Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-19 / 141. szám
6 HAZAI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993, JÚN. 19. Film Az Európa nagy dobás Nekem speciel borsódzik már a hátam, ha meghallom, hogy valaki rákezd európázni, mert ez olyan mindenre jó kifejezés lett. Ezek után nem sok jót vártam az Európa című filmtől, félő volt, hogy beértelmeznek valamit; a rendező neve, Lars van Trier se árulkodott valami nagy dobásról. De már az első néhány percben kiderült, hogy az a buta előítélet ezúttal nem az én malmomra hajtotta a vizet. Hosszú perceken keresztül egy Európába futó sínpár fölött rohan a kamera és egy erősen meditatív szövegben teljesen elmerülhetünk abban a tényben, hogy Európába tartunk. ^ Megérkezünk Németországba egy amerikai német társaságában Az idő; 1945, közvetlenül a háború vége után. A férfi munkát keres, azzal a céllal jött vissza, hogy segítsen a talpra állásban, ha már a háborúból nem vette ki a részét. Hálókocsi! lauz lesz, s a Farkasemberek többször is megpróbálják beszervezni. De mindez csak a felszín, a váz, a film olyannyira különös, hogy az előbb említett részletezés teljesen elmerül, eltűnik a film csontváza. Ami megint csak izgatóan érdekessé teszi a dolgok alakulását, hogy az a hang. amely a sínek fölött futva eldiskurált velünk, a film további részében is megmarad, mint narrátor. De nem akármilyen narrátor. Nem elbeszél, nem is olyan mindentudó narrátor, egészen más, erre talán még nem is találtak jó kifejezést. Folynak az események, s a narrátor folyton közbeszól, megmondja, hogy ha tízig elszámol, mi fog történni a főszereplővel. Még a halál pontos pillanatát is előre tudja. Nagyon érdekes film, nem lehet kihagyni, az elmúlt évek legjobb alkotásai között van a helye, de már ismerhetjük jól a díjazások minőségi szempontjait. Podmaniczky Szilárd • A tettes IS éves Postarablók rendőrkézen Bravúros nyomozással néhány óra alatt rendőrkézre kerítették a tatai postarablás tetteseit - közölték a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon pénteken tartott sajtótájékoztatón. Csapó János alezredes, megyei főkapitány-helyettes elmondotta, hogy június 16-án szerdán a délelőtti órákban egy csuklyás fiatalember Tatán a kertvárosi postahivatal női alkalmazottját arra kényszerítette, hogy átadja részére a kasszában lévő 62 ezer forintot. A bátor tisztviselőnő lélekjelenlétének, fellépésének köszönhető, hogy a rabló pánikba esett, és zsákmányát eldobva elmenekült. A rendőrség nagy erőkkei szállt ki a helyszínre; csaknem félszázán vettek részt a bűncselekmény felderítésében. Lezárták a Tatáról kivezető összes utat, tanúkat kerestek, házról házra jártak, és nyomozókutyákat is bevetettek. A gyors akció eredményeként négy és fél óra elmúltával lakásán elfogták a 15 éves K. A. tatai lakost, aki bevallotta, hogy tettestársa is volt, a 29 éves büntetett előéletű K.I. személyében, aki a rablás alatt a posta épülete előtt falazott neki. Kihallgatásuk során más bűncselekményükre is fény derült. Többek között a tavaszszal a Stráda Skála Áruház egyik melléképületében elrejtőztek, majd az üzlet zárása után különféle műszaki cikkeket eltulajdonítottak. Betörtek Tatán egy élelmiszerboltba is. A házkutatás során a rendőrség eddig 700 ezer - egymilió forint értékű lopott árut foglalt le. A két fiatalembert a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatásuk elrendelését. • A SZOTE-n ennél is tovább léptek. Az egyetem Ideg- és Elmegyógyászati Klinikájának 8 osztályán április elején kezdték - elsőként, s egyelőre csak próbaképpen - a külföldön bevált Unit dose rendszerű gyógyszeradagolást. Az új módszerrel két hónap alatt több mint 1 millió forintot takarítottak meg. s tegyük hozzá azonnal, nem úgy, hogy a betegektől vonták el a terápiájukhoz kellő gyógyszereket. A Unit dose alkalmazásának szegedi szorgalmazója, dr. Csukonyi Katalin klinikai gyógyszerész beszélgetésünk alkalmával előbb azt vázolta, miért volt szükség az új gyógyszerrendelési és -elosztási szisztéma kidolgozására. Tekintettel arra, hogy a SZOTE Ideg- és Elmegyógyászati Klinikája elmúlt évi osztott hitelkeretének 72 százaléka gyógyszerfelhasználás volt, s az idei gyógyszerkeret a tavalyihoz képest egyharmadával