Délmagyarország, 1993. augusztus (83. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-05 / 181. szám

2 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1993. AUG. 5. • Mire fúrnak? Izraeli olajtervek a Golanon A közel-keleti területi viszály egyik fő elemét képező Golan-fcnnsfkon tervez próbafúrásokat az izraeli állami olajipari vállalat. A cég szakértői annak nyomán javasolták a Sziriától 1967-ben elhódított térségben a kutatások megkezdését, hogy a szomszédos arab államban kiaknázható mennyiségű olajkészletekre bukkantak a közelmúltban. A vállalat egyik vezetőjének nyilatkozata szerint a ter­vekben nem kapott szerepet a politika, a szakértők „kizárólag szakmai szempontok alapján" jelölték ki a próbafúrások helyszínét. Az immár csaknem két éve folyó arab-izraeli béketárgyalásokon Szíria a fennsík teljes területének visszaadását követeli a zsidó államtól. Mit „tud" a politológus, elnök­vezérigazgató ós bankalelnök? A Miniszterelnöki Sajtóiroda közleménye Délszláv összecsapások „őszinte csodálkozással ol­vassuk és halljuk Lengyel László politológus (o Pénzügy­kutató Rt. elnök-vezérigazga­tója. a Kereskedelmi és Hitel­bank Rt. alelnöke) ellen tett feljelentéssel összefüggésben mindazokat a nyilatkozatokat, amelyek a tények tudatos el­hallgatásával, egy kormányzati „koncepciót" feltételezvé tá­gabb politikai vetületben tár­gyalják az ügyet. A valóság sokkal egysze­rűbb és prózaibb. Álljon itt emlékeztetőül a feljelentés tárgyát képező teljes szöveg: „A közigazgatásban kialakult a tökéletes korrupció: pontosan meg lehet mondani, melyik minisztert vagy főosztály­vezetőt mennyiért lehet meg­venni". Aligha szorul magya­rázatra, hogy az idézett mondat második fordulata konkrétsá­gával messze meghaladja egy politikai pamflet immár meg­szokott bíráló megjegyzéseit, és ezáltal alkotmányos kötele­zettségévé teszi a kormánynak, a miniszerelnöknek az ilyen cselekmény elleni fellépést. A feljelentés megtétele annál is inkább indokolt volt, mert Len­gyel László mind ez ideig el­mulasztotta megnevezni az általa korrupcióval gyanúsít­ható kormányzati főtisztviselő­ket, így ennek következtében ­nyilvánvalóan megalapozatla­nul - gyakorlatilag a kormány tagjait, illetőleg az államigaz­gatás egyes vezetőit személyük­ben is vádolja. Az idézett tényállítás alkalmas a kormány tagjai és ezen keresztül a Ma­gyar Köztársaság Kormánya becsületének csorbítására. A feljelentésnek kizárólag ez a tárgya. Teljességgel megalapo­zatlan és a tudatos hamisítás tárgykörébe tartozik az inkri­minált állítás felének idézge­tésévei olyan következteté­seket levonni, amelyeknek semmi köze a kormányfő szándékához. Azt hangsúlyoznunk sem szükséges, hogy kellően meg­alapozott gyanú esetében ­személyekre tekintet nélkül - a miniszterelnök élni fog jogai­val és eleget tesz alkotmányos kötelezettségeinek." Az ENSZ békefenntartó erői szerdán megérkeztek a Szara­jevótól dél-nyugatra lévő Bje­lasnica-hegyre - jelentette be Manojlo Milovanovic, a bosz­niai szerb hadsereg vezérkari főnöke. Az ENSZ-katonák az­után vették fel állásaikat a stra­tégiai fontosságú körzetben, hogy Radovan Karadzic, bosz­niai szerb vezető felajánlotta, hogy a kéksisakosok vonják ellenőrzésük alá a térséget. A • A Királyhágó melléki Re­formátus Egyházkerület Elnök­sége az MTI-hez eljuttatott közleményében megdöbbené­sét fejezi ki a román igazság­szolgáltatás törvénytelen és nacional-kommunista, pártos politikai meggondolásokból és indoklással meghozott határo­zata miatt. Elfogadhatatlannak tartja a Bihar Megyei Ügyész­ség, valamint Románia Fő­ügyészségének vonatkozó ha­tározatait. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke ­volt temesvári lelkipásztor ­ugyanis 1991. október 30-án rágalmazás címén bűnvádi panaszt emelt a Bihar Megyei Ügyészségnél loan Somesan újságíró, valamint dr. Alexand­ru-George Munteanu - az az­óta megszűnt - Phoenix című nagyváradi szélsőséges nacio­nalista hetilap igazgatója ellen. Az előbbi Dücső Csaba hu­szártól a fasiszta Tőkés Lász­Királyi „oszolj!" Husszein jordán király szer­dán feloszlatta a parlamentet, a novemberi többpárti törvény­hozási választások egyik első lépéseként. Az AP jelentése szerint Jordániában 37 év után először lesz többpárti válasz­tás. A királyi dekrétum az 1989 novemberében, nem pártalapon megválasztott törvényhozás 80 tagú alsóházát oszlatta fel. Az új választásokat novem­ber 8-ára írták ki. A jordán uralkodó 1957­ben, egy sikertelten jobboldali puccskísérlet után betiltotta a pártok működését. A pártok újbóli működését egy 1992-es törvény engedélyezi. A régi parlamentben a fun­damentalistáknak 22 mandá­tumuk volt. Az AP arról érte­sült, hogy a jordán uralkodó az ország 1986-ból származó vá­lasztójogi rendszerét is meg akarja reformálni. Bjelasnica-hegyet a szerbek két nappal ezelőtt foglalták el, és az ENSZ értesülése szerint a boszniai repülési tilalmat meg­szegve, harci helikoptereket is bevetettek az összecsapások­ban. Szerb források szerint Szarajevóban szerdán viszony­lagos nyugalom uralkodott, és csak szórványos lövöldözés hallatszott. Közép-Boszniában tovább dúlnak a horvát-muzul­mán harcok: a szarajevói rádió Szélmalomharc lóig című háromrészes cikk­sorozatában rágalmakkal illette Tőkés Lászlót, többek között azzal, hogy romángyűlöletet kelt, a magyar kémhálózat ügynöke, merényletet követ el Románia területi egysége ellen. A Bihar Megyei Ügyészség 14 hónap múlva, 1993. január 13-án keltezett válaszában megtagadta a bűnvádi nyomo­zás beindítását, azon a címen, hogy a cikkekben található negatív jellemzést Tőkés Lász­ló „maga vívta ki különböző konferenciákon, kül- és bel­földi kongresszusokon, sőt idegen újságokban tett ellent­mondásos kijelentéseivel, me­lyeket elmulasztott cáfolni." Az elutasító határozatot Tőkés László ez év január 31-én meg­fellebbezte Románia Fő­• Amikor a John és Jo-Lynne Seeger házaspár lánya megszü­letik szeptemberben, a csecsemő nővére, Jolene lesz a szülőanya. Jolene apja pedig az újszülött mostohaapja lesz• Bonyolult? Hát még ha azt is megtudjuk, hogy a kisdednek hat szülője lesz. - Ez olyan mintha a saját nagyapám lennék - nyilatkozta John Seeger, a leendő boldog apa. A szokatlan örökbefogadási­megtermékenyítési procedúra úgy túnik, hogy első ilyen a vilá­gon — állítja dr Ricardo Asch, a Kaliforniai Egyetem megter­mékenyítési programjának igaz­gatója. Mintegy két évvel koráb­ban Seegersék - akiknek nem tehet gyermekük - örökbe fogad­tak egy fiúcsecsemőt, Nathanielt. A Huntington Beachben lakó házaspár később még egy gyer­meket akart örökbe fogadni de úgy, hogy