Délmagyarország, 1993. január (83. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-18 / 14. szám
4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1993. JAN. 18. MIRŐL ÍRT A DM? DÉLMAGYARORSZAG A két szamár 75 éve Kocsonya Gábor egy kissé suta magyar. Katonáéknak még segédszolgálatra sem kellett az o-lábai miatt. A tanyán azonban megállta a helyét, már ugy, ahogy ló nélkül tanyán egy o-lábu ember megtudja állni a helyét. A lovait, besorozták Gábornak, azóta az asszonya nem is hagyta nyugodni. Ha valami összecsörrenés fordult elö közöttük, az asszony rögtön ráripakodott: - Kendnek még a lovai is különbek voltak, mint kend. Gábor busult is magában és föltette. hogy akárhonnan, ha mást nem, egy szamarat kerít segítőtársul a tanyába. Ma aztán előállott az asszonyának: - Hallod-e Terka. Beballagok holnap a hetire, oszt vöszök egy szamarat. Mert ló nélkül mán nem lőhet mögélni idekint. Terka elsimította homlokán a fejkendőt és aztán foghegyről, kurtán csak ennyit mondott Gábornak: - Szamárbul egy is elég a háznál. Kettővel nem tudnék möglönni .(1918. jan. 18.) DtLMAGYARORSZAG 50 éve (A Délmagyarorszá)> munkatársától) A kereskedelem és közlekedésügyi miniszter véleménynyilvánítás céljából megküldöttc a kereskedelmi és iparkamarákhoz a vendéglőkben, kávéházakban, kávémérésekben, tejivócsarnokokban és kocsmákban a nők alkalmazásának ujabb korlátozása tárgyában készített rendelettervezetét. A rendelettervezet szerint a vendégek kiszolgálására és felirónói teendők elvégzésére a kocsmákban 40. életévüket, a többi vendéglátó iparokban 24. életévüket még be nem töltött nőket alkalmazni tilos. Nem esik telével - a tanszerződéssel vagy segédi munkakönyvvel alkalmazott nők foglalkoztatása. Az átmeneti helyzet érdekében kivételt képeznek a korlátozások alól a rendelet hatálybelépésekor már alkalmazott nők, valamint azok, akik előzőleg hal hónapon belül alkalmazva voltak. Ha az iparos nem ellenőrzi kellőképpen, hogy női személyzete a közerkölcs szempontjából kifogástalan magatartást tanúsítanak a vendégekkel, a nők alkalmazásától már az első hetekben öt évre eltiltható. Az ilyen női alkalmazottat azonnal el kell korlátozás alá - a kocsmák kivé- bocsátani. (1943. jan. 18.) VEL-MAQYAUQQSIÁÜ 25 éve Forgalom a bútoráruházban Februárra elkészül a raktár egy része - Szegeden tavaly februárban nyílt meg az áruház, s így nem viszonyíthatjuk a mostani forgalmai az egy évvel ezelőttihez. De enélkül is állithatom - mondja Dunai Pálné árudavezető -, hogy egyáltalán nem csökkent vásárlóink száma. A napokban nyitottunk, s az eddig eltelt három nap körülbelül 315 ezer forintos forgalma biztató. Vevőink főleg készpénzzel fizetnek, összforgalmúnk csupán 13 százalékát teszik ki az OTP-re vásárlók. - Az árak nem úgy alakultak. ahogyan nemrég itt is ott is hallani lehetett. Összességében vizsgálva az emelkedést, ez csupán 7,5 százalékos, bútoronként pedig a 30 százalékos árváltozás a legmagasabb. - A tárolás az egyik legnagyobb problémánk - mondja Dunai Pálné. - A Fonógyári úton épülő 2400 négyzetméter alapterületű raktárunkból 1000 négyzetméter körülbelül február közepére elkészül. H. Zs. (1968. jan. 18.) A megye fő ütőere: a Tisza HŰTŐGÉP-javítás, nyugdíjasok, óvodák, iskolák részére 25%-os kedvezménnyel az ELSZO Hűtőtechnikai ^^^^^^^^^^ Szaküzletében, szervizében, L^McTtk (Q) Szeged, Fekete sas u. 28. VVÍ' Telefon. 