Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-23 / 144. szám

SZERDA, 1993. JÚN. 23. GAZDASÁG 13 Fotó: Schmidt Andrea A leggyengébb láncszem Gondolatok az agrárgazdaságról A privatizáció kétségtelen célja - melynek a nyugati országokban már realitása van - a tulajdon és a tulajdonos egyesítése. Miközben a politikusok ezen fáradoznak, hívatlanul beszűrődik igen sok társadalmi - gazdasági - természeti negatív jelenség is. Súlyosbítja a mezőgazdaság helyzetét az aszály, járványok, agrárolló (agrárprés), amortizálódott technika, munkanélküliség, infláció, magas kamat, embargó. Nem véletlen, hogy az elmúlt év őszén Kupa Mihály akkori miniszter imígyen szólt egy tanácskozáson a mezőgazdasági dolgozókhoz: „Uraim, az istenért, kérem, vessenek!" A Falurádió tele van aggódó nyilatkozatokkal. Jobb esetben Tiborc panasza, rosszabb esetben gazdasági siralomházi hangképek villannak fel. Valóban nagy kérdés, hogyan alakul ki az ideálisoptimális mágyar családi gazdaság. A különböző pártok 1990-ben néhány évet jósoltak ehhez, ma már 10—15 évnél tartanak. A nadrágszíjparcellák A helyenkénti nadrágszíjparcellák biztos nem jelenthetnek hatékony megoldást. A Pénzügykutató Rt. vezetői és munkatársai a napokban foglalkoztak a népgazdaság, ezen belül a mezőgazdaság helyzetével. Miután kijelentették, hogy az ország gazdasága nem állt rá az új működési pályára nem haboztak sietve hozzátenni, hogy a gazdaságban a mezőgazdaság a leggyengébb láncszem. Hogyan ítélhető meg a kutatóintézet állításának objektivitása és igazsága? Annál is inkább, mert ma a nyugat-európai családi gazdaságok száma gyorsan csökken, ugyanakkor területük 10 évenként megduplázódik. Jelenleg átlagban 40-50 hektár a területük. A dán mezőgazdasági szaktanácsadó-szolgálat szerint egy 100 hektáros gazdaság követelmény-minimuma: 50 tonna gabona hektáronként, 5 ezer liter évi tejhozam tehenenként, 17 felnevelt malac évente kocánként. Hazánkban jelenleg a földművelésügyi tárca irányelvei szerint 30 hektár a családi birtokméret alsó határa. Ekkora területen ma 750 ezer forint bruttó jövedelem érhető el. Természetesen ennek az eléréséhez szükségeltetik legalább tízmillió forintos nagyságrendben tőke is. 1990-ben Torgyán József vázolta, hogyha a föld magánkézbe kerül, egy csapásra olcsóbbak lesznek az élelmiszerek, mert a tsz-elnök, gépkocsivezető, a titkárnő és az éjjeliőr bére nem jelentkezik költségként. Sőt az iparból felszabaduló munkanélkülieket felszívja majd a privatizálódó mezőgazdaság. A jóhiszemű vajákolásban csupán az a szépséghiba, hogy jelenleg 160 ezer munkanélküli lett a mezőgazdaságban és emelkednek az élelmiszerárak. AzOECD megítélése Az utóbbi 1-2 évtizedben a „kolhozrendszer" dacára, a volt szocialista országok közül hazánk élt leghamarabb és leghatékonyabban a nyugatról behozható fejlett agrotechnikával. A növénytermesztésben a különböző termelési rendszerek, az állattenyésztésben a szakosított telepek és technológiák, a gépesítésben pedig a korszerű erő- és munkagépek importja forradalmasította a termelést. Azt hiszem, elsősorban ennek és a háztáji gazdaságok integrációjának köszönhető, hogy az OECD (Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete) most készülő tanulmányában - amely a magyar mezőgazdaság átalakulásának legfontosabb kérdéseit elemzi - kiemeli: A magyar mezőgazdaság vetekszik a világon a* legversenyképesebb újzélandi és ausztráliai agrártermeléssel, mivel nálunk a támogatottság szintje igen alacsony. Míg Svájcban, illetve Ausztriában 80-85 százalékos, az EK tagországaiban 50-60 százalékos támogatást élvez az agrárgazdaság, addig ez az arány hazánkban mindössze 6-8 százalék. Azt hiszem, ehhez a megállapításhoz nem szükséges kommentárt fűzni. A paraszt megalázása Csak nálunk fordul elő, hogyha az egyéni gazda vagy .