Délmagyarország, 1993. január (83. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-12 / 9. szám

10 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1993. JAN. 12. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.674(1. TELEFON: 481-460 A Civitan Club nevében Miről beszélhetünk a gyerekek előtt? Köszönöm a Civitan Club nevében a szegedi és tápéi lakosságnak, valamint a Somogyi-könyvtárnak a sikeres gyűjtési akciót, melynek eredményeként 5 mázsa ruhanemű és 180 könyv gyűlt öss/e. melyet a Fészek Nagycsaladosok Büntetik a ...és nemcsak az enyémet és nemcsak a kutyákat, hanem a madarakat, fákat, füvet, bokrot, autók kerekeit és alját, az emberek egyre nehezebben megvásárolható cipőjét, lábbelijét is. Zöldek, hol vagytok? Két centiméteres hó esett Szegeden és a boltok földje, a lépcsőházak, az előszobák, mind-mind fehér foltosak. Só, só, só! Mindenütt! Ott is, ahol bősz környezetvédők büntetendőnek tartották a kutyapisit, a füvet érintő kocsikereket. Mert szép dolog, hogy a svédektől átvettük az adótörvényeket, a németektől az áfát, a fogyasztói társadalomtól az árakat, viszont kétségbeejtő, hogy nem tudjuk kilesni, mit csinálnak ők a nem ritkaságÖrömmel olvastuk december 23-i tudósításukat az Alsókikötő sori szociális otthon megnyitójáról. Szívesen fogadtuk azt a megállapítást, hogy a munkálatok példás gyorsasággal haladtak és készültek el, de nem tettek említést arról, hogy kik voltak még ennek elősegítői, illetve tevékeny résztvevői. Nevezetesen: aki a vállalt pontos határidőre szerződés szerint a terveket elkészítette: F és E Klasszik Bt. Egyesületéhez juttattunk el a rászoruló családok részére. Köszönjük mindazoknak, akik egész évben segítették munkánkat. Ágostonné Narozsnik Anikó és családja kutyám... számba menő és nem két centis havukkal. Mert őket nem éri minden évben meglepetésként a tél januárban és nem csodálkoznak, hogy ez hideggel és hóval jár, hanem szervezetten - és nem környezetgyilkosan simán járhatóvá teszik az utakat. Vajon hogyan? Annyi küldöttség, bizottság utazott eddig tanulmányútra „nem meglepődő" szomszédainkhoz, nem kellene egy újabb csoportnak a hóeltakarítás rejtelmeibe bepillantani egy újabb út során? És ha ez eredményes lenne, sokan lennénk, akik nem sajnálnánk erre a pénzt és az eredmény szebbé tehetné a telet, viselhetőbbé az egyre kevésbé viselhető körülményeinket. Keller Éva Vezető tervező: Eszenyi Aladár, építész tervező: Fehérvári László; aki a kivitelezést végezte: SZÉSZ Építőipari Kft. Ügyvezető építésvezető: Eperjesi László. Jelenleg a felvonó tervezési munkáit kezdtük meg, mely megépítéséhez a Szerencsejáték Rt. adományozta a szükséges összeget. Fehérváii László ügyvezető A; előző jegyzetemben utaltam a régebbi -időkre, amikor természetes erkölcsi vonásnak számított, hogy a kényes, a nem illő, a „nem nekik való dolgot" ne a gyerekek előtt beszéljük meg. A maradisággal vádolt szemléletet felváltotta a mindent meg lehet beszélni, a „gyermek mindenről tudhat" nézet gyakorlata. Az ellene kiáltók szavait elsodorta megváltozott korunk áradása. Az őszinteséget sok felnőtt úgy értelmezi, hogy önfegyelmet elveszítve, emberi méltóságát levetkőzve, indulatát felszabadítva a gyerekekbe táplálja az emberi rosszindulatot, a gonoszságtól a gyilkosságig. A szavakkal végül is egymást pusztítjuk. Ez alól nem mentesek a kommunikációs csatornáink sem. Azzal még a legtöbben egyetértünk, hogy természetes és valóban szükségszerű - a mindent a maga idejében jeligéjű - felvilágosítás, csakhogy éppen azt nehéz meghatározni, hogy mit és mikor? A hogyanra még körülményesebb helyes módszert találni. Miről beszélhetünk? Mindenféleképpen választ kell adnunk a gyermekek érdeklődésére és rákérdezésére úgy, amint azt 2-3 éves, a világot