Délmagyarország, 1993. május (83. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-22 / 118. szám

6 LAPHISTÓRIA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993. MÁJ. 22. • A Délmagyarország születésnapján Szegedi lapról lapra Lapunk kiadója az 1930-as évek végén az Aradi utca 8. szám alatt A Grünn Orbán griindolta első szegedi nyomda (1801) alapítója halálát követően ez a nemes mesterség fogadott fia, Grünn János kezébe került. Az első szegedi nyomda életében nagy változást jelentett Grünn János (1810-1874) tevékenysége. A latin betűk mellett berendezkedett cirill betűs szövegek szedésére is, sőt német nyelvű nyomtatást is vállalt. A dúsgazdag Schaeffer vaskereskedő lányát vette feleségül (Annát), de édes-keser(ű) kapcsolat fűzte az egyik Béró lányhoz, Königinhez. (Házuk ma is áll az Oskola utcában. Vedres István tervei szerint emelték 1810-ben, és az Alabárdos étterem üzemel földszintjén, ahol bizony sokszor találkozott szerelmével Grünn, ahogy őt nevezte, a Szögedi Zsenivel.) • Grünn János közel tízéves huzavona és küzdelem után megkapta az engedélyt 1847ben az első szegedi lap előállítására, amelynek első száma azonban csak 1849. január 1jén jelent meg Tiszavidéki Újság címmel. Az újságot eleinte a piarista rendet elhagyott Szabó Mihály írta-szerkesztette, aki a szőregi-újszegedi csatáról is informálta olvasóit. E lapnak csak 29 száma jelent meg, és a szegedi piacos napokon kb. 700 példány fogyott el belőle. A Tiszavidéki Újság legfiatalabb munkatársa Bakay Nándor (a későbbi kendergyáralapító) 15 éves diák volt. Talán egyetlen városban sem volt olyan erős a népbarát mozgalom, mint Szegeden, amit nagymértékben támogatott az. első szegedi újság. de Táncsics Mihály is. A második szegcdi lapot, a Szegedi Hírlapot is Grünn János adta ki, Tóth Mihály főbíró, főszerkesztő szerkesztésében. A lap megjelentetésében nagy szerepet vállalt magára Egressy Gábor, aki most nem színészként, hanem kormánybiztosként került Szegedre. Ezután a lapot Molnár Pál főszerkesztette, s nagyon közel állt Tóth Mihály politikájához. A szabadságharc utolsó szakaszában Szeged rövid időre az ország fővárosa lett. Két héten át itt jelent meg a kormány hivatalos lapja, a Közlöny is. Egy német nyelvű lap is napvilágot látott itt, Freiheitsbota címmel. 1849. április 25-én már tanácsi tilalom miatt nem jelenhetett meg a Tiszavidéki Újság. Ettől kezdve Molnár Pál alkalmi kiadványokat adott ki, amelyek szintén figyelemreméltóak Szeged sajtómúltjában. Mégis azt kell mondanunk, hogy az első szegedi sajtópróbálkozások indították el útján a Petőfi baráti köréhez tartozott Szabó Richárdot, a belvárosi segédlelkészt, a két haladó gondolkodású ügyvédet: Réh Jánost és Ligeti Dánielt, valamint a város fiatal főmérnökét, Maróthy Mátyást. A szabadságharc bukása után Szeged tlz éven át sajtó nélkül maradt. Amikor 1859ben útjára bocsátották a Szegedi Híradót, e lap elsősorban itteni olvasókra számított, majd rövidesen a Megyei Gazdasági Egyesület lapja lett, mintegy 500-600 előfizetővel. A Szegedi Híradót már Burger Zsigmond nyomdájában állították elő, és 1878-ig ez volt a város egyetlen újságja. Jeles nyomdája volt Szegednek Bába Imréé, és nevéhez fűződik a Szeged című hetilap kiadása, az Alföldi Iparlap előállítása. Az első Szeged nevű lapot, amelyet Szabó Mihály szerkesztett, a Szegedi Híradó 1862. évi egyik decemberi számában így harangozott be: „Üdvözöljük a versenytársi, s szívből óhajtanánk, hogy ne kellene versengő társi üdvözölnünk." Az első Szeged hetenként egyszer jelent meg, politikai és vegyes tartalommal. Később hetente