Délmagyarország, 1993. február (83. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-06 / 31. szám

SZOMBAT, 1993. FEBR. 6. A fájdalom nélküli életéit • Konferencia a szenvedők világnapja alkalmából u Segítség: orvosoktól, papoktól HAZAI TÜKÖR 5 Mint ismeretes, a pápa február 10-ét a szenvedők világnapjává nyilvánította. Ebből az alkalomból az egcsz földkerekségen különböző világi és egyházi rendezvényeken emlékeznek meg azokról az embertársainkról. akiknek ínség, üldöztetés és kín jutott osztályrészül. Földrajzi hovatartozás nélkül sújtanak mindannyiunkat a betegségek, amelyeket nem egyszer szinte elviselhetetlen fájdalom kisér. Az orvosok kötelessége, hogy ezeket a szenvedéseket enyhítsék a tudomány kínálta eszközökkel, vigasztaló, emberi szóval. Ezeket a hangokat erősitik meg a maguk módján a különböző egyházak lelkészei MS, igyekezvén erőt adni a kínok elviseléséhez. A szenvedők világnapja alkalmából tart ma tudományos ülést a SZAB-székházban a SZOTE Baráti köre, a Magyar Altalános Orvosok Tudományos Egyesületének Alapszintű Sürgősségi Ellátási Munkacsoportja és a Szegedi Akadémiai Bizottság. A résztvevők - köztük a négy délalföldi megyéből meghívott mintegy 300 háziorvos - hét tudományos előadást hallgatnak meg a fájdalomcsillapítás témaköréből. A konferencia fővédnökének. Gyulai Endre megyéspüspöknek megnyitó szavai után a SZOTE professzorai, adjunktusok, docensek számolnak be az elviselhetetlen krónikus fájdalom kezelésének új elméletéről, a korszerű onkológiai ellátásról, a fájdalom idegsebészeti vonatkozásairól, a háziorvos fájdalomcsillapítással kapcsolatos feladatairól, lehetőségeiről, valamint a természetgyógyászat elfogadott módszereiről. (Az előadók: dr. Csillik Bertalan, dr. Csernay László, dr. Bodosi Mihály, dr. Lencz László, dr. Kertész Ágnes és dr. Morva László.) Dr. Somfai Béla s. j. atya arról szól hallgatóságának, miként nyújtható lelki vigasz - a krisztusi szempontok alapján - a szenvedő embernek. A tudományos tanácskozás kerekasztal beszélgetéssel és dr. Simon Miklós emeritus professzornak, a baráti kör elnökének zárszavával ér véget. Ch. Á. • Van, aki azt mondja, tragédia, ami ebben a faluban történik. Másvalaki meg azt, kész kabaré inkább. Tudjuk jól, Madách Imre föltalálta már ennek a kettőnek a szoros összefüggését, de erősen föltételezhető, ő is nagy filozófusoktól vette az ötletet. Ha innen nézzük, filozófiailag megalapozott tragikomédia játszódik le nap mint nap. Olyan is van, aki szégyelli magát. A mezőgazdasági államtitkár állítólag azt nyilatkozta a napokban, összesen tizenhét szövetkezet választotta csupán a teljes fölszámolást. Azért szégyenkezik az a valaki, miért kellett ebbe a tizenhétbe beleesnie az ő falujának is? Erősen hiszi. rosszul döntött a közgyűlés, amikor többszöri nekifutásra is ezt határozta. Amikor a meghívást kaptam. a tehenekre licitáltak, de amikor kiértem, már a borjaknál tartottak. Előző nap elkelt az utolsó tehén is. Az utcán volt alkalmunk találkozni vele, és új gazdájával. Tiltakozott az illető még a fényképezés ellen is, annyira mocskos volt szerencsétlen jószág. Panasz nem érheti a ház elejét, jól megadják a módját az árverésnek. Előtte mindenki föltekinthette az állományt, följegyezhette a fülszámokat, bár éppen előttünk panaszolták néhányan, a hivatalos listában nem szerepelnek azok a számok, amelyeket ők kinéztek maguknak. Közvetítettem panaszukat a hosszú asztalnál, alapos egyeztetés után kiderült, vagy megdöglött azóta a kiszemelt borjú, vagy a lista készítése után született. Ezt ugyan tegnap este hivatalosan is kihirdették, de biztosan nem voltak ott