^szövetkezet, leadja hízómarháját, vagy beszállítja a tejet a felvásárlónak - csak hetek, hónapok múlva kapja meg érte a pénzt. Ez a jelenség a-paraszti munka megalázasa, kiszolgáltatottsága és presztízsének példátlan semmibevevése. A jelenlegi európai piacon is alig elviselhető a magyar mezőgazdaság helyzete. Mihály Zoltán MDF-es országgyűlési képviselő - igen karakteresen - a napokban a következőket nyilatkozta: „A volt Szovjetunió összeomlása nyilvánvalóan romba döntötte keleti piacainkat. NyugatEurópa kereskedelmi előretörése a FÁK-országok területén annyira erőszakos, arrogáns és inkorrekt, hogy erre a kelet-európai országok nem számítottak." Van tehát a magyar mezőgazdaságnak elég gondja, baja. A kérdés az, hogyan lehetne olyan privatizáció, amely legalább jobban működtet, és csak olyan terhek kellenének, amelyek az összes körülményt figyelembe véve hordozhatóak. Ugyanis az ország csak a terhek hordozásától működhet. Viszont azt is tudjuk, hogy egy lánc teherbíró képességét a leggyengébb láncszem határozza meg. Bálint János • Kistermelői zsebhez mérten hatalmas a summa, de csak töredéke a robot bére, a többit nekik ki kellett fizetniök, hogy a csirkék fölnevelődhessenek. Sípos Mihály ott volt azon a bizonyos egyeztető tárgyaláson, amelyen a hitelezők megszavazták a fölszámolást. Többrendbéli fájdalma támadt már egyezkedés közben. Azt megérti, hogy a piacgazdaságban veszíteni is lehet, ahhoz pedig hozzászokott, ha valaki veszít, akkor először a kistermelő bukik, de hivatkozási alapként akkor tudná elfogadni, ha beleláthattak volna a vállalat kasszájába. Úgy véli, Nyugaton meggyőződhet bárki arról, van-e a fizetésre fedezete a vállalatnak, nálunk azonban senki nem engedné ezt meg. Február 2-án, gyertyaszentelő napján vitték el a hatéves együttműködés legerősebb szállítmányát, és február 16-án tudták meg, hogy öncsődöt jelentett a gyár. Meggyőződésük, gyáron belül jóval előbb tudták már, mi várható, ezt a szállítmányt tisztesség esetén már átvenniök se lett volna szabad. Kaptak is számlát, tételes fölsorolással, ahogy szokták küldeni, de most legfölülre ezt írták: átutalva nincs! Ebből a kurta mondatból tudták meg, nagy itt a baj. Hallotta az egyeztető tárgyaláson, az igazgató szívesen fizetett volna, de a részvénytársaság tagjai nem járultak hozzá. Szavaztak, két nagy hitelező, az adóhivatal és a társadalombiztosítás nem sza• Átutalva nincs Csirkecsőd Sajnos, rendszer lett abból, hogy a korábbi nagyhírű vállalatok kártyavárként omlanak össze. Megszerveződött a szentesi Barnevál annak idején, hatalmas integrátori hálózattal, miután kiderült, a nagyüzemi csirketeiepek nem győzik ellátni alapanyaggal, és most összeomlott az egész. Földrengéssel ér föl egy ilyen csőd, vele süllyednek más cégek is, de az biztos, a hátországként megszervezett kistermelői hálózatot nagyon megremegteti. Nem szólunk most arról, hogy a gyárban dolgozók is kárát látják, mert utcára akkor kerülnek, amikor a legkevesebb az esélyük új munkahely találására, de nekik mégiscsak ad a törvény végkielégítést. Tudjuk jól, nesze semmi, fogd meg jól ez is, de a „beintegrált" kistermelő nehezen lép még egyet. Van közöttük olyan is, aki kölcsönt vett föl a csibenevelés beindítására, ennélfogva már árverezik