Délmagyarország, 1992. december (82. évfolyam, 282-306. szám)
1992-12-10 / 290. szám
K CSÜTÖRTÖK, 1992. DEC. 10. A VÁROS 3 Ma délelőtt a torony alatt • m Ülésezik a közgyűlés Nem ígérkezik könnyűnek és főleg „kurtának" a szegedi képviselőtestület mai összejövetele. Ezt egyébként a javasolt 39 napirendi pontból mi is megállapítottuk, de a szokásos sajtóértkezleten tegnap ugyanezt aláhúzta Tiihegyi József alpolgármester és dr. Tóth László jegyző is. Olyan fontos kédésekről lesz szó, amelyekről mindenképpen döntést kell hoznia a közgyűlésnek, hiszen a jövőt illetően meghatározó jelentőségűek. A javasolt napirend szerint ma kinevezik hét szegedi (zömmel kulturális) intézmény vezetőjét, megvitatják az átmeneti gazdálkodás szabályairól szóló tervezetet, az építményadóról szóló javaslatot, továbbá szó lesz az adó és illetékfeladatokat ellátó dolgozók anyagi érdekeltségének megteremtéséről, a fizető parkolószolgálat tevékenységéről és további üzemeltetéséről is. Az elképzelések ez utóbbival kapcsolatosan azt szorgalmazzák, hogy bérbeadás útján üzemeltessék ezeket a szolgálatokat, mégpedig egy vállalkozásbarát intézkedéssel magánvállalkozóknak adnák ki a parkolókat. Erre már más városokban akad példa és a tapasztalat igen kedvező. Napirenden szerepel a trolikérdés is. Egy hónappal ezelőtt abban már döntöttek a városatyák, hogy a 10-es trolibuszvonal felsővezetékének a kiépítésére nincs pénz, viszont az elhasznált járművek helyett újakat kell venni a gépparkba s a jövő évben és az azt követőben 11 új trolibuszt vásárolunk Szeged utcáira. Várhatóan élénk vita alakul ki az 1993. évi víz- és csatornadíj megállapításáról, nemkülönben az egsézségügyi alapellátásról és a Szabadtéri Játékok nézőterének rekonstrukciójáról is. S ekkor még az interpellációkat, bejelentéseket nem is említettük... A képviselőtestületi ülés délelőtt 9 órakor kezdődik a városházán. Csatlakozás A Független Kisgazda Párt Szegedi Szervezete csatlakozik a Nemzeti Kisgazda Párt felhívásához, és felszólít minden hazáját és pártját szerető tagot, sürgősen kezdjék meg a hozzájuk legközelebb eső csoportok közötti egyeztető tárgyalásokat, a pártegység megteremtésének érdekében! Sorainkat e nehéz helyzetben megosztani öngyilkosság! Bort, búzát, békességet! Pártegységet! Pártegységet! Páregységet! Hatvani Zoltán elnök FKGP Szegedi Szervezete MIRŐL IRT A DM? A HÉT KÉRDÉSE Telik-e még karácsonyra? Közeleg a karácsony. Zsibong a város, az üzletekben ki-ki karácsonyi bevásárlását intézi. Vannak, akik a szeretet ünnepére drága ajándékokkal lepik meg hozzátartozóikat, s akadnak, akiknél szerényebb csomag jut a fa alá. Sajnos olyan is lesz, aki semmit sem kap majd, mert nem telik rá rokonainak. Kormányos Antal, nyugdíjas: - A mi családunk körülbelül 10-15 ezer forintot szán összesen a karácsonyra. A bevásárlás egy részén már túl vagyunk. Egy unokánk van, az ajándékok nagy része az övé lesz. Játékféle kevesebb lesz, főleg használati tárgyakra, ruhaneműkre gondoltunk. A család többi tagjának is jut ajándékra. Én az elmúlt évekhez képest úgy érzem, nem rosszabbodott a helyzet, ma is jut pénzünk ajándékra. Optimista vagyok a jövőre nézve, ha nekem már nem is, de az unokáimnak már jobb lesz a helyzetük. Csöke József, áruszállító-rakodó: - Nehéz ma a szeretetet kifejezni. Sok embernél az utóbbi időben általános lett, minél nagyobb az ajándék, annál nagyobb a szeretet. Pedig ez csak külsőség, s bizonyos mértékig hiúság. Rosszabbodott az elmúlt évekhez képest a helyzet, kevesebb pénz jut karácsonyra is. De azért annyira még nem katasztrofális, mint ahogy néhányan beállítják. Ajándékra ettől függetlenül mindig futnia kell. Olyan koldus nincs, aki szeretetből ne adhatna. Akiben szintén van