Délmagyarország, 1993. július (83. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-27 / 173. szám

KEDD, 1993. JÚL. 27. SPORT 9 Közömbösítés után Mindennapos dolog ez. Vagy inkább mindenórás. A telefonból kicsit fásult, kicsit szomorú, kicsit dühös szavakat dobálnak felénk. Pontosabban a „vétkesek" felé. Azokat az embereket minősítik, akik a szurkolókból már­már közömbös újságolvasókat csináltak. Merthogy Horváth József és Markó István szerint a Szeged SC vezetőinek ez a legnagyobb bűne. A pályán azért mégiscsak a játékosok botorkáltak, gon­dolom magamban, de a két úr „közbevág": ők sem tudnának dolgozni, ha a munkájukért hónapokig nem kapnának fizetést. Márpedig a focistáknak a legutóbbi időkig a sta­dionban volt a munkahelyük. És amíg ők tavasszal filléres gondokkal birkóztak, mások feltűnően jól éltek ugyanannál a „cégnél". Az is elgondolkodtató, jegyzi meg egyikük, hogy a klub­elnök, nyilván a nézőtéri támadásoktól tartva, még a hazai meccsekre sem járt ki. Ellenkezem: én találkoztam vele néhányszor a játékoskijáróban. Akkor is itt az ideje, vágja rá Horváth József, hogy Bodó Antal végre „elfelejtse" a lab­darúgást! Annak a bizonyos Kozma-féle egy szakosztályos modellnek is van egy hibája, toldja meg Markó István, az, hogy nem két évvel ezelőtt jutott „ Koszos " eszébe. Az önálló futballklubnak talán még azok a szurkolók is szívesen adakoznának, akik számára ezer forint felér egy vagyonnal, folytatja Horváth úr. A nagy (és gyakorlatilag ellenőrizhetetlen) kalapba viszont nem csupán az „igazi" szponzorok, hanem a kisemberek sem tesznek semmit. A futballban különben holt idény van... Réthi • Szóval, így fest a mai Sze­ged SC. A rutinosnak te­kinthető „régi harcosokhoz hozzácsapták az ifjúsági baj­nokságot nyert együttes ki­öregedett és tehetségesnek ítélt játékosait. A dolgok mostani állása szerint ezeknek a fiúk­nak kellene startolniuk - a töprengő Cziberével, vagy mással - az augusztus 15-én kezdődő őszi idényben. Pon­tosabban nem (csak) nekik, hiszen például a középhát­védnek kiszemelt román lé­giósról, Sztroiáról hamar kiderült, hogy még a magyar NB II-höz sem elég jó. (Már haza is küldték őt!) Várják vissza viszont a Felső Tisza­partra az oroszokat, Bluzsint és Suslakovot, sőt egy ügyesnek mondott harmadik „keleti" focistát is. Kérdezem Nagylakit, hogy érzi magát új szerepkörében. Sok munka szakadt a nyakába, mondja, és egy kicsit már hi­• Sztroiat hazazavarták • A Szeged SC íocistáinak programja Jöjjenek a fiatalok! Nagylaki Kálmán frissen kinevezett technikai vezetóliöz illő mdorban közli a hírt: a Szeged SC bajnoki rajtra készülődő NB H-es labdarúgócsapata Kisszálláson lejátszotta első előkészületi mérkőzését. A Nagy Zs. (Dobó) - Csúcs, Sztroia (Tóth), Kovács T. (Csonka) ­Várszegi N., Nagy A., Turján, Kiss F., Újvári'(Buch­holcz) - Mádi (Mahler), Váczi összetételű gárda Kis­szálláson 2-0-ra verte a helyi, megye kettes együttest. ányzik neki az edzősködés, a - firtatom ártatlan mosollyal, labda pattogása. (Vajon med- Hát, nem olyan egyszerű dolog dig lesz meg nélküle?) És mit ez, válaszolja. Hiszen a sok­szólsz a futballklub ötletéhez? sok formai nehézség (no meg a pénz előteremtése) mellett elnökségi döntés is kell a kiváláshoz. A helyi labdarúgás érdeke mindenesetre