Délmagyarország, 1992. november (82. évfolyam, 257-281. szám)
1992-11-05 / 260. szám
16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁQ CSÜTÖRTÖK, 1992. Nov. 5. Szeged, mint egyetlen kelet-európai Konferencia Salamancában Az Európai Közösség Regionális Fejlesztési Bizottsága november 12-13. között konferenciát rendez az európai közepes nagyságú városok fejlesztési stratégiái és nemzetközi kapcsolatrendszerünk erősítése elmen a spanyolországi Salamancában. A rendezvény egyik szervezője a párizsi Triade Szövetség, amelynek segítségével Szeged bekapcsolódhat a tanácskozás munkájába, egyetlen kelet-európai meghívottként a görög, dón, belga, német, francia, portugál, ír, spanyol és olasz városok mellett. A konferencián való részvétel azért is fontos, mert a Phareprogram lehetőségeit kihasználva Szeged interregionális együttmúködési programmal pályázatot nyújtott be a brüsszeli koordinációs irodának. A tanácskozás való részvétel esetleg külön nyomatékot adhat a témának. Az Alföldi Napló csütörtöki adásából Fülöpjakab, 1992. október A harmincas évek elején kezdték a Szovjetunióban szisztematikusan megsemmisíteni a mezőgazdaságot. A ráfordítás meghozta gyomorkorgató termését: mára már tökéletesen üresek Oroszország élelmiszerboltjai. Hiszen a szocializmus nem az, ha mindenki minél jobban érzi magát, hanem ha mindenki egyformán éhes, és kénytelen úgy élni, mint az állat. Csak a fődisznóknak juthat elegendő moslék az orwelli farmon. Hogy a gazdálkodni tudó parasztok módszeres megsemmisítése miképp folyt, arról egy új könyvecske közöl érdekes tényeket. A kötetke, vörös borítóval, a Magyar Ruszisztikai Intézet kiadásában. Népirtás a Szovjetunióban elmen jelent meg. A jó ukrán meg orosz földekről, s persze a Kaukázusból kitelepített gazdákat Szibéria távoli vidékeire vitték, ott leszórták őket a szabadég alatt, s ha volt még idejük arra, hogy földkunyhót készítsenek maguknak, akkor veszteségekkel ugyan, de átvészelték a telet. Ha azonban késő ősszel érkeztek, akkor elpusztult az „emberanyag". A következő évben új humán gépsorokat kellett szállítani a halálba amortizálódott parasztok helyébe. Ahol gyalulnak, ott kérem, ömlik a vér. És más apróbb hibák is megesnek. / Ujrakulákosodás ZELEI MIKLÓS 1933. júniusában Jagodának küldtek jelentést arról, hogy a munka nem mén rendesen, „kedvezőtlen körülmények fordultak elő a kitelepített kulákok szállítmányainak összeállítása és megszervezése során: magas halálozási arány, kiütésestlfusz-járvány... pontatlanul szerepelnek a nevek, az adatok hiányosak. Akadnak olyan emberek, akikre az 1933. április 20-i, a Szovjetunió Népbiztosainak Tanácsa által kiadott 775/1460 számú rendelet nem is vonatkozik; a szállítmányok helyszínre érkezésekor derül ki, hogy a kitelepítettek között érkeztek munkások, komszomolisták és külföldiek is." A jó paraszt azonban szívós. Kilapátolták őket a vonatokból, a rabszállító teherhajókból és teherautókból, utánuk dobtak egy-két zsák vetőmagot, s a szemtelenek már másnap, akár puszta kézzel is, művelni kezdték a földet. Pár év múlva pedig, a „bűnös kulákok" kényszerfalvai akár a környékbeli kolhozokat is lekörözték! Ezt egy jó leninista nem is hagyhatta annyiban! Mostmár Beájának ment a jelentés, hogy a Gulag hivatalaiban a kulákkitelepltést minden bizonnyal a nép ellenségei végezték. Ezért fordulhatott elő, hogy a kulákok teljesítményükkel lekörözték a fellobogózott kolhozelnökségeket. Biztos, ami biztos, a szovjet mezőgazdasági termelés színvonalát alattomosan emelő rendőröket kivégezték. Az időközben úgy-ahogy már fölépült szibériai falvakban pedig megjelentek újra a