szeretet, az becsülni is tudja ezt. A fizetésemből a gyermektartás kifizetése után marad 9000 forint. Hozzávetőlegesen a tizedrésze az, amit ajándékvásárlásra tudok fordítani. Sebestyénné Szabó Mária, tisztviselő: Nehezebb ma az emberek helyzete, kevesebb a pénz. Az emberek zöme megnézi, hogy mit vásárol. Azt hiszem, szerényebb ajándékokat engedhet meg többségük pénztárcája. Persze most is akadnak jónéhányan, akik drágább meglepetésekkel is kedveskedhetnek szeretteiknek. Jómagam szerényebb ajándékokat veszek. Hárman vagyunk a családban, s csak a legszükségesebb, a nem luxusszerű ajándékokat engedhetjük meg magunknak. Még nem indultam el a karácsonyi bevásárlásra, de azt hiszem, egy-két ezer forintnál sokkal többet nem tudok ajándékra fordítani. Véleményem szerint nem az ajándék nagysága dönti el azt, hogy mennyire szeretem azt, akit megajándékozok. Vehet az ember akár kacsalábon forgó házat is, de mit ér az egész, ha nem szeretettel adja. Lehet, hogy egészen apró ajándéknak sokkal jobban örül az, aki érzi a szeretetet. P. T. P. KÖZÉLETI NAPLÓ MA A GAZDASÁG ÉS A POLITIKA KILÁTÁSAI SZABADDEMOKRATA SZEMMEL Pető Iván, az SZDSZ elnöke, országgyűlési képviselő és Bretter Zoltán, Kóródi Mária. Kuncze Gábor, Rózsa Edit, Soós Károly Attila országgyűlési képviselők nyilvános ecsmecserére hívják Szeged polgárait, 18 órára, a JATE aulájába (Dugonics tér 13.) HOLNAP DR. EKE KÁROLY országgyűlési képviselő fogadóórát tart 8-12 óráig Csongrádon, 14-15 óra között Csanyteleken, 16-17 óráig Tömörkényben a város-, illetve községházákon. KÖZÖS FOGADÓÓRÁT tart Rózsa Edit, Hága Antónia, Fáklya Csaba és Andriska Géza országgyűlési képviselő 17 órától, az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti helyiségében. INGYENES JOGI TANÁCSADÁST tart dr. Ágoston Katalin a szőregi művelődési házban, 17-18 óráig. AZ MDF székházában (Római krt. 31.) 17 órától dr. Kiss Lajos tart jogi tanácsadást. Nyitottság és átmenet A Freinet-módszer tapasztalatai Nem csak az iskolák, de az óvodák egy része is mára nyitottá vált, új utakat keresnek tanárok, óvónők. Csongrád megyében kitüntetett szerepe van a Freinet-módszernek, és a legtöbb helyen már az 1991/92-es tanévben megkezdték alakalmazását. Ugyanakkor tudni kell, hogy nem a teljes Freinet-módszerrel tanítanak, csak inkább azokat a Freinet-technikákat alkalmazzák, amelyeknek megfelel a környezet, az osztály összetétele, és ami Freinet szerint a legfontosabb: a gyermek személyisége. A Freinet-módszerrel dolgozó pedagógusok már több mint egy éves tapasztalatokkal rendelkeznek, s e módszert használók tapasztalataik megosztása érdekében is spontánul egy „csoportba" szerveződtek. Mivel a Ságvári Telepi Általános Iskolában és az Óvodában is alkalmazzák Freinet technikáit, ezért itt adtak egymásnak randevút a Csongrád Megyi Pedagógiai Intézet munkatársai, a tápéi Bálint Sándor Általános Iskola, a hódmezővásárhelyi Hódtói Általános Iskola, a Malom úti Óvoda, a szentesi Deák Ferenc Általános Iskola, a Rákóczi Ferenc úti Óvoda pedagógusai. Bár nem alkalmazzák Freinet tanításait, de a Napos úti Altalános Ikola is képviseltette magát, valamint Kelebiáról is érkezett érdeklődő. A'találkozón videófelvételekkel is dokumentálták az eredményeket. Abban mindannyian egyetértettek, hogy a Freinetmódszer rendkívül alkalmas arra, hogy az óvoda és az iskola közti átmenetet stresszmentessé tegye, de a stresszmentesség az információk, a „tananyag" elsajátításakor is érévnyesül. A módszer alkalmazói nagyon fontosnak tartják, hogy a gyermek saját életén keresztül, érdeklődésének és képességeinek megfelelően jussonak újabb és újabb tudáshoz. P. Sz. LMflöYARORSZAG Wilson a közeli béketárgyalások lehetőségéről Lugano, december 