azok, akik most becsapottnak érezték magukat. Balga eszemmel azt is hittem. licitálás előtt elővezetik azt a jószágot, amely sorsáról éppen akkor döntenek, de fölvilágosítottak, ez teljesen járhatatlan út. Mindenesetre Dobra vert szövetkezet Többet ér ma egy borjú, mint tegnap két tehén tettem néhány próbát. Megkérdeztem egyik-másik licit pillanatnyi győztesét, milyen színű a borjú, de némelyiknek fogalma se volt róla. Zsákbamacskát vett, az biztos. Az az alapos óvatosság tehát, amelyről Mikszáth írt annak idején a kaszát vásárló paraszt ürügyén, még csak nyomokban se fedezhető föl. A szakszerű becsléssel megállapított kikiáltási ár hat-hétszeresét is eléri egy-egy jószág végső ára. Ennyire nagy lenne a vonzalom irántuk? Ennyire semmit nem ér a vagyonjegy! Mert ha itt el nem fogy, paraszti szókimondással mindenki azt mondta, kitörülheti vele ülőgumóinak legközepét. A borjú mai árán tegnap még két tehenet lehetett volna venni, noha az is iszonyatosan drága volt. A szokványlicit itt teljesen megfordult. Mindenki megkapja a maga tábláját, de nem akkor emeli föl, amikor ráígér a kikiáltási árra, hanem fölemelve tartja. Akinek elfogyott a rávaló jegye, az leereszti, és Fotó: Gyenes Kálmán visszakapja az iratait. Akié tehát legtovább áll, az nyert. Hallottam, van, aki csak kibicnek száll be, de sokáig nem értettem, és senkit nem találtam, aki megmagyarázta volna. Ha jól éreztem a helyzetet, az a kibic, aki mindenáron belehajt valakit a toronymagas árba, hogy akkorra már ne indulhasson, amikor ő akar nyerni. Olyan szavakat azért hallhattam, te most ne szállj be, mert azt akarom, ez az enyém legyen. Megkérdeztem a törvényesség legfőbb őrét, a közjegyzőt, mi a véleménye az egészről. Azt mondja, nem így kellett volna ezt csinálni, hanem megegyezéssel. Magam is tapasztaltam, ellensége lett egyik licitáló a másiknak, noha könnyűszerrel megegyezhettek volna, ha ki nem találták volna ezt a változatot. Valaki mindjárt előhozta leventekora példás élményét, amikor a leventeoktató nem büntette meg a kihágás elkövetőjét, hanem párba állította a másik leventével. Adj neki egy pofont! Adott. Te is adj neki, de nagyobbat! Addig-addig, amíg kölcsönösen behergelődtek, és úgy összeverték egymást, a szülőanyjuk se ismert rájuk. Most hajszálra ez történik, csak nem pofonnal, hanem borjúval. A közjegyzőhöz azonban azért is fordultam, mert iszonyatos órabér forgott közszájon. Le se merem írni. Megkérdeztem tőle, igaz-e? A diplomácia magasiskoláján ta-níthatnák a választ: nézze meg a közjegyzői törvényben! Hiába érveltem, minek kutakodnék én törvények után, amikor a legilletékesebbtől megkérdezhetem. többet nem mondott. Ide írom inkább a nép hangját: némely borjú nem ér annyit, amennyit az árverezők kapnak pénzbeli térítésként. Mert azt mondanom sem kell, őket nem vagyonjeggyel fizetik. Megkérdeztem azt is, aki az egyik licitből a leghamarabb szállt ki. Azt mondja, a gazdagabbak elviszik a szegények orra elől nemcsak a javát, de az alját is. Bezzeg, amikor harmincöt fokos melegben dolgoztak Liliomban - az egyik határ neve egyik se törekedett közéjük, és akkor se kérdezte őket senki, amikor zuhogó esőben gémberedtek napokig a palántázógépen. Oda jutottam, mondta, mindig dolgoztam, de összes vagyonjegyemen egy fejőstehenet nem vehetek. Toltuk a téesz szekerét mindig! Tiborc örök panasza jutott eszembe, amikor ez csordult ki belőle: hová menjek el lopni, hogy megéljek? Ne csukjuk be szemeinket. A Tiborcok közöttünk vannak. Horváth Dezső A velencei komédiák szerzőjére emlékezve A tizennyolcadik század második felének mozgalmas társadalmi átalakulásához hatékonyan