Délmagyarország, 1993. január (83. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-12 / 9. szám
Fotó: Gyenes Kálmán Az ilyen, jól időzített szegedi sáncok most is jól jönnek majd a Kántor-féle bombák hárításához • Edzőköszöntés a mérkőzés előtt • A vendégek még nem nyertek Szegeden m Szerdán délután S órakor: Papíron SC-Kaposvári Somogy SC Rendkívül nehéz akadályon, az Európa-hírű Mladost Zagreb elleni találkozón jutott túl sikeresen a Papíron SC csapata. Az a meccs azonban csak egy állomás volt a még sok megpróbáltatást tartogató úton, a héten két nagyon komoly összecsapás vár a szegediekre. Holnap, szerdán délután 5 órakor az újszegedi Sportcsarnokban a nagy riválissal, a Kaposvári Somogy SC-vel csapnak össze Petheőék, vasárnap pedig újabb erőpróbaként - ugyancsak Szegeden - a Maribor következik. A Papíron SC röplabdásaia szombati szupermeccsen nem először, s nagyon reméljük nem utoljára - újfent igazolták, van tartásuk! Bizonyság erre az is, hogy a fizetésükkel kapcsolatos malőr sem okozott galibát soraikban, az sem tudta megtörni elszántságukat. Persze nem azért, mert milliomosoként felveti őket a pénz... A kívülállónak is tisztában kell lenni azzal, hogy ebben a sportágban, különösen Szegeden, ezek a fiúk nem az anyagiakért játszanak elsősorban! Ezért aztán aligha extrakívánság részükről, hogy szeretnének időben hozzájutni illetményükhöz, mert másképpen kényszerűségből fakadóan - a csak átlagos szintű egzisztenciájukat sem tudják megtartani. - Óvakodom attól, hogy elkiabáljam, a szombati mérkőzés után kaptunk egy kisebb összegű támogatást, amivel január végéig talán kihúzzuk tájékoztatott örömmel dolgaik mikéntjéről Nyári Sándor, amikor a Mladost elleni összecsapásra visszatekintve, a szerdai csatáról ejtettünk szót. Az örökösen visszaköszönő, nyugtalanító pénzügyeknél nem sokáig időztünk, inkább felelevenítettük az élményszámba menő, felejthetetlen sikert. - Úgy vettem észre, a zágrábiakat kaposvári vereségük nem tudta kibillenteni magabiztosságukból, mintha lebecsültek volna bennünket - tekintett vissza a történtekre a szakvezető. - Kétségtelen, van miért feszíteniük, nagy tudású játékosok alkotják csapatukat, akik viszont nem szenvedtek önbizalomhiányban, egyszerűen nem hitték, hogy Szegeden is kikaphatnak. Más kérdés, a meccs előtt jómagam meg abban nem bíztam, hogy olyan a lelkiállapotban képes lesz ekkorát alakítani együttesünk. Ma már ott tartok, hogy kénytelen vagyok önmagammal is vitatkozni: ennyire jó lenne ez a társaság? • A szombaton tapasztaltak ezt egyértelművé tették... - Ezért is muszáj átértékelnem korábbi, magunk között már-már szállóigévé vjtíó megállapításomat, mi szeri W csapatunk hét-nyolc nagyon jó röplabdásra épül. A történtek után azt kell, hogy mondjam, tíz kitűnő játékosunk van! Most rájöhettünk egy ugyancsak lényeges dologra, mégpedig arra. nem biztos, hogy az a legerősebb kezdőcsapatunk, melyet hónapok óta erőltettünk Nusser kollegámmal! Polgár valamint Petheő megint bizonyított! Végre Vámos is „megrázta" magát, Voronkov és Lapsin tartást adott a csapatnak. Csíkos néhány, olykor klasszist sejtető megoldása pedig arra enged következtetni, mindinkább érzi a reá háruló felelősséget, különösen most, hogy Hulmannra nem számíthatunk. • Mindenképpen a fiúké az érdem, de azért a közönség is kitett magáért... - Csodálatos volt! Azt hittem, a szombat délelőtt, a késői kezdés elriasztja, távol tartja a szurkolókat. Szerencsénkre nem így történt, tévedtem. A közel ezer néző igazán hozzáértéssel kísérte a történéseket, határtalan lelkesedése, bíztatása és hangereje értékes pontokkal ért