Délmagyarország, 1993. március (83. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-18 / 64. szám

6 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1993. MÁRC. 18. KI LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.6740. TELEKON: 481-460 Szutyékos Március 12-én a Somogyikönyvtárban mutatták be a Szegedi arcélek című új sorozat első könyvét, amely Osztróvszky József munkásságát és személyét volt hivatva bemutatni. A könyv Ruszoly József gondozásában jelent meg, az esten Apró Ferenc volt a beszélgetőrárs. Elmondta többek között, hogy három régies szép magyar kifejezés, szó, ragadta meg, ezek egyike volt a szutyékos megfogalmazás. A Tiszán már veszélyes volt átmenni, mert szutyékos volt, a katonák mégis átmentek és több ellenséges katonát megöltek. A helytörténész utána nézett, hogy mit értettek ezen a kifejezésen, mi lehetett a valóságtartalma. Szakmai véleményt ismertetett, miszerint ezt a Tiszára akkor mondták, amikor hó esett a vizére. Volt, aki közbeszólt, hogy ez a szó jégzajlást jelenthetett. Ha a vtzre hó esik, az ilyen felületen nem lehet átmenni. Feltétlen jégnek kellett a Tiszát borítani, ha katonákat megbírt a hátán. A szutyékos azt az állapotot jelentette, amikor a jég felszíne a hőmérséklet csökkenése miatt olvadozni kezdett, a felszíne elvizesedett. latyakos-szutyékos lett, az ilyen olvadó, kásás jégen az-átkelés már inkább veszélyes és nem biztonságos volt. A szót én fiatal vadász koromban idős puskásoktók hallottam először. Magam is többször jártam jégen, folyón, nádasok között, többször bele is szakadtam. Sokszor hallottam: Olyan szutyakos a jég - vigyázzatok! A szutyékos-szutyakos azonos állapotot jelentenek, a szutyékos talán síkos (síkés) szavakból, betűkből alakulhatott ki. Honnan eredhet a szutykos szavunk? Olyan szutykos az orrod, vagy olyan szutykos vagyok - ezek nem is olyan régen még mindennapos kifejezések voltak, ma is használatosak. Az olyan orrváladékot jellemezték így, mely összeálló anyagból és híg folyadékból áll. Ez volt a szutyok. A mocskos, piszkos, szutykos szavunk is valahogyan rokon fogalomkörből származhattak. A lucskos, nyálkás, sőt a taknyos szavunk is ezekből a szóbokrokból nőhettek ki. Eltaknyolni elcsúszni a síkos, sáros, vizes úton. Az ilyen felületű talajon járni veszélyes volt, jégen meg különösen, mert a beszakadás veszélye leselkedett az emberre, aki ilyen jégre merészkedett. Dr. Veress Sándor Szeretjük a „szerette várost", ezért aggódunk. A közelmúltban volt alkalmam több képzőművészeti kiállításon részt venni. A fiatal képzőművészek „Kinek Art" című közönség-művész találkozóján, a Szegedi Szépmíves Céh kiállításán, Horváth Zoltán munkáit bemutató tárlaton stb. Sok hosszú, kemény munkás év után, közel a hatvanhoz, most kezdem csak kapizsgálni a művészetek embert átformáló erejét. Csekély hozzáértésemet, de annál nagyobb szeretetemet a sokak által ismert anekdotával szeretném jellemezni. A nagyhírű szobrász hősi emlékművet készít, férfiakat lóháton. A zsűrorok hümmögnek és kifogásolják a ló anatómiai felépítését. A szobrász lakonikus tömörséggel válaszol: Uraim, ez nem ló. Ez szobor! Az én kicsinyke tudásom, hozzá(nem)értésem alapján jó magam talán szamárnak néztem volna a lovat, a művész meg valószínűleg engem. Lehet, hogy ezért is aggódom? A lényegre térve: Szegeden annyi művész volt, van és lesz, hogy merem állítani, az egész országban nincs annyi jó és jobb penna, ecset, véső, vonó, énekhang, billentyű, karmesteri pálca, mint itt. Szegednél nagyobb (még esetleg a világ )városok, a felére is büszkék lennének és jobban megbecsülnék őket. Ennek ellenére - gyakorlati baráti tapasztalataim alapján - szeretik a várost, ritAggodalom felsőfokon kán mennek el, pedig éheznek, fáznak, sokszor gond a mindennapi betevő (igaz nem csak nekik). Ismerek olyan jó