Délmagyarország, 1993. március (83. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-18 / 64. szám

A VÁROS 7 • A világkiállítás előkészületeiről Kötvény expóra, egyetemre CSÜTÖRTÖK, 1993. MÁRC. 18. „A várost terheli a felelősség a komp körüli állapotokért" A tápai komp védelmében Mert hogy a komp Tápéé, ennél fogva el nem adható. Vélem én, és vélik-érzik mindazok, akik valamit'sejtenek tulajdonlásukról. Mert most nem az a lényeg, hogy hozzászoktunk-e, megszerettük-e, hanem, hogy hivatalos papirosok védelmezik. És igazolják, hogy a tápai komp a tápaiaké: a községé. Persze, hogy a rádióban elhangzottak nyomán fogtam tollat, hogy megvédjem örökös tulajdonunkat! Mások is tették ezt már száz esztendőkkel ezelőtt, eredménnyel. Miért ne sikerülne most is a község tulajdonában megtartani?! Miért is? Mert nem vagyunk az a FALU, ami akkor voltunk, amikor Szeged városának meg kellett hajolnia a szomszéd villula (falu) előtt, elismerve, hogy kompja márpedig elidegeníthetlen! Nem árt, hogy egy kis (tápai) komptörténettel segítek földijeimnek, miért is kell ragaszkodnunk ehhez a nagydarab vfziedényhez, amely a valószínűleg - többezer esztendős tápai révben legalább ugyanannyi ideje szolgál. Mindenek előtt idézzük Tömörkény Istvánt /Újbor idején/: „A révek és a kompok abból az időkből valók, amikor még nem volt olyan túlságosan nagy a sietség." Bálint Sándor így szól a kompokról: „A Tisza szegedi szakaszán a szabályozás előtt három komp közlekedett: Tápén, Fehérpartnál és Röszke alatt. Az 1890-es évek óta már csak a tápai komp működik.,, /Szögedi nemzet. II. 19./. Ugyanő jegyzi, hogy „A tápai kompnak 1724-ben 191 forint 64 dénár volt az évi jövedelme. " Lévén tápai vízijárgány, érthető, hogy a kompépítésnek elsősorban tápai hajóácsok /superok/ voltak kiváló mesterei. Mindezek az adatok mintegy megerősítést kapnak a tápai komp régiségét illetően Szerémi György krónikás hiteles írása nyomán: „A ma létező tápéi kompról az első adatunk 1528ból van. Szerémi György leírja, hogy Szapolyai János király és Mehmed bég találkozójukat egy kis falucska /villula/ Tápé mellé tették, ahol rév van a Tisza folyón." /Tápé története és néprajza, 51./ Ugyan annak a könyvnek a 109. oldalán még visszább tekint a fejezet kutató-írója; „A falu révét a 13. század okmányai említik legelőször hitelt érdemlően." Tóth Béla bátyánk /szintén a Tápé kötetben, 141. oldal/ is talált adatokat, mert ezt írja: „Komp jár itt a két part ölén sokezer éve. Am nem a komp a régi, de a rév." A rév, amelyben Szeged egyházmegye és Csanád egyházmegye között közlekedett régebben valószínű - a tutaj, a luntra, vagy csámesz, és bizony sehol sem jegyezték föl, hogy mikortól jár a komp. Az a nyilván akkoriban modern úszóalkalmatosságnak számító - komp, amelyet már nem léntákkal és evedzőkkel segítettek át a folyón, hanem a Tisza fölött kifeszített kötél kézzel történő húzásával. És hogy az erős vízsodrás el ne vigye, görgőkutya, és farcsiga tartotta a kompot a kötél mellett. Érdekes és tanulságos anyagot közöl a Délmagyarország 1933. július 9-ei száma: „Valami régi jog alapján Szeged még mindig hűbérese Tápéi községnek: kegyura a tápéi templomnak és fönntartója a tápéi kompnak. És ez a kötelesség onnét következik, hogy megkapta a város a tápai réti birtokát. A birtokkal együtt vállalta a város a templom és a komp fönntartását és azt, hogy az idők beteljesüléséig szállítja Tápé őslakosságát. így lett hűbérura a városnak a falu, és hűbérese a város Tápénak. Ezért terheli a várost felelősség a komp körüli állapotokért. " És az sem elhanyagolható, hogy bár a tápai kompnak soha sem volt nyeresége, de viteldíja