az lenne, hogy a lehető legerősebb lá­bakon álljon ez a sportág. Amíg eldől, hogy ki biztosítja a legkedvezőbb feltételeket, addig a játékosoknak csakis a felkészüléssel szabad törőd­niük! • A Szeged SC előkészületi meccseinek időpontja (az elöl álló csapatok a „pályavá­lasztók"): Szeged SC-HLC, július 27., kedd, 17.; Szeged SC-Makó, július 29., csütör­tök, 17.; Szeged SC-KTE, július 31., szombat, 10.; Szeged SC-Kiskunfélcgy­háza, augusztus 3., kedd, 17.; SZVSE-Szeged SC, augusz­tus 5., csütörtök, 17.; Szeg­halom-Szeged SC MK-mér­kőzés, augusztus 8., 17. R. J. A. • Megváltozott a sorrend az NB lll-ban A régi szövetség utolsó dobása Megúszta Bár lebukott, tulajdonkép­pen olcsón megúszta dopping­vétségét Aliszju Peciak. A Len­gyel Úszó Szövetség ugyanis csak kéthónapi eltiltást szabott ki rá - mindenek előtt formai hibáknak „köszönhetően", mert a pozitív teszteredményt, tehát a doppingolás tényét csak 24 napos (!) késéssel hozták nyilvánosságra. Bensőséges hangulatú ün­nepség helyszíne volt a minap a Roosevelt téri halászcsárda, ahol az NB l-es férfi biliárd csapatbajnokság első helye­zettjének, a Magic Pool Club játékosainak adták át az arany­érmeket. Az est első hivatalos aktusában az egyesület titkára, B. Nagy László köszöntötte a meghívottakat, majd az elnök, Mihály Ferenc értékelte az elmúlt egyéves időszakot. Ennek keretén belül elmondta, a kezdeti nehézségek után • Csütörtökön, 17 órakor A Békéscsaba játszik a Hunyadi téren A Szegedi Dózsa harmadik ligás focistái csütörtökön, 17 órakor honi viszonylatban ne­ves ellenfelet fogadnak a Hu­nyadi téri pályán. Holnapután ugyanis az NB 1. 5. helyén végzett békéscsabai labdarúgó­csapat játszik előkészületi mérkőzést a Dózsa-stadionban. egyre nagyobb érdeklődést ta­pasztaltak a nálunk nemrég új­jáéledő sport iránt. Megtudhat­tuk még, a bajnoki címet el­sősorban a játékosok, vezetők és szponzorok összefogásának köszönhetik. Felszólalását követően Kispál László, az országos szövetség főtitkára ismerte el, nem érdemtelenül került Szegedre a kupa, majd átadta a vándorserleget és az érmeket. Még mielőtt a vendé­gek belekóstolhattak volna az étterem gasztronómiai cso­Lewis és Bubka: igen Az elmúlt pénteken Szent­péterváron megkezdték a visz­szaszámlálást az orosz vá­rosban egy év múlva kezdődő 3. ,,Jóakarat Játékokra,,. Moszkva (1986) és Seattle (1990) után 1994. július 23. és augusztus 7. között a Néva­parti városban randevúzik majd 50 ország 2500 sporto­lója. Az előkészületek rohamos tempóban haladnak, az orosz sportszövetségek és az olim­piai bizottság sorra postázzák a meghívókat, invitálják az ese­ményre a világhírű verseny­zőket. Már igent mondott a felkérésre két atléta-sztár, az amerikai Carl Lewis és az ukrán Szergej Bubka. De ott lesz a viadalon a barcelonai olimpia két aranyérmes úszója, Alekszandr Popov és Jevgenyij Szadovij is, sőt, a műkorcso­lyázás egyik kitűnősége, az Európa-bajnok francia Surya Bonaly. dáiba, Tamás Sándor, a városi sportigazgatóság nevében emlékplakettet nyújtott át az örömét cseppet sem leplező Mihály Ferencnek. Ezek után az együttes támogatója, Rumpf László kért szót, aki csak annyit mondott: olyan csapatot szívesen szponzorálok, amelyik állandóan győz! Bejelentése nem maradt hatás nélkül... Cs. L. Megrendezhetik