Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)

1992-10-05 / 234. szám

2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1992. OKT. 5. Hazatérés a halálösvényen át Beszélgetés az eszéki polgármesterrel Néhány nappal ezelőtt, körülbelül 1000 horvát és bara­nyai magyar menekült átkelt a béke útján, azaz a halálös­vénynek nevezett néhány kilométeres szakaszon. A térség­ben állomásozó kéksisakosok 24 órán át készültségben vol­tak, hiszen a szerb szélsőséges fegyveresek többször elak­násították az utat, s csupán az eszéki polgármesternek és né­hány szolgálatkész miitcionistának köszönhető, hogy nem történtek újabb incidensek. Karlo Karadzic, Eszék első embere arról nyilatkozott, hogy miként élte át ezeket a sok­szor idegfeszítő perceket, s ugyanakkor milyen jelentőséget tanúsft az esemény iránt. - Habár a zágrábi kormány felszólította a menekülteket, hogy még ne térjenek vissza otthonukba, én mégis roppant fontos tényként könyvelem el a horvát menekültek hazatéré­sét. A legfőbb gond, hogy közeleg a hideg idő, a fagy, hiány­cikk a fűtőanyag, a lakóházak többsége pedig romokban he­ver, azaz javításra, újjáépítésre szorul. Ha ebből a szemszög­ből figyeljük a történteket: tényleg ez az utolsó pillanat a menekültek hazatérésére. Ugyanakkor személyes vélemé­nyem, hogy a zágrábi kormány döntéseivel, s politikájával összhangban, legelőször a megszállt horvát területeket, Baranyát és Kelet-Szlavóniát kellene visszaszerezni, visszafoglalni, és csak ezután visszatelepíteni a most már türelmetlen menekültekel. Óhaj om, hogy honfitársaim végre telepesek és ne menekültek, hajléktalanok legyenek. Sajnos, ez a folyamat több hónapot is igénybe vehet, hi­szen mindenképpen meg kell várni a szerbiai fejleményeket, a várható rendszerváltást, s végre nyilvánosságra hozni, hogy ki a bűnös, hogy ki a véres polgárháború okozója. Min­denesetre hőstettnek számít ebben a pillanatban hazatérni, még a kéksisakosok jelenléte mellett is, akik kifogástalanul teljesítették feladatukat. - Úgy értesültem, értesültünk, hogy a horvát kormány, a vezérkar komoly katonai akciókat tervez Baranya és Kelet­Szlavónia térségében, azaz új és jól kiképzett alakulatokkal frissíti fel az Eszék környéki frontvonalat. Ez. azt jelentené, hog^ megkezdődtek a visszafoglalási előkészületek? - Nem tudom honnan ezek az információk. Én nem tudok semmiféle csapatösszevonásokról, hiszen a horvát politika ebben a pillanatban inkább a békés úton, a diplomácia nyitá­sával óhajtja visszaszerezni ezeket a kétségtelenül horvát területeket. Bizonyos harcászati mozgásokat észleltem, hi­szen felkészültünk a legrosszabbra is: fedezni az otthonaikba visszatérő menekülteket. - Az Eszék közelében lévó néhány kilométeres szakaszt halálösvénynek nevezik, miért? - Rengetegen menekültek át Baranyából ezen az ösvé­nyen Horvátországba, sajnos, legtöbbjük ottmaradt örökre... FARAGÓ ATTILA Esierházi elnökasszony Magyar kisebbségi politikusok találkozója Duray Miklós alelnök ve­zetésével ülést tartott szom­baton a Közép-európai Nép­csoportok Fórumának (KFNF) elnöksége. A tanácskozásén a szlovákiai Együttélés Moz­galom, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Horvátországi Magyarok Szö­vetsége, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Kár­pálaljai Magyar Kulturális Szövetség és a