Délmagyarország, 1993. február (83. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-03 / 28. szám
6 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1993. FEBR. 3. A tegnapi edzőmeccsen A „kicsik" győztek A hét végén még a teremben láthattuk a helyi élcsapatokat, tegnap délután azonban már a szabad téren is bemutatkoztak ketten közülük. A Szeged SC a Tiszaparti stadion külső pályáján (kétszáznál is több néző előtt) edzőmérkőzésen fogadta az NB III-as Kiskundorozsma együttesét. A két csapat a következő összeállításban kezdett: Szeged SC: Nagy Zs. - Csúcs, Sztain, Takács J. - Nagy A. - Újvári, Zámbori, Bluzsin, Kovács P. Takács Z., Suslakov. (A második félidőben szóhoz jutott még Barna, Puskás, Buchholcz és Bozó.) Kiskundorozsma: Csehó - Simonics, Farkas T., Tóth G„ Gaái - Szászi, Kothencz, Szabó Zs., Nagy S. Katona. Mihálffy Zs. (Játszottak még: Haán, Gábor, Tímár és Mócz.) A pálya talaja igencsak próbára tette a focistákat, hiszen hóval fedett, síkos volt, s ez megnehezítette a labdakezelést és -továbbítást egyaránt. Az első félidőben inkább a két 16-os között folyt a játék, egyik kapu sem forgott veszélyben. Fordulás után meglepetésre a dorozsmaiak vették át az. irányítást, pontosabban passzoltak, több esetben veszélyeztették Nagy Zsolt kapuját. A 60. percben pedig Kurucz István tanítványai a győztes gólt is megszerezték. A vendégek ekkor a szegedi kaputól mintegy 25 méterre jutottak szabadrúgáshoz. A labdát Mihálffy rúgta kapura, s az (egy szegedi védőt érintve) a jobb alsó sarokba jutott. A hátralévő percekben is a Dorozsma játéka látszott szervezettebbnek, így a „kicsik" végül is megérdemelten nyerték a találkozót. Az eredményből azonban nem lehet messzemenő következtetést levonni, hiszen mindkét csapat játékán látszott, hogy még nagyon a felkészülés elején tartanak. Czibere László fiai egyébként már csütörtökön, 14.30kor vigasztalódhatnak, amikor is a Szegedi VSE gárdájával randevúznak a Felső Tisza-parton. Sándoi József • Kosárlabda NB 11. wtaaaKKasBKoaHHKa 99 Dadogott" a Postás A Szegedi Poslás férfi kosárlabdázói az NB II-es bajnokság idénynyitó mérkőzésén a nagykállóiakat fogadták az Űrhajós utcai sportcsarnokban.. A mérkőzésen a tartalékos öszszeállításban pályára lépő szegediek sok hibával, álmosan kezdtek, ám ennek ellenére a szünetig megnyugtató, közel 20 pontos előnyt szereztek. A második félidőre, a megszerzett biztos vezetésük tudatában, a hazaiak leengedtek, játékukból továbbra is hiányzott a megszokott harcosság, bár ellenfelük sem késztette őket nagyobb erőbedobásra. Nagy arányú győzelmük ugyan nem volt kétséges, de látszott, az összjáték csiszolásában még nagyon sok javítani valója lesz Valaczkay József edzőnek a közelgő Magyar Kupa mérkőzésig. amikor is a - legjobb 16 közé jutásért - az NB l-es MEAFC csapatát fogadják. Szegedi Postás-Nagykállói SK 93-73 (49-30) Szeged, 100 néző. Vezette: Szalontai, Kuli. Szegedi Postás: Tiszai (4), Lestár (25/6), Kónya (27/9), Czakó (12). Búzás (9). Csere: Velcsov (- ). Bezdán (6), dr. Csanádi (2), Antal (6), Ország (2). Edző: Valaczkay József. • Az ötletgazda által megálmodott és a dr. Hevesi Ferenc által formába öntött alapítóokirat-tervezetet dr. Tóth László jegyző, "illetve a Polgármesteri Hivatal Jegyzői Irodájának munkatársai időközben már véleményezték, és (annak alapgondolatát megtartva) néhány pontban kiegészítették, módosították. Tegnap délután a Jogi és Ügyrendi Bizottság tagjai pedig már azon vitatkoztak a városházán, hogy ezt a bizonyos alapítványt, illetve annak alapító-okiratát milyen formában