén „otthon sztrájkolnak".Erős emberük, Miron Cosma a petrozsényi szénközpont székházában várja ki Ion Iliescu elnök hazatértét LatinAmerikából és hivatali teendőinek felvételét. Biztos benne, hogy a Cotroceni palotából előbb-utóbb kedvező jelzés érkezik, holott Vacaroiu miniszterelnök közölte a szakszervezeti helytartóval, hogy sztrájkügyben állandó kapcsolatban állt a délamerikai úton levő államfővel, aki egyetértett a kormány magatartási vonalával. A Zsil völgyében szesztilalom van, a környékbeli sörgyár vállalta a lejárt és eladatlan sörszállítmányok visszavásárlását. A bányászok várják az új fejleményeket jelző szirénázást, de tartanak is tőle. Éj• (Folytatás az I. oldalról.) „Nehezen szedtük össze o kötvény árát, így kophattunk telefont. Három műszakban dolgoztain, alig láttam a gyerekeimet, s megnyugtatott, ha legalább beszélhettem velük, s tudtam, hogy otthon minden rendben van. Soha semmilyen befizetéssel el nem maradtunk, de ezt a 26 ezer 795 forintot csak a bíróság tudja tőlem behajtani, s akkor sem lesz igazságos az ítélet!" Az asszony elkeseredett, de családját is megviselte az egy éves küzdelem, amit a Matávval folytat. Tavaly júniustól '93. márciusig ugyanis elképesztően magas telefonszámlákat kaptak. A korábbi 400500 forintos összegek helyén egyszerre 4-5 ezres tartozások jelentek meg. Természetesen azonnal panaszra mentek, s a Matáv a műszaki vizsgálat lezárásáig türelmet kért. A három menetes ellenőrzés-sorozat hónapokig tartott, közben rendre jöttek az újabb nagy összegű számlák (az előfizetőt már ismerősként üdvözölték a számlázok). A vizságlat végeredménye csöppet sem nyugtatta meg a panaszost: műszaki hibát nem találtak, tehát köteles fizetni! Közben viszont érdekes dolgok történtek. A magánnyomozásba kezdő asszony fölfedezte, hogy hónapokig (gyanúja szerint évekig!) nyitva állt a ház alagsorában elhelyezett elosztószekrény, amelyből a készülékekhez futnak szét a telefonvonalak. Ha pedig valaki • Telefonok Amerikába m Huszonhatezres tartozás m Matávval szemben nem lehet? szereljék le! Egy utcai elosztószekrény - ugyancsak ebek harmincadján. (Fotó: Enyedi Zoltán) hozzáfér a „tyúkbeleknek" becézett vezetékekhez, arra is módja van, hogy más számlájára folytasson telefonbeszélgetéseket. A szekrényt csak 1992. decemberében zárták le. (A szomszédos ház közös képviselője - okulván az esetből pánikszerűen lakatoltatta el saját elosztószekrényüket.) Újabb meglepő adalék: a panaszost karácsony táján közel lakó ismerősei azzal keresték meg, hogy bár az ablakból kiszűrődő fény a család otthon tartózkodásáról árulkodott, mégsem vették föl a telefont. Hogy miért? Mert nem csörgött... Kézenfekvőnek látszik, hogy a készülékben volt a hiba. A vizsgálatok ezt a gyanút nem igazolták. Megszűnt viszont ez a panasz '93. márciusában, amikor a Matáv - a telefonszám változatlanul hagyásával - vonalcserét hajtott végre. Érdekes egybeesés, hogy ezután a számlák is a valóságosnak vélt végösszegeket mutatták. Ugyancsak fölbosszantotta az előfizetőt, hogy a folyamatos bejárogatás és levelezés ellenére, csak júniusban tudta meg, mitől ugrottak meg a számlák: az USA egyik telefonhoroszkóp-szolgálatával folytatott beszélgetések miatt... A panaszos hölgy azonnal kérdőre vonta a családját, dc férje és gyermekei váltig állították, ők nem hívták e/t a számot. Mi több: a hívások időpontjában nem is voltak otthon, „alibijük" megdönthetetlen. Mindez azonban nincs befolyással a szomorú végkifejletre: mivel a Matáv úgy találta, hogy műszaki vagy egyéb hiba nem fordult elő, álláspontjuk szerint a panaszosnak mindenképpen fizetnie kell. „Lassan mindnyájan belebetegszünk. Miért gyanúsítanak hazugsággal bennünket?!" - teszi föl a kérdést végül az asszony. Június végén azzal fenyegette meg egy Matáv-levél, hogy ha nem fizet, kikapcsolják a telefonját. Máig sem fizetett, telefonja viszont még mindig „él." Folytatás a bíróságon, ahol a panaszosnak (saját megítélése szerint) kevés az esélye, hiszen nincsenek bizonyítékai. „Csak" a lelkiismerete... Hónapok múlva derül majd ki, hogy ez mire elég. (A Matáv illetékesének véleményét lapunk következő számában olvashatják.) Nyilas Péter szakánként fenyegető orosz szénhegyekkel álmodnak, a kormány ugyanis - írja az Adevarul - orosz importszénnel akarja térdre kényszeríteni őket.