nevű festőt, akinek az étrendje időnként reggel paprikás krumpli, délben krumplipaprikás, este sült krumpli. Másnap reggel a maradék sült krumpli, délben paprikás krumpli és este krumplipaprikás (csak hogy változatos legyen a menü). Tapasztaltam barátként azt is, hogy velem szemben, mint kívülállóval, végtelen jószivűek, segítőkészek, esetleges nehézségeimben megértőek, őszinte, igaz barátok. Kicsit kellemetlen leírnom - talán azért, mert érzékenyebbek az átlagpolgároknál - egymás között dúl az irigység, féltékenység, kivagyiság. És mégis szeretem, szeretjük őket. Visszatérve az anyagiakra: ami művészeti érték Szegeden megteremtődött és eladhatatlan, az szerintem elég lenne az ország felvett hiteleinek visszafizetésére, talán még pár dollár maradtia is. Az egyik pedagógus képzőművész barátom elmondta, hogy jelenleg nem tud dolgozni, mert pedagógus fizetése a festékre, az anyagra, a keretezésre lenne elég, de akkor miből egyen, éljen, lakjon, uram bocsa' még „célzó vízre" sem futja. Szűkebb pátriánkban jelenleg laza szövődmények, kezdeményezések tapasztalhatók ugyan, de a fentebb leírtak miatt sose jutnak ötről a hatra - a Szög Art nem szereti a Szépmíves Céhet és fordítva, a kívül rekedtek meg egyiket sem - folyik a küszködés külön-külön. A néhány közös kiállítás egy kis reménysugár a jövőre nézve, de hogy ez ragyogó napsugárrá váljon, sokat kell közösen tennünk érte. Talán érdemes lenne elgondolkodni az önkormányzatnak is, hogy mit tettek eddig Szeged művészeti életének összefogásáért, mert ha nem lépnek - a jelenből nem lesz mit örökölni az utókornak. Úgy érzem, akiknek ehhez leginkább közük van - a művészeknek - aktívabban kellene résztvenniük. A széthúzás helyett egymás segítésére lenne szükség. Gondolok itt egy esetleges önsegélyező egyesület létrehozsára, vagy alapítványra, szponzorok keresésére (bizonyos összegen felüt művészeti alkotás átadására stb.) sokféle közös variáció lehetséges. Kazinczy szerint „nyelvében él a nemzet", én meg hozzátenném: a művészetben is. Csak éljen!!! Vajda lános Az egyik szombaton délben előttem áll a kereszteződésben egy taxi. Vígan füstöl, feketén, mint a gyárkémény. Úgy látszik, a rendkívüli szigorúság nemhogy a katalizátort nem követeli meg, de még az adagolóbeállítást sem. Persze, miért is követelnének ilyesmit, ha a buszok is füstölhetnek. Nincs meg az erkölcsi alap. Az csak a megfulladáshoz van meg. Pasinszki lózsef a Magyarországi Zöld Párt tagja Mit ér a taxivizsga? Sok hivatal között elvész az újság Bevallom, nem olvastam a taxivizsgát szabályozó rendeletet. A tévé mindenesetre rendkívüli szigorúságról beszélt. Örül a magamfajta kerékpáros lélek ilyeneket hallva, gondolván, legalább a taxik nem fognak az orra alá bürzenteni, ha már a többi gépjármű ezt teszi is. No de a mondás is úgy szót: Ne örülj korán! Ha hiszik, ha nem. már decemberben tudtam, hogy a Magyar Posta hírlapkézbesítési vesztesége tetemes, ezért tudatosan leépíti a kézbesítendő újságok zömét. Történt ugyanis, hogy az 1989 óta átutalási számlán negyedévenként előre - kifizetett Délmagyarországot, számlám állítólagos fedezetlensége miatt, január l-jétől nem kézbesítik. Mutathattunk a dorozsmai postahival illetékeseinek bármilyen számlakivonatot, fekete bárányok maradtunk. Mivel a lapot szeretjük, presztízsből is utánajártam a dolognak. Igaz, csak telefonon, hiszen Dorozsmán a postahivatal 8-16 óra között tart nyitva. Az olvasószolgálat és Kispál Antal igazgató úr segítségével február közepén a központi postán megtudtam, amit sejtettem: a számítógépes nyilvántartásba az átutalási számlaszámomat rosszul vezették fel, így az OTP nemleges választ adott a számla teljesítéséről. Ígéretet kaptam, hogy a tévedést korrigálják, az újságot március l-jétől újra kapom. Nem így történt. Aztán kaptam még egy ígéretet, hogy majd