Délmagyarország, 1993. augusztus (83. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-14 / 189. szám

4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993. AUG. 14. MIRŐL ÍRT A DM? Jelentós esemény színhelye lesz Ópusztaszcr augusztus 18-án. Göncz Árpád köztársasági elnök részvételével akkor rendezik meg hazánk 19 megyei önkormány­zatának országos gyűlését. A megyei önkormányzatok határozatképes létszámban lesznek jelen, s a tervek szerint elfogadnak egy közös dokumentumot. Az eseményre készülődve naponta bemutatjuk Magyaror­szág 19 megyéjét. • A nyugati kapu Vas megye • Magyarország egyik legki­sebb, Ausztriával és a volt Ju­goszláviával határos megyéjét szívesen emlegeti a látogató sokszínű földnek. Zúgó feny­vesek, szelíden emelkedő dombságok, egymás közelébe bújt kis falvak, gazdag műem­lékek egyaránt megállásra, szemlélődésre késztetik a ven­dégeket. A határ mentén a történelem megrázkódtatásai ellenére békében, dolgos mun­kában élnek együtt a magya­rokkal a szlovének. Ilonátok és németek, számuk mintegy 10 ezer főre tehető. A táj arculatát, fejlődésének sajátosságait és lehetőségeit is a megye kedvező földrajzi fekvése határozza meg. A 3337 négyzetkilométer nagyságú megyében 213 település talál­ható, sajnos, lakosainak száma folyamatosan csökken, jelenleg 279 511 fő. Népességének több mint a fele - 151 742 lakos - a megye hét városában él, a többsége az alacsony lélekszá­mú, 206 kisebb településen. Jellemző sajátossága e tájnak az aprófalvas településszer­kezet. A községek, falvak megtartó erejének fejlesztése, a hagyományok megőrzése és a korszerűbb életfeltételek meg­teremtése hosszabb távú gaz­dasági, település- és térség­fejlesztési, művelődési progra­mot jelent az itt élők számára. A megye gazdasági, köz­igazgatási és szellemi központ­ja a megyei jogú város, Szom­bathely. Lakosainak száma 85 418 fő. Az egykori római te­lepülésközpont, Colonia Clau­dia Savaria ma egyre di­namikusabban fejlődd város, gazdag római kori emlékeivel (Romkert, Borostyánkő út, Iseumi szentély stb.), neveze­tes barokk és copf stílusú épü­leteivel és a jelenkor rendezett városképével fogadja látoga­tóit. Az építmények és stílusok sokféleségét láthatja az ide érkező vendég a megye több nevezetes településén is: így az őskultúra emlékeit őrző, te­raszos Velem-Szent-Viden, a honfoglalás települési emlé­kein, a késő román építészet remekén, a jáki templomon, a reneszánsz stílusú várerődít­ményeken Kőszegen és Sárvá­ron, a barokk építészeti együt­tesen Kőszegen és a későbbi korok jeles épületein. A magyar történelem „ne­vezetes fellegvárai" is városok (Vasvár: korábbi megyeszék­hely; Kőszeg: az 1532-es török elleni harc sikeres őrhelye; Sárvár: a humanista kultúrát nagyvonalúan pártoló Nádasdy család fészke, szellemi köz­pont stb.). A megye természeti kin­csekben rendkívül szerény ­csupán gyógyforrásokban, széndioxidban és fában gazdag -, s ez döntően meghatározza gazdasági szerkezetének fej­lődését is. Jelentősebb fejlődés csak a könnyűipari ágaza­tokban (textil, cipő, ruha), a mezőgazdasági, az élelmiszer­és faiparban valósult meg, de tért hódított itt a közúti jár­műgyártás is. A vidék iparági sajátosságai és mezőgazdasági jellege miatt kedvezőbb kör­nyezeti állapotát sikerült meg­őrizni, s ez jó lehetőséget kí­nált az idegenforgalom jelentős mértékű fejlesztésére. Á meleg gyógyvizek hasznosítása dina­mikus szállodai, egészségügyi­gyógyászati fejlesztést tett lehetővé Bükön, Sárváron és Szombathelyen. A megye nagyléptékű kultu­rális infrastruktúra fejleszté­sével érte el, hogy számtalan, nagy tradlciójú hazai és nem­zetközi kulturális és tudomá­nyos rendezvénynek ad otthont. A