kétszer, csütörtökön és vasárnap látott napvilágot. Azonban sajnos nem sokáig élt, de azután mégis megjelent, Czimegh János mérnök szerkesztésében, 1865ben heti egy alkalommal. A mostmár harmadik Szeged 1890. március 15-én indult útjára, n/ I üilrényi testvérek nyomdája és kiadóhivatala kiadásában. Szerkesztője: Lipcsev 1 diim, aki nagy reményei 'a I indította útjára lapját, de nei . ónc túl a fél évet sem, egybeolvadt a Szegedi Híradó 'I. Az újabb ilyen nevű lap 1920-ban jelent meg, Lipcsey Adóm, Kemeckey Jenő és Csoór Gáspár szerkesztésében. A legújabb lap nem élt sokáig, mert a kiadótulajdonos, az Endrényi testvérek megvették a tulajdonjogot, s ennek szerkesztését Lipcsey Ádámra bízták. így a Szegednek meg kellett szűnnie. Harminc év elteltével ismét feltámadt a Szeged, és 1920. augusztus 14-én megjelent az újabb lap első száma. Naponként és délutánonként jelent meg. Szerkesztősége és kiadóhivatala a Kölcsey utca 6. szám alatti épületben volt. A Dél-magyarországi Hírlap és Nyomdavállalat Petőfi Sándor sugárút 1, szám alatt volt üzemében nyomták. Szilassy Ccisár és Vermes Ernő szerkesztette, s a laptulajdonos a Szeged Lapkiadó Rt. volt. Későbbi szerkesztők Lövik Károly és Frank József. Utcai árusítását 1925-ben betiltották, majd nem sokkal később e lap megszűnt. A lapot ugyan betiltották, de ezt követően ismét megjelent a Róna Lajos indította Délmagyarország. Szeged néven 1988-ban újra jelentkezett a lap, amely többszöri nekirugaszkodásra ismét él, mint a város folyóirata, hála Tandi Lajos kitartó és következetes harcosságának. A lap éljen soká és egyenletes életet, Szegedet éltetve. A Szegedi Híradóban az első szegedi hírlapot köszönthetjük. Burger Zsigmond és Kempelen Győző indította útjára, majd 1925-ben szűnt meg. Előbb, 1859 és 1869 között hetenként kétszer, azután háromszor, 1879-től naponta jelent meg. Munkatársai közé tartoztak a negyvennyolcas hírlapírók, mint Borsi József és Degré Alajos, továbbá az ellenzéki irodalom több vezető egyénisége: Reciczky Szevér, Zilahy Károly, Thaly Kálmán, Bajza Jenő, Dalmady Győző és Tolnai Lajos. A kiegyezés után a kormánypárt szegedi hivatalos lapja volt. Jeles szerkesztője volt Nagy Sándor (Senex). 1890-189l-ben szerkesztőségében dolgozott Gárdonyi Géza is. A Szegedi Napló című napilap 1878 januárjában indult. Kezdetben 48-as és függetlenségi, később liberális eszméket hirdetett. 1922-ben megszűnt. 1925-ben újból megjelent, s csak a németek bevonulását követően, 1944 márciusában szűnt meg. Enyedi (Eisenstadter) Lukács alapította, és ő volt első szerkesztője. Ezt a napilapot igazán naggyá Engel hajós nyomda- és laptulajdonos tette. Szerkesztői közül ismertebbek: Kulinyi Zsigmond, Békefi Antal, Vas Géza és Ortutay István (Ortutay Gyula apja). Szerkesztősége valóságos műhelye volt számos magyar írónak: Mikszáth Kálmánnak, Tömörkény Istvánnak, Móra Ferencnek, Szávay Gyulának. Munkatársa volt Juhász Gyula is. A Szegedi Független Demokrata Párt napilapjaként ismét megjelent 1947 júliusában, de ugyanez év végén megszűnt. Ekkori szerkesztője Szász Ferenc volt. A századforduló két nagy szegedi napilapja közül ekkor még a Szegedi Híradó a jelentősebb. A Híradó előfizetőinek tábora 1500, a Szegedi Naplóé 1000. Nagy Sándor hozta Szegedre Gárdonyi Gézát, és találták ki közösen a Szögedi Paprika (amely mindig csípett) élclap megjelentetését. A Szögedi Paprika kitűnő portrésorozatokat adott a város közismert vezetőalakjairól. De, amikor a Híradót otthagyta Gárdonyi, megszűnt a Paprika is. Szeged minden idők legjobb napilapjához, a Szegedi Naplóhoz a tulajdonos, Engel