Délmagyarország, 1993. április (83. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-20 / 91. szám

16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1993. ÁPR. 20. Újra régi helyén, a Tömörkény István Művelődési Házban működik a Somogyi-könyvtár szőrcgi fiókkönyvtára, meg­újulva, kicsinosítva. Néhány évig átmenetileg a volt tanács­házában kaptak helyet, de az önkormányzat anyagi támo­gatásával fölújíthatták a régi helyiségeket. Tízezer könyvből válogathatnak az olvasók, fiatalabbak és az idősebbek. (Fotó: Somogyi Károlyné) • A közoktatásról Kisteleki ankét j I stenem, hányszor kell még vissza­Li vernie Matyinknak Döbrögin a derest! Mi még úgy tanultuk annak­idején, hogy Ludas Matyi - eredetileg talán Ludas volt - az agrárproletariátus képviseletében döngette el háromszor Döhrögi uramat, a mindenkori kizsák­mányoló hatalom földesúri megtestesítő­jét. Gyerekkorom első bábszínházában is ez az esemény oltotta belénk a harcos osztályöntudatot, legalábbis ez volt a rendezők és szervezők központi akarata. Időközben ugyan tanár lett belőlem, és éppen az ilyen müvek elemzése szakadt a nyakamba, de a célzatosság akkor is belém rögzült, ha már hangosan val­lottam. az irodalom is más, és a politika is más. Kapcsolatuk ugyan lehet, sőt van is, mert az irodalom is az élet mellék­tertméke, meg a politika is, de az biztos, a direkt politizálás jó Fazekas Mihály idejében nem úgy zajlott, ahogy mi most gondoljuk. És természetesen úgy se, ahogy az osztályharcos időkben gon­doltatták volna velünk. Népi figura Matyi, aki otthon a ke­mencepadkán szárán a legyeket csap­dosta, mígnem vásárba indult anyja ötven lúdjával. A mostani új rendszer avval indult, hogy mindenféle gyönyörű idézetek hangzottak el az első ország­gyűléseken, de leginkább nagy politi­kusok tollából vagy szájából eredtek. Kossuth, Széchenyi, egyszer-egyszer Petőfi, netán Táncsics is szereplője lett újra a parlamentnek, legtöbbször nyo­matékosító szerepben, de mostanában előkerült Matyi is. Tessék megkapaszkodni: kisgazda­ként! Az egyik fő-kisgazda - mert sok van már ebből is - hozta elő lázas igyekezetében, végső aduként. Mondtam, tanár lett belőlem, és mivel a fő-kis­gazda nem sokkal előbb járhatott isko­lába, mint én, és föltehetően ugyanazok a hatások őt is elérték, magam előtt láttam diákkori vékonyabb ábrázatát,-• ahogy éppen a nagy népi kalandról felel. A mi tanárunkat tudom csak mellé gondolni - bocsánat érte! -, aki ekkora baklövések idején ezt szokta mondani szilaj haraggal: mafla vagy, fiam, főmafla! Egyes! Sőt: két egyes! Meg­buksz, édes fiam, megbuksz! Ülj le, de gyorsan, hogy ne is lássalak! Mert a derék honatya, aki tudvalévően nem az iskolában bukott meg, jogászként és pártfőként is úgy tapogat az irodalom­ban, mint a napi valóságban. Mint az én egyik osztálytársam szokott a térképen. Rátenyerelt a Dunántúlra, vagy az egész Spanyolországra, ha egy várost kellett megmutatnia. Egészen biztos, alatta volt az a város is. Rátenyerelt a főtitkár úr is az egész magyar irodalomra, de a lényeg mégis kimaradt alóla. Látszott orcájának színjátéka, amikor sehogy se jutott eszébe a Döbrögi neve - noha teljes terjedelmében leginkább hozzá hasonlít már maga is -, és galuskás rágódás után kibökte: Döbr-ön-t-ei. Ekkor ugrott be emlékeimbe tanárom képe a főmaflával meg a két egyessel, bár magam megértéssel fogadtam: korosodván, leghamarabb a nevekkel van baja az embernek. Elősorolhatnám, milyen történelmi pártok fogadhatnák föl jogelődjüknek a háromszor döngető Ludas Matyit, de nem teszem, mert biztosan összeveszné­nek rajta. Kortesfogásként sok minden megeshet, de hogy a kisgazdákhoz csatlakozna a valójában soha nem volt hősünk, elképzelni is meredek. És nem lehet tudni, mi jöhet még! Ha például miniszterelnök lenne, szolgálati kötelességből képes lenne megint átírat­ni az egész magyar irodalmat. A négy magyar levonás mellé esetleg egy ötö­diket is íratna. A Magyar Pedagógiai Tár­saság Csongrád