314-108. DM PROGRAMAJÁNLAT MA SULISZÍNHÁZ 14.30 órától az ifjúsági házban (csütörtökig minden nap, ugyanebben az időben): Elektra (a tragikus triász műveiből). Szereplők: Balogh Csilla, Farkas Andrea, Szemán Béla. Rendező: Janik László. Iskolai csoportok jelentkezését várják. TÖRÖK HÉT. Diaképes utazás Törökországba, tánccal, zenével 14.30-16 óráig a Százszorszép Gyermekházban. AGYKONTROLL KLUB - ismétlők részére; ÖTÓRAI TINITEA (iskolai kapcsolatok) 17 órától az ifjúsági házban. KIÁLLÍTÁSOK „...kik érted haltak szent világszabadság!" - az Aradi Megyei Múzeumban őrzött 1848—49-es relikviákból rendezett kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban. Szathmáry Gyöngyi szobrász és „Kinek art": fiatal szegedi képzőművészek kollektív tárlata a Horváth Mihály utcai Képtárban. Amerika, új világ (Amerika felfedezésének 500. évfordulójára) és Baross Gábor emlékkiállítás a Fekete-házban. Krúdytól Kaffkáig - Kass János bélyegei a Kass Galériában. Kacziány Ödön (18521933) festőművész emlékkiállítása a Bálint Sándor Művelődési Házban. Schmidt Andrea fotókiállítása az ifjúsági házban. Hranislav Mirkovic fotóművész Hilandar kolostor ikonjai cfmú kiállítása az ifjúsági házban. HOLNAP AMIGA számítógépes klub 17, TERMÉSZETBÚVÁR KLUB - Érdekességek a kígyókról, Almási Éva előadása 18 órától az ifjúsági házban. KISMAMA-KLUB működik a Juhász Gyula Művelődési Központban (Vörösmarty u. 5.) 18-19 óráig, pénteken 17-18ig. Vezeti: dr. Tréijyiné dr. Rákóczi Zsuzsa. (Folytatás az I. oldalról.) vizének minősége befolyásolja hasznosíthatóságukat, az öntözés lehetőségét, a halgazdálkodást, az üdülést. Csongrád önkormányzata vetette fel: mivel a vízügyi szervezet kezelésében maradtak, a holtágak helyzetét, szerepét központilag kell szabályozni. A hullámtéren belüli, például a mártélyi holtág friss vfz utánpótlása könnyen megoldható. A hullámtéren kívüli, vagyis a Mámai, a Serházzugi, a Nagyfai és a Gyálai HoltTiszát áradáskor nem öblíti át az élő folyó vize, ezért e holtágak védelme még nagyobb figyelmet igényel. A folyó hasznosítását jelenti a lakosság, az ipar és a mezőgazdaság vízigényének kielégítése, a hajózás, a hullámtéri mező-, erdő és vadgazdálkodás, illetve az üdülés, az idegenforgalom és a vízi turizmus. A romló vízminőség miatt az üdülőturizmus egyre inkább visszaszorul, Nyári emlék - a napfény és a Tisza szerelmese. (Fotó: Nagy László) előtérbe a vízi túrázás ás a sporthajázás kerül. A víziturizmus fogadásához szükséges kikötők és egyéb feltételek megteremtése viszont igen költséges. Csongrád adottságai kiválóak. A gyönyörű kisváros, a páratlan szépségű tiszai táj, a Tisza és a Hármas-Körös öszszefolyásánál a Körös-toroki csodálatos föveny, az ottani strand és üdülőterület sok vendéget vonz. Az üdülőterület azonban ma már túlterhelt. Idegenforgalmi beruházásokra viszont nagyszerű terepet kínál a bökényi terület, a holtágak által határolt Kisrét, az Aranysziget és a nagyréti tanyák környéke. Csongrád alkalmas egy minden igényt kielégítő vízibázis kiépítésére is. A termálvizet se lehet figyelmen kívül hagyni, ha az idegenforgalmi hasznosítás bővítésére gondolnak. A környék idegenforgalmi lehetőségeinek szélesebb körű fejlesztése képzelhető el, ha Csongrád és a Szolnok megyéhez tartozó tiszazugi települések együttműködnek. A