Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)

1992-10-03 / 233. szám

HAB SZOMBAT, 1992. OKT. 3. Mi a siker titka ? Eszenyi Enikő: Egy nagy szerelemhez hasonlítható - Nekem már az is siker, ha nem késem el valahonnan mondja az utóbbi évek legsikeresebb magyar színésznője, Eszenyi Enikő - és a szép emberi kapcsolataimat éppúgy sikernek könyvelem el, mint a színpadi sikert. - Ez utóbbira egyébként sohasem állítaná szívesen magáról, hogy egy pályára csak a siker lehetősége vonzotta. - Az igaz, hogy fantasztikus, leírhatatlan érzés, amikor például a Fekete Péterben el kezdtem énekelni a „Lesz maga juszt is az enyém" kezdetű dalt és kitör a taps; a színház valóban olyan lesz, mint egy aréna... - Mégis, mihez hasonlítható ez az érzés? - Talán egy nagy szerelemhez, mikor meglátod a másikat, találkozik a szemetek és valami szívfájdítót, mégis boldogítót érzel... - Ezek szerint a siker azonos a közönségsikerrel? - Előfordult már, hogy a közönségnél sikerem volt, de én éreztem, hogy hiába akartam, mégsem tudtam maradéktalanul megoldani a feladatot. - S hogyan éli meg a sikert akkor, amikor rendezőként a háttérben kell maradnia? - Én nagyon boldog vagyok, hogy a többieknek, a színészeknek sikerük van. És muszáj elviselnem, hogy azt a tapsot nem közvetlenül én kapom. Végül is nem rohanhatok fel a színpadra, - bár néha szívesen tenném. Zalatnay Sarolta: Elviselhetetlen lenne elveszíteni A siker titkáról nem tudok. Csak a siker elérésének és megtartásának alapvető feltételeiről. Nekünk annak idején, sokkal könnyebben ment, mint most az „utódainknak". Mert akkoriban a pop-rock műfaja vadonatúj dolog volt, múlt, előzmények nélküli. Persze kellett hozzá még valami alapvetően fontos: a tehetség, az egyéniség. Az utóbbinak a felvállalásához akkor nem kis merészség is kellett! Például: a miniszoknya, a kiabálós énekstílus, az egyéni öltözködési és viselkedési mód, és az akkoriban meglehetősen ritka őszinteség. Arról se feledkezzünk meg, hogy mi valóban mindent elkövettünk a siker megtartása érdekében! Pedig nem volt könnyű, mert még nem léteztek menedzserek, impresszáriók, mindent nekünk kellett megoldani. A dalok kiválasztását, a frizuránkat, a színpadiés magánéleti jelmezeinket, kitalálni vagy csupán megérezni, hogy mire vevő a közönség. Nehezebb ügy volt a kezdeti sikereket megtartani! Nem mindig sikerült! Nekem is voltak hullámhegyeim és hullámvölgyeim. Hogy ez utóbbiakból ki tudjak mászni, szükségem volt - a jó nóták mellett - kisebbfajta botrányokat kiváltó könyveimre is. Ezeknek a megírásához Egy francia filozófus, Paul Valéry szerint a tudomány nem más, mint sikeres receptek gyűjteménye. Amiből is kitűnik, hogy ez a recept nem felírható. A sikeres ember tehát a maga útját járja, vagy ha úgy tetszik, maga írja és éli a receptjét. A siker, mint tudjuk, irigyelhető, magyarázható és megkérdőjelezhető. De nem lopható és meg nem vásárolható. Akkor hát micsoda? Mi a siker titka? Eszenyi Enikő Nyilasi Tibor Hernádi Gyula Zalatnay Sarolta Palotás János természetesen nem kis bátorság és taktikai érzék kellett. A legfontosabb az, hogy beszéljenek az emberről, akár jót, akár rosszat. De a rosszal mértéket .kell tartani! Különben visszaüt és a szándékolttal ellenkező hatást ér el. Nem könnyű borotvaélen táncolni! Hogyan kell a sikert „elviselni"? Szerényen, de magabiztosan! Amikor jól ment a kocsi, igyekeztem sokhelyütt megfordulni, hogy lássanak, megszólítsanak, figyeljenek rám. Amikor hullámvölgybe kerültem, elbujdokoltam az emberek elől. Mostanában pedig igyekszem megtartani azt a népszerűséget, amit kiharcoltam magamnak. Mert a sikert elveszteni elviselhetetlen lenne. Nyilasi Tibor: Akarat és nagy adag szerencse Összességében három alaptényezőtől függ. Fontos az alaptehetség, lényeges az akarat, és egy nagy adag szerencse is kell hozzá. Magam kettős minőségben kötődöm a sporthoz, hiszen 73-szoros válogatott játékos is voltam. Futballistaként csodálatos éveket töltöttem el a pályán. Fiatalabb koromban élmény volt