felfedező korukban tettük. A sejtelmes, ködösítő mellébeszélésünkkel, titkolózásunkkal, a válasz nélküli hozzáállásunkkal legtöbbször gyermekeinkbe fojtjuk a felismerés lehetőségét vagy félreértelmezhetően alakítják ki magukban a szerzett ismereteket. Választ kell adnunk, mégpedig úgy, hogy szavaink autentikusak, hitelt érdemlőek legyenek. Később, a kamaszkorban kérdéseik el-elmaradnak, sőt érzelmi kötődéseik megváltozásával viszszafogottabban tárják fel véleményüket. Megrökönyödésünkre az is gyakori, hogy illetlenül szembeszegülnek velünk, hangjuk csattan, szavaik nyersek, bántóak. Mindez megelőzhető, ha problémáikat megértve és átérezve mi közeledünk gyermekeinkhez. A miről beszélhetünk a gyerekek előtt gondolatkört némi árnyalattal úgy is értelmezhetjük, hogy mit beszélhetünk meg és egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan? Ha ezeket ugyanis szigorúságunkkal korlátok közé szorítjuk - és közben rohan az idő tovább a maga torzulásaival -, akkor olyan csapdába kerülhetnek gyermeSokszor megsértődtem, ha vézna, vékony, „fénadrág" jelzővel illettek a vásártéren focizás közben. Ennek ellenére a közösségben elért, első siker elismerései mégis innen erednek, az elismerés annak szólt, hogy bármilyen labdával rongy, gumi, tenisz, vagy nagy ritkán bőrfoci - mindkét lábbal viszonylag pontosan passzoltam társaimhoz. Ennek jutalmaként vitt ki - nyolcévesen, életemben először - apai nagybátyám az igazi labdarúgómérkőzésre. A rácsodálkozásokat és az élményeket ma is őrzöm. Közülük is különösen felerősödött bennem az "a kép, amikor „Sütétjóska", az együgyű, a gyermekek riogatója, a labdarúgópálya azon térfelén kívánt átkelni nagy határozottsággal, ahol a hazai kapus a túlsó térfélen folyó játékot figyelte. A játékosoktól és a játékvezetőtől át is sétálhatott volna, hátán a zsákból készített tarisznyájával, amelyben mindig egy rossz gyereket vitt már a szülők szerint. Nem így a közönségtől, hiszen valamirevaló szurkoló mindent meglát, még azt is, amit a játékvezető nem. Először csak egy hang kiáltotta: „Civil a pályán!" Majd utána a kórus: „Bíró! Civil a pályán! Bíró! Civil a pályán!" Nem értettem a kifejezést, de volt időm megkérdezni a nagybátyámat, mert a játékvezető csak a sokadik bekiabálásra állította meg sípjával a játékot. A nagybátyám szerint: nem a csapathoz tartozó^emély, illetéktelen van a pályán. Az avatatlan személy levezetése után a mérkőzés folytatódott, a bíró rendet teremtett. Két sajnálatos, szinte sértő eseményként is értékelhető epizód idézte fel bennem az emlékképeket. 1991. pedagógusnap. Deák Ferenc Gimnázium. Szeged város pedagógusnapi ünnepségén valamennyi kitüntetett pedagógus és meghívott intézményvezető készült a munkáját elismerő, meghitt bensőséges ünnepségre. Talán nem is annyira az oklevélre, a kitüntetésre, a pénzjutalomra vártak, hanem a biztató, megerősítő jó szóra. Majd. mint a vihar, bezúdult - állítólag a csapatunkhoz tartozó - az illetékes, egy nő személyében. A levegőt igen ritkának éreztük, amikor nem a kitüntetett pedagógusokhoz szólt - nem ám, mi az, hiszen legtöbben az életük folyamán csak egyszer kapnak kitüntetést, éppen most -, hanem hozzánk, igazgatókhoz. A száraz, kimérten kíméletlen hang közölte a BIZOTTSÁG HATÁROZATÁT, mely szerint az igazgató uraknak, hölgyeknek keink, melybe bele is veszhetnek. E részben a feltett kérdésre konkrét választ csak körülírva adtam. Meditálok. A nyolcvanas években már félreérthetetlenül tapasztalhattuk, hogy elvétettük a nevelésünket, illetve keresgélni kezdtük, hogy mi is hiányzik nevelésünk hatékonyságából. Kérdések özöne merült fel bennünk, szülőkben és pedagógusokban egyaránt. A „nem mondta meg nekik senki" - Váczy András 1986ban megjelent cikke - nyomán egy újabb