Lajos csábította át, és ekkor indították a Hüvelyk Matyit, amely 30 éven át volt a szegediek kedvelt csemegéje. Gárdonyi örökébe Tömörkény, majd Móra lépett. A Szegedi Naplónak munkatársa volt a már említetteken túl: Pósa Lajos, Domokos László, Gellérí Mór, Kisteleki Ede, Móricz Pál, Palotás Fausztin, Thuri Zoltán, Sz• Szigethy Vilmos, a mérnök Vozáry Pál és mások. Engel Lajos Bába Sándor nyomdáját 1896-ban vásárolta meg (ez a három utcás Schlauch-házban, a Híd és a Victor Hugó u. állt), majd átköltöztette a Dugonics tér 12. alá, amelyet egy pénzintézettől vásárolt meg, 200 ezer koronáért. A századforduló körül éltek és meghaltak lapok. A Szeged és Vidéke című, pártoktól független politikai lapot, Huszár János szerkesztésében, 1902től kezdve Gönczi József nyomdájában állították elő. Jeles szerkesztője volt a lapnak Somlyó Zoltán, aki számos szép művet hagyott maga után, Szegedről (A Stefánián). Pásztor Józsefék 1910-ben alapították a Délmagyarországot, és kiadására létrehívták a Délmagyarország Hírlap és Nyomda Rt-t. A lap szerkesztősége működött Deák Ferenc utca 2., Kölcsey utca 6„ Somogyi utca 22., Petőfi S. sugárút 1., Kárász utca 9. (a Szegedi Nyomda épülete), majd 1958 óta jelenlegi helyén, a volt Vajda-palotában, kezdetben társbérletben a városi pártbizottsággal. Érdemes említésre, hogy már 1928-ban a lapnak külföldi tudósítói voltak: Bécsben, Zágrábban. Berlinben és Zürichben, és ezek a külföldi képviseletet is ellátták. A Délmagyarország-nyomda hosszú ideig a Löw Lipót (ma Bolyai János) utcában működött, de legtovább a Jókai utca 4. számú épületben. A Délmagyarország Kiadóhivatala és irodája az Aradi utca (ma Victor Hugó) 8. szám alatt volt. A szerkesztőség mindig nagy gondot fordított volt alapítóira, munkatársaira. Jó példa erre, hogy 1930. júliusában a Tisza Szálló kerthelyiségében ünnepi vacsorát adtak Róna Lajos tiszteletére, újságírói működésének 30. évfordulója alkalmából. További ízelítő a szegedi lapgazdagságból: Színház és Társaság, Zolnai Béla szerkesztésében a Széphalom, Alföldi Népiskola (szerkeszti: Bite Pál), Alföldi Iparlap (Gelléri Mór szerkesztésében), Szegedi Néplap, legalább három élclap, Gyorslrási Füzetek, Szegedi Hírlap, Szegedi Szemle (Gerő Dezső szerkesztésében), Szegedi Friss Újság (tanyai mutációja: az Alsótanyai Néplap), már 1902-től Színházi Újság, Páholy, Jog, a Cselekvés Iskolája, újabb élclap: a Tücsök, A Tisza (vízisportlap), 1936-tól tlz éven ál megjeleni a Hétfői Újság, Délvidéki Szemle és még folytathatnám tovább a sort, de térjünk vissza a Délmagyarország egyik jelentős eseményéhez. Ablaka György (18801960) közel 25 éven át vezette a kétüzemes Dugonics nyomdát (Kálvária sugárút), ahol nyomták a Szeged és Vidéke napilapot. Így került jó kapcsolatba dr. Balassa Árminnal, a lap főszerkesztőjével és főrészvényesével. Ablaka saját nyomdája (ez is a Kálvária sugárúton volt) fejlesztésére 1939-ben bankkölcsönt vett fel, és a technológiai fejlesztést követően egy liberális sajtókonszern rábeszélte Ablakát arra, hogy vállalja el a Délmagyarország nyomását. Back Bernát szegedi malomtulajdonos és tőkepénzes kezessége mellett Ablaka újabb 32 ezer pengőt vett fel, a szegedi Kereskedelmi és Iparbanktól úgy, hogy hetente 120 pengőt kellett visszafizetnie. Ablaka ekkor került igen jó kapcsolatba Bártfay László főszerkesztővel, Hunva Benedek kiadóval és az erők egyik hátsó mozgatójával, Balogh páterrel (akit a nyomdászok csak Herkó páternek hívtak) és Berey Gézával. Glattfelder püspök nem jó szívvel vette egyik papja politikai „huszárvágásait", letiltotta a Délmagyarország