a genetikai szülők ugyanazok legyenek Natlianie­lével. Ezt azért szerették volna, mert ezáltal mindkét gyermekük­nek ugyanaz a szülői háttere lenne. Nathaniel, az első örökbe fogadott gyermek szülei viszont nem házasok, külön városban szerint a horvátok nem törődve hatalmas veszteségeikkel, fo­lyamatosan támadják a muzul­mán állásokat. Muzulmán for­rások szerint a horvátoknak nem sikerült visszafoglalniuk a Gornji Vakuf és Novi Travnik körzetében elvesztett állásai­kat. Srebrenica és Bratunac környéken szerb források sze­rint viszonylagos nyugalom uralkodik, bár a szerbek azt állítják, hogy a muzulmánok csapatösszevonásokat hajtanak végre, ami arra utal, támadásra készülnek. ügyészségén. Indoklásában megállapította: „A Bihar Me­gyei Ügyészség határozata sokkal inkább politikai, mint­sem igazságügyi aktus. " A határozat meghozatalában a „jelenlegi ügyészek politikai opciói" játszottak döntő sze­repet. A Románia Főügyész­sége ez év május 7-i válaszá­ban elutasította Tőkés László bűnvádi panaszát, és megerő­sítette a megyei ügyészség első fokon hozott határozatát. - Egyházunk és püspöke, Tőkés László küzdenek mind a jobb-, mind a baloldali, mind a kommunista, mind a fasiszta típusú politikai irányzatok ellen. Ennek értelmében visz­szautasítanak bármely, egy­házukat, illetve azok vezetőit befeketítő és lejáratni szán­dékozó szélsőséges naciona­lista rágalmat - szögezte le közleményében a Királyhágó melléki Református Egyház­kerület Elnöksége. Érthető? élnek és nem voltak hajlandóak Seegerséknek gyermeket nem­zeni. Viszont késznek mutatkoz­tak ivarsejtjeiket a gyermekre vágyó házaspárnak adományozni mesterséges megtermékenyítésre. Az embriót létre tudták volna hozni laboratóriumi körülmé­nyek között, ám Jo-Lynne képtelen kihordani terhességét. És ekkor John Seeger előző há­zasságából származó leánya, a 30 éves Jolene Stone elvállalta a kihordó anya szerepét. Jolene­nek már van öt saját gyermeke és másik két gyermek mostohaanyja is. Apjának gyermekét, vagyis mostohahúgát szeptemberben hozza világra. Jogilag Jolene Stone lesz a születendő gyermek törvényes anyja. Jolene férje, Dávid pedig a törvényes apja. Seegersék pedig örökbe fogadják a kislányt, kissé bonyolítva, ám egyben erősítve is így a családi kötelékeket. Tehát Jolene lesz a csecsemő féltestvére, a 42 éves Jo-Lynne Seeger és az 53 éves John pedig szülei. Most már érthetőbb? Csökkentett ár Az Ománi Szultánság ked­den 1,25 dollárral csökkentette a nyersolaj hordónkénti árát ­jelentette az AFP Maszkatból. Omán nem tagja a kőolajter­melő és exportáló országok (OPEC) szervezetének. Napi termelése 750 ezer hordónyi. Maszkatban azzal indokolták a lépést, hogy segíteni akarnak a világpiacon lévő olajfölöslegek felszívásában. Omán eddig 16,46 dollárért adott egy hordó nyersolajat, az új ár: 15,2 l/hor­dó. Mint a hírügynökség meg­jegyezte, a világ olajtermelése júliusban messze felülmúlta az OPEC által a harmadik ne­gyedévre felső határként meg­jelölt napi 23,6 millió hordót, hiszen egyes termelők nem tartják magukat kvótáikhoz. Kiutasított unokaöcs A francia hatóságok azon­nali hatállyal kiutasították az országból a szíriai elnök uno­kaöccsét. Ribal al Asszad a Szíria egyik alelnöki tisztét betöltő Rifat Asszad fia, Háfez Asszad unokaöccse. A