Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)

1992-10-03 / 233. szám

A hét fotója Ötéves az MDF Az MTI fotója az 1988. szeptemberi lakiteleki találkozón készült. Manczy válaszol Az idővel a legtöbb filozófusnak meggyűlt a baja, ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy egy precíz olvasónk arról érdeklődik, hogy mi értelme van ennek az évi két óraátállításnak? Ugyanis mire megszokja az egyik időszámítást - írja -, és végre nem akarja minden áron átszámolni az előző időrendszerbe, addigra megint megváltozik az idő, elcsúszunk egy órával, ő pedig ismét kezdheti átállítani fejében az órát. Ha jól emlékszem, akkor annak idején azzal indokolták az óra átállítását, hogy nyáron tovább legyen világosság, ezért kevesebb áramot fogyasszunk világításra. A mostani a régi, megszokott időszámítás, tehát ennek nem nagyon lehet különösebb haszna. A praktikus, és gazdaságossági szempontokon túl pedig azért sem árt ez az „állítgatás", mert így legalább többet foglalkozunk az idővel, jobban felmérhetjük annak fontosságát, s azt is láthatjuk, mennyire minden csak a mi kútfejünktől függ. Egyébiránt meg nem értem a problémáját, mert hát olyan mindegy, hogy mit mutat az a vacak óra. Próbálja csak meg egy napon át úgy nézni az óráját, hogy a nagy mutató a kicsi, a kicsi pedig a nagy. Majd meglátja, akár el is dobhatja a vekkert. Csak előtte írja meg, hogy hol. (manczy) Vér a bíróságon A vádlottak padján sebezte meg magát egy becsempészett éles szerszámmal a „piros Peugeot 205ös" ügyének, a Franciaországban élénk figyelmet keltő pernek egyik vádlottja. ,,Ha nem vizsgálják ki ügyünket, vér tapad az önök kezéhez" - ordította a bírók felé Didier Rossi, majd füle mögött felvágta fején a bőrt. Nagy baj nem történt, a tárgyalás folytatására már jókora pólyával bekötött fejjel helyet foglalhatott vádlott-társa mellett, aki viszont ,,ártatlanok vagyunk" feliratot festett sajátkezűleg ingére. A bírósági tárgyalást korábban már félbe kellett szakítani, mert a vádlottak és a közönség soraiban megjelent családtagjaik egyik botrányt a másik után rendezték, s ez szinte lehetelenné tette az igazságszolgáltatás munkáját. A több hónapos kényszerszünet után most sikerült újabb botránnyal lelassítani az igazságszolgáltatás menetét, a bíróság elnöke szerint azonban rövidesen így is megszületik az ítélet. A hét híre Kijózanítás: 3000 forint Július 1-jétől megszűnt néhány egészségügyi szolgáltatás ingyenessége. Központilag meghatározott összeget kell fizetni: - pszichológiai alkalmassági vizsgálatért 1000-4500 forintot, - lőfegyvert tartani szándékozóknak alkalmassági vizsgálatért 1000 forintot, - gépjármű-vezetői alkalmassági vizsgálat 40 év alattiaknak 1000, a 40 és 60 év közöttieknek 600, a 60 év felettieknek 400 forintot, - véralkohol-vizsgálatért 1000 forintot, - látlelet kiadásáért 500 forintot, - kijózanítóért 3000 forintot kérnek, és ha valaki a saját lábán sem tud a kijózanító állomásra menni, kilométerenként 70 forintot fizethet a mentősnek. A rendelet értelmében a fizetés mértékét az intézet vezetője határozza meg a felhasznáít anyagok, eszközök, illetve a munkadíj összegét figyelembe véve az: - önállóan kezdeményezett, orvosi beutaló nélküli vizsgálatokért (szakkonzíliumokért), - esztétikai, plasztikai sebészeti beavatkozásért, - az orvosi indikáció nélküli porcelán, nemesfém és egyéb, magas költségű fogpótlásért, - az orvosi javaslathoz nem kötött gyógyfürdőszolgáltatásért, - nem orvosi indikációra végzett meddővé teteiért. Fél nyolckor a sportcsarnoknak még negyede sem telt meg. Nyolc után húszegynéhány perccel már kirakhatták volna a telt ház feliratú táblát. A közönség összetétele meglehetősen heterogén, túlsúlyban voltak a középkorú, jólszituált úriemberek, a farmerben, pulóverben álldogáló