sikeres művészeti programok Vas megye és a pannon térség szellemi és emberi érintkezé­sének elevenségét tanúsítják, erősítik a határ menti, az Al­pok-Adria regionális és a nemzetközi együttműködést, ezért jó szívvel támogat min­den olyan kezdeményezést, amely a nemzeti kultúrák megismertetését, a megszakí­tott emberi és lelki eszközök újjáteremtését szolgálja. A nyitott határ, az egyre bővülő határátkelőhelyek szin­te mindennapossá teszik az érintkezést a szomszédokkal, jól szolgálják a kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatok élénkítését is. Az átlagosnál kedvezőbb közlekedési felté­telek, az előnyös földrajzi helyzet, a tájegység történelmi értékei és progresszív tradíciói, nyitott kapcsolatrendszere újra jelentős provinciává emelhetik Vas megyét. • Az egyik szegedi társasház intézőbizottságának vezetője, Sárkány István úr amiatt tele­fonált a szerkesztőségbe, hogy a Démász Rt.szó nélkül emelte le magánszámlájáról a társas­ház közösségi áramfogyasz­tásának ellenértékét. Vélemé­nye szerint így választotta a Démász a könnyebb megol­dást. A panasz előzményeit a Dé­mász azonnal megvizsgálta, és a következő tájékoztatást adja. „Társaságunk a nem háztar­tási fogyasztók körében ez év márciusától a 3000 forint/hó alatti számlák készpénzben történő kifizetésére tért át. A Visszhang 1 Démásztól: Sárkány úrnak van igaza társasház közös fogyasztá­sának számláját pénzbesze­dőnk két hónapon keresztül sikertelenül kísérelte meg készpénzben beszedni, ezért fizetési felszólításban kérte a számla kifizetését. A társasház képviseletében Sárkány úr a társasház OTP-nél vezetett számlájáról történő fizetést kezdeményezte. Pénzbesze­dőnk elmulasztotta az OTP számlaszám megkérdezését, ezért a fogyasztói adatbankban kereste azt. Sárkány úr OTP átutalási számlaszámát meg­találta, de arra nem gondolt, hogy a közösségi számlák rendezésére más számlaszám is lehet. Mivel a saját és a kö­zösségi fogyasztás számlái ugyanarra a névre készültek, így az OTP - jelölésünk alapján - a magánszámláról iur KÖZÉLETI NAPLÓ MA TORGYÁN CSANÁDPALO­TÁN. Dr. Torgyán József, a Füg­getlen Kisgazdapárt országos elnöke, országgyűlési képviselő és dr. Endrey Antal, a Keresztény Nemzeti Összefogás Mozgalom soros elnöke mond beszédet 18 órakor, a csanádpalotai művelődési házban megrendezésre kerülő nagygyűlésen. HÉTFŐN A SZOCIALISTA PÁRT iro­dáján dr. Bálint János ingyenes jogi tanácsadást tart az érdeklődők­nek, 15-16 óra között, a párt Tisza Lajos krt. 2-4. I. em. 123-as szo­bájában. JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti irodájában. 16-17 óráig. Tartja dr. Pesti Gábor. A MAROSTŐI VÁROSRÉSZ problémáiról és orvosi rendelő létesítésének lehelőségéről tart lakossági fórumot a Fidesz szegedi csoportja, délután 6 órakor, a Csikós Iskolában (Fő fasor 61.). Terjed a gázautózás A gázautózás június 11-ei engedélyezését követően fo­lyamatosan nyílnak meg a gáztöltőállomások. Az eltelt időszakban Budapesten, Deb­recenben, Pilisvörösváron, és Székesfehérváron mintegy 100 ezer liter autógáz-üzemanyagot értékesítettek. A következő 1 hónapon belül 12 újabb töltőállomást nyitnak meg az ország területét behálózva. Az Autó Híd Rt.