bejutni a Ferencváros kezdőcsapatába, majd lépésről-lépésre a válogatottságot kiérdemelni. Belekóstolhattam a „légiós-sorsba" is, az Austria Wien játékosaként. Amit áldoztam a sportért, azt vissza is kaptam tőle az életem során. Edzőként persze kicsit más a helyzet, mert jómagam- a helyzetet a pályán már nem lőhetem be. De sokat tehetek az edzéseken azért, hogy úgy neveljem a játékost, hogy értékesítse az adódó gólhelyzetét. Persze a véletlennek is szerepe van a sikerben, de én ezt már a „szerencse" fogalomköréhez sorolom. Hernádi Gyula: Mi az, hogy siker? Nem értem, miért engem kérdeznek errdl? Hát sikeres vagyok én? Honnét lehet tudni, hogy sikeres-e az ember? Talán közvéleménykutatással kiderülne. Mik a siker ismérvei? a.) Sokan ismernek, megismernek, gyakran megszólítanak az utcán, s miközben beszélnek hozzám, ragyog a tekintetük; b.) amit csinálok, anyagi jólétet biztosít számomra; c.) gyakran és hosszan érezhetek gyönyört becsvágy-kielégülésem nyomán; d.) a hentesnél szép húst kapok; e.) meghívnak premierekre, fogadásokra; f.) és így tovább... Mik a siker feltételei? 1.) Lehetőleg hosszú, egészséges élet, melynek folyamán átvészelheti az ember a sikertelenség hullámvölgyeit; 2.) az „újat", „mást" létrehozni, teremteni képes tehetség; 3.) becsvágy, szívósság, kitartás. Az értetlenség, rosszindulat, üldöztetés ellen kialakított fizikai-szellemi immunitás: 4.) szerencse; remélem, a jövőben csak így fogok köszönni: „Van szerencsém!" Palotás János: A kihívások felvállalása Bár magam is több újsághirdetésben olvastam, hogy néhány ezer forintért megrendelhető egy könyv, melyből merftve mindenki és mindenben sikeres lesz, én nem tudnám ezt a könyvet megírni. Tudom és tapasztalom, hogy a sikerért általában tudatosan és következetesen kell feladatokat felvállalni és megoldani. Ritkán lesz sikeres az, aki a kockázatosnak tűnő kihívásoktól rendre elzárkózik, de az is, aki minden ötletet felvállal. A siker alapja lehet a kihívás, az ötlet felismerésének képessége, de biztos, hogy a siker teltétele, az eredményes lezárás. Én úgy (télem meg, hogy a siker tartozéka, hogy azt megoszthassuk, azaz a sikerhez kötődik a nyilvánosság. Minden bizonnyal szükséges hozzá a meggyőző képesség, mellyel az elért eredmény közössé tehető, azaz másnak is fontossá válik. Mivel a siker feltétele szerintem a kihívások felvállalása a hozzá tartozó kockázattal együtt, ezért feltétel az is, hogy kezelni tudjuk, ha valami nem sikerül, ha veszítünk, ha időnként kudarc következik. Meggyőződésem, hogy akinek még nem volt kudarca az életében', annak sikere sem volt. Siker az, amit annak élünk meg! Nekem most siker, hogy feladataim mellett mégis meg tudtam frni a fenti sorokat. Társasági illemkódex Mit hogyan együnk? A kenyeret a hagyományos szabályok szerint harapni és késsel vágni nem szabad; két kézzé* harapásnyi darabot letörve, bal kézzel helyezzük a szánkba. Ha a kenyértányérra kést is helyeznek, nyugodtan használhatjuk a kenyér többnyire zsemle - szeletelésére, mivel a mai kések anyaga már nem rontja a kenyér minőségét, ízét (ami miatt korábban a kenyérvágást az etikett tiltotta). Ha a kenyeret, zsemlét, pirítóst újrakínáláskor a pincér a kenyértartóban szalvétába terítetten kínálja, kézzel veszünk belőle. Zsemlét, kiflit a pincér esetleg kanállal és villával helyez a tányérra. Külföldön megtörténhet, hogy hosszú, vékony kenyérrel (francia neve szerint baguette) kínálnak, ilyenkor az előre be van vágva, s m(g a pincér a szalvétával rögzíti, egy-egy porciót kézzel törünk le belőle. Pirítóst egy kézzel is törhetünk, ezután kenjük meg vajjal - pl. kaviárnál. Szendvicset, nagyobb .szelet megkent, felvágottal vagy más feltéttel borított kenyérszeleteket késsel és villával illik enni. Állófogadáson erre természetesen nincsen lehetőség, ilyenkor harapjuk. Ügyelni kell, hogy egy falat egyszerűen leharapható legyen, a foggal-kézzel való tépés gusztustalan. A fűszerek közül nálunk általában sót, paprikát, borsot készítenek az asztalra. Ezek