Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-23 / 144. szám
IV. GAZDASÁGI MELLÉKLET ioi sgfllK SZERDA, 1993. JÚN. 23. Fotó: Gyenes Kálmán Fénysorompóval védve. Gyorsított kamionforgalom. A teherfuvarozásra a víziót lenne a legolcsóbb, de annak infrastruktúrájáról nemigen beszélhetünk, parti csatlakozási pontjai nincsenek. A közút behálózza az országot, elvileg tehát mindenhová szállíthat, de környezetszennyező és drága. A vasút kevésbé ártalmas élőhelyünkre és roppant olcsó - még ha nem is vezet sínpár minden településre. Ez utóbbi két szállítási rendszer előnyeit kombinálva találtak fel egy olyan módot, amellyel most kísérleteznek a vasutasok. A MÁV már évek óta próbálja bevezetni az úgynevezett Huckepack rendszert, amely tőlünk nyugatabbra régen elfogadott szállítást jelent. Hétköznapi vasúti vagonok - kicsiny átalakítással - „lábon" továbbítják a kaminok és a teherautók nyerges vontatóit a kívánt célállomásra. Még ettől is korszerűbb a cserefelépítményes rendszer, amelyben a gépjármű alváza sem utazik,, csak mintegy konténer-módon továbbítják a teherrel megrakott „dobozokat". Mindkét lehetőség viszonylag olcsón működtethető, viszont jelentős beruházást igényel. Emiatt persze a magyar vasútnak egyikre sem volt pénze, így mindössze egyetlen helyen, a budapesti józsefvárosi pályaudvaron rendezkedtek be a Huckepack-forgalomra, még 1992-ben. A Bréma-Hamburg felé közlekedő ilyen felszereltségű irányvonatok azonban a teherszállításnak csak elenyésző hányadát jelentették, ami a közúti fuvarozás felkészületlenségével is magyarázható. Emiatt a MÁV tavaly nyáron felkészült a Rola szállítási rendszerre. Ez azt jelenti, hogy komplett járművek (kamionok) saját kerekeiken felmennek a vagonokra, majd az őket tartalmazó szerelvény meg sem áll a célállomásig. Ez a "gördülő országút" viszonylag drága vagonokat kíván, és a sofőrök a vonathoz kapcsolt kényelmes hálófülkékben utaznak. Azaz, megérkezéskor a pilóták kipihent állapotban rögtön volán mögé ülhetnek, nincs tehát kieső idő a kötelező pihenő miatt. Előnye még e rendszernek, hogy a közúttól olcsóbb, s rá nem vonatkozik a nyugati országokban elrendelt hét végi kamion-stop. Az osztrák segítséggel megvalósított próbaüzem jól vizsgázott, így az elmúlt ősszel már Szegedről is indultak irányvonatok. A kísérlet során Szeged és az ausztriaiWels között közlekedett a gördülő országút, kihasználtsága 90 százalék fölött volt. Mindezek alapján e szállítási mód csatát nyert. Szegedről május 23. óta naponta 4 pár szerelvény hozza-viszi a kamionokat az osztrák kisváros felé. A kijelölt közúti határátkelőhelyeken (Röszke, Nagylak, Gyula, Ártánd) még 2 órával az indulás előtt is lehet jelentkezni. Egy út 51 ezer forintba kerül, visszfuvarral együtt 91 ezer. A MÁV szerint ez Igy körülbelül 25 százalékkal olcsóbb a közúti fuvarozásnál. Ráadásul sokkal rövidebb a várakozás a határátkelőknél. A rendszer előnyeit felismerve a Szeged-Dorozsma fogadóhely kialakítására 110 millió forintot bocsátott a kormány a vasút rendelkezésére. Ennek segítségével a jelenleg Szeged-Tisza pályaudvaron lévő terminál július végén átköltözhet Dorozsmára. A további 150 millióból elindulhat a saját (azaz magyar) Rolakocsik gyártása ez év végén. S ha a MÁV megkapná a kért újabb 500 milliót, akkor