március 4-étől, de megint tévedtem. És feladtam. Belefáradtam. Sajnos, mint megtudtam, az eset nem egyedi, sok dorozsmai és tápéi előfizetőt érint(ett). Én mindenesetre úgy döntöttem, megveszem a lapot minden nap. Levelem közzétételét annak koctáztatásával is kérem, hogy a Posta által kézbesített HVG-t ezután nem hétfőn, hanem a következő szám megjelenésekor (csütörtökön) esetleg átvehetem. Sz. Bíró Ferenc Segített egy ismeretlen A háziorvos vállalkozásáról A minap megjelent interjú, mely dr. Doktorics Béla Magyar Orvosi Kamara főtitkárral készült, egy-két gondolat megírására késztetett. Az interjú elején elhangzottakkal teljesen egyetértek - nevezetesen egy alapellátási feladatot végző orvos minősítése ne legyen a polgármesteri hivatal feladata, hanem ahogy az önkormányzati törvény is szabályozza, az önkormányzat támogassa, fejlessze azt úgy, mint Szegeden. Tényként lehet megállapítani, hogy az önkormányzat 1993. évre több mint 15 millió forintot tervez a háziorvosi szolgálat fejlesztésére, és tette ezt az elmúlt esztendőkben is. Ugyanakkor felelősséggel is tartozik az önkormányzat a lakosság alapellátásáért, ezért érthető, hogy óvatossággal gyakorol bizonyos jogokat, beleértve azt a kérdést is, hogy 1993. májusig hogyan fogadja a jelenleg gyakorló „háziorvosok" nyilatkozatát; pártfogolva, támogatva segítse vállalkozóvá az orvost, vagy ne tegye azt. Itt ezen a ponton megjelenik a felelősség, hogy kié, ezt most nem hiszem, hogy részletezni kell. Hát akkor mégis mi legyen? A társadalmi, gazdasági körülményektől függetlenül nem szabad egy ilyen kérdést eldönteni. Milyen ez a társadalmi, gazdasági helyzet - egyre romló - melyben megfogalmazódott, hogy az eddigi három pólusú egészségügyi ellátásban, mely átalakul, s benne a leendő „háziorvos"-nak a szerepe a legfontosabb. Igen ám, csakhogy közben kiderült, hogy a korábbi értelemben használt vagy volt háziorvos nem tud, és az orvostudomány fejlődése miatt nem is tudhat úgy praktizálni, ahogy azt kellene tennie. Elég ha csak arra gondolunk, hogy korábban a háziorvos nem csak a család felnőtt, hanem gyermek orvosa is volt, ma már az orvostudomány viszont ezt túlnőtte és időközben egy jól szerveződött és felépített gyermek háziorvosi ellátás is működik. A pillanatnyilag vonzó jövőképet lehet, hogy világossá teszi a közel 10 milliárd forint, amit ennek a segítésére fordít a társadalombiztosítás az alapelőirányzaton túl, de sajnos ez kevés, ezért nem érzem én aktuálisnak és nem biztos, hogy javasolnám a vállalkozó alapellátási feladatot végző orvos(ok)nak a vállalkozás beindítását. Hisz ahogy az interjúban is elhangzott, jelenleg csak a kedvezőbb adózási lehetőségek miatt célszerű ma ezt a formát választani, nem pedig azért, mert minden körülmény (pénzügyi biztosítási - törvényi) ezt szinte követelné. Nem jelent még meg az ezévi TB törvény végrehajtási rendelete, melyből minden világossá válna, ugyanakkor az esetleg vállalkozni akaró orvosnak májusig nyilatkozni kell - s lehet, hogy egy megalapozatlan, esetleg „rossz" döntés a későbbiekben helyrehozhatatlanná válik. Mégis, mi akkor a teendő? Véleményem szerint ha rövid akarok lenni, akkor annyi, hogy tegyék lehetővé ugyanazon szabályok szerinti gazdálkodás lehetőségét a jelenleg még intézményi formában dolgozó háziorvosoknak is. mint a jövőben vállalkozó orvosnak. Vagyis a jelenleg rendelkezésre álló pénzeszközöket függetlenül a szektortól, szabadon, kötöttség nélkül használhassák úgy, mint a praxispénzt, megszüntetve a jelenlegi helyzetet, hogy felét így, felét úgy. Erre minden feltétel meg van. Mik ezek? Jelenleg teljesen önálló pénzből gazdálkodik Szegeden a „Részben önálló Háziorvosi Szolgálat" - ez szét van bontva háziorvosonként. Csak annyit kellene változtatni, hogy meg kell szüntetni a -bér- és dologi pénzkeret