-től származó információ szerint az alig 2 hónap alatt 130 sze­mélygépkocsit vizsgáztattak le gázüzemre. A megrendelések alapján úgy tűnik, hogy a hivatalosan üzemelő gázautók száma rövid időn belül meg­tízszereződik, s így augusztus végére 1000 fölé emelkedhet azoknak az autóknak a száma, amelyek a benzinüzem helyett lényegesen kisebb környezet­szennyezéssel és 30-50 száza­lékkal olcsóbban közlekednek. Római katolikus plébániák Belváros - szombaton, augusztus 14-én 7, 18 órakor: szentmise. Vasárnap, augusz­tus 15-én 7.30, 8.30, 10, 11.30, 18 órakor: szentmise. Hétfőn, augusztus 16-án 7, 8, 18 órakor: szentmise. Alsóváros - szombaton, augusztus 14-én, 7.15 és 18 órakor: szentmise. Vasárnap, augusztus 15-én 7, 9, 18 órakor: szentmise. Gyálaréten 9, Ság­váritelepen 10, 15 órakor: szent­mise. Hétfőn, augusztus 16-án 7.15 és 18 órakor: szentmise. Felsőváros - szombaton, augusztus 14-én 6.30, 7, 18 órakor: szentmise, 17.30 óra­kor: litánia. Vasárnap, augusz­tus 15-én 7, 8.30, II, 18 órakor: szentmise, 17.30 óra­kor: litánia. Hétfőn, augusztus 16-án 6.30, 7, 18 órakor: szent­mise, 17.30 órakor: litánia. Rókus - szombaton, augusz­tus 14-én 7, 8, 18 órakor: szentmise. Vasárnap, augusz­tus 15-én 6.30, 8, 9, 11, 18 órakor: szentmise. Hétfőn, augusztus 16-án 7, 8, 18 óra­kor: szentmise. Móraváros - szombaton, augusztus 14-én 7, 18 órakor: szentmise. Vasárnap, augusz­tus 15-én 7, 9, 18 órakor: szentmise. 15 órakor a II. Kórház kápolnájában: szent­mise. Hétfőn, augusztus 16-án 7, 18 ó akor: szentmise. Újszeged - szombaton, augusztus 14-én 7.30, 18 óra­kor: szentmise, 16 órakor a kápolnában: szentmise. Vasár­nap, augusztus 15-én 7, 11.30, 18 órakor: szentmise. Hétfőn, augusztus 16-án 18 órakor: szentmise. Tarjánváros - szombaton, augusztus 14-én, 18 órakor: szentmise. Vasárnap, augusz­tus 15-én, 8, 11 és 18 órakor: szentmise. Hétfőn, augusztus 16-án, 18 órakor: szentmise. Református egyházközségek Kálvin tér - vasárnap, augusztus 15-én 8 órakor: istentisztelet. Igét hirdet: De­meter János segédlelkész. 10 órakor: istentisztelet. Igét hirdet dr. Bartha Tiborné b. o. lelkész. Honvéd tér - vasárnap. augusztus 15-én 8 és 11 órakor istentisztelet. Igét hirdet Papp László /elkész. 11 órakor: gyermekistentisztelet. Tartja Czirokné Botár Éva segéd­lelkész. 18 órakor: isten­tisztelet. Igét hirdet Czirokné Botár Éva segédlelkész. Újszeged - szombaton, augusztus 14-én 18 órakor: imaóra. Vasárnap, augusztus 15-én 9 órakor: istentisztelet. Igét hirdet: Sipos Ete Zoltán lelkész. teljesítette a számla kiegyen­lítését. A sajnálatos tévedés tisztázására és rendezésére felvettük a kapcsolatot Sárkány úrral. A lap olvasóinak meg­nyugtatására közüljük, hogy Sárkány úr pénze hiánytalanul megvan ismét egyszámláján, a társasház közös villanyszámlá­ja kiegyenlítésre került!" DÉLMAGYARORSZÁG Kéve A háborús viszonyok köze­pette sok minden fölött szemet kell hunyunk közegészségügyi és városszépészeti szempontok­ból is, de vannak terek, amelyek mellett nem lehet elmenni más­ként, csak ugy, ha az ember parfümös zsebkendőt szőrit az orrára. A belváros ilyen kedves és népszerű tere a díszeiben megátalkodott Püspök-tér. Pont a város közepén van. Éktelen ronda. Kontrasztja a Széchenyi­térnek. amely alig száz lépés­nyire van tőle. (...) Itt disz­telenkcdnek garmadákban (...) a felforgatott nagy katlanok és rozsdás üstök, a hetivásárok kocsi és lóállásainak hónapokon keresztül összegyűlt és el nem takarított piszokjai, szennyei és ide hordják a környékbeli üzletek összes szemetét. Több az, mint közbotrány, ami a Püspök-téren van. (...) (1918. aug. 14.) DELMflGYflROBSZAG 50 éve Nincs „halszüke", csak a kereslet növekedett meg (A Délmagyarország munka­társától) Nagy a panasz mosta­nában az öreg Tiszára. A tavaszi nagy halbőség után a nyáron jelentékenyen megcsappant a tiszai halak kinálala. Eleinte csak a horgászok panaszkodtak, most azonban már a halászmes­terek is hangoztatják, hogy ke­vés a hal a Tiszában. Tévedés van a halak körül, mert nem a kinálat kevés, hanem a kereslet növekedett még rendkivül mó­don. Többen és gyakrabban ve­szik és eszik a halat, ha kapják. Pedig nem is túlságosan olcsó mulatság