terjesszék a közgyűlés elé. Abban viszonylag hamar megegyeztek a témában érdekelt képviselők, hogy szükség van a „Szegedi sportalapítványra". Hogy miért? Például azért, mert az önkormányzat (az első számú alapító) ezen keresztül a lehető legtisztább módon szponzorálhatná az arra érdemes csapatokat és sportembereket. (Az alapítvány célja ugyanis a város egyesületeinek, valamint Szeged él- és versenysportolóinak támogatása.) Dr. Szilvásy László, a bizottság elnöke megállapította: az alapítványnak külön „érdeme", hogy a sport és a sportolók „megsegítésével" járó felelősséget egyszer s mindenkorra leveszi a közgyűlés válláról, és átruházza azt a kuratóriumra. Arra a minimum öt fos - és az alapitól k) által választott testületre, amelyben vélhetően helyet kap majd a polgármester, a legnagyobb példányszámú helyi lap főszerkesztője, • A közgyűlés a jövő héten tárgyalja m Mennyi lesz az induló vagyon? m Az alapítóknak igyekezniük kell „Szegedi Sportalapítvány" esély a túlélésre Ez a történet még január 21-én kezdődött, amikor is (dr. Lippai Pál polgármester elnökletével) a városi sportigazgatóság megbízott igazgatója, valamint a városi sportpolitika prominens képviselői egy megbeszélést tartottak, amelyen egyebek mellett a sport finanszírozásának aktuális kérdéseivel is foglalkoztak. E tárgyaláson Diusztus Imre, a Szegedi Dózsa FC elnöke, a Délmagyarország és a Délvilág főszerkesztője javaslatot tett egy - a szegedi élsportot támogató - alapítvány létrehozására. A jelenlevők többsége az indftvánnyal már „első hallásra" egyetértett. illetve néhány olyan üzletember vagy szaktekintély, akit alkalmasnak tartanak az „elosztás" megtervezésére. (A litkári feladatokat a városi sportigazgatóság látná el.) Tűhegyi József alpolgármester először utalt arra, hogy az önkormányzat néhány alapítvány esetében már magára maradt, majd arra volt kíváncsi: a városon kívül ki adna még pénzt a Szegedi sportalapítványnak? Jó néhány cég és Móra Kupa Nchány nappal ezelőtt rendezték meg a szakközépiskolák és szakmunkásképző intézmények tanulói szántára a kézilabda és lahdarúgó Móra Kupát. Az eseményen az. alábbi eredmények születtek. I.abdarúgás: I. Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola (Kapusvár), 2. Móra Ferenc Szakmunkásképző (Szeged), 3. 61 l-es Szakmunkásképző (Békéscsaba). A legjobb mesterlövész Rozgonyi (Móra), a legjobb kapus Köröm Sz. (Móra), míg a legjobb játékos Vörös Tamás (Kaposvár) lett. Kézilabda: 1 Bebrits Lajos Szakközépiskola (Szeged), 2. Móra Ferenc Szakmunkásképző (Szeged), 3. 611. sz. Szakmunkásképző (Békéscsaba). Horgászhír Petőfi Kupa Balázs Imre (a Petőfitelep SC elnöke) magas pénzdfjazású, országosan meghirdetett kispályás labdarúgótornát rendez február 13-án és 14• „Míves" gyaloglóműhely az SZVSE-nél A sikerkovácsok: Antal, Kéri, Kertész, Balogh, György ós Tihanyi - Egy évvel ezelőtt nagy könnyelműen kijelentettem, hogy ennél jobb évet már nem lehet zárni, erre jött 1992. Tizenhét egyéni és csapatbajnoki címet, mint amennyivel most dicsekedhetünk, a szakosztály fennállása óta korábban egyetlen egyszer sem sikerült szerezni - mondja Antal Andor vezetőedző a napokban tartott értékelő beszélgetésünkkor. A többsége a gyaloglóink nevéhez fűződik. • Úgy tudom, a szövetség küliin értékeli az atlétikai szakágak szerint is a klubokat. Az SZVSE a gyaloglásban előkelő helyen lehet. - Olyannyira, hogy a szakági pontversenyben magasan az első helyen végeztünk, s dupla annyi ponttal előztük meg a második - a korábban vidéki fellegvárnak kikiáltott Békéscsabát. Az országos szövetség, mint műhelyt tart számon bennünket, s valami csekély központi támogatásban reménykedhetünk ezért. • Mivel magyarázható e'z a látványos menetelés? - Azzal, hogy öt évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy nagy hangsúlyt feketetünk az utánpótlás nevelésre. Az az igazMiközben egyre zsugorodik a Szeged SC atlétikai szakosztálya, ügy erősödik az SZVSE-ben a sportok királynője. Mielőtt még bárki is rosszra gondolna érdemes leszögezni: a versenyzők nem .