megyei tago­zata és a Csongrád megyei Pedagógiai és Közművelődési Szolgáltató Intézet közoktatási és nevelési ankétot szervez Kisteleken, április 21-én, 15 órakor a városháza dísztermé­ben (Árpád u. 3.). Az ankét témái: A közoktatás időszerű kérdései (vezeti dr. Veszprémi László igazgató, az MPT tagozati elnöke, előadnak dr. A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adásának mai ajánlata: Manager-rovat. Rock-sarok, Horoszkóp. Szerkesztő: Vágási Kálmán „Hallgassa ön is, Önnek is szól!" mindennap I6-I801.1 kd/ötta94,9MHz-en (a DANUBIUS hullámhosszait) Hirdetésfelvétel: Szeged, Stefánia 7. Tel./fax: 325-930 Tel.: 477-377 m Továbbképzés Vállal­kozóknak! Adózás és tb. 1993­as változásai, április 22-23-án. Előadók az APEH és a társada­lombiztosítás vezetői. Érdek­lődni: Kárász u. 11. (TIT) 312­458.321-090. (x) • Adótanácsadói tanfo­lyamot indít vizsgáztatással a PERFEKT Pénzügyi Szakok­tató Vállalat, Szeged, Mérey u. 6/B. 62/481-188. (x) • Mérlegképes könyvelői tanfolyamot indít, vizsgáztatás­sal a PERFEKT Pénzügyi Szak­oktató Vállalat, Szeged, Mérey u. 6/B. 62/481-188. (x) • A DAVOSZ Kft. kezdő és haladó virágkötészeti tanfolya­mot indít május 14-én. Alap­és középfokú számítógépkeze­lő tanfolyamainkra folyamato­san fogadunk jelentkezőket. Érd.: Szeged, Zárda u. 12/A. Tel.: 62/323-653, 62/326-131. (x) Csapó Benő tanszékvezető egyetemi docens, dr. Gácser József főiskolai tanár és dr. Szalay István főiskolai főigaz­gató), valamint A VI. neve­lésügyi kongresszus előkészí­tése (előadó dr. Ormándi János főiskolai adjunktus, az MPT tagozati titkára). A beszélgetést Ott József, Kistelek polgármestere nyitja meg. • A fődíj: ausztriai utazás A Medicina kiadó szegedi könyvesboltjában április 23-án, pénteken délután 4 órakor vetélkedőt rendeznek Ausztriá­ról. Azok, akik a héten vásá­rolnak a kiadó nemrégiben megjelent Ausztria útiköny­véből, tombolaszelvényt kap­nak, s közülük sorsolják ki a verseny 6 résztvevőjét. Az első díj 5 napos ausztriai utazás, a második 30 ezer forint értékű, a harmadik 20 ezer forint értékű könyvcsomag. A vetél­kedőt Moldoványi Ákos, a Magyar Televízió munkatársa vezeti. A sikeres spanyolországi turnéról visszatért Salieri Ka­marazenakar ezen a héten két hangversenyt ad a Tisza Szálló koncerttermében. A zenekar április 21-én, szerdán 19.30­kor lép fel először, műsorán: J. S. Bach - Brandenburgisches Konzert N.l. (F-dúr); Huszár Lajos - Concerto Rustico; J. S. Bach - Brandenburgisches Konzert N.4. (G-dúr); Nicolas Zourabichvili - Declaration del •!• I VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS A FORD CAPITOLTOL Kizárólagos Autószalon és szerviz: SZEGED, DOROZSMAI ÚT 12. Tel./fax: 62/314-178 Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-18-ig, szombat, vasárnap: 8-15 óráig € m márkaképviselet FELHŐÁTVONULÁSOK. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig kissé szeles, változóan felhős idő lesz. A napsütést többször szakítják meg felhő­átvonulások, s egy-egy futó zápor mindenütt előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15-18 fok között alakul. Szentesen táncoltak •10 látta Tamást? A C osztályos társastán­cosok országos bajnokságának Szentes adott otthont. A nagy­szabású vetélkedőn természe­tesen szegedi, illetve kisteleki versenyzők is részt vettek. A Probitas TSK (oktatója dr. Taródiné Tóth Erzsébet) páro­sai közül standard táncokban a junior II. korcsoportban Ba­logh Csongor és Godó Zsanett első, a felnőtteknél Móricz & Szeretné előfizetni lapunkat? Két Salieri-hangverseny "ts •őt B 7? 