Délmagyarország, 1993. augusztus (83. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-07 / 183. szám

Osztrák-magyar étterem Szeged, Sóhordó u. 18. Császári és királyi ízek SZOMBAT, 1993. AUG. 7. BELÜGYEINK 3 [J| minap láttam a tévében egy szép példát arra, amikor a LiJ szerkesztő két olyan hírt, műsort, egyebei rak egymás mellé, amelyek szöges ellentélben volnának, ezért közöttük, mint két támpillér között meghúzódik az úgynevezett humoros teljesség, amin csak az tud igazán jót szórakozni, aki annak örül, hogy él. Az egyik műsorban a hitről vallottak fiatalok, megren­dülten és szívhezszólóan. Elmondták, hogy megpróbál­koznak ők mesianisztikus feladatokkal is. Hogy végre megértsék az emberek, hogy nem a gazdagság, a pénz, a hatalmas ház, a nagyon kis légellenállású autó az élet cél­ja, hanem az, hogy szolgálják az Urat. Nehéz lesz az ember szíve ilyen szavak hallatán, mintha egy fuldokló utolsó hangjait hallgatná vissza magnóról. De a tévé műsorszerkezetében nincs helye érzelmeknek - gondolhatjuk -, hiszen alig telt bele néhány másodperc, felhangzott a reklám szignálja, majd a színes filmkockák mögül egy elrejtett hang arra bíztatott, hogy vegyünk ilyen autót, ne olyat, gyűjtsük a pénzt, mert most jól kamatozik, és felszólított majd egy tucat érzékien világi hívságra. A kedves néző pedig kapkodhatta a fejét, hogy akkor most mi van? Melyik megszólítást válassza? Melyikre mondja ki, hogy ez a hazugság? ....És beáll a döntéskép­telenség? Akar egyáltalán dönteni? agy valószínűséggel az a helyzet, hogy már döntött a kedves tévénéző, tudja ő, hogy mi kell neki. Vagy pe­dig, és itt szabadulhatunk meg a dupla megszólítástól, azt mondja mosolyogva: neki olyan mindegy, örül, hogy él. •• m ^ r kizárta a me Kisgazdák birkózása • (Folytatás az I. oldalról.) hogy a megyei szervezet fe­gyelmi bizottsága kizárja a kis­gazdapárt tagjai sorából Hat­vani Zoltánt. A párt megyei szervezetének ügyésze ezt az állítást megerősítette, hozzá­téve, hogy a határozat éppen pénteken emelkedett jogerőre. Miközben a szegedi szerve­zet tagjait a megyeiek erőszak­kal letuszkolták a lépcsőről és kiszorították a kapualjból, im­máron az utcán tudtunk szót váltani velük, így Hatvani Zol­tánnal is. Nyilatkozata közben a hangzavar orkánerejűvé vált és a megyei vezető tisztség­viselők kinyilvánították: Hat­vani ki van zárva, mert feltörte a székházat és elhurcolt onnan • A jelenleg érvényes MNB­devizakamatot fizeti ki a Vegyép­szer Rt. azoknak a tengizi dolgo­zóknak, akiknek devizaellát­mányát csak késéssel tudta eljut­tatni számláikra - közölte csütör­tökön Dérczy Ferenc, a részvény­társaság vezérigazgatója. Ugyan­csak csütörtöki hír, hogy Kardos István vezérigazgató-helyettes és a cég több más vezetője charter­járattal Tengizbe indult. Magukkal • Milyen egy jó testvér? Ter­mészetesen mindent megtesz a másikéit, igyekszik kedvébe járni. Még akkor is ezt teszi, amikor olyan őrült ötlettel áll elő, hogy az párját ritkítja. Azt nem tudni, ki volt az értelmi szerző, azt viszont igen, hogy Ágnes és Zoltán hecc­ből, viccből akarattal árokba lökött egy motorost. Azt gondolták, ez milyen jópofa dolog­Augusztus 5-én, csütörtökön hajnali negyed háromkor a kiskun­halasi úton 1200-as Ladával Üllés felé tartott a két testvér, H. Ágnes és sorkatona testvére, Patai Zoltán pusztamérgesi fiatalember. Az országúton egy előttük haladó motorosra lettek figyelmesek. Mekkora buli lenne, ha bele lök­nék az árokba, gondolták. Zoltán szorosan a simsonos mellé hajtott. Az ablakot letekerték. Ágnes ki­nyúlt és egy határozott mozdulat­tal az árokba lökte, taszajtotta a kétüteműt és utasát. A „tréfa" si­került. A katona a gázba taposott, a gyors mozgású szovjet autóval elhúzták a csíkot. A pórul járt motoros feltápász­kodott. Szerencséjére homokos talajra huppant, így különösebb baj nélkül úszta meg a dolgot, csupán bokája rándult meg. Az NDK-gyártmányú Simson kismo­tor sem volt rest. Ha nem is a Lada • után vetette magát, de legalább az első telefonig elszállította utasát. M. ZS., üllési lakos értesítette a Fotó: Gyenes Kálmán) különböző bútorokat és beren­dezési tárgyakat. Hatvani Zol­tán rágalmazásért feljelentést tesz. Mint elmondta, az orszá­gos elnökség fegyelmi határo­zata semmire nem jogosítja a megyei szervezetet, a fegyelmi határozat után az elnöki funk­ció betöltéséről a szegedi szer­vezetnek kell dönteni. A bolse­vista megoldás, mely szerint felülről döntenek el mindent, Hatvani szerint véget kell hogy érjen. A szegedi tagságé a dön­tés joga. Azé