jövőre Dorozsma fejlesztésére és komplett hazai Rola-szerelvényre is gondolhatnának. Magyarország útjain tavaly 720 ezer kamion haladt át. A most indított 4 vonatpár e számot 60 ezerrel csökkenti. A tervezett fejlesztés legalább ennek duplájával mentesíthetné útjainkat az egyre elviselhetetlenebb kamionforgalom alól. Vass István Péter MNB-valutaárfolyamok Pénznem vételi közép eladási árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 1.14,65 136,05 137,45 Ausztrál dollár 61,42 62,04 62,66 Belga frank (ÍIM) 261,72 64,05 266,38 Dán korona 14.0.1 14,16 14,29 Finn márka 15,95 16,15 16,35 Francia frank 15,98 16,12 16,26 Görög drachma (100) .19,48 39,90 40,32 Holland forint 47,87 48„M) 48,73 Ir font 1.11,11 1.12,41 133,71 Japán yen (100) 82,11 82,71 8.1,31 Kanadai dollár 71,16 71,86 72,56 Kuvaiti dinár 301,00 303,75 306,50 Német márka 53,69 54,17 54,65 Norvég korona 12,72 12,84 12.% Olasz líra (1000) 59,10 59,74 60,38 Osztrák schilling (100) 763„!8 770,18 776,98 Portugál escudo (100) 56,48 57,03 57,58 Spanyol peseta (100) 70,13 70,89 71.65 Svájci frank 60,16 60.70 61,24 Svéd korona 11,95 12,08 12,21 USA-dollár 90,74 91,52 92,30 F.CU (Közös Piac) 105,25 106,23 107,21 MNB-devizaárfolyamok Devizanem vételi közép eladási árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 135,38 135,73 136,08 Ausztrál dollár 62,25 62,40 62,55 Belga frank (100) 263,14 263,72 264,30 Dán korona 14,14 14,17 14,20 Finn márka 16,10 16,15 16,20 Francia frank 16,08 16,12 16,16 Holland forint 48,18 48,29 48,40 Ir font 131,92 132,24 132,56 Japán yen (100) 82,10 82,25 82,40 Kanadai dollár 71,72 71,89 72,06 Kuvaiti dinár 302,92 303,61 304,30 Német márka 54,08 54,20 54,32 Norvég korona 12,81 12,84 12,87 Olasz líra (1000) 59,50 59,75 59,91 Osztrák schilling (100) 768,62 770,32 772,02 Portugál escudo (1(N)) 56,83 56,97 57,11 Spanvol peseta (100) 70,70 70,89 71,08 Svájci frank 60,76 60,90 61,04 Svéd korona 12,07 12,10 12,13 Tr.es cl.rubel 27,43 27,50 27,57 USA-dollár 91,43 91,63 91,83 ECU (Közös Piac) 105,86 106,11 106,36 AZ 1%-OT SZERKESZTETTE: KOVÁCS ANDRÁS Világbanki beruházások A Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD), közismert nevén: a Világbank, az ENSZ szakosított pénzügyi szervezete, 1945-ben alakult, és jelenleg 176 ország a tagja. A Világbank célkitűzése a világ kevésbé fejlett országai gazdasági fejlődésének elősegítése. Ennek érdekében a nemzetközi pénzpiacokon felvett kölcsönökből hosszúlejáratú hiteleket nyújt a fejlődő Qfszáook kiemelt gazdaságfejlesztési programjainak támogatására. E programok gondosan kiválasztott, előkészített beruházások, amelyek az adott ország gazdaságának fejlődésén túl ahhoz is hozzájárulnak, hogy az ország képes legyen a kölcsön visszafizetésére. A Világbank évenként 1415 milliárd dollár hitelt nyújt a fejlődő országoknak, zömében ipari, mezőgazdasági és infrastrukturális fejlesztésekre, illetve újabb szerkezetátalakító programokra. Magyarország 1982-ben csatlakozott a Világbankhoz. Ez a csatlakozás egyrészt új hitelfelvétel-lehetőségeket teremtett Magyarország számára, másrészt lehetővé vált, hogy a magyar vállalatok részt vehessenek a Világbank által finanszírozott beruházások megvalósításában. A megvalósításhoz kapcsolódó üzleteket a Világbank által előírt beszerzési eljárás