Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-25 / 146. szám

PÉNTEK, 1993. JÚN. 25. SPORT 7 • Szombaton és vasárnap Ködisz Kupa Újszegeden A Közlekedési Dolgozók Ifjúsági Szövetsége vitán felül hagyománytisztelő szervezet. A ködiszesek ugyanis a négy (téli) SZKV Kupa mintájára immáron harmadszor írták ki a (nyári) Ködisz Kupát. A torna főszervezője, Gidai Sándor a minap a legfontosabb tudniva­lókról tájékoztatott bennünket. - A hét végén, a jelen állás szerint, 12 jó nevű kispályás focicsapat randevúzik egymás­sal az UTC-pályán. Az első csoport (Fesztivál, Hologram Stúdió, Délmagyarország) szombaton 8 órakor, a második (Kisbojtár, Vuk, Ballábasok) 10.20-kor, a harmadik (Dallas, Zöldségker Kft., UTC ifi) 12.40-kor, a negyedik (SZKV I„ SZKV II., Fehér Tulipán, Chicago Bulls) pedig 15 óra­kor kezdi a csoportmérkőzése­ket. A 2x20 perces meccseket fűre „terveztük", de rossz idő esetén a bitumenpályát is hasz­nálhatjuk. A csoportokból egyébként- két-két csapat jut to­vább a vasárnapi folytatásba, ahol már a direkt kieséses szisztémát alkalmazzuk. A döntő körülbelül 14 órakor kezdődik, és az azt követő eredményhirdetésen a dobogós együtteseket 8, 6. illetve 4 ezer forintos pénzdíjjal jutalmaz­zuk. A legjobb teljesítményt nyújtó játékosok „premizálásá­ra" 2 ezer forintot szánunk, te­hát mindenkinek lesz miért hajtania! • Tájékozódási futás Bajnok az SZVSE fiúcsapata Hollóstető környékén ren­dezték az országos egyéni sprint és csapat váltóbajnoksá­got. Az SZVSE értékes helye­zésekkel tér haza, összesen 20 bajnoki pontot szerzett. Sprint-bajnokság. F 17 E: ... 3. Farkas Dávid. N 21 E: ... 8. Gábos Réka. Csapat váltóbajnokság. F 17 E: 1. SZVSE (Farkas Dá­vid, Gazdag Péter, Novai György). N 17 E: ... 2. SZVSE (Csuka Dolli, Gordos Mónika, Kovács Ivett). N 21 E: ... 6. SZVSE (Novai Magdolna, Zá­dori Gabriella, Gábos Réka) Sportműsor VASARNAP Atlétika 37. Coca Cola maratoni verseny, rajt Ópusztaszer, 17. Kismaratoni, rajt Sándorfalva, 17.30. Szegedi 4000 métertes futás, rajt Széchenyi tér, 17. Labdarúgás Papagáj Kupa nagypályás torna, Gyálarét, 9 és 11 óra, valamint 15 és 17 óra. Ködisz Kupa kispályás torna, Kertész utcai UTC-pá­lya, 8. Kézilabda Ács Géza emléktorna, Kis­kundorozsma, Széksósi út, 17.30. Labdarúgás Kiskundorozsma öregfiúk -Sándorfalva öregfiúk, Kis­kundorozsma, 16.30, Serfőző. Ködisz Kupa kispályás torna, Kertész utcai UTC-pá­lya, 8. Ki a sportszerűtlen? A Délmagyarország június 24-i számában „Sportszerűt­len az SZVSE" címmel Olasz aláírással egyoldalúan elma­rasztalóan minősítik labdarúgó-szakosztályunk vezetését. Olasz névvel rendszeresen Hódmezővásárhely sportjával foglalkozó írások jelennek meg a megyei lapokban, ezért őt nem tekintjük elfogulatlannak az ügyben. Egyébként is hozzászoktunk a vásárhelyi - számunkra negatív - sajtókampányhoz. Hogy ki a sportszerűtlen, azt a következőkből megálla­píthatja a kedves olvasó! Labdarúgócsapatunk évek óta nem találkozott tétmérkő­zésen a HLC-vel. Az őszi vásárhelyi mérkőzésen számunk­ra is váratlan, de teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. Ezenkívül még 14 idegenbeli mérkőzést vívtunk, de sehol nem éreztük olyan veszélyben magunkat, mint Vásárhelyen. Játékosainkat, vezetőinket leköpdösték, a távozásunkat 30 percig meggátolták, egyik vezetőnk gépkocsiját megrongál­ták. A mérkőzést követően egyes HLC-vezetők pedig azt sugallták a közvéleménynek, hogy egyesületünk a két pon­tot megvásárolta. A vád olyan méltatlan és gusztustalan volt, hogy arra nem is reagáltunk. A tavaszi szegedi mérkőzésen megismétlődött az őszi eredmény. Biztosan győztünk! A HLC intézője, miközben gratulált a sikerünkhöz, már a mérkőzés játékvezetőjének bejelentette óvásukat. Termé­szetesen csak az eredmény ismeretében. Ha ezt velünk is közli, akkor felvilágosítottuk volna, hogy kidobott pénz az óvási díj, mivel dr. Tóth János a büntetését már letöltötte. A negatív sajtókampány a mérkőzésektől függetlenül is rendszeres volt a vásárhelyiek részéről. Egyik játékosunk viselkedésével kapcsolatban nyílt levelet tettek közzé a na­pilapban. Á Szeged SC kontra HLC Hurguly ügyben .jól értesült" megállapításokat tettek egyesületünk anyagi helyzetéről. Mindezeket ez ideig szó nélkül hagytuk. A továbbiakban sem kívánunk méltatlan vitákat folytatni. Mi továbbra is sa­ját ügyeinkkel kívánunk foglalkozni, s nem másokkal. Ami pedig Olasz úr befejező sorait illeti, mely szerint „az óvással járó pont a HLC-nek jelentene pluszt, míg az SZVSE-nek semmit" - egyetértünk. Azzal a kis különbség­gel, hogy a pontokat szerintünk a pályán kell megszerezni! Mi ezt tettük. (Ha kell bemutatjuk a HLC eredeti óvását és a kifogásolt észrevételeinket. Az abban foglaltakat továbbra is fenntart­juk.) Nyiriné Foálé Dóra és Kónya Zoltán SZVSE labdarúgó-szakosztálya • Csütörtök a sajtótájékozta­tók napja volt Szegeden. Előbb az újszegedi Sportcsarnokban a 37. Coca Cola Szegedi Marato­ni szervezőbizottsága adott számot az ország legftingosabb ilyen távú versenyének előké­születeiről. Röpke egy órával később pedig a DM 12 órás és a Vidámpark 24 órás ultrafutó­rendezvény szervezői szóltak a helyi írott és elektronikus saj­tó képviselőinek az előkészü­letekről. A szegedi maratoni sajtótá­jékoztatójának szervezői iga­zán körültekintő munkát vé­geztek, hiszen olyan embereket hívtak meg, akik sok érdekes­séget tudtak elmondani a ver­sennyel kapcsolatban. Legelőször Tamás Sándor, a sportigazgatóság megbízott ve­zetője, a Coca Cola Szegedi Maratoni szervezőbizottságá­nak elnöke nyugtatta meg a je­lenlevőket, hogy már több hó­napja összeállt az a stáb, amely azon munkálkodott, hogy mi­nél jobb versenyt rendezzenek szombaton. Szabó László ver­senyigazgató pedig a technikai előkészületeket vette számba. Elmondta, hogy a korábbi évekhez viszonyítva sokkal ki­sebb a verseny iránt az érdek­lődés. A külföldet egyébként három újvidéki atléta képvise­li... Szinte nagyítóval kell női versenyzőt is keresni. Hiába, a szövetség megvonta az or­szágos bajnokság rendezését Szegedtől. Az előzetes neve­zések alapján azt is kijelentette a szakember, hogy minden bi­zonnyal nem forog veszélybe a maratoni csúcsa sem, amely nem sokkal gyengébb az orszá­gos rekordnál. A minimaratoni (4 km) iránt van a legnagyobb érdeklődés, Püspökladányból például 27 fiatalt neveztek. Megyénkből az SZVSE moz­dult a legaktívabban a ver­senyre. Egyébként pénteken, a Széchenyi téren délután 4 órá­tól még elfogadnak nevezé­• Sajtótájékoztató a „sima" és az ultramaratoniról m Új nevek, új útvonalak u Belépett a Coca Cola és a Biliárd Casino Világraszóló szegedi futóhetek seket úgy a nagy-, mint a fél­és a kismaratonira. Megújhodó maratoni Rigó Lehel, a szervezőbi­zottság titkára a programról adott tájékoztatót. Elmondta, hogy június 26-án 17 órakor rajtól Ópusztaszerről a 42 ezer 195 méteren és a Szeged Szé­chenyi térről induló minima­raton mezőnye. Fél órával