„szöktek" át a vasutasba. Antal Andor és edzőtársainak munkája fokozatosan beért, s ennek tulajdonítható, hogy amíg 1991-ben az egyesületi rangsorban a 16. helyen szerepelt az SZVSE, addig a tavalyi eredmények alapján a 12. várományosa. ság, hogy beértek a gyerekek, s évről-évre jobb helyezést érnek el. • Azért senki ne gondolja, hogy az SZVSE-ben csak gyaloglás van... - így igaz. Feljövőben van a közép és hosszútávfutás. Van egy csiszolatlan gyémántunk Szentgyörgyi Katalin futó személyében, aki négy bajnoki címmel járult a sikerünkhöz. A dobószakágban évek óta elcsípünk egy-egy dobogós helyezést. • Az előbb már említette a fiatal tehetség. Szentgyörgyi Katalin nevét, úgy gondolom, az lenne a helyes, ha felsorolná az „aranyosokat". - Két felnőtt válogatottal dicsekedhetünk. Szászi Beáta és Dudás Gyula húzta fel a címeres mezt. Ez utóbbinak nem volt annyira látványos éve, mint az előzőek, mert éppen az olimpiai számokban maradt el a fejlődése. Egyébként a többi távon sokkal jobb eredményeket ért el, mint korábban. A legsikeresebb vasutas sportoló a gyalogló Csobán László volt, akinek hat aranyérmet - két egyéni és négy csapat - akasztottak a nyakába. Pesti Mónika, Kószó Szilvia, Ozsváth Katalin, Bondor Csaba az ifjúsági válogatottban képviselte hazánk és a klub színeit. Ha már a nemzetközi eredményeknél tartok meg kell említeni Sipos István nevét is, aki a New York-i szupermaratonin 700 mérföldön az egész világot megelőzte. Egyébként sok fiatalra van pozitív hatással Pista életvitele, s sportsikere. • Akkor lenne teljes a kép vállalkozó neve röpködött ekkor a levegőben, és akadt, aki a „gyakorlat felől" közelítette meg ezt a kérdést. Diusztus Imre szerint az a vállalat, amelyik egy bizonyos (éves szinten is jelentős) összeggel csatlakozik az. alapítványhoz, a jövőben minden olyan sportembert jó szívvel átirányíthat a kuratóriumhoz, aki támogatásért kopogta) oe az ajtón. Az „alapítvány induló vagyona" rovatba dr. Farkas én Szegeden. Nevezni *3500 forint csapatonként) február 10-ig levélben vagy személyesen hétköznap 13 és 15 óra között, nifg hétvégén (Mól 15 óráig az alábbi elmen lehet: Balázs Imre, 6723 Szeged. József Attila sugárút 144/B. X. 30. III. Tempó Kupa Immár harmadik alkalommal rendezik meg Szeged laxilársaságainak részvételével a mindig nagy érdeklődéssel kisért labdarugó Tempó Kupát. A remélhetőleg idén is óriási csatákat hozó mérkőzések szerda reggel 8 órakor kezdődnek a Deák Ferenc Gimnázium tornatermében. A Balástyai Alkotmány Horgász Egyesület vezetősége értesíti a tagságot, hogy február 7-én, délelőtt 9 órakor, Balástyán az Orchidea Étteremben lesz az idei első közgyűlésük. Bővebb felvilágosítást a 378-246-os telefonszámon kaphatnak az érdekeltek. hu azért az edzőkről is beszélne. - Az 1992-es eredmények is. az előző évekhez hasonlóan, nagy-nagy egyetértésben születtek. Rajtam kívül még Kéri László a főállású edző, míg György Sándor, Tihanyi Béla és Balogh István mjjilékben végzi a munkát - óriási lelkesedéssel. Nagyon sajnáljuk, hogy Kertész Ferenc idős korára való hivatkozással, abbahagyta az