Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)
1992-11-06 / 261. szám
I AB: C változat I Párját ritkító eseménynek lehettünk tanúi minap a Parlamentben: egy SZDSZ-es képviselő - Mécs Imre felszólalását a kereszténydemokraták vastapsa kísérte. Történt mindez annak okán, hogy az ismert '56-os forradalmár az abortuszt a brutális, a durva és az embertelen jelzőkkel illette. Annak a meggyőződésének is hangot adott, , hogy e szörnyűséget száz esztedő múlva ugyanúgy elítéli majd az emberiség, mint manapság a rabszolgaságot, a kínvallatást és a kannibalizmust. Érdekes dolog ilyesféléket hallani egy liberális honatya szájából; ez is azt jelzi, hogy az ún. „magzati élet védelméről szóló törvény" egyike lesz azon ritka parlamenti szüleményeknek, melyek nem pártérdekek alapján alkottatnak : meg. A mi A-változatunk gyakorlatilag teljeskörű abortusztilalom, mégis „gyengébb" a lengyelek tervezeténél, i mely szerint a műtétet végző orvos és a műtét egyik szenvedő alanya, az anya kétéves börtönbüntetéssel sújtható, ' nemesnek egyáltalán nem mondható cselekedetéért. A Bváltozat, melyet a „liberális" jelzővel szoktak volt ellátni, teljességgel antiliberális. Ez esetben ugyanis a nő csaknem kizárólagos jogává kívánják tenni annak eldöntését, hogy egy potenciális ember a világra jöhet-é, avagy még embrionális állapotban - orvos, tehát az emberi élet megmentésére fölesküdött személy segédletével - elpusztul. Azt hiszem, senki nem tagadja, hogy homo sapiens két különböző nemű homo sapiens aktív közreműködésével teremtődhet csupán. Aki tehát csak az egyik fél akaratát venné perdöntőnek ez ügyben, szükségképpen antidemok• ratikus, és antiliberális is, hiszen semmibe veszi a férfi személyiségi jogait. Tudniillik azt, hogy szabad akaratából : utódot hozhasson létre. Egyúttal megsérti az apa (illetőleg : potenciális apa) emberi méltóságát is, azzal, hogy - elnézést a kifejezésért - tenyészménné degradálja. Tudnivaló persze, hogy a közel 400 fős magyar or- j 1 szággyűlésben mindössze 27 „női honatya" foglal helyet. így előáll az a helyzet, hogy abortuszügyben Magyarországon végül mégis férfiak döntenek. Sandi István Szombattól újra keresheti a részleteket, hogy egészben nyerhessen! Az Opel-Rupesky Szalon és a DÉLMAGYARORSZÁG (U^ izgalmas nyereményjátéka. (Opel-Rupesky Szeged, Fonógyári út 2-6. T.: 24-800) Csak egy maréknyi dinár Ami Baranyából megmaradt (7. oldal) A torony alól jelentjük Győzött a Krüger poí MILLIÓS NYEREMÉNYJÁTÉK Hétfőtől MBifiÉIM Médiaszavazás Mit halász a kis Halász...? Azt hisszük, megtaláltuk a szélhámos úszómenedzser, Zemplényi ásotthalmi hasonmását, de úgy is modhatjuk „kisöccsét". Halász Zsolt, az igazolás hamisításért két évre eltiltott „labdarúgószponzor" legújabb áldozata - közvetlen előtte a Pusztamérgesi Sellő SK volt - az Ásotthalmi Hunyadi SK labdarógóedzője lett. Hogy hogyan sikerült Csernus Andrást jégre vinni? - kiderül a 7. oldalon található írásunkból. A régóta húzódó médiavita négy fontos pontjában nyilvánított véleményt csütörtöki ülésén az Országgyűlés Kulturális, Tudományos, Felsőoktatási, Televízió, Rádió és Sajtó Bizottsága. A testület a miniszterelnök kérésének megfelelően meghallgatta Sára Sándor filmrendezőt, akinek jelölését a Magyar Televízió alelnöki posztjára 16 törvényhozó támogatta és 9 ellenezte. A bizottság állást foglalt a kormányfőnek a rádió és a televízió elnökének felmentését kezdeményező javaslata ügyében is. Gombár Csaba felmentését a bizottság tagjai közül 14-en helyeselték és 11en ellenezték, míg Hankiss Elemér felmentésével 15-en értettek egyet és 10-en foglaltak azzal szemben állást. A miniszterelnöknek így egyik indítványa sem nyerte el a bizottság kétharmadának támogatását. - Mire költi a pénzt? - Föltehetően befektetem, valamilyen értékpapírba. - Milyenbe? - Valószínűleg kincstárjegybe. - Azt már tudjuk: Szegeden volt ápolónő, most pedig Makón. - Egy évig dolgoztam az új klinikán, de nehéz