csökkent, nélkülözhetetlenné vált az új módszer bevezetése. Az új szisztémában a napi gyógyszerelést - a klinikai gyógyszerraktárból - a gyógyszerészek és asszisztensek végzik, az egyéni gyógyszerfelhasználási kartonon szereplő kiírásnak megfelelően, 24 órás adagolásban. Ily módon csak annyi gyógyszer kerül az osztályokra, amennyi valóban indokolt, egyetlen tablettával sem több. Az osztás minden nap a vizit után történik, annak érdekében, hogyha a kezelőorvos változtat a gyógyszeres terápián, akkor a beteg még aznap megkaphassa az újonnan rendelt gyógyszerét. Az eddigi gyakorlattól eltérően tehát megszűnik az osztályokon a gyógyszerek raktározása. De mi történik, ha a beteg nem a „terveknek megfelelően viselkedik", és hirtelen-váratlan az előírtakon kívül más gyógyszerre is szüksége van. Természetesen ezt is megkapja, mert a gyógyszerészek behívható ügyeletet tartanak, s Fotó: Révész Róbert • Takarékosság, klinikák és orvosságok A gyógyszert egészen a betegágyig követik Manapság mindenütt takarékosságra kényszerülnek a kórházakban és klinikákon. A gyógyszerrel is spórolni muszáj anélkül, hogy a beteg szenvedne hiányt. Takarékossági intézkedések már korábban is születtek a fekvőbeteg intézményekben: a gyógyszerek bizonyos köre csak osztályvezetői főorvosi aláírással rendelhető, illetve a széles spektrumú antibiotikumok terápiás alkalmazásához intézetvezetői jóváhagyás szükségeltetik. ott van az osztályokon az életmentő és az osztályvezető orvosok által meghatározott az osztályok profiljának megfelelő - minimális gyógyszerkészlet is, amivel szintén kötelesek elszámolni. A gyógyszernek a betegágyig történő követése, a Unit dose rendszer bevezetésével teljesíthető a tb igénye, miszerint csak a beteg által ténylegesen felhasznált gyógyszer árát kelljen megfizetnie, hiszen a gyógyszerfelhasználási karton segítségével könnyen kiszámítható minden egyes beteg gyógyszerköltsége a klinikán töltött idő alatt. Az új gyógyszeradagolási szisztémát április elején kezdték kipróbálni az Ideg- és Elmegyógyászati Klinika 200 ágyán, s noha a nóvum nem örvend nagy népszerűségnek, a tények azt bizonyítják, hogy nagyon is érdemes lenne kiterjeszteni. A tények pedig azt mondják, hogy áprilisban 700 ezer forinttal, májusban 400 ezer forinttal kevesebb gyógyszer fogyott a kísérleti osztályokon, mint a megelőző év ugyanezen időszakában, annak ellenére, hogy azóta több gyógyszeráremelés volt, s jó néhány új és drága pirula került a gyógyításba. Ahhoz, hogy a SZOTE valamennyi klinikáján bevezessék az Unit dose rendszerű gyógyszerelosztást, létszámfejlesztésre vagy átcsoportosításra lenne szükség. Az új szisztéma ugyanis a gyógyszerészek és a gyógyszertári asszisztensek munkáját sokszorozza meg. Az már számítások kérdése, hogy mennyit lehetne nyerni, néhány státus árán. K. K. MMMMMMI • Aszály és jégverés után mi jöhet még? A kérdés már nem kérdés, amióta megkaptuk a Csongrád Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás jelzését: sáskajárás! A növényzet új „vámszedője", az olasz- vagy fehérnyakú sáska Üllésen a Petőfi dűlő határrészben tömegesen jelent meg. E két centiméternyi nagyságú, ugráló-repkedő, falánk rovar válogatás nélkül megrág mindent útjába kerülő növényt. Látogatásuk után csak levélerek és szárcsonkok maradnak. • Gondozatlan, parlagföld a lakásuk Támad az olaszsáska! E Magyarországon őshonos sáskafaj legelőn, parlagon, lucernában lappangva, a rovarvilágban elvegyülve eddig is jelen volt, de észrevehető károkat nem okozott. Meleg és csapadékban szegény években - mint most - főleg az alföldi homokvidéken szaporodhat el. Ilyenkor vándorösztönétől hajtva portyázó rajokat alkot. Nem könnyű ellene védekezni. Most nyáron a kifejlett példányokat csak gyéríteni lehet, hűvös, hajnali órákban, rágókártevők elleni szerekkel végzett, több termelő által összehangolt permetezéssel. A nőstény sáska augusztus végén rak petét, s a következő év májusában kelnek ki a kis sáskalárvák. A további elszaporodásuk legjobb ellenszere a földek rendbentartása, művelése, a mezsgyék, parlagterületek és gyérfüvű legelők nyárvégi feltörése. A téli lakhelyre lelő sáskautódok csak fiatal lárva korukban puszíthatók el, permetezéssel. Elsősorban a volt Szeged járás területén