Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-19 / 141. szám
SZOMBAT, 1993. JÚN. 19. • Botrányos beázás Csaba népe a negyediken A csütörtöki csendes, a földeknek áldott eső riadalmat okozott a szegedi Csaba utcában. Féltik a gyermekeket, nehogy áramütés érje őket. A hűtőszekrény és minden elektromos szerkentyű kapcsolója kihúzva, s azt is megtudom, hogy az egyik harmadik emeleti lakásban a néhány hete leragasztott padlószőnyeg (60 ezer forint feletti az ára) melegszik, félő, hogy kigyullad. A lakás, a lépcsőház, a tömbház... ' A lakók eddig, a honvédségen kívül, minden elképzelhető segítségforrást megkerestek. A tűzoltóknak például saját használatra sincs elegendő ponyvájuk... A Csaba utcaiak, ezen ország állampolgárai, jogosan teszik fel a kérdést: vészhelyzetben vajon miért nem vehető igénybe a honvédség segítsége? A beázás a többgyermekes családok számára ugyanis vészhelyzetet jelent. Van, aki már a múlt szombattól, de a legtöbben, le a harmadik és második emeletig most, csütörtöktói szenvednek az égi „áldástól". A két lépcsőházban az 1980-as beköltözéskor (az átadás éve) 27 gyermek élt, most 24-en vannak a fiatalkorúak. A két lépcsőház közös képviselője Nacsa Ferenc és Horváth József. Ottjártamkor ez utóbbi munkában volt, (gy Nacsa Ferenc részletezi helyzetüket: - Felmérésem szerint a 30 családból 4 lKV-bérlő, a többi megvásárolta a lakást. Kilencen a Garanciánál, hatan az AB-nál, hárman a Hungáriánál biztosítottak. Megtörténhet, hogy valamelyik lakó máshol kötött biztosítást. Lakásvásárláskor kötelező volt a biztosítás, van azonban olyan lakónk, akit sajnálatosan, díj nem fizetés miatt, töröltek a biztosítottak listájáról. Nacsa Ferenc talpraesett ember. Végigjárt, kiszámított szinte minden lehetőséget. így szavai százszázalékosan jellemzik azt a bűvös kört, amibe a lakók kerültek: - A három biztosítótársaságot a Garancia koordinálja a mi esetünkben. Tűzoltómunkára, mármint a gyors javításra nem találtam kivitelezőt. A további károk elkerülésére az lKV-t tartom a legjobb megoldásnak. Kivitelezői a legmegbízhatóbbak, műszaki felszereltségük és anyagi hátterük megfelelő biztosítékot jelent számunkra. A műszaki osztály vezetője intézkedett, s két nap alatt megkaptuk a költségvetést. Személyesen arra törekszem, hogy a kivitelező legalább tízéves garanciát vállaljon a tetőjavításra. A valamikori kivitelező és jómagam is 80 százalékos kárt mértem fel. A Garancia Biztosító ügyintézője a benyújtott költségvetést nem tudja elfogadni, csak úgy, ha a saját véleménye és az IKV felmérése közötti különbözetet a lakók vállalják. S Nacsa Ferenc szerint a lakók nem tudják fedezni ezt a különbözetet. A sokgyermekes családok anyagilag nincsenek ebben a helyzetben. A toldozgatás-foltozgatás viszont nem jelent hosszú távú megoldást a tető javítására. Bármely kivitelező csak akkor garantálja a munkálatot, ha az egész 445 négyzetméter felületet felbontja, és teljes mértékben újrafedi. Amíg nincs elfogadott költségvetés, a biztosító nem nyújt előleget. A patthelyzetet a gyors önkormányzati segítség oldhatná fel. A biztosítással nem rendelkező lakók - rádióhírek alapján - benyújtották segélyigényüket. Talán, gyors ügyintézés esetén, itt megtörhető a bűvös kör. Pataki Sándor Fotó: Schmidt Andrea • Lakossági fórumra hivták össze az érintetteket csütörtök délután, a Fő fasori Altalános Iskolába. Amint az negyedórán belül kiderült, szinte kizárólag azok jöttek el, akik továbbra is tiltakoznak a „kisajátítás" ellen. Az időnként igen heves megbeszélésből persze az is kiviláglott, hogy szó sincsen erőszakról, a tömbfeltárás csak akkor valósulhat meg, ha kivétel nélkül minden telektulajdonos átengedi telke végéből azt a bizonyos hat méternyi területet. A Küküllői és a Radnóti utca között húzódna a megnyitandó sáv, amelynek vonalán (egy új utcában) épülhetnének a házak. Az érintett telkek használatát jelenleg építési korlátozás szabályozza. Egy Másodszor is: nem! Az újszegcdiek továbbra sem engednek - nemhogy a negyvennyolcból, de még a hatból sem... Hat méternyi telekrészről kellene lemondania mintegy negyven tulajdonodnak ahhoz, hogy a tömbbelső megnyitásával új építési telkeket alakítsanak ki. telek - egy épület; ha tehát valaki a telke végében új házikót szeretne emelni (például a gyerekeinek) most nem teheti. Építhetne viszont akkor, ha megnyílna a tervezett utca, s telkéből levágnák a hat méteres darabot. Az érdekellentétek igen erősnek bizonyultak csütörtök délután. Voltak, akik egyenesen megélhetésüket tenék függővé a hat méteres földdarabtól (bár ebben lehetett némi túlzás), mások szerint viszont előnyös lenne az utcanyitás. Többen szóvá tették, hogy minek kellett most újra zaklatni az itt lakókat, amikor három éve már elvetették egyszer ezt a tervet. Stifán Sándor, a városrendezési iroda helyettes vezetője válaszképpen elmondta, hogy a terület önkormányzati képviselője javaslatára készült a mostani rendezési terv; a képviselő úr szerint valós igény mutatkozott arra, hogy új épftési telkeket alakítsanak ki (Csillag János betegsége miatt nem tudott megjelenni a fórumon). Az érintettek tehát változatlanul érzékenyek, s nem adják földjüket, amit viszont a jelen korlátozások miatt nem használhatnak szabadon. Érdekes ellentmondás, hogy éppen akkor építhetnének telkükre, ha lemondanának arról a hat méterről - erre viszont nem hajlandók. A rendezési tervről a közgyűlés dönt majd. Ny. P. Akar biztos fedelet? VÁSÁROLJON TATAI CSEREPET! A Tatai Cserépipari Vállalat kínálja hagyományos tetőfedő termékeit az építkezőknek. Termékeink: környezetbarátok, egyszerű kivltelezésűek. Ha olcsón akar építkezni, tólünk vásároljon! Cím: 2890 Tata, Faller Jenő u. 9. Tel.: 34/382-088 Víz, gáz, villany: lezárva? Filmés hang fölvétel tilos! Házak bénulás előtt Az „északiakat" nemcsak a városon végigsöprő vihar tépázta meg az utóbbi időben Egy - magát érthető okokból a nyilvánosság előtt megnevezni nem kívánó - szövetkezeti tag a Csongrádi sugárút végén, az elszigetelés előtt álló tízemeletesek egyikében lakik. Beszélgetésünkre vaskos iratcsomót szed össze. Már a jegyzőkönyv is gyanús Elmondja, hogy több éves gyakorlat az Északi Lakásfenntartó Szövetkezet közgyűlésein a „belépő cédula" kitöltése. Erre nevet, lakcímet kell fölírni, valamint azt, hogy az illető milyen tárgyban kíván fölszólalni. „Ez arra is jó, hogy belefojtsák a szót abba, aki valami kellemetlent kívánna mondani" - mondja a sok közgyűlést megjárt lakó. Emellett a közgyűléseken tilos videokamerát, vagy magnetofont bevinni és működtetni; beszélgetőtársam szerint nyilvánvalóan azért, hogy az ott elhangzottakat később ne lehessen számonkérni. Hozzáteszi még, hogy többen is gyanakvással tekintenek a közgyűlésekről utólag kiadott jegyzőkönyvekre. „Nem bízunk meg azokban sem, akik ezeket elkészítik!" „Számla? Keresse ki maga!" Akármint is forgatják, sehogy sem értik a költségelszámolás bizonyos tételeit: kiadások, bevételek és tartozások százezres összegei röpködnek ide-oda anélkül, hogy a szövetkezeti tag (a vezetőség munkáltatója!) tudná, miről is van szó. Az egyik épület közös képviselője kérte, bocsássák rendelkezésére a ház részletes közüzemi számláit. Egyszer azt a választ kapta, hogy nincsenek épületekre bontott számlák, másszor meg azt, hogy ha akarja, keresse ki maga az irattárból! A közös képviselő — amint az várható volt - elállt eredeti szándékától... Az ultimátumként is értékelhető legutóbbi vezetőségi levél (a közüzemi díjfizetés megtagadásáról) még azt is kilátásba helyezi, hogy az érintett épületekben leállítja a karbantartási és javítási munkákat, „beleértve a felvonókat is", csak az elemi kár elhárítását végzi el. Kollektív büntetés mindenkinek — a nem fizető kisebbség miatt. A közgyűlés lesöpörte... Legutóbb idén áprilisban hívták össze a közgyűlést, ahol előterjesztették a közös költségek megemelésére tett javaslatot. Az összegyűltek