Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)

1992-10-06 / 235. szám

12 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1992. OKT. 6. Pedagógusok, figyelem! Október 8-án: közoktatási melléklet A Délmagyarország felhívja a pedagógusok, szülők és valamennyi társadalmi szervezet figyelmét, hogy október 8-i, csütörtöki számában teljes terjedelmében közli a város új közoktatási koncepciójának tervezetét. A koncepció tervezetét az önkormányzat Oktatási és Ifjúsági Bizottsága dolgozta ki, és e téma része lesz az október 19-i, 17 órától kezdődő közmeghallgatásnak (helyszín: az Ifjúsági Ház). A Délmagyarországban megjelenő melléklet tehát egyrészt tájékoztatóul, másrészt vitaanyagul szolgál azoknak, akik figyelemmel szeretnék kísérni a szegedi közoktatás új alapjainak kidolgozását. Lapunk szerkesztősége reméli: a tervezet közlésével hozzájárul ahhoz, hogy a szegedi polgárok nagyobb tájékozottsággal és aktívabb véleményalkotással vesznek majd részt iskolarendszerük felépítésében. A melléklet az Oktatási és Ifjúsági Bizottság támogatásával jelenik meg. Tehát: október 8-án! R M, Tén; ROQRAM Tények a képzésről és a kutatásról | Megjelent A Program Megjelent A Program második száma. A szeptem­berben elindult, kéthetente megjelenő ténylap, az alföld négy megyéjének közép-, felsőfokú, és posztgarduális képzési illetve kutatási mun­kájának folyóirata, új számá­ban részletes összefoglalást közöl a Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola új felvételi rendszeréről. Az 1993-as főiskolai felvételi változásai mellett a lap közli a tanár­képzőn jövőre induló szak­párokat és azok felvételi keretszámait, illetve áttekinti a felvételi pontszámok meg­állapítási módjait. A középis­kolai rovatban a régió gim­náziumi ranglistájának első három helyezettjéről olvas­ható írás, köztük a Ságvári és a Radnóti gimnáziumokról. A Program Tiszta Ameri­ka címmel átfogó összeál­lításban szemlézi az Egyesült Államok felsőoktatási rend­szerét, ezen belül a felvételi szisztémát, a hallgatói támo­gatások formáit, valamint a külföldiek jelentkezésének lehetőségeit. Az információ­rovatban az Országos Ösz­töndíj Tanács által kiadott ösztöndíjak nyerteseiről, va­lamint a megyei pedagógiai, szaktárgyi, innovációs és közművelődési szolgáltatá­sokról találhatók adatok. A folyóirat riportot közöl egy szolnoki magángimná­zium sorsáról, s interjút egy igazi szabadkőműves meter­rel. A kerekasztal témája ez­úttal a dél-alföldi régió jö­vőképe. A lapban interjú található még a vízmérnök­képzés helyzetéről, vélemé­nyek az idei felsőoktatási felvételik szintjéről, és be­számoló a Szegeden végzett AIDS-gyógyszer kutatásról. A Program ezúttal is bőséges híranyagot közöl az Alföld képzésének és kuta­tásának területésről. JA lap a Délmagyarország szerkesztőségében is meg­rendelhető.) - Mondja. Rigó Béla, maga ugye halasi? Tud-e ő-vel beszélni? - Még nem felejtöttem el, professzor úr. - Nem is szabad. Otthon én is így beszélők, csak itt a katedrán nem lőhet, mer mögszójják érte az embört. Amikor Bálint Sanyi bácsi első néprajzóránkon kikérdezte hallgatóit, még nem tudtam, mit jelent számomra ez a zárt e-ket ő-vel helyettesítő nyelvjárás, amelyet mifelénk is használtak minden­felé, parasztemberektől tősgyökeres­ségükre büszke értelmiségiekig. A családban sem okozott problémát, anyám, nevelőapám későn kerültek Halasra, soha meg sem próbálták így ejteni a szavakat, én kétévesen érkeztem ide, természetes volt számomra, hogy akik így kérdenek, azoknak így vála­szolok. Budapesten természetesen eszem ágá­ba se jutott megszólalni ilyenformán. Legfeljebb a Rúzsa Sándor-film vitája alatt jeleskedtem szakértőként, hol té­vesztettek a dologban ártatlan színészek. Aztán egyszer vonaton hazautaztam feleségemmel együtt. Szabadszálláson fölszállt egy hegyes kun-kalapos pász­Anyanyelv RIGÓ BÉLA torember, akivel hamarosan élénk dis­kurzusba merültünk. Azt vettem észre, hogy az asszony bokán rúg a pad alatt. Amikor kiment a folyosóra, és és utána­mentem, szikrázó szemmel fordult ne­kem: miért csúfolod azt a szegény em­bert. Nem tudtam elhitetni vele, hogy csupán beszélgetek - és akkor mondtam ki először - az anyanyelvemen. A történetet évek múlva meséltem el Ördögh Szilveszternek. Valami unalmas könyvnapi ünnepség elnökségében ültünk, és közös élményeket, emlékeket, életproblémákat keresgéltünk a múltból. Egészen felvillanyozódott. Elmondta, neki valóban ez az anyanyelve, ha otthon megpróbálna amolyan pesti módi szerint szólni, bizonyára zokon vennék tőle. Hamar át is váltottunk szülőföldünk ízesebb dialektusára, de nemsokára valamiért abbahagytuk. Még beszélgetni sem volt kedvünk, ültünk egymás mellett saját gondjainkba mélyedtem Évek múlva megint előkerült a történet. Londoni barátomnak meséltem el, aki mindmáig megőrizte letagadha­tatlan hajdúsági diftongusait. Sajnálkoz­tam, hogy az én szülőföldem kiejtése nem simul ilyen tapintatosan az irodalmi nyelv szabályaihoz. Amikor elmeséltem történeteimet is, felkapta a fejét. - Te, ezt én nagyon jól ismerem. Tudod, mi magyarok itt Londonban is össze szoktunk jönni. A társaság persze magyarul beszél, kivéve ha valaki elhozza angol házastársát. De ha olyan magyarral találkozom, akit csak hi­atalból ismerek, bár tudjuk egymásról, kik vagyunk, megmaradunk az angol mellett. Persze egész más, ha szegény most jött ki, és még nem tudja magát kifejezni. De a beilleszkedett egykori honfitársak között csak akkor járja magyar szó, ha emberileg is közünk van egymáshoz. - De miért? - kérdeztem egyszer tőle és magamtól is. - Így szoktuk meg. Nem kell mindig megmagyarázni, ami amúgy is ter­mészetes. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS A FORD CAPITOLTOL Kizárólagos Autószalon és szerviz: SZEGED, DOROZSMAI ÚT 12. Tel./fax: 62/325-587. Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-18-ig, szombat, vasárnap: 8-15 óráig márkaképviselet KORA ŐSZI, SZELES IDŐ. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig folytatódik a szeles, kissé változékony, kora őszi időjárás. Többször megnövekszik a felhőzet és zápor, zivatar, helyenként tartósabb eső is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet a napos területeken 18-23, másutt 15-18 fok között alakul. Október 6. Mégis zenélt a River Side Tegnapi számunk tápai búcsúról szóló tudósításába sajnálatos hibák csúsztak. Egyrészt azt Irtuk - félreértés folytán -, hogy az eső elmosta a Holló együttes gyerekműsorát és a River Side koncertjét. Nos, nem tgy történt: csak a Holló föllépése „szállt el", a River Side, némi késéssel ugyan, de mégis zenélt a vásártéri színpadon. Másrészt nemcsak a Százszorszép Gyermekházból voltak a vásártéren ügyes kézművesek, hanem az ifjúsági házból is. Mind az érintettektől, mind olvasóinktól elnézést kérünk. A V1DIA MAR­KÉT ajánlata hidegebb idők­re! A német OTTO kataló­gusból ismert gyermek ruhá­zati cikkek gyermek téli dzsekik 2 250 Ft-tól, kantáros nadrág sldzsekivel 3 300 Ft­tól, teenagereknek szatén­selyem téli dzsekik 3 750 Ft­ért. bélelt gyermeknadrágok 990 Ft-tól. Szeged. Mars tér A. pav. Tel.: 326-158. (x) A SZTÁV DM Kft. október 16-án középfokú vámügyin­tézői, október 24-én válial­nzói gazdasági ügyintézői /aktanfolynmot indít. Számf­lógépkezelőt tanfolyamainkra (alap- és középfokú) a jelent­kezés folyamatos. SZTÁV-DM Kft. Szeged, Zárda u. 12/A. I clefon: 62/326-131, vagy 62/323-653. (x). ' NOVELL Hálózatkezelő tanfolyam indul kezdőknek a 5ZOFI Számítástechnikai Oktató Központnál, október­ben. Irőda: Szeged, Debreceni u 24/B. Tel.: 62/326-642. (x). A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adásának mai ajánlata: Horoszkóp Szerkesztő: Vágási Kálmán „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" mindennap 16-18(5rak6zl*ta94.9MHx-en (a DANUBIUS hullámhosszán! Hirdetésfelvétel: Szeged, Stefánia 7. Tel.: 324-702. Tel/Fax: 325-930. PARLAGI PITYER A többi pityernél karcsúbb, hosszú farkú madárfaj. Hátoldala sárgás agyagszínű, néhány