Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)

1992-11-06 / 261. szám

4 BELPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1992. NOV. 6. Hol, kinek, miért, mennyit? Többen, sürgetőbben kérnek Egy esztendővel ezelőtt még csak többen kértek, s jobbára az öregek. Mostanra még többen kérnek, kétségbeesettebben, sürgetőbben, és jóval több közöttük a fiatal. A települési önkormányzatokhoz segélyért folyamodókról, a tendenciáról röviden ennyit lehetne megállapítani. Csatlakozott a minimumon élésre sem elég nyugdíjak melle támogatást kérők köréhez, a segélyért kezüket nyújtókhoz a munka- és jövedelem nélkül maradottak.a több kisgyermeket nevelők,az adósságokkal terheltek egyre szélesebb rétege. Hogyan próbálnak segíteni nekik? Ennek jártunk utána, erről szól a Hol, kinek, miért, mennyit? című sorozat. Kupanyi taps Torgyán József legutóbbi, Parlamentben tartott sajtóértekezletén örömmel nyugtázta, hogy az általa vezetett kisgazdapárt új képviselő asszonyának, Sümegi Sándornénak mandátumát igazolta a T. Ház. Örvendezett afölött is, hogy Kupa Mihály pénzügyminiszter tapssal köszöntötte Sümeginét. „A miniszter úr azonban a tapsolás mellett utalványozhatná is a kisgazdapártnak az őket megillető támogatást" - tette hozzá maliciózusan. A közelmúlt magyar történelmét ismerők persze nagyon jól tudják, hogy tapsolni könnyebb. S. I. Göncz Árpád megnyitója Bibó körül — a talapzaton Háromnapos konferencia Szegeden FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ „Bibó része volt az életemnek, s nagyon remélem, én is része voltam az ő életének!" - Göncz Árpád köztársasági elnök a „Bibó István életművének aktualitása" konferencián a JATE Dugonics téri központi épületének aulájában - mint egykori rabtársa - mondta el a megnyitó beszédet, és emlékezett a „cellaszolidaritás" személyes hangján. Anekdotája szerint Bibó egy napon azt a megjegyzést tette, hogy borzasztó álma volt az éjjel: nagyon hideg volt, s <5 egy szobor talapzatán kénysze­rült állni, és a helyét semmi­képpen sem hagyhatta el. Bibót később valóban fölemelték, életművét zászlóként tartották, de e zászlóból a különböző politikai csoportosulások a magukénak tartott részt ki­szakítani és kizárólagossá tenni igyekeznek. így aztán mára leginkább csak a zászlórúd maradt egyben, amelyet ideológiai csatározásaikban egyesek már-már valódi bot­ként szeretnének használni. Pedig a zászlónak, a Bibó­örökségnek éppen a szétszab­dalhatatlanság, az egység a lényege. Az életmű értelmezé­sének kulcsa a szerző egyéni­sége: az autonóm protestáns ember. Bibó magyar citoyen, kereszténységében, szocializ­musában és a magyarságában koherens személyiség, eszköze A megyei közgyűlés, a „Népművészetlel a jövőnkért" Alapítvány, valamint a Csog­rád Megyei Népművészeti Egyesület nemzetközi feszti­vált rendezett a megye jelké­peinek avatása tiszteletére. Az eseménysorozat tegnap délután kiállításmegnyitóval kezdő­dött: a hazai, valamint a Hollandiából, a Vajdaságból, Németországból, Romániából és Ukrajnából érkezett nép­művészeti tárgyakat bemutató tárlatot Göncz Árpád köz­társasági elnök nyitotta meg. Az ünnepségen Muszka Katalin és Kallós Zoltán énekelt népdalokat. A köz­társasági elnök adta át a ki­állítás legifjabb és legidősebb résztvevőjének a díjakat: a fesztivál arany fokozatú díját Dániel Réka szövőnek, s ugyanezt a díjat Kormos Fe­renc citerakészítőnek. A fesztivál nemzetközi