körüli tevékenységről, s ekkor Berey Géza felesége, Csányi Piroska vette át az irányítás egyik szerepét. A lap körül csoportosuló további személyiségek: Berecz János, Vér György, Kalmár Maron Ferenc, Szász Ferenc, Hartmann Mihály és mások. Közben a zsidótörvények érvényesítése folytán több újságírót munkaszolgálatra vittek, de Fricsai Ferencnek Vért sikerült visszahoznia Szegedre. Béka címen meg is írta életét, mire a rendőrség nagy ribilliót csapott, és a nyomdászokat katonai szolgálatra behívták. Itt készült a Pszichológiai Szemle, a Hidrológiai Közlöny, a Tücsök stb. 1944 márciusában a németek elvittek több tudósítót, a kiadóhivatal munkatársait, és a következő hónapban megszűnt megjelenni a Délmagyarország. A hadak elvonulását követően az Ablaka nyomdában elég hamar megindult a nyomdászélet. Itt készítették a Nemzeti Parasztpárt és a Független Kisgazdapárt lapjait. Itt látott napvilágot a Szegedi Kisújság, a Délvidéki Hírlap, valamint több más kiadvány. A második világháborút követően úgy nézett ki, hogy a nyomdák hamarosan talpra állnak. A Szegedi Népakaratot, az akkor második magyar nyelvű lapot 1944. október 18án jelentették meg, majd a Délmagyarország (Balogh páter, Révai József és Erdei Ferenc szerkesztésében) ugyanaz év november 19-én látott napvilágot. A különböző nyomdákban egymás után kaptak megjelentetést a koalíciós pártok lapjai, mint a Szegedi Szabad Szó (Nemzeti Parasztpárt), Szegedi Népszava (Szociáldemokrata Párt), Szegedi Hírlap (Független Kisgazda és Polgári Párt), a Tiszatáj, 1947-től Madácsy László szerkesztésében, az országos értékű és teijesztésű Kincskereső, stb... vagy a Szeged Népe (1956), a Csongrád Megyei Hírlap (Viharsarok), a két Délvilág, a Déli Vasárnap. üzemi lapok, stb. Szeged több mint 190 esztendős nyomdászati múltjához hozzátartozik igen gazdag sajtótörténete, amely kezdettől napjainkig legalább 300 napi-, heti-, alkalmi lapot produkált, számos bulletin, periodika, folyóirat társaságában, az akták gazdagságával együtt. A lapok .jöttek és mentek", lelkes emberek a maguk betűérzékenységével alapították az újságokat, amelyek rövidebbhosszabb ideig éltek, aztán anyagi, politikai vagy személyi okok miatt egyszercsak megszűntek, újra megszülettek, vagy hamvaikon újabbak keletkeztek. Volt egyszer egy Irodalmi Tető, írói asztaltársaság a Dóm téri Kocsis Ferenc vendéglőjében. Ablaka György a vendéglős lányát vette feleségül, s így aztán érthető, hogy a fiatal nyomdász gyakran találkozott jeles írókkal, újságírókkal, főként Tömörkény asztalánál. De más nyomdászok is megfordultak itt, köztük Tóth Imre bácsi, aki később a Délmagyarország lapoldalainak legjobb öntője volt. („Iszom a borom, Írom a dalom, / Új tavaszon a régi asztalon." Juhász Gyula.) Sok esetben az egyik lap halálából született meg az új újság. Amikor 1925-ben betiltották a Szegedet, az elhamvadó lappörnyékből támadt fel a Délmagyarország. A mostani Szeged, a város folyóirata pedig éppen a Délmagyarország atyáskodása mellett él. Az újságírók, a szerkesztők, a kiadók, a nyomdászok, akik minden időben valósággá formálják a gondolatot, hogy az eljusson az olvasóhoz, a szegedi sajtómúlt 144 éves múltjában hatalmas küldetést végeztek azzal a hittel, hogy az ember leghatalmasabb és legörökéltűbb találmánya a betű. Most, e jeles napon, a betű minden munkását köszöntse Pablo Neruda ódarészlete: „... az álom fenséges Á-ját, / a búza és a bástya B-it... s az Met, az / R-t..., / az el nem múlót, / amelyben almaíze érzik, a te nevednek." Bátyai Jenő A szerkesztőség és a nyomda épülete a Jókai utca 4. szám alatt