a halevés. Téves azonban az a beállítás, hogy az idei „halszüke" abnor­mális jelenség. Ellenkezőleg: az előző három év nagy halbősége volt rendkívüli, mert amióta a Tiszát szabályozták és a nagy kanyarok átvágásával megrövi­dítették a folyó útját és meg­gyorsították folyását, a folyó halállománya állandóan csök­kenő tendenciát mutat. A csök­kenésnek ezt a lefelé haladó vonalát csak időnként töri meg egy-két csapadékosabb esztendő halbősége, azonban ez a nor­málistól eltérő, tehát rendkívüli jelenség, nem pedig a mai. A ha­lászat sokat tapasztalt öreg szak­embereinek véleménye szerint az idei haltermés mennyiség dolgában semmivel sem marad alatta a normális hozamú 1937­38. évinek. Idén azonban maguk a sze­gediek is minden mennyiséget felvásárolnak, sőt az a helyzet, hogy a városi szükséglet mérté­kéről nem is lehet pontos képet alkotni, mert nincs az a meny­nyiség, ami a szegedi piacon azonnal el ne kelne, így a szegedi halnak más vidékekre való szállításáról ez idén szó sem lehet. (1943. aug. 14.) VÉL-MASamanÁC 25 éve Magyarország története - tíz kötetben Pamlényi Ervin, az Akadémia történettudományi intézetének osztályvezetője, aki a tízkötetes Magyarország története cimű összefoglalás szervezési munká­latait irányltja, nyilatkozott. Elmondta: az elmúlt időszakban sok jele mutatkozott annak, hogy növekszik az érdeklődés a tör­ténettudomány eredményei, né­pünk története iránt. De tör­ténettudományunk belső fejlő­dése is igényli a felszabadulás utáni több mint két évtized rendkívül kiterjedt kutatásainak az összefoglalását, értékelését. Az első kötetek felszabadulásunk 25. évfordulója körül készülnek el; a mű tehát mintegy summá­zása lesz a magyar marxista tör­ténettudomány 25 esztendős kutató munkájának. A munkálatokat mintegy 20 tagú szerkesztőbizottság irá­nyítja. Az első nyolc kötet szer­zői gárdája már kialakult. A kollektíva körülbelül 60 tagú, s tagjai a történettudományi kuta­tóintézetek, egyetemi tanszékek, levéltárak stb. dolgozói közül kerülnek ki. (1968. aug. 14.) -V -V -V -Y -V .V .Y .V -V .V -V -V -V V .V .V .V -V -V EMMANUELLE TOURS Szesed. Oroszlán u. 1. Tel.-fax: 471 -066. .V Nizza 12 nap aug. 27., szept. 5., 14., belvárosi kétcsillagos szállodában, reggelivel. Utazás luxusbusszal. Monaco-i, Cannes-i városnézés, (utána folyamatosan) Jr Párizs-Loire 8 nap 22 450 Ft, aug. 21-28-ig gazdag program, belépőkkel, extra program: Reins és Luxemburg (utána folyamatosan) ,V Mexikói körút - Acapulcoi üdüléssel szept. 12-21 -ig 111 000 Ft. .V Mallorca - Tunézia 32 900 Ft-tól i hét tengerparti szállodában, félpanzióval, (minden szombaton indul) > Porec-lsztria 11500 Ft, aug. 21 —28-ig. 7 nap autóbusszal, elhelyezés apartmanokban. DM PROGRAMAJÁNLAT MA A LÉGY JÓ MINDHALÁ­LIG című filmet vetítik délután 2 órakor a Somogyi-könyvtár­ban. A DALLAS BÁRBAN (Ti­sza Lajos krt. 77.) este 10 órától Szaniszló János szórakoztatja a vendégeket. A MÓRAHALMI NAUTI­LUS KLUBBAN 17-től tinéd­zserparti, 22-től (vasárnap is) diszkó. VÁROSNÉZÉS PANO­RÁMA AUTÓBUSZON, ide­genvezetővel. A busz a Klau­zál térről indul 10-18 óra között, óránként. HOLNAP NÉPMŰVÉSZETI ALKO­TÓHÁZ-AVATÁS délelőtt 11 órakor (Árboc u. 1-3.): dr. Szabó Imréné népi iparmű­vész, a népművészet mestere kiállítását dr. U. Varga Mari­anna etnográfus nyitja meg. Népi hangszeren közreműkö­dik: Szurdi Zsolt. A JAZZ KOCSMÁBAN (Kálmány L. u. 14.) este 8 órától a Volvox együttes ját­szik. HÉTFŐN A SOMOGYI-KÖNYV­TÁRBAN A kis Mukk tör­ténete című filmet vetítik, délután 2 órakor. 6ZEGED Szeged, IFIT tér r T: 312-928 Róma-Kirenze-Pisa szept. 22-27. 13 300-14 500 Ft/fő Párizs okt. 1-5. 11.500- 12.300Ft/fő.

Next

/
Thumbnails
Contents