állhatnak szóróedényben (ilyenkor közvetlenül az ételre szórjuk), vagy más tartóban (ilyenkor a tartóba helyezett kiskanállal vagy lapátkával veszünk belőle). Késheggyel, kézzel venni sohasem illik. Angol szokás szerint a sót, fűszert először a tányér szélére veszik ki, s csak azután szórják az ételre. A vajat kanállal vagy késsel véve először a tányér szélére helyezzük, majd a megfelelő darabra tört kenyérre vajkéssel kenjük fel. A rántotta, ha a tojáson kívül csak apró darabos betétet tartalmaz, mint gomba, virslikarikák, esetleg hagyma, csak villával fogy asztanó. A ham-and-eggs késsel és villával fogyasztandó, ugyanúgy a sonkával vagy más, nagyobb darabos húsféleséggel készített sült tojás is. A lekvárt (hagyományosan narancslekvár, azaz marmelade, ma gyakorlatilag már sokféle gyümölcslekvár) a tartóból a benne elhelyezett kanállal vesszük ki, a tányér szélére helyezzük, saját késünkkel kenjük a kenyérre; az egységcsomagolásból annak jellege szerint késsel vagy kézzel bontjuk ki, és saját késünkkel kenjük a (megvajazott) kenyérre. A virsli: a vízben főtt virslit kézzel esszük, mindig megfelelő darabot leharapva. Mártásban, lecsós körítéssel tálalt virslit kanállal szedünk, majd késselvillával fogyasztunk. A levest, ha mélytányérban tálalják, evőkanállal esszük, a mélytányért bal kézzel sosem emeljük fel. Ha csészéban tálalják, kisebb méretű kanalat (deszszertkanálhoz hasonló) adnak, a betét (tészta, hús, zöldség stb.) elfogyasztása után a csésze kézbe vehető, tartalma kiiható. A rákot rákvillával és speciális késsel esszük: a kés lehet nem éppen szabályos (törésre szolgáló) különleges rákkés, de élesnek és erősnek kell lennie; a rák evése (mint a tengeri eredetű ételeké általában) bizonyos technikai és biológiai alapismereteket követel, amelyek nem ismerete azonban nem szégyen, nyugodtan rákérdezhetünk, vagy utánozhatunk másokat. A rák húsának elfogyasztása után a maradékát, páncélját a tányér szélére helyezzük. Az osztrigát felnyitva, jégen, kagylójában tálalják élve. (Ha a villával az osztriga húsát megérintjük, az picit összehúzódik; szakértők így próbálják ki frissességét). Citromot vagy ecetes, hagymás szószt tesznek rá kiskanállal, ízlés szerint, majd az osztrigavillával emelik ki a kagylóból, és rágás nélkül nyelik le. Ha a húst elválasztottuk a kagylótól, az a kagylóból is kihörpinthető. A homár gyakorlatilag ritkán előforduló ínyencség, evésére speciális eszközök szolgálnak (a homárvilla hosszú, kétágú evőeszköz, a másik végén enyhe kanálszerű mélyedéssel, hogy a kemény részek közé könnyen behatolhasson a villa, s a belső rész a kanalas részével kiszedhető legyen). Halat csak halkéssel és halvillával illik enni. A szálkákat szájunkból nyelvünkkel a villára toljuk, és a tányér szélére (vagy külön az erre a célra szolgáló tányérra) helyezzük. A tányéron késsel-villával kiválasztott szálkákkal ugyanígy cselekszünk. Halászlét kanállal kell enni, a haldarabkák puhára főttek, így kanállal is könynyen harapásnyi falatokra választhatók.- A szájunkba került szálkákat a kanál segítségével az (alátét) tányér szélére helyezzük. A kagylót speciális kagylófogóval vesszük ki a tálból, a kagylót a héjából kagylóvillával emeljük ki, kanálra tesszük, szósszal vagy megvajazva fogyasztjuk. A kaviárt a tálból a ráhelyezett kiskanállal veszszük ki saját tányérunkra. A pirítóst megkenjük vajjal, majd (kaviár)késsel helyezzük rá a kaviárt. Kézzel csöpögtetünk rá citromot, és a pirítóst kézből esszük. Az árticsóka (nálunk ritkán szerepel önálló fogásként, Nyugat-Európában gyakrabban): leveleit a jobb kezünk hüvelyk- és mutatóujjával tépjük le, miközben az árticsóka egészét villával vagy bal kezünk mutatóujjával a tányéron tartjuk. A letépett levelet a tányérba kivett mártásba mártjuk és a szájunkba helyezve a fogainkkal húzzuk ki a rostok közül az ehető, húsos részt. A levélmaradványt a tányér szélére helyezzük. A puha leveleket tartó belső részt villával daraboljuk fel és a szószba mártva villával esszük. (Folytatjuk.)