rabszállítók, hogy helyrehozzák „a gyors kulákgyarapodás" komoly politikai hibáját. Vagyis berakták az embereket a ketrecekbe, és még távolabbi vidékekre, ha lehet így mondani, még szüzebb földekre vitték őket. Ahol már komolyabb esélyük nyílt arra, hogy betöltik a szocializmus építésében rájuk rótt feladatot: elpusztulnak. És a Nagy Testvér vezetői büszkélkedtek, hogy nemcsak a kulákságot szüntették meg, de az újrakulákosodást is felszámolták. Ma pedig amerikai, francia, meg bármilyen kulákok hordják oda a kaját - nem a szerencsétlen orosz embereknek, mert a szállítmányok többnyire a maffiák kezébe jutnak. Nyilván az újrahtzást lehet így megelőzni. Az újságírót a község egyetlen főutcája - egyben átvezető országút - a szokványostól különböző faluképpel fogadja: templomot nem lát, iskolát, magtárt, gépszínt se tettek a főútra. Három-négy mellékutcácsku kurtára záija a települést, melynek napjainkban ezernél alig több lakosa van, fele bent, fele tanyán él... 1745-ben Lajoss/.állás néven bukkan fel a pár házból álló település neve: a vásározó marhahajcsárok útjain pihenőhely, ezért könnyen hihető, hogy volt vendégfogadója. A autómentés, autódaru. Gyors, pontos, olcsó! Manökcnfelvételi! A „Partiscum" Kft. 1992. november 5-én, este 7 órától a Juhász Gyula Művelődési Ház földszinti termében felsőfokú manöken- és fotómodellképző tanfolyamára felvételit tart. Olyan lányok és fiúk jelentkezését várják, akik elhivatottságot éreznek a szép szakma iránt. A mesterséget Náray Tamás oktatja. 170 cm-nél magasabb lányok és fiúk jelentkezzenek. Fürdőruha és a lányoknak tűsarkú cipő is szükséges. (x) /.ölilkártya-készltés. Ingyen műszaki állapotfelmérés a szegedi Merkúr telepen, Sándorl'alvi u. 5. Környezetvédelmi igazol ól ap/öldkártya készítés. Munkanapokon 7 '6 óráig. Tel.: 314 041. (x) helység múltjával, a jász vagy kun ősök tiszteletével ma senki sem foglalkozik Fülöpjakabon. A rendszerváltás küszöbén kimondatott: Kunszállás és Fülöpjakab a jövőben nem egy test és lélek... A váláskor tisztes és békés megegyezés született a két község vezetői között, perben, haragban máig sem állnak. Van itt most másféle gond éppen elég... Szerkesztő-rendező: Vértessy Sándor, operatőr: Fodor Dezső, gyártásvezető: Pigniczki Zoltán. A Hátiban az AIDS-ről Korunk pestise, mondta valaki még évekkel ezelőtt s lám, igaza lett. Az újságok most hírül adták, hogy megtalálták azt a férfit, aki az előhírnök lehetett, mert Amerikában ő volt tán az egyik első fertőzött, jóllehet évente százakat betegttett meg haláláig. Az AIDS csak a homokosokra veszélyes? Egyáltalán, hogyan terjed? Lehet ellene védekezni? Hányan vannak a magyar AIDS-betegek? Mi az, hogy fertőzött, de nem AIDSbeteg? Tényleg népbetegség lesz? Dr. Dobozy Attila bőrgyógyász professzor válaszol kérdéseinkre csütörtökön este 6 órakor a Hágiban. Házigazda Tráser László. Kétmilliós kár Ferencszállás belterületén a C. Ö. török állampolgár vezette BMW személygépkocsi áttért a menetirány szerinti bal oldalra, a vizes burkolaton megcsúszott, az útpadkán keresztbe fordulva jobb oldali első ajtóval közvilágftási betonoszlopnak ütközött. A két utas súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. A gépkocsiban 1,5 millió, az oszlopban 500 ezer forint kár keletkezett. Sziámi — később A Szegedi MÁV Művelődési Házban lép fel a Sziámi együttes november 5-én, csütörtökön. Müller Péter Sziámi csapata azonban a plakátokon szereplő 19 órától eltérően - 20 órakor lép színpadra. I | MA NYILVÁNOSSÁG AZ OKTATÁSBAN címmel országos tantárgyi vitafórummal egybekötött alternatív tankönyv és taneszközkiállftást rendez a Csongrád megyei