vízi turizmus jól összekapcsolható a kerékpáros turizmussal. Ezért figyelemre méltó a Tisza menti kerékpárút-hálózat ötlete, mely a folyó gátrendszerét veszi alapul, elágazásokkal kerékpáros főút kialakítását tenné lehetővé. Szentesen a szálláskínálat bővítése a legsürgősebb teendő, de gondolni kell a Vekeréri termáltó egyedülálló adottságainak kihasználására is, például egy ottani vízisport bázis kiépítésére. A tiszai Zsup-szigetet a horgászturistáknak ajánlják. Felgyő, Csanytelek, Mártély, Dóc és Sándorfalva a falusi üdülésre vágyókat fogadhatja. Szegvár kedvelt horgászhely, de a környék vadászparadicsom is lehet, a neolit kori emlékek és több, műemléki védettség alatt álló épülete miatt pedig érdekes kirándulóhely. Mindszent 200-250 méteres homokos strandja miatt is kiváló pihenőhely. Az itteni kínálatba felvehetők a termelőszövetkezet termálfürdőjének szolgáltatásai, de a környék vadászatra és kerékpáros túrázásra is alkalmas. A mártélyi holtág körül kialakult üdülőterület zsúfolt. Az idegenforgalmi hasznosítás szempontjából döntő a holtág vizének minőségi javítása, egy kikötőhely létesítése, s az élő és holtágat öszszekötő, a vízijárművek szállítására is alkalmas út kialakftása. Szeged közel 40 folyókilométeres Tisza szakaszt mondhat magáénak. A lúdvári és az algyői strand területén csónakkikötő és sátorozóhely alakítható ki. A tápéi üdülőtelepek telítettek, ott a csatornázás, a szennyvízkezelés és a szemétgyűjtés a legsürgősebb tennivaló. A távlati elképzelések közt szerepel az Atkai-holtág üdülőterületté fejlesztése. Az új híd alatt, a Kormorán vtzitelep a nemzetközi Tisza túrák végállomása. A Tisza megyei szakaszán a legtöbb szolgáltatást a szegedi Partfürdő nyújtja, mely ha kapcsolódna a Forrás szállóhoz, akkor gyógyszolgáltatásokat is nyújthatna. A régi híd alatti szabadstrandnál olyan rossz a vfz minősége, hogy a szakemberek szerint ez megkérdőjelezi a fejlesztés célszerűségét. A szegedi szakaszon már kiépített területetek zsúfoltságának enyhítését célozza, hogy a motorcsónak, a kajak-kenu és az evezős sportversenyek színhelyévé a Matyéri pálya vált, ahol horgászversenyeket is lehetne rendezni. A tehermentesítés másik lehetősége: az új híd és a Sárga között, a jobb parton új, vizitura bázis kiépítése, evezősök, motorcsónakosok, kishajók számára, mely széles körű, de differenciált szolgáltatást nyújtana. Szeged vízi határátkelőhely is, s a forgalom növekedése megkövetelheti egy ilyen határállomás kialakítását. Röszkén a holtág alkalmas horgászásra, a fejlesztés célja az átutazók 1-2 napos megállítása lehet. A tiszaszigeti határátkelőhely megalapozhatja a község bekapcsolódását az idegenforgalomba. Ezen a partszakaszon, a hullámtérben spontán módon kialakult egy üdülőterület. A vízi közlekedés jelentősen fejlődött az elmúlt két évben. Az intezív hajózás a 60-as évek közepén szűnt meg a Tiszán. A MAHART az önkormányzatokkal együtt lépett a hajózás feltételeinek fejlesztéséért. 