járult hozzá Velence azzal, hogy lehetőséget teremtett egy szerteágazó, változatos színházi élet kialakítására. Ennek főszereplői Pietro Chiari, Carlo Gozzi, Carlo Goldoni színpadi szerzők voltak, akik olyan zeneszerzőkkel működtek együtt, mint Benedetto Marcello, Antonio Vivaldi vagy Baldassare Galuppi. A komédiaszínház a közönségízlés elsekélyesedése és a commedia dell'arte színészeinek vulgáris játékfordulatai, zaftos bemondásai miatt veszttett korábbi vonzerejéből és megújításra várt. Leginkább Carlo Goldoni figyelt fel annak szükségességére, hogy az arte komédiásainak játékát, amelyet az eleve rögzített típus-szerepkörök, az ismétlődő játékfordulatok. a hevenyészett cselekményvázlat, a gyakran önkényes és ízléstelen rögtönzés jellemzett, reformálni kell. Amikor 1748-ban a Girolamo Medebach vezette társulat színházában, a Teatro Sant'Angeloban házi szerzőként, tehát a színház fizetett alkalmazottjaként kezdett tevékenykedni, fokozatosan vette fel a harcot a maszkok - Arlecchino. Brighella, Pantalone, Dottore-stereotip - minden valóságtartalomtól kiüresedett figurája ellen, és késztette a komédiásokat az előre megírt, szerzői szöveg előadására, valószerű színpadi alakok megteremtésére és természetes, Goldoni bicentenáiium Carlo Goldoni halálának 200. évfordulójára emlékeznek a Szegedi Nemzeti Színház és a József Attila Tudományegyetem közös szervezésében ma délután 5 órától a JATE BTK dékáni tanácstermében (Egyetem utca 2.). Az ünnepségen olasz vendégek is részt vesznek, jelen lesz Giuseppe Manica professzor, az Olasz Kultúrintézet igazgatója, valamint helyettese, Giuletta Del Fabar professzor, Robcrto Martini, a szegcdi ENSZ misszió olasz képviselője, az EN1, az Alitalia, az ICE, a Monté Paschi di Siena, az Olivetti olasz cégek magyarországi igazgatói, valamint a L'Unita, az ANSA, a La Stampa, a Corrierc della Sera budapesti tudósítói, illetve a Színház Európa tanács magyar tagjai. Szegedet dr. Csirik János, a JATE rektora, dr. Ványai Éva alpolgármester és Farkas László köztársasági megbízott képviselik. Az ünnepség után, 19 órától a Szegedi Nemzeti Színház bicentenáriumi díszelőadáson mutatja be Goldoni: Csetepaté Chioggiában című vígjátékát, Árkosi Árpád rendezésében. (Az alábbi megemlékezés a délutáni ünnepségen hangzik el, szerzője Nyerges László Goldoni-monográfus, a Színháztörténeti Intézet munkatársa.) egyszerű színpadi játékra. így született meg a jellemkomédia, amelynek hiteles karaktereit a szerző a velencei városi életben. a polgári és plebejus körben végzett hosszas megfigyelés eredményeként ábrázolta és jelenítette meg a színpadon. A közönség szívesen fogadta a köznapi valóságból jól ismert figurákat, mert Goldoni finom iróniával, élénken pergő dialógusokkal általános jellembeli fogyatékosságokat vett célba, a polgári erény példáit mutatta fel, olykor városszerte ismert eseményeket idézett, tehát minden néző számára átélhető élménnyel és jól érthető tanulsággal szolgált. Goldoni művei már életében megjelentek Magyarországon, korábban, 1759-től kezdődően, olasz és német vándortársulatok vendégszereplése révén, majd 1767 után a hazai operakultúra két fontos játékhelyén. Eszterháza és Pozsony arisztokrata színházaiban. Goldoni nevével itt librettóíróként találkozunk, és a színlapok, szövegkönyvek Joseph Haydn, Baldassara Galuppi, Niccolo Piccinni és mások operáinak előadásai kapcsán említik. A falusi filozófus, a Halászlányok, a Patikus, az Elet a holdon c. operák előadásaira a főúri család életének egy-egy ünnepi eseménye, többnyire házasságkötés adott alkalmat, és az arisztokrata ház tekintélyének erősítése