a szegedi tagsá­gé, akik Oláh István László, a szegedi szervezet fegyelmi bizottságának tagja állítása szerint már harmadik hete az utcán, a székház előtt tartja gyűléseit, mivel kirekesztették őket az ajtón kívülre. Az elmérgesedett vita és he­lyenként tettlegességbe fajuló birkózás tegnap semmit sem tisztázott. Okot konkrétan ab­ban kereshetünk a csúnya jele­netekre, mert a szegedi szer­vezet éppen ekkorra hívta össze tagságát a fegyelmi kér­dés és az elnöki funkció tisztá­zására, de a megyei szervezet ugyanekkorra intézőbizottsági ülést időzített. Viszont a jelek szerint korántsem időpont üt­közésről van szó - minden kis­gazda a saját csoportjának iga­zát keresi. A maga módján. B. P. Kamatot fizet a Vegyepszer vitték azt az OTP-től kapott iga­zolást, amely tanúsítja, hogy az összes eddig elmaradt illetmény már a pénzintézetnél van, s annak továbbításáról gondoskodtak. • (Folytatás az I. oldalról.) viszont már 49 százaléka. A településtípusok szerint Buda­pesten a legkisebb az egyház szerepe a vallási életben: az egész fővárosi lakosságot te­kintve 22 százalék. Á köz­ségekben viszont ez az arány eléri a 45 százalékot. A fővá­rosban az ateisták 34, a köz­ségekben 14 százalékos rész­arányt képviselnek. A többi vá­ros adatai e szempontok alap­ján közbülső helyet foglalnak el a főváros és a községek ada­tai közt. Foglalkozás szerint az egy­házhoz kötődés a leggyengébb a vezető beosztásúak (22 szá­zalék), a legerősebb a mező­gazdasági fizikai munkások A magyarság kétharmada katolikus között (51 százalék). Ez utób­biak közt a legalacsonyabb ­10 százalék - az ateisták ará­nya. E szám a vezető beosztá­súaknáJ a legmagasabb: 36 százalék. A vallásukat rend­szeresen az egyházon keresztül gyakorlók aránya a mező­gazdasági fizikai munkások után (24 százalék) az értel­miség körében a legmagasabb: 15 százalék. • A bátyus vezetett, a húgecska taszajtott Árokba viccelt motoros • Csurka hitelát vesztette Mőnus Áronnál Magyar Út, a harmadik (Folytatás az 1. oldalról.) Csurka arra a kérdésre, hogy mit vár Szárszótól, elmondta: ­A konferencián, mely felkínálja egy harmadik út lehetőségét, a nemzeti összefogás kérdéseit tár­gyalják majd meg. A helyzet hasonlít az ötven évvel ezelőt­tire, akkor is, most is egy kor­szak végét várták. A sajtótájékoztatón a több mint két éve betiltott, Össze­esküvés: A nietzschei birodalom című könyv szerzője, Mónus Áron is felszólalt. Sérelmezte, hogy az előzetes ígéretekkel szemben sem a vásárhelyi, sem a jelenlévő országgyűlési képvise­lők nem védték meg könyvét, ami ellen három interpelláció is - amelyek egytől egyig anti­szemitának minősítették törté­nelmi tanulmányát - elhangzott a T. Házban. Csurka válaszában elmondta: nem érezte indíttatva magát, hogy Mónus ügyében fel­szólaljon a Parlamentben. Van­nak súlyosabb ügyek is, amiben felszólalnak a képviselők. Mónus a sajtótájékoztató után elmondta lapunknak, hogy Csur­ka válasza a rosszhiszeműség legszélső formájáról tanúskodik. „Furcsállom, hogy azok közül, akik azt hangoztatják, a ma­gyarság érdekeit védik, egyetlen képviselő sem tartotta fontosnak és szükségesnek, hogy ügyemben felszólaljon. Ezek után Csurkát teljesen hiteltelen embernek tartom " - mondotta. Sxabó C. Szilárd Itt még teljesnek tűnik az egyetértés. (Fotó: Enyedi Zoltán) rendőrséget, amely egy órán belül elfogta a „tréfás kedvű" fiatalokat. A rendőrségen aztán furcsa dolgok derültek ki. Ezek szerint a testvéreket nemcsak közúti veszé­lyeztetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják, ha­nem betöréses lopásokkal is. Amikor a motorost fellökték, ép­pen egy sikeres akció után voltak, lehet, hogy emiatt nem bfrtak magukkal. A kihallgatás adatai szerint a kettős számlájára Irható a rozsai autósbolt feltörése, amikoris, július 26-án 3500 forint értékű holmit vittek el. Két nappal ké­sőbb az üllési műszaki boltnak akadt késői látogatója. A rongálás 25000 forintos, az elvitt cikkek 29 ezret érnek. Egy hét múlva ismét visszatértek ide, ekkor 7 ezres volt a zsákmány. Feltörtek még egy lángosos bódét valamint a do­rozsmai autós üzletet. Az ominózus hajnalon a pusztamérgesi felvásárlótelepet keresték fel, ahonnan két láda barackot vettek magukhoz, a Tüzép irodájából 3000 forintot sikerült megkaparintaniuk. Az eddigi adatok szerint Ágnes nem minden útra, portyára kfsérte a laktanyán belül, mondjuk, a fel­katona fivért, aki jobban járt derítő egységnél kamatoztatja, volna, ha remek képességeit a ¥. Falnia Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents