Délmagyarország, 1993. március (83. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-18 / 64. szám

2 KÜLFÖLD DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1993. MÁRC. 18. • Sok halott és sebesült Grúz támadás Abbáziában • A Szuhumitól északra fekvő Nyizsnyij és Verhinyij Ecse­rában orosz állásokat támadtak szerdán a grűz erők. Az abház parlament közleményét idéző AFP-jelentés szerint a grúz akciónak három halottja van. A grúzok Grad típusú rakétákkal támadtak egy orosz ejtőernyő­sök által őrzött tudományos kutatólaboratóriumot és az orosz védelmi minisztérium egyik szanatóriumát. A grúz küliigyminisztérum szerdai közleménye szerint legkevesebb 107 katonai és polgári személy vesztette életét hétfő óta a Szuhumiban zajló összetűzések következtében. A (MTI-Telefotó) védelmi minisztérium viszont azt közölte, hogy csupán ked­den Szuhumiban az abházok­nak 120, a grúzoknak pedig 35 halottjuk volt. Az abház erők szerdán bejelentették, hogy leállították a Szuhumi ellen indított offen­zívájukat, és csapataikat visz­szavonták eredeti állásaikba. Az 1TAR-TASZSZ jelentése szerint az abház védelmi mi­nisztérium azért szüntette be a támadást, hogy a város teljes lerombolását elkerülje. Grúz részről egyelőre nem érkezett megerősítés az abház offenzíva leállításáról. • Juhnovszkij azzal indokolta távozását, hogy a kormányzat és az állami szervek túl bürok­ratikusok, nem engednek teret a szabad gondolkodásnak. A politikus, aki Leonyid Kucsma kormányfő után a második ember a kabinetben, közvetítő szerepet kíván játszani a par­lament és a kormány kiélező­dött viszonyának enyhítése érdekében. Juhnovszkijt a nacionalista Narodna Rada parlamenti frak­ció juttatta magas posztjára. Juhnovszkijt hevesen bírálták a parlamenti szakbizottságban amiatt, hogy sohasem látott, egyesek szerint katasztrofáli­san rossz helyzetbe került a mezőgazdaság. A bizottságban működő képviselők szerint nincs elegendő vetőmag, mű­trágya és üzemanyag a tavaszi vetési munkálatok elvégzésé­Ukrajnában érik a kormányválság? Nem kizárt a kormányválság Ukrajnában, miután a 67 éves Igor Juhnovszkij. első miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, hogy lemond tisztéről és ezentúl csak képviselői munkát végez. Megfigyelők szerint hasonló lépés várható a 35 éves Viktor Pynzenik mi­niszterelnök-helyettes, gazdasági minisztertől is, akitől a törvényhozás agrárbizottsága szintén megvonta a bizal­mat. hez, ezért komoly veszélybe került az idei kenyér. Pynzenik esetében a túlsá­gosan gyors és radikális re­formintézkedéseket is számon kérték. Szerintük ezek mégin­kább elszegényítik az ukránok millióit. Vlagyimir Gyemjanov miniszterelnök-helyettes a honatyák előtt elismerte: gáz­olajból csak a szükséges meny­nyiség egyharmada, vetőmag­ból pedig hat\>an százaléka áll rendelkezésre. Cáfolta azon­ban, hogy ez kizárólag a kor­mány hibája és az orosz olaj­szállítások akadozásával indo­kolta a feszült helyzetet. Kijevi megfigyelők szerint Pynzenik kiválása megren­dítheti Leonyid Kucsma kor­mányfő helyzetét, mivel a fia­tal miniszterelnök-helyettes irányította az egész gazdasági reformcsomag kidolgozását. Juhnovszkij és Pynzenik távo­zása azért fenyegeti a belpo­litikai stabilitást, mert előre­hozza a csak májusra várt összecsapást a végrehajtó és a törvényhozó hatalom között ­vélekednek diplomáciai forrá­sok. A parlament tavaly no­vemberben hat hónapra külön­leges jogokat adott a kormány­nak, amely a szóban forgó idő alatt rendeletekkel irányítja az országot. A zömében konzer­vatív honatyák most ezen rendeletek végrehajtását kérik számon a minisztereken, mi­közben saját felelősségüket igyekeznek elkendőzni - fűzik hozzá megfigyelők. Amerikai megvilágítás (Folytatás az 1. oldalról.) Tűhegyi József alpolgár­mester fogadta Joseph Fein­berg önkormányzati tanács­adót, a Citizens Democracy Corps képviselőjét. Feinberg közreműködik a városi és a megyei önkormányzat általá­nos átvilágításában, egyhóna­pos szegedi tartózkodásának elsődleges célja, hogy meg­találja a szervezeti és döntés­hozatali folyamatok probléma­Megjelent a Magyar Szó Négynapos szünet után szer­dán újra megjelent a Magyar Szó, a vajdasági magyarság egyetlen napilapja, amelynek kinyomtatását a hétvégén, majd március 15-ikén, s még kedden is lehetetlenné tette a papírhiány. A Magyar Szó szerkesztősége kölcsönpapír­ból röplapokat jelentetett meg, amelyeken beszámolt a már­cius 15-i ünnepségekről, vala­mint a megjelenésért folytatott küzdelemről. Szerdán a Magyar Szó 24 oldalon, változatlan áron jutha­tott el az olvasókhoz. A szer­kesztőség előzőleg, hétfőn úgy döntött, hogy önállósítja ma­gát, s független lapot alapít, mivel a tartományi képviselő­ház, az alapító huzamos ideje nem tesz eleget a nemzetiségi sajtó fenntartásával kapcsola­tos kötelezettségének. Ennek hatására, s mert a lap kérdése nyomatékos hangsúlyt kapott a Belgrádban hétfőn tartott magyar-jugoszláv külügyi tár­gyalásokon is, kedden végre megérkezett a Fórum Kiadó­hoz a szükséges rotációs papír, feloldották a lapot kiadó Fó­rum folyószámláját, s átutaltak mintegy húszezer dollár értékű dinárt a számlára. Ismeretes, hogy Vladislav Jovanovic mi­niszterelnök-helyettes és kül­ügyminiszter személyesen in­tézkedett a Magyar Szó ügyé­ben. A vajdasági tájékoztatási titkárság azonban még kedden tikus pontjait. Az amerikai tapasztalatokra bizonyára szükség lesz olyan kérdések­ben, mint például: az önkor­mányzat miként oldja meg döntéseinek nyilvánosságát, e döntésekbe hogyan vonja be polgárait, a döntéshozatal kul­túráját mi módon volna lehet­séges az európai színvonalra fölemelni. (Feinberg a JATE-n is vizsgálódik, arra keres vá­laszt, miképpen épülhetne be az egyetem a város image-ébe, mint történt ez például Camb­ridge-ben.) Ó. I. is azt állította, hogy a Magyar Szó megjelenhetett volna, csak a szerkesztőség „manipulál, hogy bizonyltja a vajdasági magyarok fenyegetettségét". A szerkesztőség a négyna­pos megjelenési szünet alatt és előtte is tájékoztatta az illeté­keseket, papír azonban csak kedden érkezett. Az újságot nyomtatásra előkészítették szombatra, s az utolsó pillana­tig remélték, hogy befut a pa­pírszállítmány a nyomdába. A lap szerdán „Négy nap Magyar Szó nélkül - mi történt velünk" címmel számolt be az esemé­nyekről. • Az ünnepi hónap rendes körülmények között a vallási elmélkedésé, és a Felső-Egyip­tomban máig dívó vendetta ilyenkor szünetel - a régi sérel­mek vérrel való lemosása várat magára a kitüntetett időszak el­múltáig. hiszen a ramadán a vi­szályok félretételének is ideje. A rendszer megdöntésére el­szánt, iszlám állam létrehozá­sára szövetkezett fanatikusok azonban ezt az előírást nem tekintik kötelezőnek magukra nézve, és egyre vakmerőbb merényleteikkel kiváltották a hatóságok minden korábbinál keményebb offenzíváját. Az egy éve szűnni nem aka­ró támadásaikkal - amelyeket a kopt keresztény kisebbség, továbbá rendőrök, és tavaly ősz óta immár külföldi turisták ellen is irányítanak - odáig mentek, hogy a ramadán kellős közepén, a böjtöt megtörő esti étkezés után a főváros szívében egy kávéházat robbantottak fel. A Tahrir téri Vadi en-Nil láto­gatói közül hárman - két kül­földi és egy helybeli - haltak Engedményes vásár a Biotéku Kefnrinholthan. Bogumil teák 196 •• 100 fÜ Harmónia tea 75 50 Ft Érelmeszesedés elleni 67 40 Ft Tigris olaj 250 ** 150 Ft Zabkorpa 90 70 Ft k. A Forró ramadán Hűvös télvégi időszakra esett az ez évi muszlint böjt­hónap. az ideinél mégsem élt évek óta forróbb ramadánt Egyiptom. A napkelte és napnyugta közti éhezés­szomjazás gyötrelme elviselhetőbb, mint a nyári kániku­lában, ám a hatóságok és az iszlám szélsőségesek közötti ellenségeskedés nem izzott ilyen hőfokon azóta, hogy Anvar Szadat elnököt 1981 októberében megölték. Egyéb kedvező árú termékekkel várjuk Önöket. Cínuink: még mindig íi régi Mars tér-Miks/álh K. u. sarok (Gyöngykagyló cukrászdában) meg, s vagy húszan szenvedtek sérüléseket. Az ország első számú devizaforrása, az ide­genforgalom negyven száza­lékkal zuhant vissza a merény­letsorozat nyomán. Az elmúlt héten a rendőri szervek elérkezettnek látták az időt a nagy rohamra. Hónapok óta zajlanak a rajtaütések a szélsőségesek rejtekhelyein Felső-Egyiptomban éppen úgy, mint Kairó szegénynegye­deiben, ahol a fanatikusok fészkei fellelhetők. Am a március 9-én este Asszuánban (Kairótól délre 900 kilométer­re) és másnap hajnalban a fő­város különböző pontjain esz­közölt csapások minden eddi­ginél véresebbek voltak. A színhelyeken együttesen hu­szonkét ember halt meg ­tizenöt „szakállas", egyikük felesége és gyereke, valamint öt rendőr. Az egyéves „mér­leg " több mint száz halott. Az asszuáni fundamentalis­ták kezén lévő Ar-Rahma me­cset ellen indított roham nap­ján kezdődött Kairóban, egy katonai bíróságon 49 fiatalem­ber pere - turisták elleni me­rényletekkel, a rendszer meg­döntésére szerveződő mozga­lomhoz való tartozással vádol­ják őket, és a törvények alap­ján többüknek halálos ítéletre kell számítania. A szembenálló felek egyfor­ma magabiztosságot mutatnak. Hoszni Mubarak elnök szerint nem fog sokáig tartani a terro­rizmus elleni küzdelem, és belügyminisztere, Abdel-Ha­lim Musza hetek óta hangoz­tatja, hogy az országban mű­ködő, szerinte kétezernyi terro­rista nagy része a hatóságok kezén van, nem kell sokat várni a többiek elfogására sem. A bíróság elé állított csoport tagjai az első, nyilvános tár­gyalási napon derűsen moso­lyogtak a tv-kamerákba, egyi­kük közleményt olvasott fel, hogy büszkén vállalja: igen, a Dzsamaa Iszlamija tagjai, szel­lemi vezérük (a New York-i robbantással összefüggésben is emlegetett) Omar Abder-Rah­man sejk, szervezetük ölte meg Szadat államfőt, Rifaat Mah­gub parlamenti elnököt. Farag Fodat, a világiságot hirdető író-politikust, és igen, az ide­genforgalom ellen is hajtottak végre merényleteket, megtorlá­sul a társaikat börtönben érő atrocitásokért. Némileg ellentmondva a talán belső fogyasztásra szánt - arabul elhangzott - közle­ménynek, angol nyelvű transz­parensükön azt hirdették, hogy „Nem öltünk meg egyetlen turistát sem". (Tavaly ősz óta három külföldi halt meg a vallási indíttatású terrorakciók áldozataként.) A közvélemény megoszlik a rendőri offenzíva megítélésé­ben: van. aki szerint éppen itt volt az ideje, mások úgy látják, hogy a hatósági keménység csak olaj a tűzre. Megint má­sok, köztük külföldi megfigye­lők értetlenül hallgatják a ve­zetők érveit, miszerint a terro­rizmusnak semmi köze a gaz­dasági viszonyokhoz, a munka­nélküliséghez, és kritikusan szemlélik a kormánynak azt az igyekezetét, hogy az iszlami­zálás eszközével fogja ki a sze­let a fanatikusok vitorlájából. E taktika jegyében a tv-ben ra­madán alatt szüneteltetik a hónapok óta nagy nézettség mellett vetített amerikai szap­panoperát, amely, ha idegen „kultúrát" is hordoz, szemér­met a helyi cenzúra ollója nyo­mán semmi esetre sem sért. Az ország mérsékeltként számon­tartott főmuftija pedig a készülékek elzárására biztatja a hívőket az esténként - műhold révén az egész arab világra ­sugárzott honi rejtvényműsor idejére, mert Sarihan, a tv-sztár hastáncot lejt benne. Bős: a törvény­sértő beruházás A lap azért érdeklődött a minisztérium államtitkáránál, mert a Természetvédelmi Vi­lágalap bécsi irodájának mun­katársai hetekkel ezelőtt nyil­vánosságra hoztak egy olyan, a szlovák környezetvédelmi tár­cán belül készült dokumen­tumot. mely a bősi építkezés egyes objektumainak törvény­ellenes voltáról tájékoztatja a szlovák kormányt. A jelentés megtárgyalását a kormány azóta sem tűzte napirendjére, de Jozef Zlocha környezet­védelmi miniszter elismerte, hogy az erőmű beruházói a C­változat megépítésének és üzemeltetésének 19 feltétele közül négyet nem teljesítettek. A zöldek azóta az ügyben a Legfőbb Ügyészségen is pa­naszt tettek. A Sme című lapnak adott nyilatkozatában Lubomíra Zi­manová egyetért azzal, hogy ha következetesen járnának el, akkor az erőmű üzemeltetését ideiglenesen fel kellene füg­geszteni. A helyzetet minden­esetre maga is visszafordítha­tatlannak tartja, és a lebont­hatatlan objektumok között jelöli meg például a védőgátat. Arra a kérdésre, hogy a Július Binder vezette beruházó válla­lat önkényesen járt-e el, az államtitkár azt válaszolta: ­Igen, sajnos elérte, amit akart. Amíg az előírt felté­teleket néni teljesítik, addig a bősi erőmű törvényelle­nesen felépült objektumai­ra sem mi, sem más ille­tékes hivatalok nem adják ki az építési engedélyt ­nyilatkozta a Sme eímű po­zsonyi napilapban Lubomí­ra Zimanová, a Szlovák Környezetvédelmi Minisz­térium államtitkára. Az államtitkár elmondta: - A kormány soha nem képvi­selte azt az álláspontot, hogy semmi sem történhet. Nem tartom szerencsésnek, hogy Binder úr megnyilatkozásait hivatalos álláspontként értel­mezik, amikor ezek érthető mó­don csupán a beruházó szem­pontjait képviselik. Zimanová kitért arra, hogy a kormány a jelentést okkal adta vissza, mert az érintett tárcák részéről annak alaposabb elő­készítését várta el. Ez azóta megtörtént, de - ez az idő múltával ebben a formában lassan elveszítette időszerű­ségét. Az államtitkár szerint az ügyet a szlovák kormánynak újra kellene tárgyalni, hiszen a környezetvédelmi tárca jelen­tésében szereplő veszélyek nem teljes mértékben hárultak el. Kalkuttai merénylet Csaknem félszáz embert ölt meg és százat megsebesített Kalkuttában egy nagy erejű pokolgép szerdára virradó éj­szaka. A robbanószerkezet két lakóházat döntött romba az indiai nagyváros központjában, mindössze négy nappal azután, hogy egy pokolgépes merényletsorozatban 250 ember vesztette életét Bombayban. (MTI -Telefotó)

Next

/
Thumbnails
Contents