apukák és anyukák, az egykori nagy generáció tagjai, de szép számmal akadtak pelyhedző állú tizenévesek is. Nem is rajongók, inkább zeneszeretők és ínyencek ültek a lelátókon, álltak a küzdőtéren. Milyen furcsa leírni, hogy küzdőtér, hiszen semmi nem emlékeztetett zsúfolt rockkoncertekre, ahol népsűrűségi rekordokat döntögetnek, egymás lábát és egyéb testrészeit tapossák, miközben „élvezik" a zenét a rockerek. „Welcome back my friends"- és már el is kezdődött a koncert. Carl. Palmer bebújt a dobok mögé, s bár arcából nem sokat láthattunk, fergeteges játékából annál többet lehetett hallani. Greg Laké pufók arccal - na ja, ő „dolgozott" a legkevesebbet - és teltebb (ének)hanggal pengette a húrokat. Keith Emerson csibészes vigyorral telepedett be az űrhajó vezérlőállás és telefonközpont keverékére emlékeztető fal előtt lévő billentyűs hangszerek közé. Klasszikusaikkal kezdték, s az idősebb hallgatók boldogan állapíthatták meg, hogy nem fogott a muzsikusokon az idő vasfoga - mintha nem is telt volna el az a fránya tízegynéhány év. A negyedik nótával kezdődött az újdonságok sora, az új LP második nótája, a maró hangú Paper Blood következett a sorban, mely kitűnően bizonyította: az új számok is vannak olyan jók, mint a régiek. Be kell vallanom, a címadó nóta, a Black Moon és videoklipje nem nagyon fogott meg, a koncerten azonban egyszerűen letaglózott. Az izmosan sürgető akkordok rabul ejtettek, s nem engedtek. Miközben gyomroztak a mély hangok, tátott szájjal bámultam a színpadra: a hátul kifeszített vásznon megjelent a fekete hold, a látomás, mely megindította Greg Laké szövegírói fantáziáját. Németh György rajza ...és akkor majd 5 forinttal emeljük a benzin árát! Emerson, Laké & Palmer a BS-ben Leszúrt Hammond Fotó: Nagy László Hogy nincs is szólógitáros a csapatban? Hát az meg milyen zene lehet? - kérdezte fiatalkorú ismerősöm a nyár közepén, mikor az új Emerson, Laké & Palmer lemezről meséltem neki. Kölcsönadtam neki a Black Moon-t, másnap lelkendezve jött, s elkérte még egy hétre. Azóta sem kaptam vissza. Szerencsére kedden a Budapest Sportcsarnokban koncertezett a csapat. Ő természetesen ott volt, végleg megfertőzte a szupertrió muzsikája. Barangolhattunk a Kiállítás képei közt, retteghettünk a gonosz Gnómtól, emlékezhettünk a rút Tarkust legyőző Manticorrra, és jött a vadonatúj feldolgozás, a Rómeó és Júlia, melyet valamikor régen Prokofjev mester követett írt egyszer. Az elementáris hangorgiához tökéletesen megtervezett és kivitelezett fényshow tartozott. Carl Palmer hoszszú és bonyolult dobszólója végén - mellyel talán csak egy dobkomputer vehetné fel a versenyt - a háta mögött lévő gongokat kezdte el döngetni. Miközben megfordult a dobtrónus, s láthattuk a korongokra festett kínai ábrákat, a hátsó vászonra etített ókori oszlopok kö megjelentek a villámok. Mi ha a pokol feneketlen kú mak mélyére pottyantur volna, egetlen menny'dö és közepette. • utolsó kép után levonu ik a fiúk, majd a közönsé kitartó követelésére vis zajöttek egy végső Worksre. Itt már Emerson errv-ivénye is megfordult, a festett téglafal tövében ott állt a múltidéző magányos Hammond. S akinek még szemernyi kétsége volt afelől, hogy a fiúk megváltoztak egy évtized alatt, az rögtön eloszlott. Emerson nekilátott a Hammond extatikus csépelésének, rituális rugdosásának, ide-oda hajigálta, felugrott rá, s kétkezeskétlábast játszott. Majd előkapott két tőrt, beledöfte a klaviatúrába, végül az orgona mögé állt, magára rántotta, s a színpadról lelógó féltesttel, mellén a Hammonddal muzsikált tovább. Egyre gyorsabban örvénylett a zene, s húzta lefele a hallgatókat Klasszikus és modern zongoraversenyek, musicalek részletei kerültek elő a semmiből, hogy aztán szerves részévé váljanak az ELP zenei varázslatának. Takács Viktor