az érem­kiosztókat a labdarúgó NB III. alföldi csoportjában is. A régi szövetség utolsó dobásaként néhány döntést hozott, mely némiképp megváltoztatta a labdarúgó NB III. alföldi csoportjának tabelláját. A HLC óvását elutasította, a Szegedi Dózsét viszont jogosnak ta­lálta, és a két bajnoki pontot a lila-fehér gárda kapta. Idézet a Bács-Kiskun Megyei Lab­darúgó Szövetség 247/1993-as számú határozatából: „A KSC-Szegedi Dózsa NB III-as labdarúgó-mérkőzésen Walter Sándor KSC-s labda­rúgó jogosulatlan játéka miatt, a mérkőzés eredményét meg­semmisíti, és a két bajnoki • 1. forduló (szeptember 26.): Tungsram SE-Győri ETO KC, PMSC-Nyíregyházi KC, Debreceni Dózsa-Ózdi Kohász KC, Fotex Veszprém SE-Hort SE, Dunaferr SE­Csaba Előre KC, Szolnoki Olajbányász SE-Komlói Bá­nyász, Tatabányai SC-Pick Szeged, Pemü SE-Elektromos. 2. forduló (október 3.): Elektromos-Tatabányai SC, Pick Szeged-Szolnoki Olajbá­nyász SE. Komlói Bányász­Dunaferr SE, Csaba Előre KC-Fotex Veszprém SE, Hort SE-Debreceni Dózsa, Ózdi KC-PMSC, Nyíregyházi KC­Tungsram SE, Győri ETO KC-Pemü Se. 3. forduló (október 31.): Tungsram SE-Ózdi KC, PMSC­Hort SE, Debreceni Dózsa­Csaba Előre KC, Fotex Veszp­rémi SE-Komlói Bányász, Dunaferr SE-Pick Szeged, Szolnoki Olajbányász SE­Elektromos, Tatabányai SC­Pemü SE, Győri ETO KC­Nyíregyházi KC. 4. forduló (november 7.): Tatabányai SC-Győri ETO KC, Pemü SE-Szolnoki Olaj­bányász SE, Elektromos­Dunaferr SE, Pick Szeged­Fotex Veszprémi SE, Komlói Bányász-Debreceni Dózsa, Csaba Előre KC-PMSC, Hort SE-Tungsram SE, Ózdi KC­Nyíregyházi KC. 5. forduló: (november 14.): Tungsram SE-Csaba Előre KC, PMSC-Komlói Bányász, Debreceni Dózsa­Pick Szeged, Fotex Veszprémi SE-Elektromos, Dunaferr SE­Pemü SE, Szolnoki Olajbá­nyász SE-Tatabányai SC, Nyíregyházi KC-Hort SE, Győri ETO KC-Ózdi KC. 6. forduló (november 21.): Szolnoki Olajbányász SE­Győri ETO KC, Tatabányai SC-Dunaferr SE, Pemü SE­pontot, 3-0-ás gólkülönbséggel a Szeged Dózsa javára iga­zolja ". A fenti és még néhány ügy kivizsgálásával megváltozott a bajnokság korábban közölt végeredménye. A Szegedi Dózsa feljött a negyedik helyre. A kecskeméti KTE helyet cserélt Miskével. Az utolsó Dabas nem 16 ponttal esett ki. hanem nyolccal. A tabella újraírása után is harmadik lett a HLC, mivel a KSC gólkülönbsége eggyel jobb. Eldőlt tehát a vita, köszönhető ez a vásárhelyi vezetésnek, mely nem óhajtott panasszal élni a ligához, egy nyilvánvalónak tartott jogor­voslásért. Tette ezt azért is, Fotex Veszprémi SE, Elektro­mos-Debreceni Dózsa, Pick Szeged-PMSC. Komlói Bá­nyász-Tungsram SE, Csaba Előre KC-Nyíregyházi KC, Hort SE-Ózdi KC. 7. forduló (november 24.): Tungsram SE-Pick Szeged. PMSC-Elektromos, Debreceni Dőzsa-Pemü SE, Fotex Vesz­prém SE-Tatabányai SC, Du­naferr SE-Szolnoki Olajbá­nyász SE, Ózdi KC-Csabai Előre KC, Nyíregyházi KC­Komlói Bányász, Győri ETO KC-Hort SE. 8. forduló (november 28.): Dunaferr SE-Győri ETO KC, Szolnoki Olajbányász SE­Fotex Veszprém SE, Tatabá­nyai SC-Debreceni Dózsa, Pemü SE-PMSC, Elektro­mos-Tungsram SE, Pick Sze­ged-Nyíregyházi KC, Komlói Bányász-Ózdi KC, Csabai Előre KC-Hort SE. 9. forduló (december 1.): Tungsram SE-Pemü SE, PMSC-Tatabányai SC, Debre­ceni Dózsa-Szolnoki Olajbá­nyász SE, Fotex Veszprém SE-Dunaferr SE, Hort