10. Wilson elnök bizalmas körben kijelentette, hogy az EgyesültÁllamok részt vesznek a szövetségesek legközelebbi konferenciáján, amelyet azért hivnak össze, hogy az orosz események által teremtett uj helyzetet megbeszéljék. Az események, ha Németország hajlandó engedni, már nagyon közel hozták a békét. Amerikának nincs oka arra, hogy részt vegyen a fegyverszüneti és béketárgyalásokon, mint ahogy ezt Oroszország kivánja. Amerika erre nézve meg fog egyezni szövetségeseivel és el fogja hárítani a még fennálló akadályokat. így aztán esetleg lehetővé válik a tárgyalás. Ha nem is biztos, de valószínű, hogy a tárgyalásokat néhány hónap múlva megkezdhetik. (1917. dec. 10.) DHMAGYARORSZAG Nagyarányú pénzhamisítás Csanádpalotán Makó, december 9. A csendőrség három hétig tartó nyomozás után nagyszabású pénzhamisítást leplezett le. A hamisítást egy Franciaországból nemrég hazatért csanádpalotai műszerész követte el. Szeles Marcel 40 éves rajzoló és műszerész a pénzhamisítás főhőse. Szeles már 1914-ben feltűnést keltett Szegeden - második koraban - bámulatos séeével, rajztudásával, rendkívüli tudásszomjával és kiváló értelmességévcl. Az apátlan»yermek külföldre nyatlan gj sodródott es tizéves franciaországi tartózkodás után nemrég tért haza Csanádpalotára. Uri módon élt, költekezett. Ez feltűnt a csendőrségnek, nyomozni kezdtek. Szeles hosszas vallatás után megtört és beismerte, hogy pénzhamisításból él. Egy marék kétpengőst tett a csendőrök elé amelyet ő gyártolt. Az állami pénzverde megállapította, hogy rendkívül ügyes hamisítványokról van szó. Szeles bevallotta, hogy körülbelül 16.000 kétpengőst készített s ezekből körülbelül 8000-et hozott forgalomba. Szelest őrizetbe vették. (MTI) (1942. dec. 10.) dú-Mmmm Egyből az NB II-be jutott a Dózsa A Szegedi Dózsa labdarúgócsapata hét pont előnnyel megnyerte az NB III. délkeleti csoportjában a bajnokságot. Ily rövid idő alatt a megyéből az NB Il-be feljutni meglepő és dicséretes teljesítmény Az őszi forduló néhány mérkőzése után is úgy látszott még, hogy a bajnokságot inkább a Spartacus vagy a Mezőberény nyeri meg. A csapatban azonban volt becsvágy és lelkesedés. Egyre nagyobb lendülettel küzdötték végig további mérkőzéseiket és már az őszi forduló közepén az élre kerültek. A huszonötödik forduónál már öt ponttal vezettek. Előbbre vitte őket a vidéken szerzett tizennyolc pont, ami döntő volt az eredmény végső kialakulásában. A Dózsa csapatából - pillanatnyilag - nem távozik senki. Tervük: 3-4 jóképességű játékossal erősíteni. Fokozott edzésmunkával, az egység, a gyorsaság, az erőnlét növelésével arra számítanak, hogy az NB H-ben is megállják a helyüket. A játékosgárda fiatal és fejlődőképes, csak a rutin hiányzik az együttesből, amit meg lehet szervezni, de addig is lelkesedéssel pótolni lehet. Solti Mihály (1967. dec. 10.) tLsza @ Vásároljon hűtéstechnikai szaküzletünkben Zanussi hűtőt, fagyasztóládát, hűtőkamrát, fagylaltgépet, hűtővitrint, hűtőpultot már 140 000 Ft-tól. Ahol az árak legolcsóbbak. Fekete Sas u. 28. Tel.: 314-108. Különkasszán a kórház, a rendelőy a házi orvosi szolgálat Válás közös megegyezéssel Évtizedekig élt közös háztartásban a kórházrendelőintézet, s az anno körzeti orvosi hálózatnak nevezett szolgálat. Az anyagi közösködés nsem kevés feszültséget szült, nemegyszer a pénzelosztás arányainak eltolódását eredményezte. A jelenlegi integrált intézmények helyett, a remények szerint, gazdaságosabban működtethető intézmény-rendszer kialakítása a cél, ami úgy tűnik, az eddig integrációban működők válásához vezet. A szegedi önkormányzat Egészségügyi Bizottságának keddi, rendkívüli ülésén az önállósulás mikéntjét, az integrált intézmények átszervezésére vonatkozó javaslatokat