Délmagyarország, 1993. július (83. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-29 / 175. szám
2 KÜLFÖLD DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1993. JÚL. 29. Dunai blokád második szakaszban Japán elnökválasztási csata Kono Johei és Vatanabe Micsio között dől el a japán kormánypárt elnöki tisztéért folyó küzdelem. Szerdán lejárt az elnökjelölésre a határidő, és azok a személyiségek, akiket mindmáig esélyesnek tartottak a Liberális Demokrata Párt (LDP) első számú vezetői posztjára, sorra visszamondták indulási szándékukat. Megfigyelők összefüggésbe hozzák ezt azzal, hogy kialakulóban van a vasárnapi választásokon többséget szerzett hét ellenzéki párt koalíciója, vagyis az LDP ellenzékbe szorulhat. Belgrádnál szerda délelőtt megkezdődött a Duna blokádjának második szakasza, ami azt jelenti, hogy csak azon országok hajói haladhatnak át a jugoszláv vizeken, amelyek vállalják, hogy egy jugoszláv hajót is kijuttatnak a nemzetközi vizekre - jelentették he Belgrádban, a „Blokáddal a blokád ellen" elnevezésű mozgalom vezetői. A Jugoszlávia elleni ENSZszankciók eltörlését követelő mozgalom szervezői azt is elmondták, hogy a blokád első tíz napjában több olyan hajó is áthaladt a jugoszláv vizeken, amely nem rendelkezett megfelelő ENSZ-engedéllyel, miközben - állításuk szerint „Magyarország már több hónapja nem engedi be a Jugoszláviának szánt segélyszállítmányokat". A harmadik szakasz - az előzetes jelentésekkel ellentétben - csak újabb tíz nap múlva kezdődik meg, s ekkor már egyetlen külföldi hajó sem juthat át a blokádon. A szervezők hangsúlyozták, hogy a megmozdulás független a kormánytól és a politikai pártoktól. így a jugoszláv és szerb hatóságok nem vesznek részt a hajóforgalom megbénításában. A blokád szervezői azt tervezik. hogy Belgrád szomszédságában, Zimonynál állítják le a hajóforgalmat, ahol a Duna közepe sekély, s így csak a két part közelében kell akadályokat állítani. A blokád eddigi tapasztalatait ismertető sajtótájékoztatón ismét elhangzott, hogy „a világi a szerbek iránti fajgyűlölettől vezettetve hirdetett nemzetközi blokádot a szabadságáért harcoló szerb nép ellen". A blokád fő szervezői ismét Németországot nevezték meg a Jugoszlávia elleni összeesküvés értelmi szerzőjeként, azonban az is elhangzott, hogy Németország mellett Ausztria és Magyarország is felelős azért, hogy vér folyik az egykori Jugoszlávia területén. - Ausztria már hárorftsz.or is rátámadt Szerbiára, kétszer hadsereggel, egyszer pedig fegyverek szállításával - közölték a szervezők, majd hozzátették. hogy Ausztria és Magyarország állítólag továbbra is szállít fegyvereket a Dunán. A jugoszláv kormány az ENSZ szankcióbizottságának küldött levelében közölte, hogy Belgrád ellenzi a Duna blokádját, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a külföldi hajók szabadon közlekedhessenek a jugoszláv vizeken. • Kono Johei, a kabinet főtitkára, aki egyébként a magyarjapán baráti társaságnak is az elnöke, szerdán határozta el, hogy „utolsó mentőakcióként" megpályázza a pártelnöki tisztet. Az 56 éves, tehát a párt fiatalabb nemzedékéhez tartozó, a reformok híveként ismert vezetőre azonban valószínűleg már nem az a feladat vár, hogy az LDP-t hatalomban tartsa, hanem hogy megakadályozza a párt darabokra hullását. A japán politikai változásokat az idézte elő, hogy