igen. 1922-ben például egy gyalogos egyszeri kompozásért 2 fillért, fogatos pedig 20 fillért fizetett. Az összegeket külön erre a munkára alkalmazott pénztáros szedte be; a kompot pedig két révész irányításával a rajta utazó fogatosok segítették egyik partról a másikig. A Maros szabályozását követően a birtokot vesztett tápai gazdák ingyen, pajoros igazolványuk fölmutatásával utazhattak a kompon, a többieknek a téesztagosításig /1960/ átkelési díjat kellett fizetni. A révben korcsma is működött, amit a falutól általában - a révészek béreltek, jövedelme után adóztak. Főként az aratást követő hordás, majd a betakarítás idején a század elején két komp is közlekedett a tápai Fertőzőforrás után nyomozva,,, Fágkonferencia Szegeden révben. Nem csoda hát, hogy a falu a várossal már 1927-ben együtt kérte a közlekedési minisztert, hogy a kompok helyében pontonhidat építsen. Erre csak az 1960-as évek elején került sor. Rövid időt élt meg, mivel az áradások és az apadások miatt a híd-átállítás sok időt, sok embert igényelt. Tehát sokban volt. amit sem a falu, sem a város nem volt hajlandó finanszírozni. Lám, most megint gond van a tápai komppal. Ráfizetéses. Ezért kalapács alá kerül. Már van is érdeklődő. Nocsak?! Ez azt jelenti, hogy egy vállalkozó nyereségessé tudja tenni? És mondják, a falu miért nem vállalkozik? Mert nem vagyunk önállóak, ugye? Azzá kell lenni! És akkor a miénk maradhat a komp, amit természetesen éppúgy viteldíjért kell majd működtetni, mint a többi, kishonunk más vizein szolgálatot teljesítő kompok esetében van. Az elmúlt rendszer nagyvonalúan eltörölte a tápai kompon való viteldíj fizetést. Senki sem kérte, mégis. Hozzá szoktunk, és most dühöngünk, ha megint fizetni kell. Mégis meg kéne érteni. Ugyanakkor a viteldíjat megszabóknak is figyelemmel kell lenni arra, hogy a tápaiak földjének javarésze a réten van, ahova qsak komppal tudnak átmenni. Szerény viteldíj-szabással kell segíteni a földjüket visszaigénylőket abban, hogy minél többen bátran indulhassanak ősi jussuk megmunkálására, a rétre. Összegezve: A tápai komp Tápé örökös tulajdona kell hogy maradjon, melynek fönntartására - a viteldíjszedésen túl - föltétlen lehet és kell támogatást szerezni, kapni. És ha ezt egy vállalkozó garantálja, a falunak még-inkább vállalnia kell, mégha kezdetben áldozatvállalással jár is! És ez az áldozatvállalás egyaránt áll Tápéra és Szegedre, az ősi egyezségben fogalmazottak alapján: „A birtokkal együtt vállalta a város a ... komp fönntartását és azt, hogy az idők beteljesüléséig szállítja Tápé őslakosságát.,, Ifj. Lele József Mmil Fotó: Nagy László ['if.'111'iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii'iiiii' Minek a kapuja? A népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálat megyei intézeteiben dolgozó 6o orvos és biológus gyűlt össze három napra Szegeden, hogy munkaértekezleten számoljanak be a laboratóriumaikban végzett fágvizsgálatok eredményeiről. A két évenként megrendezett tanácskozás idei házigazdája a Csongrád megyei intézmény, szervezője pedig a szegedi fáglaboratórium vezetője, dr. Horváth Judit. Kérdésemre a biológus elmondta: a baktériumok vírusának, azaz a fágnak a vizsgálatával az ország 12 laboratóriumában foglalkoznak, melyek munkáját a konferencia társrendezője, az Országos Közegészségügyi Intézet Fág Osztálya fogja össze. Hogy miért fontosak a népegészségügy szempontjából ezek a vizsgálatok? Azért, mert a tömeges fertőzések, járványok megelőzésében nélkülözhetetlen a szerepük. Az epidemiológus, a járványügyi szakember tulajdonképpen a nyomozó, aki a fertőzés forrása után kutat, az ehhez szükséges bizonyítékokat pedig a fáglaboratóriumok szolgáltatják. Munkájuk nélkül aligha érhető tetten - mondjuk - egy ételmérgezés „elkövetője". Ha például kiderül, hogy a betegek rosszullétét szalmonella okozta, s ugyanezt a baktériumot megtalálják a megvizsgált ételminták valamelyikében is, a fágtipizálás azonos eredménye mondatja ki a végső szót: valóban a fertózéssel gyanúsított eledel a bűnös. Ettől kezdve a tettest ártalmatlanná lehet tenni, s a kórokozónak nem lesznek újabb áldozatai. A háromnapos tanácskozáson elhangzó 18 előadás és 3 poszter témája a legtöbb megbetegedést okozó szalmonella, beszámolnak a szakemberek még a molekuláris szintű járványügyi vizsgálati módszerekről és a gennykeltő baktériumok fágvizsgálatairól is. Ch. Á. • Amikor két éve a „Városfejlesztés erőforrása " című előzetes koncepciót az akkori WV Bizottság megküldte a szakértőknek, hogy szólnának hozzá, bizony kapott olyan észrevételt is - nem is akárkitói - hogy a nyelvtanulás ebben az összefüggésben kakukktojás. Nem tartozik ide. Mára — szerencsére - az ilyenfajta rövidlátás tűnőben van. Kezd beérni a fölismerés, hogy a város nagyon is összetett dolog. Annyira összetett, hogy analitikus módszerekkel csak pontatlanul és goromba egyszerűsítésekkel írható le. A gépies szemlélet - jobb híján - úgy vélte, hogy csak meg kell határozni a városban végbemenő jellegzetes folyamatokat. Ha ez sikerült, a város ugyanúgy javítható, mint a megakadt vekker. Ki kell cserélni a hibás kereket és az időt pontosan fogja mutatni ismét.-"Kár volna tagadni, hogy azért ettől a leegyszerűsítő szemlélettől is sokat tanult a várostervezés annak idején. Azt például, hogy a lakásokat mégsem bölcs dolog a gyárak közé spékelni és egyáltalán a zsúfoltság nem jó sem az embernek, sem a termelésnek. Ugyanakkor ez a szemlélet szülte a lakótelepeket és az este kihalt belvárosokat is. Igaz, az akkori város más volt. Szenet bányászott, vasat öntött és mindehhez kereskedett. A mai város mindettől egyre távolabb áll. A mai városra mindenekelőtt a tudás gyarapítása, az ismeretek feldolgozása a jellemző. A mai várost egyre inkább saját maga, a belsó közlekedés és az egészségtelen társadalmi mozgások veszélyeztetik. A mai várost mindenekelőtt és elsősorban a kultúrája teszi azzá, ami. Szeged valójában szerencsés. Akaratán kívül előnyös helyzetbe juttatta a fafejű kommunista vezetés, amikor kihagyta a szocialista iparosítás „áldásaiból". És nem is nyersanyag- termelésből kell megéljen. A polgári jóléthez, a jó társadalmi közérzethez természetesen hozzátartozik a kultúra és a műveltség. Dőre dolog lenne azonban, ha mindezt csupán a szórakozás szintjén, a színház, a mozi vagy éppen az „alternatív" hóblik és értelmiségi traccspartik magasságában értelmeznénk. Nem mintha az értelmes időtöltés jelentőségét lebecsülnénk. A kultúra azonban ennél sokkal tágabb és gazdagabb Knizner Istvánnal, a Világkiállítási Programiroda pénzügyi igazgatójával szervezett találkozást a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Szegedi Szervezete tegnap a Démász Rt. központjában. Azzal a céllal, hogy az érdeklődók tájékoztatást kapjanak az 1996. évi expo előkészületeiről. A világkiállítással kapcsolatos tájékoztatójában Knizner István többek között azt hangsúlyozta, hogy az előkészületek jó üteműek. A projekt 100 milliárd forintosra tervezett költségének a feléből olyan objektumokat építenek, amelyeket később közcélokra hasznosítanak, a nemzetgazdaságnak egyébként is szükséges létesítményeket valósítanak meg 1996-ra. Harminc milliárdért például olyan infrastruktúrát hoznak létre, ami a fővárost szolgálja, s majd a budapesti önkormányzat tulajdonába kerül. Huszonhárom milliárdot szánnak arra a beruházásra, amelylyel lényegében a kormány felsőoktatást fejlesztő terveinek megvalósítását hozzák előbbre: állami kötvénykibocsátással finanszírozva olyan létesítményeket építenek meg, amelyek az expo után a budapesti tudományegyetemet, illetve a műszaki egyetemet szolgálják. A beruházások, a fejlesztések (pl. utak, metró, épületek) haszna tehát igazából majd csak később lesz mérhető, de az expo kormányt terhelő üzemeltetési költségei a számítások szerint már a dolog. Némiképp még mindig leegyszerűsítve a világ dolgaiban való eligazodás képességét, a tudás megszerzéséhez szükséges technikák ismeretét és a kapcsolatteremtésre való nyitottságot jelenti. Sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy Szeged egyedülálló lehetősége és jövője, hogy a Balkán kapuja legyen. Annál is inkább, mert ez a szerep már-már az ölünkbe esett. Itt dübörögnek keresztül oda-vissza a kamionok tízezrei. Itt zúdulnak keresztül évszakszerű rendszerességgel^ a török vendégmunkások. És akkor még a Cserepes sori átrakót nem is említettük... Csakhogy minden kapunak két oldala van. Ha innen nézzük a "Balkán" kapuja majdnem stimmel. De hogyan nézünk ki onnét szemlélve. Vajon vagyunk-e „Európa kapu"? Vagy csupán afféle biztosítószelep, melyen keresztül kipufognak az áldozatok és a zavarosban halászok is, ha így látják jónak? Valami! persze ez a szerep is hoz a konyhára. Szeged ugyan sereghajtó a külföldi befektetések listáján, de persze bevételekből megtérülnek majd. Az úgynevezett kiszolgáló hálózatot is úgy tervezik, építik meg, hogy az később átalakítható, s tovább hasznosítható legyen. A konkrét előkészületekről szólva a programiroda pénzügyi igazgatója elmondta, hogy a központi expoterületet már előkészítették, a létesítményekre pályázatot írnak ki, terepet adva a vállalkozók versengésének is. - Az expopályázat első fordulója után egyébként az a tapasztalat, hogy az elképzelések többségét a helyi önkormányzatok is támogatják. A vidék részvételi lehetőségei a világkiállításhoz kapcsolódó rendezvényekhez nyitottak_Az expohoz a vidéki rendezvények létfontosságúak - hangsúlyozta az előadó -, s olyan programok kellenek, amelyek elsősorban az adott terület sajátosságait tükrözik, ráépülnek a már meglévő adottságokra. Vállalkozások keretében.Mégpedig olyanokéban, amelyek tovább működnek akkor is, ha az expo bezár. A vállalkozásokhoz nyújtható támogatások formáin, a központi pénzalapok felosztása technikájának kimunkálásán még dolgoznak a szakemberek. Közöttük számos olyan külföldi, aki e témakörben profi. Az expora egyébként a külföldi résztvevők meghívása, tájékoztatásuk folyamatos. Sxabó Magdolna a statisztika nem mutatja a finánc nem látta, zsebben és sportszatyorban beslisszolt dollárokat és márkákat. Netán ezek millióit. Mégis mindez kevés. Sőt, elégtelen. Európa kapujává Szegedet csakis a tudás teheti. A társadalom minél szélesebb rétegeit átható tudás és hozzáértés. Az „Európa know-how". Annak felismerése: mit és hogyan tehetünk a leghatékonyabban a saját magunk és a város javára. Visszatérve a nyfelvtudásra. Hozzátartozik-e a városfejlesztéshez? Nagyon is. Ne etessük magunkat lila ködökkel. A következő évezredben — ami végtére is már itt liheg a nyakunkba - a tudatlan, tanulatlan ember Európában felesleges lesz. Munkanélküli, akit valakiknek el kell tartani, aki kegyelemkenyérre szorul. Az önkormányzat nem képes többre, minthogy legjobb tudása szerint igyekszik biztosítani a tudás megszerzéséhez szükséges feltételeket. Tanulni azonban a polgárnak kell. Ha eddig nem tette volna, hát holnaptól kezdve. Borvendég Béla