fel. • Minden nagyon szép és igazán jó volt, ám előttetek az újabb „torlasz", a Kaposvár elleni találkozó. — Sorsdöntő összecsapás lesz, mégpedig a javából! Remélem, a szombati bravúr erőt ad ehhez a „csúcstalálkozóhoz". Tudjuk mi a dolgunk, készülünk ellenfelünkből és Kántor Sanyiból. Meggyőződésem, a jelenlegi legjobb magyar röplabdás, akinek hatalmas leütéseit csak igen-igen fegyelmezett sáncolással lehetséges megszűrni. Ő „kilóg" a sorból, a többi somogyországi játékossal azonban minden tekintetben képesek vagyunk felvenni a harcot. Bátorkodom mondani ezt azért, mert a kapQSváriak még soha nem győztek Szegeden, mi több, az előző bajnokságban nálunk szettet sem nyertek! Nagyon szeretnénk az újabb sikert, ám vágyunk valóra váltásához viszont elengedhetetlen csodálatos szurkolóink nélkülözhetetlen segítsége. Csak halkan jegyzem meg, a sérült Hulmann állapota rohamosan javul, gyógyulását - Csíszér főorvos úron túl - óriási szíve, és a röplabda iránti imádata is sietteti... A mérkőzést kedves ünnepség vezeti be, ugyanis a kezdést megelőző percekben Sinka László, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára köszönti Nyári Sándort abból az alkalomból, hogy 1992-ben ő lett az „Év röplabdaedzője". Gyürki Ernő SPORT 9 • Török Péter: IL Moríld, Myrében Segített a tolmács Török Péter sokat tett a magyar labdarúgásért. Volt a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára, majd Komora Imre szövetségi kapitánykodása idején a futballválogatott pályaedzőjeként is dolgozott. A Vas megyei szurkolók is gyakorta emlegették a nevét, hiszen a szombathelyi Haladás VSE-nél klubelnökként, a futballszakosztályban pedig vezetőedzőként is fáradozott. Az utóbbi hónapokban nem lehetett róla hallani. A legutolsó hír szerint lemondott a Haladás VSE vezetőedzői tisztéről. Annak is több hónapja immáron... Később egy osztrák tartományi bajnokságban szereplő együttes, a Grafendorf szakmai munkáját irányította. Hétfőn újabb fordulatot vett élete. - Norvég földön dolgozom, egy évre írtam alá szerződést az IL Morild csapatához - újságolta Török Péter az MTI munkatársának. - Fenn, északon található Myre városa, az ottani csapat az északi bajnokságban szerepel. Ez „magyarra fordítva" az NB Il-nek felel meg, ahogyan hallottam. • Hogyan sikerült a messzi földre érvényes szerződést megkötnie? - Annak idején Komorával éppen a norvégok ellen vezettük első válogatott csatánkon harcba nemzeti együttesünket, 0-0-t játszottunk. Azokban az oslói napokban baráti viszonyba kerültem tolmácsunkkal, dr. Balogh Kálmánnal. Vele később is kapcsolatban maradtam, Ő értesített arról, hogy lenne ez a lehetőség. • Várakozások? - Megpróbálom. Csütörtökön utazom Myrébe. Annyit tudok új együttesemről, hogy fiatal erőkből áll, lendületes játékra képes. Meglátjuk. Úgy tűnik, a végletek embere vagyok. Dolgoztam délen, Pireuszban a görögöknél, most a másik „véglet" következik. Lehet, egyszer még eljutok Amerikába vagy éppen Japánba is...? Az új kapitány tervei A három öttusa-válogatott közül kettő, a felnőtt férfi és a női élén az új évben változás történt: Kancsal Tamás illetve Hicsák Zsolt kapott megbízást a szövetségi kapitányi teendők ellátására. (A juniorok szakvezetője továbbra is Pécsi Gábor). Az elnökség múlt heti ülésén kinevezett Hicsák Zsoltról (34) eddig jóformán csak anynyit lehetett tudni, hogy ő a mestere a junior világbajnoki ezüstérmes Köblő Emesének, ezért az MTI munkatársa először rövid bemutatkozásra kérte az új szövetségi kapitányt. - Tízéves koromban kezdtem el öttusázni az újpesti Dózsában, 1978-ban országos ifjúsági bajnok voltam, szerepeltem az IBV-n. 1981-ben Gödöllőn folytattam pályafutásomat, de ez már csak amolyan levezetésnek számított. 