résztvevői közül arany fo­kozatú díjat kapott Tankó Albert fafaragó (Románia), ezüst fokozatút Ray Rozália és Varga Eszter (Kis-Jugo­szlávia), bronz fokozatút Tamás Pál (Románia). A hazai kiállítók közül a három szomszédos megye, Bács, Békés és Csongrád népmű­a hatalmas és részeire szét­választhatatlan történetfilozó­fiai és jogi tudás. Bibó aktua­litását a hiánya okozza, ez a fajta magatartás ugyanis ma vészeti egyesületei részesültek arany fokozatú díjban, a bronz fokozatot pedig a keceli Arany János művelődési központ általános iskolája kapta. A Csongrád megyei szakkörök közül a szegedi Juhász Gyula és a makói művelődési ház, valamint az alkotóház kézi­munka szakkörei kapták az arany fokozatot. Egyéni alkotói díjak: Budai szinte egyáltalán nincs jelen Magyarországon - mondta többek között Göncz Árpád. A köztársasági elnök szavai utáni előadásokban Kenedi Sándor népi iparművész (arany), Végh Árpádné népi iparművész (ezüst), Gulyás Mihály citerakészítő (bronz); Gilicze Istvánná és Kovács Imréné csipkekészítők (ezüst). A fafaragók közül aranyat nyert Nagy István, ezüstöt Hegyi Flórián, Hódi István és Lekrinszki Mátyás, bronzot Dönczi András, dr. Kriván Lajos, Simon Zoltán; a János Bibó - kihallgató tisztjei előtt körvonalazott - szocializ­mus-felfogását és forradalom­értelmezését világította meg (az államminisztert az el­lenforradalmi kormányprog­ram kidolgozásáért tartóztatták le, s kiterjedt nemzetközi ­diplomáciai - kapcsolatai okán a Kádár-rendszer megdönté­sére tett kísérlettel is vádolták). Dénes Iván Zoltán a Bibó­életmű alapértékeire koncent­rált: a szabadság, a liberális demokrácia, az egyenlőség vagy szociális igazságosság, az emberi méltóság, a kantiánus erkölcs, a nemzet és a konzer­vatív mítoszok ellenében meg­határozott népiesség fogalmai­ra. Szabó Miklós Bibó eszme­történeti helyét kutatta; Ke­mény István Bibó magyarság­és Európa-értelmezését vá­zolta. 57 fazekasok közül aranyat kapott Nagy Béláné és Tóth Sándor, ezüstöt Mónus Ferenc és Szénási János, bronzót Banga Sándorné, Nagybata Márta és Imre Ernő; a kovácsoltvas művesek közül arany foko­zatban részesült Bene István, a népi babakészítők közül Molnár Imréné, és ezüstöt kapott Juhász Lászlóné. Aranyat érdemelt Vincze László papírkészító. A szalma­és csuhéjkészítésbcn arany fokozatú munkát adott be Kerekes Lászlóné. A szegedi papucs neves készítője, Rátkai Sándor arany fokozatú díjat kapott. A népi szövők közül Molnár Katalin és Molnár Imréné ezüst fokozatot nyer­tek. Nadobán László takács­szövő népi iparművész arany fokozatú díjat kapott. Két gyékényszövő. Balogh Irén és Hánis János szintén aranyos. A hímzőké a legnépesebb tábor, hely hiányában csak az arany fokozatú kitüntetettek nevét soroljuk: Fetter Ferencné, Kovács Józserné, dr. Ozsvár Józsefné, Rozgonyi Ferencné, dr. Szabó Imréné, Mezei Józsefné, Kerekes Ferencné, Székely Lőrincné, Korom Mihályné és Tordai Lászlóné. Mórahalmon - mint arról dr. Bobvos Pálné jegyzó tájékoz­tatott - még győzik az igények kielégítését. Igaz, egy rendkí­vül szigorú szempontok sze­rinti elbírálási rendszer alap­ján, s annak a plusz kétmillió forintnak a „többletével", amit a központi keretből a rendkí­vüli nevelési segélyekre kap­tak. Rendszeres szociális segélyben idén 30 főt része­sítettek, az e célra előirányzott évi 1 millió 700 ezer forintos keretükből szeptemberig 958 ezret felhasználva. A megélhe­téshez hozzájáruló