Pedagógia Intézet a Közép fasor 1-3. szám alatt. Megnyitó: 10 órakor. A kiállítás 7-éig tart. MACKÓ MISI UTAZÁSAI 2. - A bőbeszédű teknősbéka, a Szegedi Miniszfnpad gyermekelőadása délelőtl fél 10-kor, a szőregi művelődési házban. A KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSON ékszereket készíthetnek gyöngyből, rézből a gyerekek 14.30 órától a Százszorszép Gyermekházban. A KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS OLVASÓTÁBOROK Csongrád megyei Egyesülete rendezésében a nyári táborokban készült munkákból kiállítás nyílik délután 4 órakor, a Bálint Sándor Művelődési Házban. Bevezetőt mond Ordasi Péter főiskolai docens, megnyitja Kocsis István, a Magyar Garabonciás Szövetség elnökségi tagja, a Hatvani Könyvtár igazgatója. A RÓKUSI FIÓKKÖNYVTÁRBAN (Vértói u. 5.) Juhász A RÁDIÓ „PARTISCUM;1 kereskedelmi adásának mai ajánlata: Film-videó, Játék Szerkesztő: Kozó Attila „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" ,;íf mindennap 16-18 áta UkHt» 94.9 MHz-eii (a DANUBIUS hullámhosszán) VI Hirdetésfelvétel: Szeged, Stefánia 7. Tel.: 324-702, Tel/fax 325-930. SM-klub A sclerosis multiplexben szenvedő betegek holnap, pénteken délután 5 órakor tartják következő összejövetelüket a Mozgáskorlátozottak Egyesületének székházában (Petőfi S. sgt. 75.). A meghívott előadó: Guseó András címzetes egyetemi tanár. Pénteken : Szieszta November 6-án, pénteken délben a Szieszta Csanytelekről jelentkezik. Egy 3000 lelkes közösség hétköznapjait szeretnénk bemutatni. Múltról és jelenről szólnak a falu lakót. Munkáról, gazdálkodásról esik szó. Milyen lehet a falu jövője, mit terveznek a világkiállításra. mikor lesz gáz. telefon stb. Ez is szóba kerül majd. És persze néhány hamisítatlan pillanat egy hagyományos disznóvágásról és egy hajnali vadászatról is. Ezen a napon Csanytelek látja vendégül valamennyiüket, akik nézik a Sziesztát, pénteken 12 órától. Árpád geológus videóvetftéssel egybekötött előadást tart, délután 4 órától. SZÍN-JÁTÉKOS ILLEMTAN STÚDIÓ általános iskolásoknak 16, középiskolásoknak 18 órától a BBMK Belvárosi klubjában. Vezeti: Dálnoky Zsóka. AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK Demokratikus Szakszervezete szegedi nyugdíjas csoportjának klubfoglalkozása délután 5 órakor kezdődik a Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szakközépiskolában (Kálvária sgt. 1.). A program: beszámoló a lourdesi útról. A SZŐREGI MŰVELŐDÉSI HÁZ nyugdljasklubja 16 órakor tartja foglalkozását. Ugyanott 18 órakor nyílik RÁCZ ATTILA modellező kiállítása, melyet november 30-áig, 13-19 óra között tekinthetnek meg az érdeklődők. AZ ALBA KLUB heti találkozója 18 órakor kezdődik az ifjúsági házban. EGYHÁZ ÉS OKTATÁS 1945-1948 címmel dr. Mészáros István neveléstörténész tart előadást 19 órakor, a Szegedi Akadémiai Bizottság Dóm téri székházában. A JUHÁSZ GYULA MŰVERácsokon át. A Sziliért sugárúton lévő ajándék-dohánybolt kirakatüvegét törte be az az ismeretlen tettes, aki a rácsokon benyúlva illatszereket és bizsut tulajdonított el. Az áruk összértéke mintegy tízezer forint; a rongálási kár kétezer forint. Utcáról utcára... A szegedi Zákány utca egyik lakása elől tulajdonították el Sz. I. Lada típusú személygépkocsiját. A körözés eredményeként másnap a Margaréta utcában megtalálta a rendőrség az elhagyott jármúvet. Az asszony húzta a rövidebbet. A makói Tátra utcában összeszólalkozott két szomszéd. A sértett Sz. M.-né húzta a rövidebbet: B. S. a szóváltást követően ököllel arcon ütötte. Az asszony 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Popó újság. A hódmezővásárhelyi Kálvin téri hírlappavilont ismeretlen tettes feltörte. Az Erotika és Popó újság mellett egyéb kiadványokat is magával vitt - a „rossz szomszédság" miatt ezúttal eltekintünk megnevezésüktől. Útlevél-vadászok. A makói Az Országos Polgárőr Szövetség Csongrád megyei Bizottsága ülésezik a megyei székházban (Röszke, Dózsa u. 1.) ma. november 5-én délután 14 órától. Napirend szerint a LŐDÉSI KÖZPONTBAN 19 órától Sasfészek rock and roll klub működik; 19.30-tól táncjóga tanfolyam. HOLNAP KAMASZKLUB 15-17 óráig a Százszorszép Gyermekházban. NÉMET NYELVGYAKORLÁSI lehetőséget biztosít iskolásoknak és felnőtteknek a dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház, 15-16.30 óráig. GITÁRSULI 16 órától a Juhász Gyula Művelődési Központban. Vezeti: Varga György. SNOPPER TIBOR, Szeged város alkotódíjával kitüntetett építész kiállítását Takács János megyei főépítész nyitja meg 17 órakor az ÓMH Oroszlán utcai galériájában. A tárlat a 70. életévét betöltött építész életművébe ad betekintést. ÖTÖDIK DIMENZIÓ - kinczológia - A tudat misztériuma címmel János Péter ismertető előadást tart 17 órától a Mentálban (Eszperantó utca 1.). INGYENES JOGI TANÁCSADÁST tart dr. Ágoston Katalin 17-18 óráig a szőregi művelődési házban. AD AND D KLUB középiskolásoknak 18 órától a BBMK Belvárosi klubjában. A JATE-KLUBBAN 19 órától dr. Lotz Antal A középkor évezrede címmel tart előadást; 21 órától a Dollár Boy Band játszik; videómozi 19 és 21.20 órakor. Bethlen utcában parkolta gépkocsiját az ideiglenesen Szegeden lakó, jugoszláv állampolgárságú B. J., s a lezárt járműből ismeretlen személyek két útlevelet, némi forint- és dinár készpénzt raboltak. Eltűnt a károsult valutakiviteli engedélye is. Orrcsonttörés a Muskátli utcában. Csongrádon két testvér, előzetes szóváltást követően, hajba kapott. A férfi arcon ütötte a nőt - orrcsonttörést állapítottak meg az orvosok. Sportköri kár. A Makói VSE Erdei Ferenc téren levő sportpályája melletti fáskamrából - miután a lakatpántot a falból kihúzták - ismeretlenek két gázpalackot, szódásballont és akkutöltőt loptak. A fojtogató. Éjfélkor történt. A. Z.-nét az udvaron megtámadta H. S., aki az utcára vonszolta, fojtogatta, a falhoz verdeste az asszonyt. Az apátfalvi ribillió akkor ért véget, mikor a sértett segélykiáltásokban tört ki. A tettes elmenekült. A vétségi eljárás keretében vizsgálják ügyüket. korszerű információáramlás megszervezéséről tartanak megbeszélést. A nyílt ülésre várják az érdeklődő polgárőr tagszervezetek képviselőit is. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS A FORD CAPIT0LTÓL KIZÁRÓLAGOS Autószalon és szerviz: SZEGED, DOROZSMAI ÚT 12. Tel./fax: 62/325-587. Nyitva: hétfótól péntekig: 8-18-ig, szombat, vasárnap: 8-15 óráig márkaképviselet VÁLTO/.ÉKONY IDŐ. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ina estig nyugati, északnyugati szél kíséretében szárazabb, hűvösebb levegő érkezik hazánk fölé. Változékony, napos, esős időre számíthatunk, ahol a legmagasabb nappali hőmérséklet 8-13 fok között alakul. OSZI MADÁRKALENDÁRI M November 5. MEZEI PACSIRTA Valamivel nagyobb termetű madár, mint az ismert házi veréb. Hátoldala barna, sötéten sávozott. Testalja sárgásfehér, mellén hosszanti, sötét sávozás található. Hazánkban a zárt erdők és a vízi élőhelyek kivételével mindenütt megtelepszik. Tápláléka rovarokból áll. Nyár elején apróbb szipolyokat, nyár végén kisebb sáskákat fogyaszt. Fiókáit hernyókkal táplálja. ősszel már szeptemberben kezdenek csapataik gyülekezni, de csak novemberben vonul el. Laza, 150-200 példányos csapatokban vonul. A telet a Földközi-tenger mellékén tölti. Védett! Polgárőrök megbeszélése SZ HÍR