a Liberális Demokrata Pártból már a vá- * lasztások előtt kilépett két szakadár csoport, ezzel azonban nem zárult le a sokkszerű folyamat. Szerdán Kato Mucuki, frakcióvezető is távozik a pártból tíz fős képviselőcsoportjáwmmmmmmmmmmmmmmmmmmmam • Ha alszik a rendőr... Mérgében szinte teljesen szétverte az irodát egy dzsakartai kerületi rendőrfőnök, amikor egyik nap váratlanul kora reggel ment be a rendőrőrsre és a szolgálatban levő tizenkét beosztottjából nyolcan az igazak álmát aludták. A rendőrtiszt a békésen szunyókáló rendőrök látványától egy pillanat alatt elvesztette az önuralmát, betörte a helyiség ablakait, és összezúzta az asztalokon levő üveglapokat. A beosztottait álmukból felriasztó ideges főnök a berendezési tárgyakon kívül csak önmagában tett kárt; négyórás kórházi kezelés után térhetett vissza emberei közé. val. mert az LDP halogatja a politikai reformokat. A másik jelölt az elnöki posztra a 70 éves Vatanabe Micsio volt külügyminiszter, akit sokáig Mijadzava Kiicsi utódjának tekintettek. Vatanabe azonban áprilisban lemon• Stoppos nő börtönben Furcsa módját választotta a pénzszerzésnek egy fiatal brit nő. A 25 éves Jacqueline Padmore stopposként felvétette magát férfi autósokkal, majd később - már útközben - válaszút elé állította őket: vagy fizetnek, vagy erőszakoskodás miatt feljelentést tesz ellenük. A háromgyerekes hölgy végül egyik „sofőrjének" köszönhette vesztét. Az illető megtagadta a pénzátadást, mire a fiatal nő elmenekült, de még előtdott külügyminiszteri megbízatásáról, miután rövid időn belül már másodízben kellett kórházba vonulnia. Csak júniusban került ki a kórházból, ahol epemegbetegedéssel ápolták, ám betegsége a hírek szerint ennél sokkal súlyosabb. te megpróbálta kikaparni a vezető szemét. Erre a férfi érthető módon feljelentést tett, s a rendőrségnek három nap múlva sikerült őrizetbe vennie a hölgyet. Jacqueline Padmore-t zsarolás vádjával kedden egy londoni bíróság három év és kilenc hónap börtönre ítélte. • Gyilkos tizenévesek A lengyelországi Suwalkiban tíz fiatal várja ügyének tárgyalását, két társuk ellen pedig országos körözést adtak ki. Az Micuzuka Hirosi frakcióvezető, akinek nevét a botrányokkal hozzák összefüggésbe, elhatározta, hogy nem jelölteti magát. Gotoda Maszaharu, az ellenzékkel is jó kapcsolatokat ápoló miniszterelnök-helyettes, akit sokan bíztattak az indulásra, idős korára és cukorbetegségére való tekintettel mondott nemet. Hasimoto Rjutaro volt pénzügyminiszter sem pályázik. Nem jelölték végül az egyegy reformcsoport által erőteljesen támogatott Ota Szeiicsit és Kaifu Tosikit sem, vélhetően azért, mert nem rendelkeznek széles, párton belüli támogatással. ügy tíz nappal ezelőtt történt, amikor éjszaka három részeg tizenéves a város közelében lévő kempingben akarta folytatni a szórakozást. Amikor az ott táborozó turisták felszólították őket, hogy menjenek haza, azzal fenyegetőztek, hogy bosszút állnak a sértésért. Barátaikkal együtt, összesen tizenketten mentek vissza, és hajnalban megtámadták az alvó családokat, könnygázzal és késekkel esve neki mindenkinek. Három áldozatukat kórházban ápolják, egy 25 éves fiatalember pedig a helyszínen meghalt. A vádlottak között van a város polgármesterének 16 éves fia, a helyi rendőrfőnök csemetéje, és egy élsportoló is. Folytatódó harcok Dél-Libanonban Negyedik