ké­sőbb dördül el Sándorfalván a startpisztoly a félmaratoni résztvevőinek. Mindhárom futószám célja a Széchenyi tér középső sétányán lesz. A versenyben érintett három település vezetői - Kecskeméti János Ópusztaszer polgármes­tere, Szakácsi Imre Dóc jegy­zője és Vas Gézáné Sándorfal­va alpolgármestere - arról be­széltek, hogy hogyan mozgósí­tották és szervezik a lakosságot a nem mindennapi látványos­ságot ígérő futóverseny megte­kintésére. Az ópusztaszeri pol­gármester egy színes emlék­parki ünnepség körvonalait vá­zolta. A névadó cég vezetője, Nagyszöllősi Béla - Coca Co­la Amatil Italárú Kft. szegedi értékesítési központjának igaz­gatója - azt elevenítette fel, hogyan jött létre a „frigy", továbbá milyen színes kie­gészítő programot szerveznek a futóverseny mellé. Már ma délután 16 órakor a Széchenyi térre kilátogatok sem fognak csalódni. A verseny ideje alatt pedig az útvonal számos pont­ján szórakoztató programról gondoskodik és ingyen ter­mékkostolót tart a Coca Cola. Volford László azoknak a cégeknek a nevét sorolta fel, amelyek nélkül az idén sokkal szürkébb lett volna a szegedi maratoni. Ezek pedig a már említett Coca Cola mellett a Westel telefon Kft., a Mező­bank, a Florin, a Tisza Volán, a Farmavit Rt., Reprit Bt. és a Mag ICS Kft. Ami egyeseknek örömet, másoknak bosszúságot jelent. Ez pedig az a tény, hogy a sán­dorfalvi út Ópusztaszer-Sze­ged szakasza június 26-án 16.45-től az utolsó futó elha­ladtáig le lesz zárva. Szegeden pedig a következő utcákban korlátozzák a forgalmat: Csongrádi, Makkosházi, Buda­pesti krt., Kereszttöltés u., Etelka sor, Felső Tiszapart, Alsó rakpart, Tisza L. krt.. Aradi vértanuk tere, Dóm tér, Somogyi u., Kárász u., Szé­chenyi tér. A Stefánia helyett az újszegedi Liget A 12 és 24 órás ultramara­toniról a szegedi Vidámpark­ban - amelynek nevét a hosz­szabb távú verseny kapta, míg a rövidebbet lapunk szponzo­rálja - tartotta tájékoztatóját Volford László, a sportág hazai elnöke és Sebők Ferenc, a Biliárd Casino Kft. ügyvezető igazgatója. Legelőször is meg­tudhattuk, hogy miért lett a verseny helyszíne az újszegedi Liget az oly sok sikeres ver­senyt „megélt" Stefániával szemben. Volford László el­mondta, hogy a Belvedere­székház tatarozása és a vihar­károk miatt egyszerűen lehetet­len lett volna egy ilyen nagy versenyt lebonyolítani. Az új helyszín két okból is adva volt: egyrészt évek óta sikeres nem­zetközi gyaloglóversenyt ren­dez ott a Szegedi VSE atlétikai szakosztálya, továbbá vállalta a szponzori tisztet a Vidám­park új üzemeltetője, a Biliárd Casino Kft. Ennek kapcsán Sebők Ferenc annak a remé­nyének adott hangot, hogy ezu­tán az újszegedi Liget, s az általa képviselt cég véglegesen összekapcsolódhat ezzel a nagyjelentőségű versennyel. Az ultramaratoni ugyanis szer­vesen kapcsolódik a nagy horderejű terveikhez is. Szokol Lajos, a Szegedi VSE tájfutó szakosztálya és a futóversenyen közreműködő 100 tagú versenybíróság veze­tője pedig arról a felelősségtel­jes munkáról szólt amely a sza­bályok szigorú őreire vár majd július 2-án és 3-án. A rendez­vény egyébként nem mostoha gyermeke a szegedi sportigaz­gatóságnak sem, mert pénz­ügyileg támogatja sikerre vite­lét. Továbbá a Délépítő Kft. egy hidat épít, hogy a közön­ség bejusson a körpálya köze­pére, a kisteleki kábelgyár pe­dig saját termékével segíti a zökkenőmentes lebonyolítást. A sajtótájékoztató Csaman­gó Ferenc érzékletes élmény­beszámolójával ért véget. Süli