volt. Utazgatni, nővérszálláson lakni. Így hát hazamentem Makóra. A szociális otthonban vagyok ápolónő. - Csak egy évig volt Szegeden. Hogyan kötődhet hát a Délmagyarországhoz? - A család előfizetője a lapnak. Már vagy öt éve. Aput nagyon érdekli a napi politika, ezért járatjuk ezt a lapot. És mert szeretjük. * Nyertesünknek természetesen szívből gratulálunk. Önök pedig, kedves olvasók, ne feledjék: játékunk a jövő héten folytatódik. És a tét ismét 100 ezer forint. Játszszanak hát tovább velünk! Bár az e heti tétet már megnyerték, tájékoztatásul megírjuk, hogy további kisorsolt számaink, amelyek így érvényüket eveszítették, a következők voltak: csütörtökre 99, 58, 78 - péntekre pedig 72, 69, 44. ALAPÍTVA: 1910-BEN gyakran, érdemben és nagy terjedelemben foglalkoztunk ezzel a témával, jelesül azzal, hogy miként lehetne a legoptimálisabb megoldást fellelni a város számára. Oryat, amelyet mindannyian akarunk. A szegedi városatyák tegnap foglalkoztak ezzel a témával. Hogy miként taglalták a kérdést, mikor hoztak döntést és lapunk erről miként adhat hírt, valószínűleg elsőként, arról a harmadik oldalon olvashatnak részletesen. Tárva a tankönyvtár Tegnap Lehmann István, a megyei közgyűlés elnöke egyszerre nyitott meg tankönyvbemutatót és alapított alternatív tan-könyvtárat Új-Szegeden, a Csongrád megyei Pedagógiai és Szolgáltató Intézetben. Világunkban a tankönyveknek is új korszaka kezdődött, hiszen jelenleg több mint száz pedagógiai kiadó jelentet meg és teijes'zt tankönyveket, iskolai segédletet. A választást szeretné megkönnyíteni a Pedagógiai Intézet a kiállítással, illetve a tankönyvtár alapításával. Ez utóbbi nem egyszerűen mintagyűjtemény, hanem - nevéhez hűen - igazi könyvtár, alapvetően próbacsomagok rendszere. A csomagok egyegy tankönyvből 35-40 példányt tartalmaznak, melyet „kikölcsönözve" a tanárok kipróbálhatnak. A Horoszpók kegyeltje Hát igen, tegnap este szerkesztőségünkben átvehette százerer forint nyereményét Horoszpókunk e heti kegyeltje, a makói Hódi Helén. Aki amint arról tegnapi lapunkban azon melegében beszámoltunk - a 72, 10, 13 és 57-es számokkal elvihette a százezer forintot, lévén, hogy 1972. október 13-án született (mellesleg pénteken, ami ezúttal szerencsét hozott!), személyi igazolványa számának vége pedig 57. Tegnap ki is faggattuk a nyertest. PÉNTEK, 1992. NOV. 6., 82. ÉVF. 261. SZÁM ÁRA: 10,10 FT Bibó-konferencia — Címeravatás — Fesztivál X^ Göncz Árpád Szegedem Sűrű programot bonyolított tegnap Szeged és Csongrád megye vendége Göncz Árpád köztársasági elnök. Reggel az egyetemi aulában megnyitotta a Bibó István emlékülést. Délelőtt ellátogatott a tápéi népművészeti házba, kora délután pedig részt vett és beszédet mondott a megyei közgyűlésen, amelyen Lehmann István elnök beszámolt a közgyűlés kétesztendős munkájáról. Az ünnepi közgyűlésen írták alá Szeged Megyei Jogú Város és a Csongrád Megyei Közgyűlés közötti együttműködési megállapodást, mely alkalomból dr. Lippai Pál, Szeged polgármestere mondott beszédet. Göncz Árpád délután fölavatta Csongrád megye jelképeit. Az alkalomból a megyei közgyűlés nemzetközi népművészeti fesztivált szervezett; FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ ennek keretében népművészeti kiállítást nyitott meg a megyeháza aulájában a köztársasági elnök. A fesztivál gálaestjét a Deák Ferenc Gimnáziumban tartották; a köztársasági elnök szegedi programja ennek megtekintésével zárult. (A címeravatóról a 3. a Bibó-konferenciáról és a népművészeti fesztiválról a 4. oldalon számolunk be.) Városszerte erről beszéltek: mi lesz a csatornázással, a szennyvíztisztítással, növekszik-e a vízhasználati díj? Persze, rengeteg vélemény elhagzott ezzel kapcsolatban, de általában a találgatás szintjén. Kétségkívül egyik legfontosabb teendője a magát urbanizált, nagyvárosi környezetnek elfogadott település számára, hogy megoldja az ilyen gondokat. S hogy ez így legyen, mi is hozzájárultunk, hiszen lapunk hasábjain