napja támadja Izrael Dél-Libanont. A Libanonban állomásozó HNSZ-békefenntartók szerint Izrael eddig mintegy 500 légitámadást hajtott végre. Szerda reggel ismét bombázták a Bekaa-völgy délnyugati részén található Masgarát, valamint Szidón és Tirusz (Sur) városát. Szerdán mintegy hetven libanoni falut ért támadás, amelynek következtében 150 ezer ember volt kénytelen elmenekülni szülőföldjéről. Az izraeli ellenőrzés alatt álló „Dél Hangja" rádió bejelentette: két órára beszüntetik a tüzet, hogy a lakosság el tudjon menekülni. Szemtanúk szerint a rádiójelentés után ismét ropogtak az izraeli fegyverek. Jichak Rabin izraeli kormányfő kijelentette: lakatlanná teszi Dél-Libanont, ha a Hezbollah fegyveresei nem hagyják abba a támadást. A Libanon ellen végrehajtott izraeli támadást több ország is élesen bírálja, mivel ez HAMAROSAN AZ UTCAI ÁRUSOKNÁL IS KAPHATÓ LESZ! szerintük a közel-keleti béketárgyalások kerékkötőjévé válhat. Pénteken Damaszkuszban Libanon kérésére összegyűlnek az Arab Liga külügyminiszterei, hogy megvitassák a kialakult helyzetet. Elítélve az izraeli támadást, a tunéziai kormány felszólította a nemzetközi közvéleményt: tegyenek meg mindent az ENSZ Biztonsági Tanácsának 425. határozatának megfelelően az izraeli csapatok feltétel nélküli kivonulásáért. Az olasz kormány mindig is szorgalmazta: ismerjék el Libanon teljes szuverenitását, nemzeti és területi egységét - olvasható a római külügyminisztérium nyilatkozatában. A Hezbollah egyik vezetője, Naim Kaszem sejk „hadat üzent" Izraelnek és az Egyesült Államoknak, és kegyetlen megtorlást helyezett kilátásba az ártatlan gyermekek és nők haláláért. A sejk felszólította a libanoni kormányt: augusztusban ne fogadják Bejrútban a közel-keleti körúton járó Warren Christopher amerikai külügyminisztert. Fatos Nano tagad Fatos Nano volt albán kormányfő, aki ellen segélypénzek hűtlen kezelése miatt indult vizsgálat, tagadja az ellene felhozott vádakat. A/, egykori kommunista azt állítja, hogy alaptalanul vált az amerikai kormgny célpontjává. - Biztos vagyok benne, hogy egyetlen dokumentum sincs, ami azt bizonyítaná, hogy visszaéltem a rám ruházott hatalommal - nyilatkozta kedden Nano az AP hírügynökségnek. Szocialista párti vezetők előtt tartott beszédében pedig azzal vádolta William Ryerson amerikai nagykövetet. hogy összejátszik az albán kormánnyal az ő eltávolítására. Az albán parlament kedden felfüggeszette Fatos Nano, az Albán Szocialista Párt elnöke képviselői mentelmi jogát. Az egykori államfőt dokumentumok meghamisításával és nyolcmillió dollár eltékozlásával vádolják az Olaszországból származó pénzsegélyből - emlékeztet az AP hírügynökség. Posztobányi László ismét szenzációs könyvvel lepte meg olvasóit: Most az országutak „édes iparosait" szólaltatja meg Dél-Magyarországon! Aki a mellékelt megrendelőszelvényt kitölti és beküldi, IZ £> U _F ir-ért megkapja a könyvet! Ha a szelvényt személyesen hozza be hirdetési irodáinkba, Sajtóház, Stefánia 10., IBUSZ Iroda, Klauzál tér 2., már [FCI-ért viheti el a könyvet! r i Megrendelőlap Megrendelem Posztobányi László: Lányok a szalonból c. könyvét! Engedményes ára: 250 Ft (Személyes jelentkezés esetén: 235 Ft) I • Név: Cím: I I I L. Bármely postaládába bedobható, vagy bármely postahivatalban térítésmentesen feladható ~1 I Délmagyarország SZEGED 1 Pf.: 153 ! 6740!