SE­Komlói Bányász, Ózdi KC­Pick Szeged, Nyíregyházi KC-Elektromos, Győri ETO KC-Csaba Előre KC. 10. forduló (december 5.): Fotex Veszprém SE-Győri ETO KC, Dunaferr SE-Debre­ceni Dózsa, Szolnoki Olajbá­nyász SE-PMSC, Tatabányai SC-Tungsram SE, Pemü SE­Nyfregyházi KC, Elektro­mos-Ózdi KC, Pick Szeged­Hort SE, Komlói Bányász­Csaba Előre KC. 11. forduló (december 22.): Tungsram SE-Szolnoki mert nem akarta, hogy egy újonnan megbízott szövetség még egy eljárással a leköszönő szövetség döntésével foglal­kozzon. Ezek után a labdarúgó NB III. alföldi csoportjának a szövetség által közölt végered­ménye a következő: 1. Tiszakécske 50 2,1 5 2 61-21 51 2. Kccskenicti SC .10 16 7 7 17 26 .11 5. Ilmvhely 50 17 SS 40-21 11 4. Szegedi D. Ml 12 12 6 50-12 56 5. Vlc/ókovik-xh. .10 1.1 IS II 46 55 6. Slakóx .10 14 71 56-42 .1.1 7. Szegedi VSK 50 12 91 16-54 .15 S. Cyula 50 12 711 52 -53 51 I. Orosháza 50 II Sl 1.16-57 50 10. Kecskeméti TK 50 1 Sl5 16-42 26 II. Miskex Ml 1 912 38-44 25 12. (oomaendród 50 7 1112 33-39 25 13. Ceglédi II. .Ml 6 1 212 31-42 24 14. Nagyszénás .Ml 6 717 Ml 66 19 15. Kiskund. .Ml 5 7IS 26-72 17 16. Dabas XX 30 5 421 32-55 8 Megjegyzés: x-szel jelöli esapaloktól 2 büntetőpont levonva. xx-szel jelöli csapattól 6 büntetdpnnt levonva. Olajbányász SE, PMSC­Dunaferr SE, Debreceni Dó­zsa-Fotex Veszprém SE, Csa­ba Előre KC Pick Szeged, Hort SE-Elektromos, Ózdi KC-Pemü SE, Nyíregyházi KC-Tatabányai SC, Győri KTO KC-Komlói Bányász. 12. forduló (január 23.): Debreceni Dózsa-Győri ETO KC, Fotex Veszprém SE­PMSC, Dunaferr SE-Tungs­ram SE, Szolnoki Olajbányász SE-Nyíregyházi KC, Tatabá­nyai SC-Ózdi KC, Pemü SE-Hort SE, Elektromos­Csaba Előre KC, Pick Sze-. ged-Komlói Bányász. 13. forduló (január 30.): Tungsram SE-Fotex Veszp­rémi SE, PMSC-Debreceni Dózsa, Komlói Bányász­Elektromos, Csaba Előre KC­Pemü SE, Hort SE-Tatabányai SC, Ózdi KC-Szolnoki Olaj­bányász SE, Nyíregyházi KC-Dunaferr SE, Győri ETO KC- Pick Szeged. 14. forduló (február 6.): PMSC-Győri ETO KC, Deb­receni Dózsa-Tungsram SE, Fotex Veszprém SE-Nyíregy­házi KC, Dunaferr SE-Ózdi KC, Szolnoki Olajbányász SE-Hort SE, Tatabányai SC­Csaba Előre KC, Pemü SE­Komlói Bányász, Elektromos­Pick Szeged. 15. forduló (február 9.): Tungsram SE-PMSC, Pick Szeged-Pemü SE, Komlói Bá­nyász-Tatabányai SC, Csaba Előre KC-Szolnoki Olajbá­nyász SE, Hort SE-Dunaferr SE, Ózdi KC-Fotex Veszprém SE, Nyíregyházi KC-Debre­ceni Dózsa, Győri ETO KC­Elektromos. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 30. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 23 darab, nyereményük egyenként 150.341 forint, 13 találatos szelvény 67 darab, nyereményük egyenként 45.533 forint, 12 találatos szelvény 3.019 darab, nyereményük egyenként 905 forint, 11 találatos szelvény 30.832 darab, nyereményük egyenként 260 forint. A 10 találatos szelvények nyereménye nem érte el a 40 forintot (a 30. heti növelt jutalomalappal sem), fgy a halmozott nyereményalap a 11 találatos szelvények között került felosztásra. Az ünnepeltek. Balról: B. Nagy László, Petrina György, Bárány Szabolcs, Mihály Ferenc elnök, Kószó Gábor. A képről hiányzik Kaszap Ervin, Kazinczy Tibor és Tót Sándor. Bajnokok köszöntése Az őszi NB l-es férfi kézilabda-menetrend

Next

/
Thumbnails
Contents