kötöttségét, s bízzuk a felhasználást a szervezetben dolgozó orvosra, vagy ha vállalkozó orvos akar lenni, akkor arra. De ez még mindig nem elég, hisz ezzel nem lett és nem lesz több pénz, csak jobban ki lehet használni a pénzügyi és adózási lehetőségket. Még beruházni is tud, csak ma még ne vállalkozzon, mert a tevékenység tételes finanszírozásának hiánya miatt nem igazán tud vállalkozói szférában tevékenykedni és hiba lenne a vállalkozási kockázatot figyelmen kívül hagyni. Talán ezért lenne célszerű, ha a Magyar Orvosi Kamara is és mindenki, aki ezért felelősséggel tartozik, ha ez irányban tevékenykedne, hogy a szabályozók legyenek szektorsemlegesek és nem pedig vállalkozás ösztönző sugalmakat ajánlók, figyelmen kívül hagyva, hogy van még egy sor olyan kérdés, mint például a szolgáltatások, melyek jelenleg még úgy ahogy, de az orvost csak gyógyításra illetve annak elvégzésére ösztönzik, de ha vállalkozó lesz, ezt is el kell végezni, alighanem a gyógyítás terhére. A vállalkozást támogatva: Dr. Baráth Lajos gazdasági igazgató A Hajlat utcában parkoltam és a Daciám hátulját megrongálta egy fehér Trabant, majd elhajtott. Egy járókelő feljegyezte a rendszámát és írt nekem egy papírt, hogy ki volt a „tettes". Ennek alapján a rendőrség intézkedni tudott. Ezúton köszönöm meg az Ismeretlen segítségét. K. A.-né Haladás a gabonaiparban Hát több tekintetben nem vagyunk normálisak mi, magyarok és tehetetlenek vagyunk a lehetősség mellett. Nem tudok mást mondani, mint például a mindennapi kenyér ügyében. Évek óta hajtogatják a szakértők: együnk barna kenyeret, ez egészségesebb, mint a fehér. Az emberek túlnyomó többsége elereszti füle mellett a tanítást, egy kisebb rész, mondjuk 10-20 százaléknyi - megfogadná az intelmet. Határozottan megállapítható, hogy a természetes életmódra, étkezésre törekvés már jóval nagyobb, mint 10-20 évvel ezelőtt. Szeged környéke a rozs hazája, de itt a rozskenyér is fehér vagy csak rozsos, amit úgy kell érteni, hogy a fehérlisztbe belevágnak egy maréknyi rozslisztet vagy korpát, hogy lásd és vakulj. Van mutatóban egy bio-butikokban és némelyik magánpéknél valami barna kenyér-féleség, ilyen vagy olyan minőségű - a fehér kenyér árának legalább másfélszereséért. Van a nagyáruházban Graham kenyér is, szép cellulóz-borításban, kilogrammonként 100 forint körüli árban. Ámde nincs se vállalat, se privát személy, aki teljes kiőrlésű lisztből kenyeret produkálna, éspedig a fehér kenyérnél legalább egy kissé olcsóbban, mert hiszen a barna liszt olcsóbb mint a fehér. A mostani barna kenyér előállítók kihasználják a barna kenyér híveinek természetes vágyakozását, igényét - csak csemegefélének tekintik, persze csemege áron. A barna kenyér ügyében szóról szóra: állunk, mint szamár a hegyen. Sőt! Visszacsúszunk - ha van még hová. Azok, akik iparkodnak önellátók lenni barna kenyér dolgában (elég sokan vannak) , barna rozslisztet és Graham lisztet vásárolnak, azaz vásároltak a gabonaipar termékárusító szakboltjában, de másutt is lehetett kapni, és maguk sütötték a kenyerüket. Nos, a Gabonaipar Urainak nemrégiben kolosszális ötlete támadt: megszüntette a barna rozsliszt és a Graham liszt forgalmát. Honnan vegyünk most már rozslisztet 50 kilogrammos kiszerelésben? Nos, hát menjünk ki ezután Mórahalomra 50 kilóért! Szegény gyomorbetegek, ti pedig csak vásároljátok a 100 forintos cellulóz borítású csemegét, vagy vegyetek még drágább külföldi bio-lisztet, mert ilyen is van ám nálunk az igényesek számára. Történt ez az intézkedés akkor, amikor - tapasztaltuk - nagy volt a kereslet a rozs- és a Graham liszt iránt, tehát aligha mondható ráfizetésesnek a gabonaipar részéről. Mindenesetre gratulálok ehhez a bámulatos, bölcs és szociális intézkedéshez, összes barna kenyér lennénk-fogyasztó társaim nevében is! Dr. Bottka Sándor István