lozsef • Az amerikai Andre Agassi a hirdetők álma: mindig a kel­leténél több ruhaneműt hord és cipel magával, vagyis több hely van rajta a védjegyek számára, de nem marad le mö­götte a német Steffi Gráf sem, sőt. A The Daily Telegraph című brit lap kinyomozta, hogy Steffi Gráf eddig 1 1,5 millió dollár pénzdíjat keresett, több mint kétszer annyit, mind Andre Agassi, de ezek nyilván elmaradnak a bajnoknő keres­kedelmi bevételei mögött. Mindkettőjüknek Wimbledon hozta meg a szupersztár stá­tust, Grafnak 1988-ban, Agas­sinak tavaly. (A harmadik pénzvonzó a jugoszláv Szeles Mónika, s főleg Graffal vívott mérkőzései jövedelmeznek mindkettőjüknek, de Szeles az idén nem játszik Wimbledon­ban.) A brit lap Gráf „kirakatba­bái" jövedelmét így becsülte a közeli napokra: 600 ezer dollárt kap a Dunloptól az ütök használatáért, másik 600 ezret az Adidastól cipői és ruhái vi­seléséért, továbbá 750-750 ezer dollárt a Barilla Pasta és az Opel cégtől, mert védje­gyüket hordja a mezén. Ezt akkor is megkeresi, ha minden mérkőzését elveszítené, ami nem valószínű. A teniszpályán kívül, különböző médiakampányok­ban, Steffi Gráf a Granini üdítőitalokat, a BASF zenei és elektromos termékeit, a Jaede kozmetikumait és a Zeitz napszemüvegeit is reklámozza. Ezek további, mintegy 1 millió dollárral gazdagítják évente. Wimbledon nézői azonban erről közvetlenül nem értesül­Agassi 1992. végéig 11 milliót keresett - dollárban... Gráf és Agassi ­jól élnek a teniszből nek, mert a nemzetközi tenisz­bajnokságon a szabályok sze­rint a játékosok csak két „ide­gen" védjegyet viselhetnek mezükön, felszereléseik gyár­tóinak márkajelén kívül. Agassi tavalyi wimbledoni győzelme után a szakértők úgy becsülték, hogy ez a siker az addigiakon felül további évi 8 millió dollárt hoz neki. Ám csak 1992 végéig már 11 mil­liót keresett, s ezzel ő lett a ha­todik a Forbes magazin férfi sportmilliomos listáján Mi­chael Jordán, Ev-mder Holy­field, Ayrton 5. na, Nigel Mansell és Arnold Palmer mö­gött. Idén Agassi már át is vál­tott a kocsiról repülőre - ma­gángépének személyes hívó­jele van: n792aa, emlékeztetve első wimbledoni bajnoksá­gának hónapjára és évére. Focigála Dorozsmán Jöjjön ki Dorozsmára, egy jó focigálára! Aki még nem csömörlött meg a focitól, s va­sárnap délután kilátogat a do­rozsmai sporttelepre, nem vá­laszt rossz programot magának és családjának. A 70-es és 80­as évek helyi sztárjai ugyanis fél 5-től nosztalgia-mérkőzé­sen fogadják a hasonló korú, kőkeménységéről messze föl­dön híres, sándorfalviak csapa­tát. Hogy kiknek tapsolhat a nagyérdemű? Az egyik oldalon a Fradi-szerelésben játszó Mi­hálffy, Ottlik, Gábor, Takács, Csomor, Tutrai, Ábrahám, Ök­rös és természetesen a Farkas rokonság (még ma is milyen jó csengő nevek!) által alkotott csapatnak szurkolhatnak az ér­deklődők. A másik térfélen, „az itt a labda, hol a labda" taktikát választó, feltehetően magasszinten előadott fociegy­veleget bemutató, állítólag (nem oxigénhiánytól) lila szín­ben pompázó Barna, Kiss Z., Kanász, Bitó nevével fémjel­zett sándorfalvi labdaművé­szeknek tapsolhat a nagyérde­mű, miközben bátran dicsér­heti majd az NB Ill-at is meg­járt stpmestereket. A játékosok - akiket 3 órára várnak az öltözőbe - bővebb információt a 361-487-es tele­fonszámon, Gábor Antaltól kaphatnak. Természetesen hű­tött sörről, üdítőről, forró virs­liről, valamint napsütésről is gondoskodnak majd a rende­zők. Bokor

Next

/
Thumbnails
Contents