1990-től magyar-jugoszláv viszonylatban, menetrend szerint indult járat a Szeged Kanizsa (Magyarkanizsa) Novi Knezevac (Törökkaizsa) - Zenta és vissza útvonalon. A múlt évben a szegedi sétahajózáson kívül menetrendszerűen jártak a személyhajók a Szeged - Mindszent - Csanytelek Szentes - Csongrád útvonalon. A MAHART a májustól szeptemberig tartó hajózási idényben 32 ezer utast szállított. A vízi szállítás /ejlesztéséről egyelőre nem beszélhetünk, az igények csökkennek. Pedig a szegedi medencés kikötő országos jelentőségű, de építése nem fejeződött be. A megyén belüli vfzi áruszállításhoz további teherkikötőkre lenne szükség. Vizsgálják a Körösökön a teherhajózás lehetőségét, ezt ösztönzi a Déli autópálya építéséhez igényelnék az építőanyag-szállítást. • Hogyan került a fegyver a kocsiba? n Gázpermet és diplomatatáska • Kazánház - garázs - lakás A csaló kiskapui Ágynemű a gépkocsiból. Az Avar utcában, lakóháza előtt parkolta N. Z.-né azt a személygépkocsit, melyből ablakbetöréssel ágyneműt tulajdonított el az ismeretlen tettes. A kár 6400 forint, a rongálás ellenértéke mintegy 4000 forint. Gázpermet. A Budapesti körúton lakó R. L„ támadás áldozata lett a szegedi Víztorony téren. Az ismeretlen tettes gázpermettel lefújta, s elragadta diplomatatáskáját. A kárvallott 147 ezer forint készpénzt tartott a táskában... Ruhanemű. Szegeden járt a budapesti Márvány utca lakosa, B. A., s az Egyetem utca egyik háza előtt parkolta személygépkocsiját. Ismeretlen tettes ablakbetöréssel 58 ezer forint értékű ruhaneműt tulajdonított el a járműből. Hebegett-habogott... Éjjel egy óra után rendőrjárőr állította elő S. I. Mátyás téri lakost. A Párizsi körúton, igazoltatás alkalmával, személygépkocsijában lőszer, illetve lőfegyver került elő, aminek eredetére vonatkozóan nem tudott magyarázatot adni. Hebegett-habogott... Kisteleki kiskapuk. Lopás bűntette alapos gyanúja miatt vizsgálják a Kossuth utcai P. F. és családja megkárosításának történetét. A családfő és a családtagok reggel 8-kor elmentek otthonról, s mikor délután a feleség hazaérkezett, észlelte, hogy betörők jártak a lakásban. Az ismeretlenek az udvarra néző nyitott kazánház ajtaján keresztül a garázsba, onnan a lakásba jutottak. Minden szekrényajtót és fiókot kinyitottak, s így leltek 50 ezer forint készpénzt, valamint 80 ezer forint értékű arany ékszert. Elvitték. Csalás gyanúja. Egy szegedi betéti társaság üzleti kapcsolatban állt a hódmezővásárhelyi illetőségű G. S.-sel, aki szeptembertől nagy mennyiségű szeszes italt vásárolt, értékesítésre. A Széchenyi utcai vállalkozó azonban az átvett áru ellenértékét mai napig nem egyenlítette ki. A betéti társaság szerint Gy. S. tartozása 356 ezer forint. Csalás alapos gyanúja miatt jelentették fel. KÖZÉLETI NAPLÓ MA A SZOCIALISTA PÁRT irodájában (Tisza Lajos kört. 2-4. 1. em. 123.) dr. Bálint János ingyenes jogi tanácsadást tart 15-16 óráig az érdeklődőknek. JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti irodájában, 16-17 óráig. Tartja: dr. Pesti Gábor. DR. KOVÁCS BEÁTA, a 6-os számú választókerület képviselője fogadóórát tart 16-17 óráig az Odessza II. sz. Általános Iskolában (Herke utca 5.). A MUNKÁSPÁRT újszegedi szervezete 17 órakor taggyűlést tart a Herke utcai helyiségében. HOLNAP LENCSÉS ÉVA képviselő választókerületében (22. számú), a Makkosházi Általános Iskolában (Ortutay u. 3.) a Makkosházi körúti városrészközpont tervpályázata 8-20 óráig tekinthető meg. KATONA GYULA, a 13-as választókerület képviselője fogadóórát tart 16-18 óráig a Vízművek és Fürdők Vállalat központi épületében (Tisza Lajos krt. 88.). MOLDOVÁN JUDIT, a 4-es választókerület képviselője fogadóórát tart a Csongor téri Általános Iskolában 17.30-19 óráig.