francia külügyminisztéri­um szóvivője ismételt kérésre sem volt hajlandó közölni, mi volt a kiutasítás oka, csupán annyit mondott, hogy az elmúlt néhány hónapban kifejtett tevékenysége miatt vált nem kívánatos személlyé. Úgy ítéltük meg, hogy helyes, ha megszüntetjük francia földön történő tartózkodását - mon­dotta rejtélyesen a szóvivő. Terroristák támogatása Irán tavaly 186 millió dol­lárt költött a közel-keleti or­szágok radikális iszlám cso­portjainak támogatására, illetve a térségben működő szélsősé­ges szervezetek ténykedésének finanszírozására - állítja szer­dai számában áz Al-Ahram cí­mű egyiptomi napilap. A lap tudomása szerint Szu­dán például legalább 50 millió dollárt kapott Teherántól ta­valy. A libanoni Hezbollah szervezet 48 millió dollárnyi, az algériai Iszlám Üdvfront (FIS) mintegy 20 millió dol­lárnyi támogatáshoz jutott Iránból, de Teherán tunéziai és egyiptomi szélsőséges cso­portok akcióit is finanszírozta. Elfogták a füredi nők rémét Ártalmatlanná tették a balatontonfüredi nők rémét. A bűncse­lekmény elkövetése után alig öt órával, szerdára virradó éjszaka elfogták K. A. 24 éves veszprémi lakost, aki kedden este 19.30 órakor megerőszakolt egy német nőt. K. A. alaposan gyanúsít­ható a három héttel ezelőtt elkövetett erőszakoskodással is, akkor szenvedő alanyának sikerült elmenekülnie. A keddi bűncselekmény a Balaton-parti város egyik forgalmas útszakaszán a kemping és a Marina Szálló közötti részen történt, a kora esti szürkületben. Az egyedül sétáló turistanőt a tettes be­rántotta az útról a bokorba és megerőszakolta. Bár járt arra egy pár, senki nem sietett a törékeny termetű nő segítségére. • „Be vagyunk kerítve99 Pénz, melyet elnyelt a föld • Az említett újszegedi ingatlanoktól távolabb, a Füvészkert közelében zöldell, s ontja éppen almatermését a család 17 évvel ezelőtt, anyagi biztosítékként vásárolt kertje. A kerítésen azon­ban már jóideje ott a tábla: Eladó. Eladó, de el nem adható - Egyedül már képtelen vagyok ellátni itt a munkát, korom és baleset okozta rokkantságom miatt is. Csak rokoni segítséggel boldogulok, hisz nem nézhetjük tétlenül, hogy a szemünk láttára megy tönkre itt minden - mondja a tulaj­donos. Három esztendeje árulom a kertet, de csapdába kerültem, amelyben vergődöm, és sehogy se tudok kimenekülni belőle. • Manapság nem az a jellemző, hogy a magántulajdontól menekülni kellene... - Mozgáskorlátozottságom az egyik ok, amely miatt meg kellene válnom a kerttől. A másik: vállalati bérlakásomat fölajánlotta meg­vételre volt munkahelyem. Megtakarított pénz híján kézenfekvő, ha az ember eladja az amúgy is terhessé vált kiskertjét. Nem igaz? - kérdezi, várva a megerősítést. Józan ember nem szállhat vitába ezzel az érv­vel. Csakhogy más a józan érv, az egyéni érdek, és más a hivatal észjárása. Ebben az erőpróbá­ban. magántulajdont védő paragrafusok ide vagy oda, sajnos még mindig a kiszolgáltatott, gyöngébbik fél lehet a vesztes. Történt ugyanis, hogy Asztalos Ferenc tavaly februárban levelet írt a polgármesternek, kérvén. tegye lehetővé, hogy e bizonytalan helyzet föl­számolásával pénzzé tehesse kiskertjét. Továbbra is tilos A városi főépítésztől kapott válasz azonban csak növelte elkeseredését. Megtudta, hogy Szeged általános rendezési terve „a tervezett harmadik