svájci Közép­és Kelet-európai Kisebbség­védelmi Társaság képviselői vettek részt. A szombati ülésen megtár­gyalták az Európai Népcso­portok Föderalisztikus Unió­jának küldöttsége által a Vaj­daságban végzett helyzetfel­mérés eredményeit. Ennek ismeretében azt javasolták: készüljön hasonló felmérés Romániában és Szlovákiában is. A fórum tagszervezeteinek képviselői elemezték országaik politikai helyzetét, különös tekintettel a rendszerváltásra, valamint az európai dezinteg­rációs folyamatokra. Ezt kö­vetően a romániai parlamenti választásokon történteket és a Szlovák Köztársaság Alkotmá­nyának elfogadása után kiala­kuló helyzetet vitatták meg. Ennek függvényében elemez­ték a nemzeti kisebbségek autonómiára törekvésének néhány szempontját is. A szombati ülésen hivatalo­san felkérték Esterházi-Mal­fatti Aliz grófnőt, hogy vállalja el a KENF tiszteletbeli elnöki címét. Végezetül döntöttek i ról, hogy a KENF következő '•Inökségi ülését november 7­én tartják. „Törpikék" gyermekcipő bolt öszi ajánlata: gyógybetétes fiú- és lányka­félcipők, lakkcipők, színes vászon-, ill. tornacipők katalógus alapján megrende­léseket továbbra is felveszünk. Szilléri sgt. 24. Építkezik? Betonoz? Keresse fel a Délbeton Kft.-t Szolgáltatásaink: — transzportbeton gyártása — szállítás mixer-, ill. billenős tgk.-val — bedolgozás betonszivattyúval — kavics eladása, házhoz szállítása — szaktanácsadás, pontosság. Betonozzon! Délbaton Kft. Szeged, Dorozsmai út. 35. Tel.: 62/326-436. FÓKUSZ MOSZKVA, SZUHU­•^y Ml. A grúz vezetés­nek az a döntése, hogy le­foglalják a köztársaság te­rületén található orosz ka­tonai létesítményeket, fegy­verzetet, akár katonai össze­ütközésekhez is vezethet ­közölte Pavel Gracsov orosz védelmi miniszter vasárnap. Gracsov parancsot adott az orosz hadsereg Grúziában lévő alakulatainak, hogy ne engedjék a birtokukban lévő katonai és polgári objek­tumok erőszakos elfoglalását. ^N HAVANNA. Hondu­ras, Guatemala és Salvador készen áll arra, hogy eltörölje a térség álla­mai között húzódó határo­kat. és megteremtse a Közép­amerikai Szövetségi Köztár­saságot - jelentették be a há­rom ország vezetői szomba­ton.-Korábban a fokozatos gazdasági integráció menet­rendjének kidolgozásáról hoztak határozatot, most a teljes politikai-gazdasági egység megteremtésére tettek javaslatot. >m\ SZARAJEVÓ. A Sza­^y rajevó térségében ural­kodó rossz időjárás megaka­dályozta, hogy szombaton az első külföldi segélyszál­lítmány megérkezése után újabb repülőgépek szállja­nak le a bosnyák főváros repülőterén. Horvát és bos­nyák rádiójelentések arról számoltak be, hogy a szerbek a légiszállítmányok felújítása ellenére vasárnapra virradó­ra támadták Szarajevó egyik külvárosát, az óvárosban csak szórványos lövöldözések voltak. A szerb légierő bom­bázta Bosznia északi részeit is. "N BELGRÁD. A bosz­^y nia-hercegovinai szem­benálló felek között a Vörös­kereszt közvetítésével meg­állapodás szüleiéit a hadi­foglyok és fogva tartott pol­gári személyek szabadon en­gedéséről. A Tanjug jelen­tette, hogy feltétel nélkül október végéig szabadon bocsátják az összes olyan hadifoglyot és fogva tartott polgári személyt, akik nem követtek el emberiség elleni bűntettet. A Vöröskereszt adatai szerint 24 szerb, 19 muzulmán és 9 horvát fogol­ytábort számolnak fel. A táborokban körülbelül 