'a B Lapunk telefonon is előfizethető: 62/481-281/4 l-es mellék. Ügyintéző: Dénes Mónika Desangelado (magyarországi ősbemutató). A második hangverseny április 24-én, szombaton 19.30-kor kezdődik, s műsorán szerepel: J. S. Bach - Bran­denburgisches Konzert N.5. (D-dúr); J. S. Bach - Bran­denburgisches Konzert N.2. (F-dúr); Stravinsky - A katona története. A zenekart mindkét előadá­son Pál Tamás vezényli. © "őt is xz Előfizetőink figyelmébe! A Délmagyarország terjeszté­sével kapcsolatos észrevételei­ket is a 62/481-28l-es telefon 41­es mellékén várjuk. A Magyar Posta a hírlapkéz­besítéssel kapcsolatos bejelen­téseket a 62/312-423-as üzenet­rögzítős telefonon várja. • Zentai grafikus kiállítása Mezei Erzsébet grafikus­művész alkotásaiból nyílik kiállítás ma délután 5 órakor az ifjúsági házban. A művész 1947-ben született a vajdasági Székelykevén, az Újvidéki Tanárképző Főiskola képző­művészeti szakának végzettje, jelenleg Zentán él és tanít. Önálló kiállítással most má­sodjára jelentkezik Magyaror­szágon. A tárlatot - megtekint­hető május 2-ig - Mezei Szi­lárd nyitja meg, közreműköd­nek: Mezei Kinga (ének). Ré­vész Róbert (citera, kaval). • Választók jegyzéke A május 21-én tartandó tár­sadalombiztosítási képviselő­választással összefüggésben elkészült a választók nyilván­tartása, amely április 26-ig megtekinthető a polgármesteri hivatalban. (Széchenyi tér 11. sz. fsz. 15., népességnyil­vántartási csoport). A nyilván­tartásból való kihagyás vagy a nyilvántartásba való felvétel miatt a jegyzőnél emelhető kifogás a közszemlére tétel ideje alatt. Miklós és Nigara Dinova ötö­dik, a Papiron SC TK (oktatója Zsilák Zsuzsanna) kettőse, Horváth Attila, Csikkel Mónika hatodik volt. A Pro-Art Kis­telek (oktatója Törökgyörgy Erika és Szabó Tibor) párjai közül a latin-amerikai táncok­ban a junior II. korcsoportú Pölös László és Törökgyörgy Melinda a harmadik helyen végzett. • Hatos lottó Az április havi hatos lottó nyerőszámai: 4,11,13, 27,31,36, pótszám: 35 • Ausztria Lottó nyeremények A Lottó Unió Kft. tájékoz­tatása szerint az Ausztria Lottó 15. játékhetén 6 találatos szelvény nem volt. 5 plusz 1 találatot 6 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 623 ezer 465 schilling. Az ötösökre 24 ezer 186, a négyesekre 560, a hármasokra 38 schillinget fizetnek. A két Joker nye­reménye egyenként 1 millió 697 ezer 741 schilling. Az idei év 5. Jackpotjánál 14 millió schilling a következő hétre átvitt nyereményalap. A kö­vetkező hét hattalálatosára 33 millió schilling vár. Vári Tamás (született Szege­den, 1980. november l-jén, a.n.: Olajos Anna, tanuló) Szeged, Csongrádi sgt. 122/B szám alatti lakos március 16-án nevelőszülei lakásáról (Szeged, Dankó P. u. 9/A) ismeretlen helyre távozott. Feltehetően Szeged területén csavarog - nem első alkalommal szökik el szüleitől. Személyleírása: kb. 170 cm magas, vörös hajú és szemöldö­kű, szeme zöld, orra pisze, fogai előre állóak. Különös ismerte­tőjele: bal kézfején cigarettától származó égési nyom látható, dohányzik és a bejelentő szerint alkoholt szokott fogyasztani. Eltűnéskori ruházata: piros, fehér kockás ing, sötétkék puló­ver, farmernadrág, fehér edzőci­pő, szürke dzseki. A Csongrád Megyei Rendőr­főkapitányság 477-577-es tele­fonszámán várják a személyével kapcsolatos bejelentéseket. Még mindig 31 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! Mondom a magamét, hogy nem mind haszonta­lan, mi annak látszik, s vonatkozik ez még akár élőlényre is. Mondom a magamét, azaz itt van kérem a szajkó elrejtve. Máris látszódik, milyen pejoratív értelemben em­lékeztetjük önnön hasznos magunkat egy szajkó ne­vezetű madárra. Nos, tes­sék megkapaszkodni a nevezett tollas haszon­talanságán-hasznosságán. Olvasom egy német természetvédelmi ma­gazinból, hogy a duvadnak számító, szabadon lőhető madár egyetlen példánya évente 5 ezer makkot ültet el ( dugdos el ). Ez nö­vényfajtól és területtől függően emberi munkával hektáronként 18 ezer né­met márka lenne. Egy szajkó tehát évente há­romnegyed hektárt szá­molva területként 13 ezer 5oo márka hasznot hajt. Amennyiben egy szajkó átlagosan 3 évig él, rövid élete során ez az összeg madaranként 40 ezer márkára rúg. Vigasztaljon mindenkit a tudat, hogy a szajkó sem kap egy pfenniget se. A hasznát jó esetben is csak mondjuk, mondjuk - de el nem ismerjük. B. P.

Next

/
Thumbnails
Contents