edzőséget. • Lekerült a napirendről a Szeged SC-vel való fúzió? - Csakis a magánvéleményemet tudom mondani. Két szegény házasságából egy még szegényebb klub születik. A korábbi tárgyalásokon megegyezett a két egyesület vezetése, hogy januárban visszatérnek az ügyre. Eddig úgy tudom, semmiféle kapcsolatfelvétel nem történt. Egyébként is, ekkora városnak el kell bírni két atlétikai szakosztályt. • Az idei kilátások? - Egyelőre csak bizakodunk, hogy legalább annyiból gazdálkodhatunk, mint az előző évben. A sporolás tényét nem tudom megérteni, de tudomásul kell venni. Az atléták népes tábora együtt maradt, sőt „alulról" egyre többen kopogtatnak be hozzánk. A fejlődés törvényszerűségéből pedig adódik, hogy ugyanolyan eredményes évet zárhatunk, mint a tavalyi volt. Süli József Gabriella egy, dr. Mogyoróssy József és dr. Szilvásy László öt, Koha Róbert pedig nyolc és fél millió forintot írt volna be, és a bizottság tagjai végül „abban maradtak", hogy a Mogyoróssyék által javasolt összeget mutatják majd meg a közgyűlésnek. Rövid vita után az is eldőlt, hogy az önkormányzaton kívül az a cég vagy magánszemély is alapító tag lehet, aki egy héten belül (a közgyűlés előreláthatóan a jövő hét derekán szakít időt a sportalapítvány ügyének) legalább 1 millió forinttal jelezni tudja és akarja támogatási szándékát. (Érdeklődni és jelentkezni dr. Tóth László jegyzőnél lehet a Polgármesteri Hivatalban.) Higgyünk és bízzunk benne: a Szegedi sportalapítvány egy újabb esély a helyi sport nagy mutatványának szerencsés befejezésére, azaz esély a túlélésre. Réthi Lendületben a Pincegazdaság SE Tenke balkeze még ma is veszélyes. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Az újszegedi Sportcsarnokban a vasárnapi kézilabda fieszta záróakkordjaként - a Fit Kupa keretén belül - a Pincegazdaság SE férfiegyüttese az NB I/B listavezetőjét, a szarvasiakat fogadta. A szegedi sport „aranyhétvégéjét" a Börcsöktanítványok sem csúfították el, hiszen gólokban gazdag mérkőzésen, magabiztos játékkal győzték le jó képességű ellenfelüket. Különösen - a remekül védő Szacsvai mellett - az egykori válogatott Vizsnviczai Zsolt volt elemében, aki amelleit, hogy nagyszerűen irányított. nyolcszor „csengetett" Pincegazdaság SE-Szarvas 34-25 (19-12) Pincegazdaság SE: SZACSVAI Kucsera (2). Bárán 5), Vörös (4). Fejes (2). v;zSNY1CZAI (8), Tenke < +!. Csere: Pártos - SZEPES 7», Narancsik (1), Nagy (1). lovanyecz, Mészáros. Edző Börcsök József • Teke Szuper Liga Törökék igen, Ótotték nem A női tekecsapatok Szuper Ligájának legutóbbi játéknapján a Szegedi ESK Ózdon is nyerni tudott, míg a Szegedi Postás a Kanizsa Sör otthonában nyolc fával kapott ki. Ózdi Kohász-SZESK 2:6 (2474:2520) Női mérkőzés. Ózd. A vendégeknél Bödőné 443, Sáfrányáé 431, Török 419, Kormányos 418, Vidácsné 415, Lonkai pedig 394 fát ütött. Kanizsa Sör-Sz. Postás 5:3 (2377:2369) Női mérkőzés. Nagykanizsa. A Postás legjobb dobói: Ótott 434, Tompáné 407, Bozó 403. Bosszút álltak a diákröplabdázók A Szegedi DRE női röplabdázói a pályán álltak bosszút a Közgazdasági Egyetem játékosain, amiért a közelmúltban „lemondták" (s így harc nélkül vesztették el) a rájátszás első mérkőzését. A budapesti viszszavágón ugyanis Ducsai Géza lányai három sima játszmában intézték el az egyetemistákat, azaz megszerezték a továbblépést érő második győzelmüket. A folytatásban a szegediek a kecskemétiekkel csatáznak majd - három győzelemig! közgazdasági EgyetemSZDRE 0:3 (-6, -6,-10) Kinizsi utca. V: Balázs, Simái. A diákröplabdázóknál Voronkova. Dobos és Komáromi nyújtott átlagon felülit.