viszont lesöpörték az asztalról a tervezetet, mert túlzott mértékűnek, sőt: elviselhetetlennek tartották az új díjakat. Hasonlóképpen vélekedett a szövetkezet gazdálkodását ellenőrző felügyelő bizottság is, amely - a korábbi évek fejbólintó stílusától eltérően - most nemet mondott a tervezetre, és átdolgozásra visszautalta a szövetkezet vezetőinek. Csak egy példa a közös költségek emelkedési ütemére (az egyik válságos helyzetbe került tízemeletesben): tavaly június előtt 1018, utána 1300 volt a befizetendő díj, '93. áprilisában ezt 2500-ra emelték, most pedig már 4055 forintot kérnek tőlük. A lakók érzékenysége érthetőnek látszik... Havi négy és tél A cím ezer forintban értendő: az Északi Lakásszövetkezet egyes tízemeletes épületeiben ennyire rúg az egy lakásra jutó közös szövetkezeti költség összege. Legalábbis a legutóbb előterjesztett változat szerint ezt azonban a szövetkezeti tagok közgyűlése nem fogadta el. Dr. Csorna Lajos, a lakásszövetkezet elnöke arra a jogszabályra hivatkozik, amely lehetővé teszi, hogy a közüzemi díjak fizetését áthárítsák a szövetkezet tagjaira, vagyis a lakókra. Megjegyzi továbbá, hogy törvénysértőnek tartja a közgyűlési határozatot, s annak megsemmisítését a bíróságtól reméli. - A közgyűlésen megjelent kétszáz ember „döntött" a kétezer hétszáz szövetkezeti tag helyett! - mondta az elnök. Nem engedtek szóhoz jutni, így nem mondhattam el, hogy a tagoktól beszedett pénz 85 százaléka közüzemi díjra megy el! Víz-, áram-, csatorna-, szemétszállítási díjat mindenképpen fizetni kell. Egy év alatt a villany 3.50-ről 5.30-ra, a víz 25-ról 34-re, a szemétszállítás 21-ről 29 forintra emelkedett. Ezt tudomásul kell venni, erről nem lehet szavazni, vagy ez ügyben egyezkedni. Nevetséges, hogy a szükséges 47 százalékos emeléssel szemben „30 százalékot tartanak elfogadhatónak." Ez nem alku kérdése. Utoljára tavaly májusban állapították meg a közös költségek mértékét. Dr. Csorna Lajos szerint az újabb emelés elkerülhetetlen. Az elnök arról tájékoztatott, hogy a havonta szükséges, mintegy 4 millió forintos bevétel helyett csak 2 millióval gazdálkodhat. így aztán nem tudja kifizetni a víz- és fútésdíjat. A vízművek és a Szetáv már be is perelte a lakásszövetkezetet, együttesen úgy tízmillió forintot (meg a kamatokat) követelnek az Északitól. - Nem tudok mást tenni, minthogy más épületek fölújítási alapjából fedezem a fizetést megtagadó házak tartozását. Eddig a négyemeletes házak tartották el a sokkal több pénzt igénylő tízemeleteseket. Ennek véget kellett vetni, ezért határoztuk el magunkat a költségemelésre. Tizenegy tízemeletes ház lakóit igen érzékenyen érinti a drágulás. Ha viszont továbbra sem fizetnek, a szövetkezet megtagadja a legnagyobb összegekkel tartozó épületek szolgáltatási számláinak kiegyenlítését. Hogy a szolgáltatók erre miképpen felelnek, nem tudhatom... Most ott tartunk, hogy a szövetkezetet perlik több, mint tízmillió forintra. A kárunk - mindannyiunk kára! - már eddig is óriási, s ha továbbra sem térnek jobb belátásra, csak növekedni fog. Csak a nagyságrendek érzékeltetése végett: az első félév kamatköltsége eléri az 5,7 millió forintot! Az pedig, hogy tilos lenne videózni, egyenesen hazugság. Öt éve minden közgyűlésünkről videó- és magnetofonfölvételt készítünk, bárki nézheti, hallgathatja, s összevetheti a jegyzőkönyvekkel. Ugyancsak nem igaz, hogy titkoljuk a számlákat. Bárki előtt nyitva az ajtónk: eddig legalább ötven szövetkezeti tag nézte át elszámolásainkat anélkül, hogy számszaki hibát találtak volna! A szövetkezet elnökével az ellenőrző bizottság vezetőjének jelenlétében beszélgettünk. Ő azonban a június 26-ára kiírt újabb közgyűlésig nem kívánt nyilatkozni, mert a bizottság még nem ért a vizsgálat végére. Annyi bizonyos, hogy tételenként nézik át a módosított elszámolási javaslatot, s csak a valóban indokolt mértékű költségemeléshez járulnak hozzá. Nyilas Pátei A VÁROS 5 Panelháború az Északiban