20 ezer személyt tartanak elzár­va. Ugyanakkor a szerbek által fenntartott boszniai táborokból kiszabadult fog­lyok egy csoportja megerősí­tette a polgári személyek tömegmészárlásáról koráb­ban érkezett híreket. Cigány kerekasztal Polgárőrség Kétegyházán Az utóbbi időben meg­nyilvánuló cigányellenesség miatt a Magyarországi Ci­gányok Demokratikus Szö­vetségének Országos Elnök­sége állásfoglalást juttatott el az MTI-hez. A dokumentum megálla­pítja: az utóbbi időben Ma­gyarországon elkezdődött az egész családokat sújtó ci­gányüldözés, amelynek sajnos már halálos áldozatai is van­nak. Az „egyszerű nép" ­hangsúlyozza az állásfoglalás -, legyen cigány, vagy nem cigány, együtt él, gondolkodik és próbálja átvészelni a tár­sadalmi rendszer átalaku­lásával járó nehézségeket. A Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége elítéli mindazon politikai, értelmiségi erők harcát, amely eszközének tekinti a cigány­ságot. illetve a magyarországi kisebbségeket. A szervezet tiltakozik a sajtóban megjelenő „csúsz­tatások" miatt, amelyek látszó­lag ugyan a cigányság mellett foglalnak állást, de valójában csak a cigányság másodren­dűségét, alantasságát tudato­sítják. Az. országos elnökség tilta­kozik azok ellen a „pszicho­lógiai és lelki" megtorló intéz­kedések ellen, amelyek a cigánysággal szemben éppen a magyarországi cigány értel­miségieket használják fel. * . Kétegyházán - ahonnan a rendőr karhatalmi erőt néhány napja visszavonták - szom­^9iaWMMHMMMMMMMM0i baton a késő esti falugyűlésen megalakult a polgőrség tájékoztatta Piron András a/ MTI-t vasárnap. Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) szóvivőjének beszámolója szerint -- a zsúfolásig megtelt művelődési házban, mintegy 400 falubeli lakosnak a köz­biztonság hiányát bíráló éles vitája után - az OPSZ képvi­selőinek jelenlétében - 26-an (köztük férfiak és nők, ro­mánok, magyarok, cigányok) trák alá a jelentkezést az önkéntes polgárörségbe. A bűnmegelőzésben a rendőri szervekkel együtt kívánnak fellépni. Kinyilvánították szán­dékukat, hogy bárki részéről jelentkezzék is, a jövőben megelőzik mind a vandaliz­must, mind az önbíráskodást ­mondta az OPSZ szóvivője. ­Megnyitó a választások idején Magyar Kultúra Háza Bukarestben A magyar kultúrának immár szerte a nagyvi­lágban. sok ország fővárosában, Ausztriában. Franciaországban, Finnországban vagy Indiában régóta van hajléka. Köztudottan Románia az az ország, amelyet kultúrájának és népességének jelentős része kapcsol Magyarországhoz, így igen fontos sze­repet tölthet be egy olyan kulturális központ, amely segítségével át/beláthatók a két szomszéd nép művészetének, művelődésének, szellemisé­gének jelenségei. Ezt a Házat immár fél év­százada szerették volna létrehozni a mindkét oldalról való jószándékú értelmiségiek, csak­hogy a háború utáni elszigetelődésben koránt­sem Volt üdvös dolog a két nép természetes kölcsönhatását, az egymásrautaltságot és közös történelmet emlegetni. Azokban az években minden kapcsolat kimerült a sztálinizmus szűrőjén átengedett Semmitmondó protokolláris kapcsolatban, s a béke és barátság, szocialista testvériség hangoztatása közben a két nép és kultúrája egyre inkább eltávolodott egymástól. Az áldatlan Ceausescu-korszak végére a kapcsolattartás már bűnnek és irredentizmusnak számított. Az elmúlt három esztendő, ha nem is hozta meg a várt reményeket, lehetővé tette a köze­ledést és szemlélődést egymás felé. Meg sem lehet számlálni azokat a fórumokat, amelyeken a két kultúra képviselői találkoztak, hiszen mindkét részről nyitottak voltak a lehetőségek, alkalmak teremtődtek az értékek kicseré­lődésére. Néhány nappal a romániai (nem éppen bot­ránymentes) választások után, Michael Jakson turnéja közbén. 