irányzatot tűzhettünk magunk elé: Mit mulasztottunk el és hogyan pótolhatjuk? Pleskó András nincs jutalom. A kitüntetett pedagógusoknak szóló tapsukon alig érződött a feszültség. Eközben kényszerű gondolataink támadtak az átkos múlt pedagógiai, pszichológiai egyoldalúságáról, nevezetesen a pszichikus folyamatok kialakítása során az akarati nevelés túltengéséről, az érzelmi nevelés hiányáról. A második, talán személyünket legjobban sértő állítás a Délmagyarország című napilapban jelent meg, az iskolaszövetség által végzett, a hatosztályos gimnáziumi kísérlet kapcsán. Szó szerint idézve: „Ezzel szemben szerintem ez a város oktatásán belül egy civil kezdeményezés..." Civil-e a pályán annak a hét általános iskolámal és két gimnáziummal a tantestülete, amelyek közül többen tankönyvírók, többségében több tízéves gyermeknevelő, tehetség-' gondozó tapasztalatát, szakmai tudását adják. Szeged városban elsőként, de országosan is a tizenkét első között megszervezett munkához? Civilek-e a pályán az iskolákat vezető igazgatók - közülük többen tudományos fokozattal -, akik utánajártak, megszervezték, beindították és jelenleg is működtetik a hatosztályos gimnáziumi osztályokat? Civil-e az a kezdeményezés, amely az önkormányzat engedélyével indult és személy szerint a polgármester, az alpolgármesternő és az oktatási bizottság elnöke aláírásával is szentesített? Civil-e az a kísérlet, amelynek a tervét a MKM engedélyezte, amely előírja az összefoglaló következtetések határidejét, és már többször is anyagi támogatásban részesítette. ClVil-e a pályán az a 160 tanuló, akik jelenleg is szívesen tanulnak a hatosztályos gimnáziumi osztályban? Civilek-e a pályán azok a szülők, akik megelégedésükre a hatosztályos gimnáziumba adták, vagy ide szeretnék adni gyermeküket? Az természetes is lehet, hogy a bíró csak később veszi észre, hol és ki a civil a pályán, de a közönség, vagy a játékosok jelzésére jobban kellene figyelni. A Szegedi Iskolaszövetség iskoláinak igazgatói A fenti levelet az iskolaigazgatók - aláírásukkal ellátva eljuttatták Szeged polgármesteréhez is. Svédországi Duna-köszöntő Többnapos megfázás mert hát az antennát az erkélyre kellett felszerelni, s ott bizony hideg van -, meg az alattunk lakó szomszédasszony többszöri entréje után - mert hát fűrészelni s kopácsolni is kellett büszkénjelenthetem, fogjuk a magyar tévé adását. A kép tökéletes, a hang még nem annyira, pedig hát az volna a lényeg. Az antenna meg a fej s a gigafrekvenciákat megákra lebontó készülék egyáltalán nem mondható drágának egy átlagos jövedelemmel rendelkező család esetében. Persze az árak változnak, de 400 dollárért már kapható jó minőségű vevő-együttes, ami nem több, mint egy Göteborg-Budapest út oda-vissza vonattal, másodosztályon. Persze, ha a Duna TV, mondji.\ egy gabcsikovói beázás miatt elapadna, nehéz szívvel bár, de átállítanánk a német nyelvű műsorokat sugárzó műholdra... Ám minderre kár is gondolni most, rögtön az első adásnap végén. Mi, kik alig néhány éve s/akadtunk el a magyar elektronikus médiák vonzásköréből, megkülönböztetett figyelemmel és ragaszkodással tapadunk a készülékek elé. Azért arra kíváncsiak lennénk, mit szólt volna mindehhez Ceausescu elvtárs. Mert, ugye, amíg élt, volt a Kossuth, meg a Szabad Európa, meg a BBC, meg a Securitate tudta, milyen rádió, amit hallgathattunk. Persze mindezeket, hallhatta Európa bármely más szabad polgára is, nemcsak mi, erdélyiek. Akiket érdekelt, hogy éppen mi történik Magyarországon, vagy Európa bármely szabad szegletében, eddig is megvehette világvevő rádióját s figyelhetett. Ám a rádió, már jónéhány évtizede - pontosan talán az 53-as londoni 6-3 után vagy a budapesti 56 után -, már elvesztette a családban betöltött főszerepét. A