1983-ban hagytam fel a versenyzéssel, s a MAFC-nál edző lettem. Kezdetben kisgyerekekkel foglalkoztam, majd fokozatosan haladtam felfelé, három éve pedig vezetőedző vagyok. Ezt a posztot továbbra is ellátom, hiszen a szövetségi kapitányság nem „főfoglalkozás." Hogyan, milyen elképzelésekkel kezdi meg új munkáját? - Első lépésként végiglátogatom az érintett egyesületeket, egyeztetjük terveinket, a programot. Szeretném, ha a klubokkal a korábbinál szorosabb lenne a kapcsolat. Különösen az Alba Volán felajánlott segítségére számítok. A székesfehérváriak ugyanis kitűnő lehetőségekkel rendelkeznek, amelyeket jobban ki kell használni, akár ottani edzőtáborozás formájában is. Úgy látom, a lányoknál erőnléti gondok nincsenek, inkább a technikai számokkal állnak hadilábon. Elsősorban a fővárosi klubok versenyzőinél vannak hiányosságok a lövő- és lovastudásban. Lesz mit javítani... Az első verseny a márciusi váltóbajnokság, azután a júniusi győri Európa-bajnokságra úgy kell felkészülni, hogy örömet szerezzünk a hazai szurkolóknak. Rossz szemmel Az amatőr baseballsport vezető országai nem nézik jó szemmel azt az ötletet, hogy a profik is indulhassanak az olimpiákon. A javaslatot a 86 országot tömörítő Nemzetközi Baseball Szövetség hétórás, zárt ajtók mögötti ülésen vitatta meg Jüan Antonio Samaranchnak, a NOB elnökének ösztönzésére. KEDD, 1993. JAN. 12. • Röplabda Szuper Liga tlA szombati bravúr erőt adhat a Kiesés? A Szuper Liga legfílsőbb osztályában a jugoszlávok kizárása után bennmaradt magyar csapat ismét a kiesés ellen kénytelen küzdeni az európai versenysorozaton. A csoportmérkőzések során hiába volt a bravúros győzelem a „nagy mellénnyel,, kiállt világbajnok svédek ellen, a Belgium és az Anglia elleni vereség a csoport utolsó helyét, s azt jelentette, hogy a rájátszásban Némethéknek az 5-8. helyen a kiesés elkerüléséért kell játszaniuk. A folytatás első lépcsőfoka a másik csoport harmadikja elleni kétfrontos összecsapás. A franciák az első találkozót otthonukban az olimpiai ezüstérmes Jean-Philippe Gatien vezérletével 4-1-re nyerték, így kedvező esélyekkel nézhetnek a Nemzeti Sportcsarnokban ma 17 órakor kezdődő visszavágó elé. Az Egyesült Államokban 1980 óta adományozzák a Jesse Owens-díjat egy adott év legkiemelkedőbb teljesítményét, egyben legjobb sportemberi magatartását nyújtó versenyzőjének. A megtiszteltetést legutóbb a távolugrás világcsúcstartója, Mike Powell érdemelte ki, előtte olyan neveket véstek a serlegre, mint Carl Lewis, Greg LeMond, Florence GriffithJoyner, vagy Sebastian Coe. Idén február 9-én adják át az 1992-es évért járó díjat egy nemzetközi bizottság szavazása alapján. Szakértők szerint három komoly jelölt maradt versenyben, mégpedig Jackie Joyner-Kersee, Kevin Young és Vitalij Scserbo. Joyner-Kersee-t a világ legjobb atlétanőjének tartják, aki Barcelonában életében hatodszor teljesítve 7000 pont felett, sikerrel védte meg a hétpróbában olimpiai bajnoki címét. A másik amerikai atléta, Young veretlen maradt tavaly a 400 méteres gátfutásban, sőt, a barcelonai döntőben káprázatos futással adta át a múltnak a legendás Edwin Moses „szakállas" világcsúcsát. Az elit trió harmadik tagja a fehérorosz tornász, Scserbo, aki valóságos éremhalmozással lett a barcelonai olimpia egyik hőse. Hat ötkarikás aranyérmet szerzett egyetlen hét során: négyet a szerenkénti döntőkben, egyet az összetett egyéniben, egyet pedig csapatban a FÁKválogatott kulcsembereként. Jackie Joyner-Kersee, a legsokoldalúbb atlétanő