forintokból idén a rászorulók számára telik még fűtési hozzájárulásra, közüzemi díjakra. A rendkí­vüli, eseti segélykeretből - ami erre az évre 2 millió forint ­120-an kaptak már, a meglévő 800 ezerből pedig még jó néhány családnak szeretnének adni, „karácsonyi hozzájárulás­ként". A gyámügyi, a nevelési segélyek kérelmezőinek köre is idm) MA KAMASZKLUB 15-17 óráig a Százszorszép Gyermek­házban. NÉMET NYELVGYA­KORLÁSI lehetőséget biztosít iskolásoknak és felnőtteknek a dorozsmai Petőfi Sándor Mű­velődési Ház, 15-16.30 óráig. GITÁRSULI 16 órától a Juhász Gyula Művelődési Központban. Vezeti: Varga György. SNOPPER TIBOR, Sze­ged város alkotódíjával kitün­tetett építész, kiállítását Takács János megyei főépítész nyitja meg 17 órakor az OMH Orosz­lán utcai galériájában. A tárlat a 70. életévét betöltött építész, életművébe ad betekintést. ÖTÖDIK DIMENZIÖ ­kinezológia - A tudat misz­tériuma címmel János Péter ismertető előadást tart 17 órától a Mentálban (Eszperantó utca 1.). INGYENES JOGI TA­NÁCSADÁST tart dr. Ágos­ton Katalin 17-18 óráig a szóregi művelődési házban. AD AND D KLUB közép­iskolásoknak 18 órától a BBMK Belvárosi klubjában. A HOLD KEGYELTJEI című filmet vtítik 19 órakor a Tamási Áron Szabadidőköz­pontban. A vetítés alatt és után CSAKJÓ7.ENE TEAHÁZ. A JATE-KLUBBAN 19 órától dr. Lotz Antal A közép­kor évezrede címmel tart előadást; 21 órától a Dollár Boy Band játszik; videómozi 19 és 21.20 órakor. bővült az idén - szerencsére a rájuk fordítható pénzkeret is. A munkanélküliség több családot hozott olyan helyzetbe, hogy önhibáján kívül nem képes ellátni gyermekeit: tavaly 6 volt, idén már 15 Mórahalmon a havi rendszeres nevelési segélyt kapók száma. Az e célra tervezett 300 ezer fo­rintból szeptemberig 190 ezret használtak fel. A rendkívüli nevelési se­gélykeret - a 3 millió 26 ezer forint - jórészét az iskolás gyerekek napközis étkezteté­sére használták fel. Az álta­lános iskolások ingyenesen kaptak tankönyveket, a közép­iskolásoknak pedig pénzt juttattak a könyveikre. Adtak pénzt a kisiskolások tansze­reire is. Az iskola a nyári táboroztatáshoz kapott a keretből. A még meglévő pénzt pedig karácsonyra szánják a gyerekeknek. SZABÓ MAGDOLNA HOLNAP SZINITANODA 8-tól 12.30 óráig, Csicsai Antal vezetésével, a BBMK Belvárosi klubjában. CSIRIBIRI GYERMEK­KUCKÓ 9-12 óráig az ifjú­sági házban. Meséről mesére: A méhkirálynő. A BITTEGYLET Számí­tástechnikai Diák Egyesület 9 órától tartja foglalkozását a szőregi művelődési házban. SZINTETIZÁTOR tanfo­lyam 9-12 óráig, Tóth Mihály vezetésével, a Juhász Gyula Művelődési Központban. KAVALKÁD 10-16 óráig a Százszorszép Gyermek­házban. Indiándélelőtt - fej­dísz- és tarsolykészítés, arc­festés, filmvetítés, nyomkereső játék - délután kézműves szoba és játszóház. CSIM-BUMM CIRKUSZ - zenés mesekabaré 15 órától az itjúsági házban (hétfőn 10 és 14 órakor). ALFAJATÓK KLUBJA 15 órától a BBMK Belvárosi klubjában. LUTRA KLUB, kerámia szakkör, néptánc 16 órától a Juhász Gyula Művelődési Központban. BÉKÉS BANDA TÁNC­HÁZ lesz 19 órától a Narancs klubban (Victor Hugó u. 5.). A MAGYAR TARKA és a SIKOLY együttes koncertje a JGYMK rock-klubjában, 19 órától. ROCK AND DISCO 20 órától a JATE-klubban. Ház­igazda: Tóth András. Nemzetközi népművészeti fesztivál és kiállítás Díj zuhatag FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Gálaest a Deákban PROGRAMAJÁNLAT

Next

/
Thumbnails
Contents