1992. október l-jén 17 órakor kezdődött a megnyitóünnepség, amelyen And­rásfalvy Bertalan, magyar közoktatási és kul­tuszminiszter, a marosvásárhelyi származású új intézményvezető. Járai István mellett jelen voltak a román kultúra jelesei, közöttük az. ott élő magyar kisebbség reprezentánsai, valamint Ludovic Spiess, román kultúrminiszter és nagv számú közönség. Andrásfalvy Bertalan megnyitóbeszédéb' i rávilágított a hasonló jellegű intézmények fon tosságára. toronyjellegére, kiemelve, hogy októ­ber 8-án Budapesten a Román Kultúra Háza ts megnyílik, „két torony, ntclyből a két kultí i közötti híd épülhet." Ludovic Spiess is hasonló jóreményse: s telt beszédében bizakodva tekintett a jövő elé, amely csakis békét és egyetértést hozhat, hiszen „a józan és európai normák szerint gondolkodó ember számára más alternatíva nem létezhet." Botrány és választás - ezt a két szót helyezi egymás mellé a szemlélődő, aki ráadásul szen­vedő alanya is a romániai válaS7íásokp:5k ír, kísérőjelenségeinek. Két-három nappal a választások lejárta után az az érzése a jámbor választópolgárnak, hogy csikként szellemi képességű, hiszen időközben kiderült, hogy másfél millió szavazat érvény­telen, s a sajtóban napvilágot látó híresztelések arra engednek következtetni, hogy mindezt felülről (belülről) valahonnan meg is szervezték. Megkérdezték a különböző pártok kampány­főnökeit: 1. Kik kérték az INPAS-IRSOP-féle közvéleménykutatást: 2. Volt-e a pártoknak el­képzelésük e közvéleménykutató céggel kapcsolatban: 3. Valaki egyeztette-e a pártokkal a becslések közvetítésének időpontjait, a zajló szavazás ideje alatt. Egyetlen (ellenzéki) párt sem tudott erről a cégről és a cég munkájáról. Ami biztos: a választásokat meg kell ismételni, abban a Romániában, amely kevés hitelét is elveszítette e balkáni játékban kurrupt és posztkommunista, önjelölt vezetői jóvoltából. SIMÓ MÁRTON A DÉLMAGYARORSZÁG KÖZPONTI IRODA: I Sajtóház, Stefánia II). Telefon: 62/324-633. Nyitva tartás: 7-1 0 óráig. TOVÁBBI IRODÁK: I MAHIR, Nagyáruház-paszázssor, Jókai u. I. Telefon: 312-182. Nyitva tartás: 8-18 óráig. I Kxpress Utazási Iroda, Kigyő u. 3. Telefon: 322-522. Nyitva tartás: 8-16.15 óráig. hirdetésfelvevő helyei SZEGEDEN: • Casió szaküzlet (Family üzletház), Mars tér 17. Nyitva tartás: 7-10 óráig, vasárnap: 7-13 óráig. • Kmanuelle Tours, Oroszlán u. I. . Nyitva tartás: hétköznap 8.30-17 óráig, szombaton: 0-13 óráig. Telefon: 312-005. • „Siker" Szolgáltató lerakat, Ilont F. u. 24/11. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: ID—12-ig. szombaton: 10-14 óráig. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola hallgatói irodája pályázatot hirdet irodavezetői állás betöltésére. Feltétel: felsőfokú végzettség, számítástechnikai gyakorlat. A pályázat beadásának határideje: 1992 oktdber. 7. Cím: 6722 Szeged, Boldogasszony sgt. 6. jFELftFÜJEL!^

Next

/
Thumbnails
Contents