sötétebb sávval. Alsó fele egyszínű világossárga. Hazánkban sokfele költ, ám rejtett színe miatt alig kerül szem elé. Legkülönbözőbb tájainkon, tgy síkságainkon és dombvidékeinken is megfigyelhető. Táplálékát gyors futkosás közben vagy reptében fogja el. Zsákmánya sáskákból, legyekből szipolyokból, valamint hernyókból és egyéb rovarfajokból áll. Október elején vonul el egyesével, vagy laza csapatokban. A telet Észak-Afrikában és az Arab-félszigeten tölti. Védett! FOTÓ: RÉVÉSZ RÓBERT Még égettek is Óvodabetörés - sorozatban Nemzetközi népművészeti fesztivál ­novemberben Tegnapi lapunk kulturális programjai között tévesen jelent meg a Népművészeti Egyesület híre - a nemzetközi népművészeti fesztivál no­vember 5-én lesz! A hibáért elnézést kérünk minden érin­tettől. autómentés, autódaru. Változatlan tarifával! Előfizetőink figyelmébe! A Délmagyarország kézbesíté­sével kapcsolatos észrevételei­ket a 62A24-633-as telefon 18-as mellékén várjuk. * A Magyar Posta a hírlapkézbe­sítéssel kapcsolatos bejelentése­ket a 62/312-423-as üzenetrög­zítős telefonon várja. Szeretné előfizetni *" lapunkat? ff Ha eddig nem fizette elő ® n a DÉLMAGYARORSZÁGOT, B _ de most szeretné, akkor ^ w hívja fel a 62/312-836-0s telefonszámot. A többi a mi dolgunk! * ír it tr B B Szombaton már a harmadik alkalommal törtek be a Gyer­tyámos utcai óvodába, s mivel elvinnivalót már nem találtak, tönkretették, ami a kezük ügyébe került. Kicsavart fejű, kitépett lábú babák, szétvert lemezjátszó, összetört hangle­mezek, szétszaggatott ruhák maradtak utánuk. Egy szülő beszámolója szerint még az is megtörtént, hogy emberi ürülékkel kenték I..X 1 .. „ össze a szeixicuyeNei cs a falakat. A gyerekeknek lassan nem lesz mivel játszaniuk, mert apránként ellopják, vagy tönkreteszik a játékaikat. S ami a legborzasztóbb: mindez sorozatban történik... Katonáné Kocsis Anikó vezető óvónő távollétében helyettese, Simon Sándorné volt segítségünkre, amikor a betörés-sorozat körülményeiről tudakozódtunk. Elmondta, hogy az első eset pontosan egy hónapja történt, ám akkor csak Lego-épftőt és kisautókat loptak, meg a biztosftásra beszedett néhány száz forintot vitték el, de nagyobb kárt nem okoztak. Rá egy hétre viszont már földúlták a termeket, az aj­tókat, falakat összemocskolták, papírt és ruhaneműket égettek. Az óvoda vezetői a szülőkkel együtt úgy döntöttek, megpró-. bálnak maguk vigyázni a van­dálok számára kevéssé, szá­mukra viszont nagyon is érté­kes vagyonukra. A következő hét végén nem is történt baj: az „őrség" megtette a magáét, s elriasztotta a betörőket. Most szombaton azonban újra pusztítottak, még a telefonvezetéket is elvágták. Az egyik szomszéd észrevette őket, s hívta a rendőrséget, ám a három 15-16 év körüli fiú iitnhpn mpox7nkött. .... -e­Az óvódában nagyon el­keseredett a hangulat. Minden lehetséges fórumon segítséget kértek már, eddig mégsem történt semmi. És mostmár félnek. Nem tudják, mi tör­ténhet még. A rendőrség min­denesetre fokozottabban fi­gyeli majd a környéket. Re­méljük, ez elég lesz ahhoz, hogy három éretlen kamasz fölhagyjon végre ezzel az aljas szórakozással. NY. P. •QQQOQQS Biztonságtechnikai és Szolgáltató Kereskedelmi Cég. Riasztórendszerek, autóriasztók szerelése. Telefon: 353-777. 6726 Szeged, Szent-Cvörgyi u. 31. Nyitva: 13-17 munkanapokon. Ki ismeri? képüitkön látható, 13-15 , szellemi fogyatékos kis­t még augusztus 13-án. a lőtti órákban kisérték bé a szegedi* Mars térről a SZOTE Ideg- és Elmeklinikára. A nevére vonatkozó kérdésekre Bali Éva, Bali Marika, Baji Valéria, illetve ezek kombi­nációival válaszolt; lakcímként Pestet, Baját és Szegedet jelölte meg. A lány 140-150 centiméter magas, barna hajú, behozatalakof kb. 13 hetes terhes volt. Kérjiik, hogy aki a fentiek, valamint a fénykép alapján bármiféle adatot tud a lányról, illetve lakóhelyéről, az érte­sítse a Szegedi Rendőr­kapitányságot a 62/323-01 l-es telefonon, a 11-09-es mel­léken, vagv a 07-es telefonon.

Next

/
Thumbnails
Contents