hídra felvezető út nyomvonalát a Lövölde utcára merőlegesen jelöli ki. Ezért a nyomvonalba eső ... ingatlanok építési tilalom alatt állnak... A szóban forgó ingatlant terhelő építési tilalom eltörlésére jelenleg nincs lehetőség. " Valami halvány reménysugár azonban arra ösztönözte, mégse adja föl a harcot. A levél utolsó sorai ugyanis utaltak arra, hogy az önkormányzat jelentős összeget különített el az építési tilalom alatt álló telkek egy részének felvásárlására, ezért a főépítész javasolta: eladási szándékával keresse meg a Vagyonkezelő és Vállalkozási Irodát. Emberünk megfogadta a tanácsot. Körülmé­nyeire hivatkozva, s mivel a fennálló rendelke­zések miatt magánszemélynek eladni nem tudja kertjét, fölajánlotta megvételre az önkormány­zatnak. Az egy évvel ezelőtti válasz lesújtó: az ingatlan megvásárlását a Városfejlesztési, Környezetgazdálkodási és Műszaki Bizottság városrendezési szempontból (!) nem javasolta, a Vagyonkezelő és Vállalkozási Bizottság a megvételre történő felajánlásukat nem támo­gatja, a területre nem tart igényt." Úgy tűnik, ez a városrendezési terv jó takaró­nak minden igenre és minden nemre, aszerint, hogy a hivatal érdekei mit diktálnak. Ideje lenne lapátra tenni végre ezt az avitt módszert is az el­avult rendelkezésekkel együtt. Csapdába léptek Mit tehet ezek után a hirtelen demokráciába csöppent, eddig másodrendűnek tartott állam­polgár? Különösen, ha bottal jár, kevesebbet kilincsel, inkább levelez tovább, mint ama át­kos, bürokráciától elposványosodott világban. Igazát keresve, ahelyett, hogy közelebb kerülne az őt megillető, méltányos megoldáshoz, meg­tudja, hogy különben sincs még annyi joga sem, mint gondolná az építési tilalom 1966-ban lett elrendeleve. Ön a földrészletet ezt követően. 1977-ben vásárolta." Márpedig egy 1964. évi törvény alapján „korlátozási kártalanításra csak az a tulajdonos tarthat igényt, aki a tilalom elrendelésekor is az ingatlan tulajdonosa volt." „Ügyes!" - mondtuk az állampárti időkben, de amióta szólásszabadság van, akár nyíltan nevén is nevezhetnénk az efféle csűrés-csavarást. Időközben elszánt vevőre lelt Asztalos Fe­renc, sőt személyében a szomszéd telek tulaj­donosa is. A kuncsaft beleszerelmesedett mind­két kertbe, és építési telekként azonnal megvá­sárolta volna őket. Csakhogy a tulajdonosok és ő maga is belelépett a hivatal és a paragrafusok csapdájába, amelyben csak vergődhetnek, de kiszabadulni aligha tudnak. Mert a Városrende­zési és Építésügyi Hivatal idei, áprilisban kelte­zett levele ismét megerősíti: „A rendezési terv felülvizsgálata, esetleges módosítása két éven belül várható, addig azonban a tilalom felol­dására nincs mód." És utána? Hogy a pénzét kertjébe fektető állampolgár hagyjon föl végleg minden reménnyel, még odaíiják, hogy előzetes tájékoztatást adni sem tudunk arról, hogy a felülvizsgálat során a kérdéses ingatlan esetében egyáltalán várható-e változás. - Látja, be vagyunk kerítve, a szó szoros ér­telmében - tárja szét karját kerítése előtt Aszta­los Ferenc. - Nem tudok hozzájutni a pénzem­hez. A 30-40 évvel ezelőtti sérelmekért most kárpótlást fizetnek. A maiakért vajon ki, mikor és mennyit ad majd. És főleg: kinek? Mi nem tudunk ismét évtizedekig várni a jussunkra... Chikán Ágnes

Next

/
Thumbnails
Contents