vitatták meg, ezúttal az ügyben érintett felek képviselőinek, küldötteinek a részvételével. A bizottság tagjai a. ma közgyűlés elé kerülő három - A,B,C - változatot mérlegelték. Az A variáció szerint: a városi önkormányzat kórháza önálló, a szakorvosi - más néven: rendelőintézeti illetve a házi orvosi szolgálat részben önálló költségvetési intézményként működne, s ugyanígy szerveznék át a gyermekkórház-rendelőintézetet. A B változatban a kórház - a felnőtt és a gyermek egyaránt - önálló költségvetési intézményként működik, az Egészségügyi Alapellátási Intézmény gazdaságilag részben önálló. A C variáns szerint, a kórház-rendelőintézet lenne önálló költségvetésű intézmény, míg a házi orvosi szolgálat részben önálló. Ugyanígy a gyermekellátás intézményrendszere. E három változat közül kellett egy mellett voksolnia a bizottság tagjainak, akik előbb az ügyben és a döntés következményeiben érdekelt intézmények képviselőinek javaslatát hallgatták meg. A házi orvosi szolgálat kollegiális vezetője, dr. Szilárd András a pénzügyek tisztánlátása érdekében, a szolgálat pénzének külön számlán történő kezelését kérte, hangsúlyozva, hogy a szakmai vezetés maradjon a kórháznál. A rendelőintézetieket képviselő dr. Gaál István úgy nyilatkozott, hogy a változatlan szakmai együttműködés mellett, a fokozatos függetlenedés első lépéseként a gazdasági leválást igényli a rendelőintézeti kollektíva. A gyermekkórház-rendelőintézet esetében nem ily egyértelmű a kép és az akarat, hiszen míg az Ifjúsági Rendelőintézet vezetője, dr. Héger Károly még a részleges önállóságot sem tartja pillanatnyilag elképzelhetőnek, addig az intézmény 14 orvosából álló reformcsoport akiknek képviseletében dr. Martonyi Erzsébet kért szót legalább részleges önállóságot igényelne. Az egészségügyi bizottság hosszantartó vita után, végülis mindkét intézmény —a kórházrendelőintézet és a gyermekkórház-rendelőintézet - esetében az A változat mellett foglalt állást. Azt a variációt támogatja tehát, amely szerint a kórházak önálló, a szakorvosi intézmények, a felnőtt illetve a gyermek házi orvosi szolgálat részben önálló költségvetési intézményként működik. E részbeni önállóság azt jelenti, hogy a rendelők és a házi orvosi szolgálat pénzét elkülönített számlán kezeli valamennyi intézmény közös gazdasági igazgatója. Elfogadták dr. Fülöp Katalin, Csongrád megyei Üzemi Szakfőorvos módosító javaslatát, miszerint az üzemegészségügy ne a házi orvosi szolgálathoz, hanem a kórházhoz tartozzon. K. K. Szegeden még nincs, de lesz Köztársaság Párt, köztes helyzetben A Köztársaság Párt november második felében bontott zászlót. Palotás János országgyűlési képviselő vállalta az elnöki teendőket. Az általa jegyzett programbeszéd meggyőző erejét mutatja, hogy azóta szerkesztőségünket is sokan hívták telefonon olyanok, akik e pártot erősítenék tagságukkal, de nem tudják, hol jelezhetik ezen szándékukat. Nos, kideríttetük: akik még decemberben jelentkeznének a Köztársaság Pártba, azok ezen „új erő" központját ideiglenes helyén érhetik el. Budapesti telefonszámuk: 1/16951-40 vagy 1/175-82-58, 24-es mellék; címük: 1121 Budapest,' Konkoly Thege Miklós út 19. B-C. A következő évben, azaz 1993 januárjától a párt székháza Budapesten, a XIII. kerületben a Váci út 202./C számú épületben lesz. E címre jövő évtől várják a jelentkezők levelét. A szegedi szervezet is 1993-ban alakul meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs szegedi a legfiatalabb párt tagjai között. Információink szerint a közel 200 alapítóhoz több mint, 200-an csatlakoztak, közte több, mint egy tucat szegedi. Az önmagát a szaktudás pártjaként meghatározó alakulatot városunkból orvosok, vállalkozók, tanárok, technikusok támogatják.