a házát. Kálmán Dezső és Sípos Mihály Zsombón nevelte a baromfit és Szentesre szállította. Az utolsó fordulónál szaladt be a madzag, de ez 222 ezer forintot jelent nekik. Tartanak tőle, ez a pénz örökre elúszott. vazta meg a további haladékot, ezzel el is dőlt a sorsuk. Biztosan igaza van mindkettőnek, hiszen a korábbi ígéretek is ígéretek maradtak, és hatalmas összegekről van szó, de ne vegyük rossz néven, ha Síposék szíve nem az adóhivatalért fáj, és nem is a számukra megfoghatatlan társadalombiztosításért. Ha az ő eszükkel próbál gondolkodni, azt mondja, egészen biztosan nem kapják meg a pénzüket, mert a vállalat összes vagyonának legalább két és fél szeresét teszi ki az adósság. Ebből pedig azt a következtetést vonja le, a bankoknak régesrégen látniok kellett volna, feneketlen zsák a vállalat, ebbe több pénzt tenni nem szabad. Bundát gyanít mindenképpen a dolog mögött, ha a csőd szélén álló cég még' mindig kapta a súlyos hiteleket. A kistermelő saját kárán naponta tapasztalja, a kormány mezőgazdasági politikája már régen csődöt mondott, de a csődnek nem lenne szabad alulról építkeznie. Nem a legkisebb tűrési százalékkal rendelkezők bőrére kellene játszania se a kormánynak, se a korábbi kormány által agyondédelgetett vállalatoknak. Erősen kárhoztatja a részvénytársaságot, amiért az öncsőd bejelentése utáni 90 nap alatt nem rendezték az adóslista hatodik helyén szereplő kistermelők tételeit; neheztel az adóhivatalra és a társadalombiztosításra is, mert nem volt hajlandó megszavazni az újabb egyhónapos határidőt, de a lehető legrosszabb véleménye a bankokról van: miért nem látták, amit kötelességük lett volna előre látni? Azt az egyszerű tényt, hogy a fedezetként számba jöhető vállalati vagyon értékét többszörösen meghaladta már a tartozások összege! Mert biztosra veszi most is, aki ezt a súlyos vétket elkövette, annak a haja szála se görbül meg. Kínálkozna a lehetőség, fogjanak össze a kistermelők a mindenféle szélhámiák és nagyüzemi balesetek ellen, de voltaképpen nem tudják, kik ellen is kellene összefogniok. És azt se, hogyan fogjanak össze? Vigyék el a több ezer csirkét a Parlament elé, és engedjék rá a kormány nyakára? Kabarénak nagy lenne, haszna viszont semmi. Ember által megfontoltan elkövetett jégverésnek tudják fölfogni ezt is, mint az összes eddigi meg ezutáni lóvátevéseket. Horváth Dezső vevő A búzatermelők még ingadoznak Tráser Ferenc igazgató és munkatársai elmondták, 20 ezer tonnára kötöttek szerződést, zömmel áprilisban, amikor még biztatóak voltak a terméskilátások. Most lehetőségük nyílt újabb 20-25 ezer tonna, tőzsdei minőségű kenyérgabona megvásárlására, tonnánként 7200 forintos alapiáron, fuvartérítéssel, azonnali fizetéssel. A szerződött tételeket Szegeden és Hódmezővásárhelyen tudják fogadni, Makón nem. A privatizáció ott már előrébb tart. E változások következménye, hogy takarmánygabonát nem kívánnak venni, csak malmit. A felesleges szállítási költség elkerülése érdekében célszerű a gabonások laborjában előmi nősítpst .végeztetni. Egy íf&fakuló, hitelekkel leterhelt cég aligha kap a felvásárlásra banki hitelt, itt is más megoldást találtak. Annyit árultak el róla, hogy a háttérben maradó finanszírozó magának biztosít így gabonát és tárolóteret, s a vállalattal is üzleti jellegű a kapicsolata. A nyíltszíni termelői fogadtatás igen hűvös volt. Egyikük megfogalmazása szerint a mostani, feltételezésük szerint keresleti piacnak 760-800 forintos ár felelne meg. A pitvarosi Betkó Jánost már keresték meg ilyen