televízió, amint azt Marshal Macluhan megmondta, faluvá zsugorította a világot, nemhogy egy oly kicsi kontinenst, mint Európa... S Antall Józsefnek is igaza lett, miszerint 15 millió magyar miniszterelnöke. Ha a Duna TV megtartja mostani műsorrendjét, s napi egyszer-kétszer (vagy akár többször is) objektíven beszámol a Magyarországon vagy a világon bárhol történtekről, akkor ez semmi veszélyt nem jelenthet. Ám ha e csatornán megszólalhatnak majd - s netalán eltérő gyakorisággal - a különböző pártok, akkor óriási a veszély: éppen az ellen hat, ami egy egész Európában fogható adás nemes célja, nevezetesen a szétszóródott magyarság szellemi összetartása. Ezért mindenképpen helyes, hogy mindjárt az első adásnapon egymás után, Göncz Árpád és Antall József köszöntötte a nézőket. Megjegyzem, jó volna egy képújság beindítása is, és legalább egy rádióadó - például a Kossuth - műholdas sugárzása. A kísérleti adásoknak volt egy, a megfázásomat kihagyva is, kedves vetülete. Nemcsak mi, felnőttek töltöttük 7től 10-ig drága időnket a tévé előtt - s ámultunk, hogy jé Ruttkai milyen fiatal volt s Garas soha nem is volt ilyen fiatal - hanem gyerekeink is. Néhányszor ugyan mondtam Máténak, nagyobbik fiunknak, hogy ez most magyar adás, Budapestről jön, de neki ez édes mindegy volt. Magyar és magyar nyelvű meséket eddig is látott videón. Ám néhány nap múlva észrevette, hogy ezek más mesék, s nem csak a mesék beszélnek magyarul. „Ez úgy beszél, mint mi" - szólt izgatottan. „Ez nagymama" mondta máskor. Ám gyerekeinknek, s nekünk is e csatorna - persze, hogy nem a Duna-csatorna -, nemcsak a magyarsághoz kötődésünket erősíti, hanem a mai svéd valóságtól való elszakadásunkat is jelentheti. E valóságtól való elszakadásunk pedig egyenlő lenne az önkirekesztéssel. Ám ez utóbbi állításomnak teljesen ellent látszik mondani az a tény. hogy az első, egész estés adásnap első filmje éppen az Ingmar Bergman rendezte, svéd nyelvű Varázsfuvola volt. 1992. karácsonyán Sall László Göteborg A művelődési ház klubja Civil a pályán!?, Újszegeden, a Temesvári körúton van a Bálint Sándor Művelődési Ház, s itt működik egy nyugdíjas klub. Tekintsük át, mit nyújtott tagjainak az elmúlt évben. A klub minden csütörtökön nyitva van, általában 16 órától tartják a találkozókat, rendezvényeket. Igen nagy a kollektív szellem. Az asszonybrigád Szókéné vezetésével a vacsorakészítéseknél segédkezik, krumplit pucol, felszolgál fiatalos lendülettel, korát meghazudtolva sürög-forog. A klubhoz ragasztottak bungalót, hogy főzéskor ne legyenek a szakácsok kitéve az időjárás szeszélyének. Az elnök Török György még új fiú. Kiss Ernő, a ház igazgatója, inkább vezetője, igen sokoldalú, szorgalmas ember. Filmvetítéseket, a mai kornak megfelelő táplálkozási bemutatókat, orvosi és más témájú előadásokat, többnapos kirándulásokat"szervez az egész ország területére, fürdőhelyekre, kulturális programokkal. Énekkari bemutatókon zongorakíséretet ad, citerazenekart vezet, stb., stb. De meg kell említeni Pálfi J. barátunkat is, aki mindenes tevékenységével tűnik ki, mint kuktafiú képezteti magát, de pályázik újabban a főpohárnoki állásra is. Komolyra fordítva a szót, a tagság túlnyomó része átvészelte a világháborút, testben és lélekben sokat szenvedve, ne csodálkozzon hát senki, ha derűssé, széppé szeretnék tenni napjaikat. Elvárják az önkormányzattól és más magasabb vezetőktől, hogy ezekkel az emberekkel többet törődjenek és minden segítséget megadjanak nekik hátralévő éveikben. A új évben is mindenkit szeretettel vár a művelődési ház, új és régi tagokat egyaránt. A tagságnak, a vezetőknek és az egész országnak jó egészséget és nagyon boldog, gazdag évet kíván e sorok rögzítője is: Bökönyi S. György Szeged Ami a tudósításból kimaradt