gazdálkodóknak ajánlott, hogy figyeljék: kertjük alatt van-e már a hívatlan vendég. T. Sz. 1. • Ordítás az ablakbál Kutyavilág - tolerancia nélkül „Ugye, te nem szereted a kutyákat?" - kérdezi kedves egykori iskolatársnöm, akivel ritkán találkozom. Megdöbbenek, hiszen idegen tőlem mindenfajta állatgyűlölet. Kutyasétáltatásról szóló írásaim mégis ilyen nyomot hagytak benne - s a múlt héten kapott telefonok tanúsága szerint másokban is. Akadtak, akik egyenesen kutyaellenes hecckampányról beszéltek. Akkor pedig az írásokban lehet a hiba. Szólaljanak meg hát ők is, a kutyások, a „másik oldal", amely pedig nem is létezik, hiszen mind egy oldalon állunk. Egy szóval sem bántottam az állatokat, egyedül a rendetlen ebtartók ellen szóltak azok a tudósítások, amelyek a közterületfelügyelők legutóbbi ellenőrzéseiről adtak hírt. A szigor nem megalapozatlan, hiszen bárki tucatnyi példát tud olyan esetekből, amikor akár a Széchenyi téri gyep kellős közepén, vagy éppen a gyerekek és fölnőttek által egyaránt használt lakótelepi zöldterület fáinak tövében végeztetik el a kutyuskák szükségét. Ugyancsak elgondolkodtató bizonyos B-né levele (az aláírás helyén csak ennyi szerepel), amelyben a nyugdíjas hölgy arról ír, hogy - miközben kis termetű, kiállításokat is megjárt kutyáját makkosházi lakóhelyén sétáltatta - több inzultus érte. Emeleti ablakokból ordítottak rá, kilátásba helyezve, hogy megrugdossák „a dögöt", valamint őt magát is. Írja még. hogy a futtatásra kijelölt töltésoldalba nem meri vinni kedvencét, mert ő maga is fél az ott szabadon engedett nagytestű kutyáktól. Néhány méterrel arrébb, a garázsok előtt viszont három „nőszemély" az eb megmérgezésére tett ígéretet. A levélíró úgy érzi, egyre nagyobb az ellenségeskedés „kutyások" és „nem kutyások" között. B-né elkeseredése érthető, együttérzünk vele, s valamenynyi kutyatartó társával, aki hozzá hasonlóan tiszteli és védi környezetét - semmiképpen sem szabad őket felelőssé tenni azok miatt, akik fittyet hányva mindenféle szabálynak, azt és ott teszik ebükkel együtt, amit és ahol kedvük tartja. Persze marad még a kérdés: ha már a szabályok ilyen „sarkosan" rendelkeznek, adottak-e a kutyatartás feltételei? A válasz nem lehet egyértelmű; egy kertes házban természetesen igen, lakótelepen viszont már kevésbé. Azt, hogy hol és milyen kutyát tart. mindenkinek magának kell eldöntenie, nem megfeledkezve közvetlen lakókörnyezete, és természetesen az eb érdekeiről. Az ordítozást, fenyegetést viszont semmi sem indokolhatja. Úgy látszik, némely „embertársunkra" - hasonlóan a nagynövésű kutyákhoz ugyancsak rákívánkozna a póráz és a szájkosár... Ny. P. Szájkosár, futtatás, szabályok Szeged város közgyűlése 1992. május 6-án rendelkezett a kutyák tartásáról. Eszerint az ebeket „közterületen, illetve a lakóház közös használatú helyiségeiben, s a ház udvarán" pórázon kell vezetni. Kötelező a szájkosár viselete a következő kutyafajtáknál: terrierek, staffordshire, komondor, dog, doberman, rotweiler, mastino napoletano, német juhász, óriás schnauzer, kuvasz, nagytestű pásztor- és juhászkutyák, sarplanae pásztorkutya, kaukázusi juhász, driand, bonvier. belga juhász (ha valamely kutyafajta nevét pontatlanul írtuk volna, a szakemberektől elnézést kérünk). Tizennégy éven aluli gyermek nem vezethet olyan ebet, amelynél kötelező a szájkosár használata. A kutya tulajdonosa, illetve az eb vezetője köteles az állat által közterületen okozott szenynyeződést azonnal eltávolítani. Tilos ebet beengedni játszótérre, játszószerek, homokozók közelébe. Kutyát szabadon futtatni a következő helyeken lehet: az új Tisza-hídtól északra, a Tisza hullámterén, mindkét oldalon (kivétel az üdülőterület); az árvízi emlékműtől délre a Tisza hullámterén, mindkét oldalon; a kamaralöltésen; a Csongrádi sgt., a körtöltés, valamint a hódmezővásárhelyi vasútvonal által bezárt területen; a körtöltésen; a Cserepes sortól délre eső területen; a piac, illetve a parkoló kivételével a beépített területeken kívüli részeken; a hajóállomás és az új Tisza-híd között, a folyó jobb partja felöli hullámtéren. A szabálysértésért kiszabható bírság mértékéről már többször írtunk. Az idézett rendelkezés bárki számára hozzáférhető a városi közterületfelügyeletnél.