céljából került sor. Az első hivatásos, magyar nyelven játszó színtársulat műsorán három Goldoni-komédia szerepelt: A tettetett beteg kisasszony, A tudákos lány, A lovag és a dáma, és a darabválasztásban első fordítóinkat Seelmann Károlyt, Ungváry Jánost, Mátyási Józsefet - az erkölcsi jobbítás, a szórakoztatás, az elérzékenyítés és természetesen a magyar nyelv művelésének szándéka vezette. A sors különös és kegyetlen játékának tudható be, hogy amikor ezekre az előadásokra a budai Várszínházban általános érdeklődés és tetszés közepette kétszáz évvel ezelőtt sor került, Párizsban, szinte egy időben, 1793. február 6-án. elhagyatva, magányosan, nyomorúságos körülmények között halt meg Carlo Goldoni, a velencei komédiák szerzője, akiről halála kétszázadik évfordulóján, mint az európai kultúra és művészet kiemelkedő személyiségéről, szerte a világon ezekben a napokban emlékeznek meg. Nyerges László • Február 10-én, 16 órától a SZOTE Baráti Köre rendezésében az „Orvostanhallgatók érdekeltté tétele a jobb felkészültség megszerzésében " címmel vitát rendeznek Dux László professzor vezetésével. Ugyanaznap 18 órától a Modern Filológiai Társaság vitaindító beszélgetést rendez Bulgakov A Mester és Margarita című regényéről; dr. Fejér Adóm és Szőke Katalin tart előadást. Február 12-én 9 órától és február 13-án 14 órától nemzetközi konferencia lesz a Móra Ferenc Múzeum Történeti Osztálya, a SZAB és több intézmény támogatásával, melynek témája: „Kölcsönösség, párhuzamok és a szinkronitás a XX. századi magyar-szlovák kapcsolatokban." A müfordítoverseny díjazottjai Angol nyelv 7. osztály - j. díj: Szili Attila (Madách Imre Általános Iskola); II. díj: Megyeri Erzsébet (JGyTF I. sz. Gyakorló Altalános Iskola); III. díj: Szilágyi Imre (Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium és Általános Iskola). 8. osztály - 1. díj: Babucs András (Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium és Általános Iskola); II. díj: Erdélyhegyi László (Madách Imre Általános Iskola, 6+6-os Deák gimnáziumi tagozat); III. díj: Megyeri Andrea (JGyTF 1. sz. Gyak. Általános Iskola) Francia nyelv 7. osztály - 1. díj: Kozma György (JATE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola); 11. díj: Nagy Nikoletta (JATE Ságvári Endre Gyak. Általános Iskola): III. díj: Bartha Dávid (JATE Ságvári Endre Gyak. Általános Iskola) 8. osztály - I. díj: Jancsó Judit (JATE Ságvári Endre Gyak. Általános Iskola); II. díj: Varga Szilvia (Makkosházi Általános Iskola); III. díj: VŰÜ Gabriella (Rókusi 1. sz. Általános Iskola). Olasz nyelv 7. osztály - 1. díj: Mizsei Alex (JATE Ságvári Endre Gyak. Általános Iskola); II. díj: Szunyogh Emese (JATE Ságvári Endre Gyak. Általános Iskola); III. díj: Simon Tünde (Dózsa György Altalános Iskola). A MAV Nevelőotthon dísztermében tegnap délután átadták a JATE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola 199293-ra, a szegedi általános iskolások részére meghirdetett műfordító versenyének díjait. Az angol, francia, olasz és orosz nyelvben kiírt versenyre 23 iskolából 165 tanuló jelentkezett. A győztesek: 8. osztály - 1 díj: Balázs Ildikó (Dózsa György Ált alános Iskola); II. díj: Piskorski Viola (Dózsa György Általános Iskola); III. díj: Tasnádi Katalin (Rókusi 1. sz Általános Iskola). Orosz nyelv 7. osztály - I. díj: Kovács Márton (Madách Imre Általános Iskola); II. díj: György Anikó (JATE Ságvári Endre Gyak. Általános Iskola). 8. osztály - I. díj: Sípos György (Madách Imre Általános Iskola); 11. díj: Labádi Ildikó (JATE Ságvári Endre Gyak. Általános Iskola); III. díj: Zádori Ágnes (Tisza-parti Általános Iskola).