árajánlattal. A már megkötött szerződések tulajdonosainak, már kevesebb a manőverezési lehetőségük. Az aszály és a vetésterület tizedét érintő szélvihar és jégverés miatt várhatóan több gazdaság akadályközlésben jelzi, hogy csak részteljesítést vállal. Nyílt titok, hogy ilyenkor a másnak drágábban eladott tétel is megfér a terméskiesés rovatban. A várakozások és lehetőségek igen különbözőek, a GMV pillanatnyilag eddig tud nyújtózkodni, s szerinte így is hozzájuthat a kellő mennyiséghez. A veszteségeket és minőségromlást is bekalkulálok szerint az jár jobban, aki kivár, s egy felfelé mozduló árnál dobja piacra áruját. Bár az export és a takarmányfölhasználás nehezen becsülhető nagyságrendje is okozhat mindkét irányban kilengést, adott esetben a húshoz hasonló relatív túlkínálatot is. A gabonaforgalmi vállalat privatizációja és az elhúzódó aszály két olyan momentum, melyet ha figyelembe veszünk, akkor nehezen bocsátkozhatunk jóslatokba: vajon mi lesz a környékünkön termő kenyérnekvaló sorsa. E kérdéskör kölcsönös kifürkészésének terepe volt tegnap a gabonások központja, ahol a cég konkrét javaslatokkal is előrukkolt. Az itt résztvett termelők közül többnek az volt a véleménye, hogy az árpát követően a jövő hét elején a búza aratását is meg kell kezdeni, s p»ár napra rá kezdődik a dömping. Ilyenkor illik tisztázni - főleg ott, ahol nincs tárolótér -, hogy a kombájnokból leeresztett szemmel mi legyen. Mindenesetre a gabonások egyenként is felkeresik a búzatermelő gazdaságokat, a helyszínen a kompromisszum számtalan formája kialakulhat. Végülis az azonnal fizetés sem akármilyen érv. Sokak szerint képtelenség a mostani szerződéskötés, hisz nem tudni, hogy a most zajló privatizáció révén az új tulajdonosok szándéka mi lesz. Erre a válasz az, hogy ilyen alapon vetni se lett volna szabad a „nemtudom ki" földjébe. Tráser úr biztosra veszi, hogy a nekik szükséges búzát megkapják, ha nem a közelben, akkor egy kicsit távolabb kereskednek. Egyébként a privatizáció május közepén lezárult első fordulójában elkelt egységek új tulajdonosaival is csak a napokban írják alá a szerződéseket. A július 12-én lezáruló pályázat nyomán - melyben akkora falatok is vannak, mint az Izabella malom és a Szentesi Erőtakarmánygyár is további hetek telnek el, mlg tisztázódik az új felállás. A privatizáció időzítése „mesteri", még ha rá is lehet fogni, hogy a körülmények alakulása hozta így. T. Sz. I. Megbecsült „élet" Az ősszel 58 ezer hektáron vetettek megyénkben búzát, ami az egy évvel korábbi mélypontot 8 ezer hektárral haladja meg. Az egy hónappal ezelőtti termésbecslés még 3,8 tonnás átlaggal számolt. Az aszály azonban közbeszólt, s nem kevés az esély, hogy a tavalyi, hektáronkénti 3,3 tonnás negatív rekordot sikerül beállítani. Sok kalászban megszorult a szem, így a minőséggel is akadhatnak gondok. A bizonytalansági tényezőket szaporítja még, hogy a terület egytizedén pusztított vihar. A magángazdaságok vetésterülete 8 ezer hektár, ennek fényében érdekes információ, hogy egy-két kivételtől eltekintve nem szerződtek a GMV-vel. Ami nem meglepő, ha arra gondolunk, hogy a kis tételek fogadásának, elkülönítésének hiányoznak a technikai feltételei. A feltehetően 200 ezer tonnát megközelítő termésmennyiség zöme - az eddigi arányoknek megfelelően - egyébként is takarmány lesz, vagy exportra szállítják. Kistermelőknél a saját felhasználás aránya jelentős lehet. Kellően csoportosulva, esélyük lehet arra is, hogy . -/ámtalan felvásárló cég egyike megvegye a felkínált portékájukat.