útján (általában nemzetközi versenytárgyalás útján) lehet elnyerni. Magyarország ez ideig 151 millió USD-t exportált világbanki beruházásokhoz. Összehasonlításként a nagyságrendre vonatkozóan egy NGKM-től származó adat: 199i-ben honfitársaink közel 300 millió USD-t költöttek el személygépkocsi-vásárlásra külföldön. A Világbank tevékenységéről, a Világbank-tagságból adódó üzleti lehetőségekről, a Világbank által finanszírozott programokról és a Világbank által előírt beszerzési szabályokról információ kamaránknál beszerezhető. A 176 Világbank-tagország beruházásairól, az egyes országok hitelkérelmeinek fázisairól a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. Különleges Kereskedelmi Műveletek Főosztálya ad információt. Reklámmenedzserek A Dél-magyarországi Kereskedelmi és Iparkamara a régió markeling szakemberei részére lehetőséget kíván teremteni szakmai továbbfejlődésre tanfolyamok, szakmai napok megrendezésével. Ennek keretében a DmKIK az Idegenforgalmi Továbbképző Csongrád Megyei Képviseletével közösen reklámmenedzser felsőfokú szakképesítést nyújtó tanfolyamot indít 1993 szeptemberében. Kamarai hírek fldK1K Aeres** etikett, protokoll és vezetési ismeretek tanulmányozására is. A hallgatók a tanfolyam révén betekintést nyerhetnek a régió reklámvilágába, megismerkedhetnek a főváros, illetve a régió jelentősebb reklámi '' — — •'„„»<„-. , | VI- • Késik az EFTA-megállapodás Az immár többéves hagyománnyal rendelkező tanfolyamon a hallgatók az elméleti reklámismeretek mellett gyakorlati képzésben is részesülnek. A két fél évet átfogó kurzus lehetőséget nyújt a piackutatás, a vállalkozási ismeretek, reklámszociológia, reklámesztétika. reklámpszichológia, marketingkommunikáció, a reklámjog, reklámetika szaktantárgyak oktatása mellett az Mint arról már korábban a sajtó hírt adott, Magyarország megállapodást kötött az Európai Szabadkereskedelmi Társulással (EFTA), melynek tagországai: Ausztria, Finnország, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svédország és Svájc. A társulási megállapodás értelmében az EFTA-államok és Magyarország fokozatosan, egy legkésőbb 2003. június 30ával végződő átmeneti időszak alatt szabadkereskedelmi övezetet hoznak létre, melynek célja kereskedelmünk bővítése, gazdasági kapcsolataik harmonikus fejlődése, a termelékenység és pénzügyi stabilitás fokozása. A kereskedelmi kapcsolatok bővítése érdekében fokozatosan lebontják a kereskedelmi korlátokat. Az EFTA - eltérően az EKval kötött megállapodástól elsősorban ipari termékekre koncentrált, így a mezőgazdasági kereskedelem feltételeinek javításáról mind a hat országgal kétoldalú megegyezést kellett kötni. Az ipari termékek vonatkozásában - a kivételektől eltekintve - a zásában viszont az új megállapodás lesz a mérvadó. Az EFTA-Magyarország közti megállapodást a magyar parlament jóváhagyta, a többi ország esetében azonban késik a ratifikálás, így a korábban jelzett ez év július 1-jei hatálybalépés nem biztosítható. Erre leghamarabb - az NGKM szakértői szerint - ez év őszén kerülhet sor. A megállapodás közlönyben való megjelentetésével is meg kell várni ezt az időpontot. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás Katona Ildikó szervezőnél: Dél-magyarországi Kereskedelmi és Iparkamara (Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4. Tel.: 62/321-343, 321-512, fax: 62/324-194). Üzleti ajánlatok szerződő felek vállalták, hogy új importvámokat nem vezetnek be, a meglévőket pedig egy elfogadott ütemterv szerint fokozatosan csökkentik, majd megszüntetik. A Magyarországról származó ipari termékek esetében általában a teljes export mintegy 85 százaléka, az egyezmény életbelépésétől vám- és más kereskedelmi korlátozások nélkül juthat be az EFTA-országokba. a többi termék esetében fokozatosan nullára csökkennek a vámok 1997. január 1-jéig. A magyar vámok a megállapodás életbelépésekor, árucsoporttól függően, az alapvám egyharmadára, kétharmadára csökkennek első lépésben, a fokozatos leépítést 1995. január l-jétől legkésőbb 2001. január 1-jéig kell megvalósítanunk. A Magyarország és Finnország között 1974-ben aláírt finn-magyar megállapodás értelmében az ipari termékek vámmentessége továbbra is érvényben marad, a mezőgazdasági termékek vonatkoHolland gépgyártó vállalat magyar beszállítókat keres a következő termékféleségek szállítására: ipari fém- és kapcsolószekrények, hegesztett fémvázak, mechanikus rész' tS. ..^h — X — .XlíA egysege*, p.. iC-JCS.v.gva:---. valamint megmunkált alumíniumöntvények. cs0686 Női ruházatot gyártó olasz kisvállalkozók keresnek megbízottat, személyeket, vagy vállalkozásokat, amelyek vásárolnának a termékeikből. A termelők megfelelő kapacitással rendelkeznek, és kellő rugalmassággal tudnak kínálni magas divatértékű női ruházatot a magyar piac számára megfelelő árakon. cs0687 Svájci cég alumínium nyílászárókat, homlokzatokat stb. (pl. ablak, üvegezett és üvegezetlen kivitelben is) gyártó magyar cégben kíván - egyelőre - kisebbségi részesedést vásárolni, de többségire vonatkozó opcióval. cs0688 Holland cég érdeklődik fűrészelt akác, tölgy, bükk és fehér bükkfa iránt. Fűrészüzemek és exportőrök jelentkezését kéri.cs0689 Holland cég magyar cementtermelőkkel keres kapcsolatot. Ugyanez a cég magyar nagykereskedelmi vállalatokkal és áruházi láncokkal is kapcsolatba lépne kölcsönösen export- és importügyletek létrehozására. cs0690 Izraeli kereskedelmi vállalat, amely élelmiszerek, ruházati termékek és háztartási cikkek exportjával és importjával foglalkozik, magyarországi képviseletet keres, ugyanakkor vállalná magyar cégek képviseletét Izraelben. ."",069! Német cég, amely személyés tehergépkocsik vizsgálatánál használatos technikai gyártmányok előállítására szakosodott, termékeinek magyarországi értékesítéséhez partnert és a későbbiekben képviselőt keres. cs0692 Svájci cég, amely virágüzletek számára használati tárgyakat szerez be, keres üveg és kerámia virágtartó edényeket, valamint vas dísz virágállványokat. cs0693 Német gépgyártó vállalat partnert keres műszaki kooperációhoz, acélszerkezetek gyártására, betonkészítő gépekhez és felszerelésekhez. (Egyebek mellett zsaluzás és formázás lakások, középületek és ipari létesítmények építésére.) cs0694 Német cég képviselőt keres famegmunkáló-gépek és szerszámok magyarországi értékesítésére. cs0695 A partnerkereső cégek címei, prospektusai, díjtétel ellenében, a kódszámra történő hivatkozással a Dél-magyarországi Kereskedelmi és Iparkamaránál beszerezhetők (6721 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4. Tel.: 321-343, 321-512).